Azt hiszem, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem már. Hála a kellemesen déli fekvésnek, Fengjieben már legalább egy hete 30 fok feletti értékeket mérnek, ma épp 33 fok volt. Már olykor járatnom kell idebenn a légkondit, s az osztálytermekben is rendszeresen pörög a ventilátor.

Hála a jóidőnek, a ruházkodás is kellemesebb lett, már elég egy poló vagy top, nem kell a kardigán sem. Képzelem mi lehet még délebbre.

A meleg miatt a jégkrémes standok mellett rengeteg az ember, s már jönnek a friss gyümölcsök is. Cseresznyedömping van épp, aminek roppant mód örülök. S szinte fillérekbe kerül.

Van már görögdinnye is, bár ez utóbbi még elég drága, de az ár esik egyre jobban lefelé. A dinnyét a kínaiak amúgy roppant mód szeretik, s ez engem is kellemesen érint, mert hasonlóképpen érzek.

Ma is gyakoroltunk Cheng'ennel, már egész jól megy, de amikor elkezdtünk valami színpadi előadást is kivitelezni, hát az leginkább röhögésbe fulladt.
Legutóbb, a kultúrfeszten ő konferált fel engem, s volt kedves most megjegyezni, hogy annyira remegtem, mintha fáztam volna. Bíztató kilátások, de azért remélem, megoldjuk. Jövő héttől már a dalocskánkat is nyomatni fogjuk a színpadi próbákon (eddig csak a szobámban gyakoroltunk, s a színpadin pedig csak a műsorvezetői átkötéseket), mókásnak ígérkezik. Mindenesetre legalább kicsit szokom a közönséget.

Kezdem érezni már, hogy lassan itt ennek a tanévnek a vége. Alig több mint két hónap, s lejár ez a turnus. Ez részben jó, mert jó lesz már hazamenni, látni az otthoniakat. Hiányoznak.
Másrészt ugyanakkor rossz lesz itthagyni ezt az életet. Nagyon megszerettem. Legszívesebben sosem hagynám el Kínát, nagyon jó itt.

Vasárnap egy levelet kellett elküldjek Kínán belül. Sajnos itt a környéken nincs postahivatal, így le kellett guruljak miatta a belvárosba.
Nem kértem rá semmi extra szolgáltatást az ajánlást leszámítva, de viszonylag méretesebb borítékra volt szükségem. Mikor már végeztem a címzéssel és be is zártuk a küldeményt, lemérte a xiaojie (kisasszony, használható pejoratív értelemben is, de itt most nem erről van szó), s valami hat yuant és néhány jiaot hozott ki összegnek.
Nálam csak egy ötösnyi apró volt meg százas. Nos, inkább feladhattam 5 yuanért.

Ez nem szokatlan viselkedés ideát, inkább elfogadják a kevesebbet, mintsem hogy felváltsák a nagyobb címletet.
Ugyancsak nincs borravaló sem. Teljesen ismeretlen fogalom, nem várják el, s nem is igazán értik, miért kellene kapniuk. Ha valahol elfelejtem elvenni a visszajárót, utánam szaladnak, nem rakják el.

Ez is egy roppant szimpatikus része a kínai mindennapoknak. Szeretek itt.

Nem tudom, hogy az otthoni portálok ingerküszöbének magasságát mennyire lépte túl, s ezáltal beszámoltak-e róla, de idén is felütötte a fejét ideát a szárnyasinfluenza. Némiképp mutálódott a legutóbbi tombolást követően, ezúttal új sorszámot is kapott, H7N9 az új kórokozó neve.

Bár egyelőre túl veszélyesnek nem tekinthető, ideát elég rendesen felkavarta az állóvizet. Főleg Shanghai környékén van jelen, emiatt több piacot bezártak. Emberről emberre való terjedést nem dokumentáltak, az összes fertőzött (a számuk egyelőre 100 alatt van) valamilyen szárnyastól kapta el, s velük foglalkozott hivatásszerűen. 10 halálos áldozata is van a kórnak, főleg amiatt ekkora a hírérték, de ők egy kivételével idős, amúgy is betegeskedő emberek voltak.

Fengjie meglehetősen messze van Shanghaitól, de azért a múlt héten itt is kissé irracionálisan kezdtek el viselkedni az emberek. Többen a lelkemre kötötték, hogy ha lázas leszek, menjek azonnal kórházba.

Amikor odahaza tombolt a H1N1, volt szerencsém elkapnom nekem is. Nem mondom, hogy egy élmény volt, pár napig tényleg szarul voltam, de aztán elmúlt. A háziorvos se írt fel mást, csak C-vitamint. Igaz, emlékeim szerint az mutálódott sertésinfluenza volt.

Mindenesetre egyelőre nem érzem úgy, hogy bármitől is tartanom kellene, ha meg felbukkan ideát is ez a madaras vírus, sok mindent úgyse tudok tenni ellene, miután hetente több mint ezer diákkal van órám.

Pozitív hozadéka ugyanakkor már van a történetnek. Az enyhe pánikot keltő hírek hatására a KFC és kínai koppintása, a Dicos forgalma jelentősen zuhant, miután valami oknál fogva félnek a népek a csirkétől, kacsától most. (Noha a sütés végére garantáltan nem marad bennük kórokozó.)
Hogy a KFC mit lépett a folyamat megállítására, azt nem tudom, de itt nálunk a Dicos akciózik ezerrel. Vasárnap nem is hagytam ki, s kb. féláron ettem náluk. A kampány nem csak engem érinthetett meg, mert a hely ugyanúgy tömve volt, mint általában.

Már nagyban zajlanak az előkészületek a fesztiválra.  A délutáni harmadik órában a fellépők szorgosan gyakorolnak, illetve a suli Liaoning szárnyában lévő kisebb színpadon is folyamatosan zajlanak a próbák. Már megkaptuk a műsorvezetéshez szükséges szövegeket is, s hogy legyen benne fricska is, meg gondolom hogy érdekesebb legyen a nézőknek, én a kínai részt kaptam, mialatt az esemény másik házigazdája, He Cheng'en (vagy angol nevén Andrew) ismétli utánam az elhangzottakat angolul.

Nem könnyű feladat, mert ilyenkor van a beszédnek egy érdekes hangzása, az egészet ünnepélyesen kell előadni. Kis túlzással egy külön nyelvezet. Az mindenképp előnyös, hogy a szöveg megvan, így lesz időm szépen begyakorolni. Különösen a megnyitó és lezáró sorok hangsúlyozása embert próbáló, az tetőpont felé már majdhogynem extázisban énekel az ember.

És igen, lesz ének is. Cheng'ennel együtt fogunk nyitni majd, egy szép szerelmes nótával.  Nem tudom, hogy a dalszöveggel tisztában van-e a vezetés, mindenesetre ez így rendjén találtatott.
Cheng'en amúgy kivételesen jól beszél angolul, bár még csak másodéves. Az akcentusa nagyon szép, ami főleg az amerikai sorozatok nézése során ragadhatott rá. Ő az egyetlen itt Fengjieben, akivel képes vagyok csak angolul kommunikálni, beleértve a kollégákat is.

A hangja is nagyon kellemes, búgó, ami remélhetően feledteti majd az én hiányosságaimat. Próbáltunk vasárnap és ma is, aránylag egész jól megy. 
Az énekkel meg a konförálással még valahogy elboldogulok majd, de még valami koreográfia is vár ránk, ami számomra egész biztosan kínszenvedés lesz, mert ehhez tökéletesen tehetségtelen vagyok. Szerencsére még van több mint két hetünk, az alatt talán ragad rám majd valami.

Mengsiék osztálya is fellép, az egész osztály közösen, a Cry on my shouldert éneklik el, amiről eddig még sosem hallottam, de valami felkapott dalocska itt mostanság.

Készülnek tánccal is csoportok, még brékelő egyedeket is láttam.

Hétvégén megyünk majd a kölcsönzőbe megkeresni a nekem való ruhát, remélem, tényleg lesz európai méretű is, különben bajok lesznek. Most már egészen kezdek örülni ennek a dolognak. Tényleg. Szerintem jó lesz.
Remélem.

Ma volt egy kis dolgom a postán, lebuszozás közben nem bírtam magammal, s ezt a gyönyörű videót rögzítettem. Több mint hét perces, s nincs benne semmi izgi, de mutat valamit Fengjie hétköznapi életéből. Amennyire ez egy ilyen felvételen lehetséges.

UPDATE:Ma reggelre felment a nagyobb felbontású verzió is, úgyhogy kicseréltem. Nagy különbség látványban nincs.

No, úgy néz ki, egy aggályt kipipálhatok. Mint kiderült, a fellépők ruhái nem az iskola tulajdonában állnak, úgy bérlik őket ezekre az eseményekre. A műsorvezetőkét az iskola fizeti, míg a többi fellépő esetében az osztályok dobják össze az árát.

Az ár amúgy nem csekély. Ezeknek a mutatósabb ruciknak a bérleti díja kb. 500 yuan egy estére, ami ugyanakkor még mindig nem olyan egetverő ahhoz képest, hogy esküvőiruha-kölcsönzőkből szerzik be. 
Hát, esküvőn ilyen jellegű ruhában eddig még nem voltam, még ha a meggyűrűzésemre már a blogról is jött ajánlat (hehe), de eszerint ha nem is menyasszonyi, de valami koszorúslányi szerkóm még lehet ideát. A cicamicásdi máskülönben nem annyira nekem való, de ezek a ruhák tényleg egész tetszetősek. S mivel állítólag nekem való méret is fellelhető, kezdek elcsábulni.
Kicsit még agyalok rajta, de azt hiszem, mégiscsak ott leszek, s vállalom a vele járó hercehurcát is. Jó heccnek ígérkezik.

Ma ezt a bizarr valamit vettem a sulibüfében. A kölykök nagyon rajonganak érte, gondolom kipróbálom. Édes és iható (miután valamelyest felengedett a jég), de azt hiszem, egyszer elég volt.

Még kb. 3 hét, s sor kerül az éves English Festival-ra. A tavalyi kulturális feszkóhoz hasonló eseményről van szó, leszámítva hogy ezúttal az angol nyelv a tematika. A fellépők már szorgosan készülnek, lesz zene, tánc, rövid színdarab, stb.
Mint arról már írtam, ezúttal én is részt veszek a szervezésben, segítek a tanulóknak felkészülni, s nagyon noszogatnak, hogy mint konferanszié is működjek közre a lebonyolításban. Még ha el is tekintünk olyan apróságoktól, hogy jellemzően izgulok a tömeg előtt, vagy hogy épp tök fölösleges angolul is vezetni a programot, mert úgysem értik, akkor is maradnak még kérdések. Ilyen, hogy például miben kellene kiállnom a színpadra, mialatt a többi műsorvezető gálaruhákban parádézik. Értelemszerűen nem ilyenekkel tömtem tele a bőröndöm ide felé jövet, s bár az iskolának vannak fellépőruhái, minimum kettő kéne meg egy ügyes varrónő, hogy beleférjek valamelyikbe.
Műsorvezetőként ráadásul valamit produkálnom is kellene, itt ez a szokás. S bár tavaly valóban élveztem az előadást, nem feltétlenül ragaszkodnék hozzá, hogy megismételjem.

A kék ruhás az egyik tavalyi műsorvezető

Hétvégén azért majd elnézek a belvárosba, tájékozódásképp, hátha árulnak valahol valami vállalható darabot, ami rám is jön. 

Most a felsősökkel kicsit rendhagyó is lett az órák menete. Míg hagyom, hogy videózzanak, az adott fellépőkkel gyakorlunk.  Többek közt egy darabot is. Egyelőre a szöveg kiejtését. Másokkal dalszövegek esetében tesszük ugyanezt. Szóval zajlik az élet, készül a program.

Kimondottan várom.

Ma kivételesen gyönyörű a táj. A folyó felett rendszerint köd van, több-kevesebb. Időnként egyáltalán nem látni semmit a hegyekből, máskor csak foszlányokat. Ilyen szép tiszta idő ritkán fordul elő, mint ma is.
Sajnos a videó nem adja vissza olyan szépen és részletgazdagon, mint amennyire látszik, bármennyire is okos a telefonom. 

Amikor ezzel a panorámával szembesülök, nem tudok nem ujjongani, hogy itt vagyok. Meseszép. Még az ótvar házak sem tudják elrontani.

Hazafele menet is hajóztunk egy kicsit a Meixihen. Az egy yuanbe kerülő fuvar során vettem fel ezt a kis videót. A túlpart gyönyörű, megveszek az ilyen festői tájért. A hegyek lábához épült kisváros, Guojiaguo egészen új, pár éves. A kormányzat építette, mivel a kissé lejjebb fekvő falvakat is elöntötte a víz, s valahol lakniuk kell. Egyúttal az urbanizálódás serkentése is célja a hasonló programoknak, noha a helyiek zömmel még mindig a mezőgazdaságból élnek.