Liping 2013.04.23. 05:15

Madárinfluenza megint

Épp az alsós másodévesekkel volt reggel órám, amikor úgy tíz perccel a kezdés után bejött az osztályfőnökük, s az elnézésemet kérve félbeszakította azt. Szólt pár diáknak, akik az utasításainak megfelelően az egész táblát elfoglaló méretben felfirkantották, hogy "tanuljunk meg védekezni a H7N9 ellen". De mindezt borzasztó precizitással, mindenféle színes krétát felhasználva, a méreteket vonalzóval méricskélve.
A kollegina közben folyamatosan traktálta őket utasításokkal, melyik karakter miért nem tetszik neki, s hogy azt így vagy úgy javítsák ki. A táblán van néhány apró, igazán nem szembeötlő horpadás is, amiket nem fogott be a kréta, na, például azokat is után kellett színezni, aztán az írásjegyek peremét (merthogy vastagon lettek felrajzolva) is ki kellett húzni egy-egy másik színnel.

Nem nagyon tudtam mire vélni a dolgot. Az osztályokban lévő egyik táblát (merthogy kettő van, a terem két ellentétes végén) folyamatosan valami roppant tartalmas mázolmány díszíti, néhány hetente változó tematikával, mint a tanárok napja, a kulturáltság vagy az őszközép ünnepe.
Most viszont a tanítás során használt táblát kenték össze, ráadásul az órám alatt. Hogy miért volt ez ennyire lényeges, nem értettem. A vírus emberről emberre való terjedésére továbbra sincs példa, s 21-en haltak meg összesen, mialatt még mindig nincs 100 fertőzött sem. Kína milliárdos népességéhez képest beláthatjuk, hogy ez semmi.
Kb. öt perccel a kicsengetés előtt aztán végeztek, a tanárnő meg elment. Kérdeztem a kölyköket is, hogy ez most mire volt jó, de érdemben nem tudtak hozzászólni. Végül fény derült a titokra, mert visszajött a kollegina a chongqingi tv forgatócsoportjával együtt. Ennek tiszteletére dekorálták ki a termet.

WP_20130423_001.jpg

Röviddel ezután a másik szárnyban jártam, mert megjött a fizetési csekkem. Addigra már ott járt a stáb, s egy, az alkalomra beöltöztetett permetező takarítónőt filmeztek bőszen. Hogy ez mennyiben járul hozzá az influenza elleni védelemhez, az nem áll nagyon össze, de biztosan tartalmas összeállítást készíthettek.

Címkék:kína madárinfluenza fengjie 1 komment

Liping 2013.04.17. 09:39

Madárinfluenza vs. Dicos

Nem tudom, hogy az otthoni portálok ingerküszöbének magasságát mennyire lépte túl, s ezáltal beszámoltak-e róla, de idén is felütötte a fejét ideát a szárnyasinfluenza. Némiképp mutálódott a legutóbbi tombolást követően, ezúttal új sorszámot is kapott, H7N9 az új kórokozó neve.

Bár egyelőre túl veszélyesnek nem tekinthető, ideát elég rendesen felkavarta az állóvizet. Főleg Shanghai környékén van jelen, emiatt több piacot bezártak. Emberről emberre való terjedést nem dokumentáltak, az összes fertőzött (a számuk egyelőre 100 alatt van) valamilyen szárnyastól kapta el, s velük foglalkozott hivatásszerűen. 10 halálos áldozata is van a kórnak, főleg amiatt ekkora a hírérték, de ők egy kivételével idős, amúgy is betegeskedő emberek voltak.

Fengjie meglehetősen messze van Shanghaitól, de azért a múlt héten itt is kissé irracionálisan kezdtek el viselkedni az emberek. Többen a lelkemre kötötték, hogy ha lázas leszek, menjek azonnal kórházba.

Amikor odahaza tombolt a H1N1, volt szerencsém elkapnom nekem is. Nem mondom, hogy egy élmény volt, pár napig tényleg szarul voltam, de aztán elmúlt. A háziorvos se írt fel mást, csak C-vitamint. Igaz, emlékeim szerint az mutálódott sertésinfluenza volt.

20090905102839221_100927033153.jpg

Mindenesetre egyelőre nem érzem úgy, hogy bármitől is tartanom kellene, ha meg felbukkan ideát is ez a madaras vírus, sok mindent úgyse tudok tenni ellene, miután hetente több mint ezer diákkal van órám.

Pozitív hozadéka ugyanakkor már van a történetnek. Az enyhe pánikot keltő hírek hatására a KFC és kínai koppintása, a Dicos forgalma jelentősen zuhant, miután valami oknál fogva félnek a népek a csirkétől, kacsától most. (Noha a sütés végére garantáltan nem marad bennük kórokozó.)
Hogy a KFC mit lépett a folyamat megállítására, azt nem tudom, de itt nálunk a Dicos akciózik ezerrel. Vasárnap nem is hagytam ki, s kb. féláron ettem náluk. A kampány nem csak engem érinthetett meg, mert a hely ugyanúgy tömve volt, mint általában.

Címkék:kína kfc madárinfluenza fengjie dicos 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása