Tegnap Mingchunnal elmentünk a szülőfalujába. A falu, ahonnan származik, egyelőre nem rendelkezik normális országúttal, így a buszok nem érintik, ennek megfelelően a vizen át közelíthető meg legegyszerűbben.

A hajnali kelést követően kibuszoztam az óvároshoz, ahol a kikötő üzemel. Mingchun már várt, s 7:20-kor el is indult a hajónk.
Nem kell nagy dologra gondolni, egy egészen barátságos méretű teknőről van szó, olyan 20 fős utastérrel. Ott még a Jangce habjaival küzdött a motor, de alig 100 méterre az indulási helytől már le is fordultunk, s egy kisebb folyón zakatoltunk felfelé. Qixingbaba, a célfaluba úgy egy óra volt az út. Mire odaértünk, már a nap is rendesebben kezdett sütni, így a végére egész meleg is lett.

Elmentünk Mingchunék régi házához, ahol most nincs senki, majd az unokatestvéreihez, ahol kaptunk tápot is.
A falun a viszonyok lényegesen spártaiabbak voltak, mint ideát, de határozottan hangulatos is volt egyben.

Elmentünk beszerezni pár zöldséget valahonnan. Azt tudni kell, hogy Fengjieben már nagyon jó az idő, 20-25 fokok vannak, de pár napja többször is esett. Egy faluban, ahol az utak nincsenek kiépítve megfelelően, ez rengeteg sarat jelent. Ha ehhez még hozzáadjuk azt is, hogy időnként kimondottan szerencsétlen tudok lenni, akkor talán nem olyan meglepő, hogy sikerült elcsúsznom egy helyen, s a fele testem, beleértve a hajam egy részét úszott a mocsokban. Szerencsére kerítettek nekem valami váltás ruhát (nem pont a méretem, röhejesen mutattam bennük), s kimosták a farmerom, táskám és felsőm. Mire menni kellett, meg is száradtak a cuccok a melegben.

Tegnap este már volt tanítás, így nem volt időnk megvárni az esti hajót, hanem le kellett caplatni egy cirka 10 km-es távot, ahonnan egy, még a másiknál is kisebb hajó átvitt minket a túlpartra, egy egészen festői helyen lévő, apró kisvárosba. Onnan már volt busz.

Rengeteg, közel 200 képet csináltam tegnap meg néhány videót is. Ízelítőként rakok ki néhányat ide, de akit érdekel az összes, az kattintson rájuk, s az indafotón megnézheti a publikus fotók maradékát is.

Iskolánk új épületének evolúciója tovább zajlik. Már itt tartanak a munkásemberek.

Amúgy ideért valami hidegfront, ma 11-15 fok volt. Remélem, nem tart sokáig.

A halál minden kultúrában meghatározó szerephez jut. Nem kivétel ez alól Kelet-Ázsia sem. Amíg azonban nálunk a halottak napja egyértelműen szomorú, gyászos ünnep, addig ideát sokkal inkább az életről és az örömről szól.

A Qingming idejét is a hold járása határozza meg, rendszerint április elején kerül rá sor. Bár mostanra vesztett némiképp a jelentőségéből, de még így is nagyon erős migrációval jár együtt.

A hagyomány szerint ilyenkor a család ellátogat az ősök temetkezési helyére, lesöprik a sírokat, s különféle áldozatokat mutatnak be értük. Valamikor régen egy kakast vittek ilyenkor, de mostanra kimerül virágban, ételben, gyümölcsökben vagy épp teában, italokban.
Fontos része a tradíciónak a pénzégetés. Egykoron ezt valódi pénzzel művelték, de már régóta direkt erre a célra beszerezhető papírokat égetnek a halottak előtt.

Az ünnep maga három napos, s ennek csak egy mozzanata a halottak meglátogatása. Gyakoriak a családi kirándulások, része a megemlékezésnek az ének és az ünneplés. 
Tradicionálisan a Qingming jelenti a szántás megkezdését, s a fiatalok udvarlásának kezdetét is.
Ugyancsak szokás ilyenkor a sárkányeregetés is.

Miután a kínai városok növekedése az elmúlt évtizedekben gyorsult fel drasztikusan, a legtöbb embernek falusi gyökerei vannak. A falvakban nincsenek temetők, a család földterületén fekszenek az ősök síremlékei. A lakosság jelentős része így ilyenkor is útnak indul, s rendszerint a család legidősebb tagjának házánál ünnepelnek.

Vidéki sírhelyek itt Fengjie mellett a Hattyúk tavánál. Tavaly októberi kép

A kormányzat egy új, népszerű intézkedésének köszönhetően idén a személyautók számára Qingming idején díjmentesen használhatóak a gyorsforgalmi utak. 2008 óta lett újra állami ünnep, három napos munkaszünettel.

Mingchunék is hazamentek falura, ahogy a diákjaim nagy része is lelépett a koleszból. Ha nem is régi fényében, de az ősök tisztelete még része a mai Kínának.

Sajnos csak úgy a fotói felét kaptam meg eddig, mert aztán le kellett lépnie, de talán ez is több a semminél. Azért a képek izgalmasabb fele pont az, ami még nem ért ide.

Megint igen könnyen vagyok, ugyanis ez a hét utolsó tanítási napja. Szerdánként meg nincs órám, úgyhogy nekem a tegnapi volt az.

Csütörtöktől a Qingming ünnepe miatt három napos tanítási szünet lesz (az ünnepről majd külön egy önálló bejegyzésben), aztán a lurkók vasárnap jönnek vissza. Van rá némi esély, hogy aznap lesznek megtartva a pénteki órák, így elképzelhető, hogy teljesen azért nem marad munka nélkül a hetem, de talán nem rokkanok bele.

Valaki nagyon szeret az index szerkesztői közül, mert 2 napon belül kétszer raktak ki címlapra, de a reklám egyáltalán nem fáj.:)

Mingchun tegnap lett 17 éves, így ma nézek neki is valami apróságot, remélem örül majd neki.
Este még kirakom a Sanyaról szóló képek javát, amiket kaptam, addig is szép napot mindenkinek!

Röviden volt már szó róla, hogy Kína, s ezen belül Fengjie különösen, mennyire olcsó. Nem csak abból a szempontból, hogy odahaza mihez szokik hozzá az ember, de még az itteni bérek mellett is számtalan olyan dolgot megengedhet magának szinte bárki, amit otthon nem vagy csak ritkán.

Az étkezés tekintetében nagyságrendekkel kellemesebb viszonyok uralkodnak ideát. Az alapanyagok is olcsóbbak. Egy tojás ára kb. 20 forintnyi yuant kóstál, egy kiló krumpli cirka 60 forint, s még sorolhatnám. A zöldségek ára egészen nevetségesen alacsony. A húsfélék esetében már nincs ekkora különbség, de még így is kevesebb úgy egyharmaddal annál, mint ami a kiutazásom idején előfordult odahaza. (Hallok híreket, hogy azóta otthon rendesen felment majdnem mindennek az ára, szóval könnyen lehet, hogy ez az arány már nem áll.)

Az igazán brutális eltérések azonban a készételek tekintetében jelentkeznek. Míg odahaza elég durva árréssel dolgoznak, itt - részben az alacsonyabb munkabérek miatt is - egyáltalán nem drága kifőzdében vagy nem kacsalábon forgó étteremben enni. Ha eltekintünk attól a nem mindenki számára hozzáférhető opciótól, hogy itt a kantinban akár 4-5 yuanból degeszre tömheti magát az ember, a kifőzdékben ugyanez elérhető 5-6 yuanért vagy az egyik itteni, teljesen vállalható színvonalú, forgóasztalos étteremben 10-15-ért. A degeszre tömődésnek semmi akadálya, mert rizst annyit adnak, amennyi csak szükséges lehet. Ha nem elég, hoznak még, s ez nem feláras.

A nem kajával összefüggő szolgáltatások ára is roppant barátságos. A telefonálás röhejesen olcsó, a bankolás majdhogynem ingyenes, a taxisok még akkor sem kérnek többet 15 yuannél, ha Fengjie másik végére fuvaroznak egy óra alatt.

Olcsóbbak a műszaki cikkek is, s nem csak a gagyi koppintások, de a színvonalas termékek is. A hétköznapi használat során szükséges fogyóeszközök ára se közelíti a hazait, egy 3 kg-os (teljesen jó) mosópor 4.5 pénz.

Mialatt érzem, hogy sokkal könnyebben kijövök, azért tapasztaltam magamon a változást is. Eleinte mindent átszámoltam forintba, s nagyjából ez alapján alkottam értékítéletet. Ezt már jó ideje nem teszem, yuanben kalkulálok, s már főleg az alapján érzek egy árat jónak vagy kevésbé jónak (függetlenül attól, hogy otthonról nézve szinte minden nagyon kevés pénzbe kerül), hogy más termékek értékéhez képest milyenek az arányok.

Ez nem tudatos folyamat, s néha észre is veszem magam. Olyankor magamban kuncogok egyet, hogy 1-2 vagy épp fél yuanen húzom a számat. Kissé megmosolyogtató, de talán természetes, hogy idomul az ember.

Komolyan tartok tőle, hogy nyáron az agyvérzés fog kerülgetni, ha bevásárolni megyek Budapesten. Kicsit olyan lesz, mint Magyarországról nyugatra menni. Valahogy akkor sem igazán volt meg soha a komfortérzetem, ha máskülönben megtehettem, hogy kifizessek egy fél literes kóláért 2 eurót. Hát, most kis hazánkban érhet majd hasonló sokk.

A kínaiak pénzhez való hozzáállása is kissé szokatlan lehet elsőre. Spórolnak, természetesen, amire minden okuk meg is van, meg magánvéleményem szerint jól is teszik. De mialatt nyugaton a pénz erősen tabutéma, itt minden különösebb feszélyezettség nélkül rákérdeznek bárki fizetésére, s maguk is gond nélkül beszámolnak a sajátjukról. Ahogy azt is elmondják, mi mennyibe került, illetve őket is érdekli, hogy miért mennyit fizettem. Nem a nagyképűség miatt vagy hogy lefikázzanak, egyszerűen nem tartozik az udvariassági szokások közé a téma nem feszegetése. 

Egy korábbi bejegyzésben már pedzegettem, hogy megyek, akkor néhány diákkal együtt került volna rá sor, de az végülis elmaradt. Már magam sem tudom, miért.

Mingchun viszont kitartó, úgyhogy vasárnap vele együtt végülis ott jártunk valahára. A hegy amúgy itt van a sulinkhoz egész közel, ez a szomszédos hegycsúcs. Szépen kialakított, parkosított feljáró vezet a tetőre, a hegylábnál egy szép teaházzal.

Én bevallom, egészen a végéig nem jutottam el, mert már meleg is van meg ennyire azért nem szeretek lépcsőzni, de Mingchun volt olyan rendes, hogy onnan egymaga mászott fel, s csinált még szép képeket mindannyiunk (remélem) örömére.

A Fenghuangshan (Főnix-hegy) és főleg az onnan látható városkép képes dokumentációja alant.

Bár Kínában vannak keresztények, összességében nem képviselik túl nagy részét a lakosságnak. A Jézussal kapcsolatos történet miatt ők természetesen ünnepelnek ilyenkor, de ez teljesen az egyházi dolgokra koncentrál.
A kínai populáció túlnyomó többsége, a nem keresztények, számára ez egy ugyanolyan nap, mint a többi. A legtöbben nem is hallottak igazán az ünnepről, s akik mégis, ők sincsenek tisztában az eredetével.

Miután a húsvét mai verziója egy pogány szokásra épült rá, az talán nem annyira meglepő, hogy nyomokban itt is lehet találni hasonlóságokat. A tojásfestés Kínában is létező hagyomány, s részben a tavaszvárással köthető egybe, de lényegesen szofisztikáltabb, művészibb megjelenéssel ölt formát, mint amit az otthoni háztáji megoldás.
Kezdetben lényegesen egyszerűbb festések készültek, később a Ming-korban a gyermekáldás vagy a házasságkötés idején piros színű tojásokat ajándékoztak. A festés mellett kifinomult tojásfaragások is léteznek, ez is egy önálló művészeti ág.

A tojás, amellett hogy termékenységi és életszimbólum, egy nagyszerű eledel is. Miután Kína a gasztronómia fellegvára, a tojásból is kihoztak mindent, ami lehetséges.
A választék már az alapanyagok terén is jelentős. Az otthon megszokott tyúk- és esetleg fürjtojás mellett itt kacsa- és libatojás is bőségesen fellelhető.
A teljesen hétköznapi főtt tojást széles körben árulják és fogyasztják, már készen. Az utcai árusok egész garmadája épül erre a termékre.

Kapható azonban más jellegű tojás is. A híres-hírhedt száz napos mellett árulnak sós kacsatojást vagy épp yadannak hívott kissé érlelt tyúktojást is.

Sós kacsatojás (fenn),
száz napos tojás (lenn).

A száz napos küllemre talán kissé bizarr az európai szemnek, de ízre semmi gond nincs vele.  Kimondottan finom!

Még egyszer kellemes húsvétot kívánok a blog minden olvasójának!

Mialatt odahaza közelednek az ünnepek, ideát erről szó sincs. Ugyanakkor a véletlen folytán megint elég laza ez a hét, mivel ma meg holnap a felsősök írják a vizsgákat. Pénteken nekem csak felsős másodéves óráim vannak, amik így szerencsésen elmaradtak.

Az új asszisztensem, bár sok szempontból kevésbé tekinthető hatékonyabbnak az elődjénél, az mindenképp a javára írandó, hogy ilyen rekordidő alatt még egyszer sem kaptam meg a fizetési csekkem, mint most. Még vége sincs a hónapnak. A pénzt ugyan még nem gyűjtöttem be, mert a kifizetés helyszínéül szolgáló irodában az erre jogosult munkatárs épp nem tartózkodott ott, de hétfőn majd érte is megyek.

Ugyancsak az érdemeit erősíti, hogy végre megkaptam a picik második féléves könyveit is, s így majd kevésbé ad hoc módon fogom tudni beléjük tömni a tudást. A könyvek máskülönben egész használhatóak, 2010-es kiadásúak.  Többnyire ugyan elég banális témák fordulnak elő a leckékben, de belátom, nem ez a legfőbb szempont.

A nagyokkal most egy darabig videózni fogunk. Bár ez valóban szórakoztató lehet, azért nem a tanári kötelességek alóli kibúvás motivál. Egy sorozatot fogunk megszakításokkal nézni, mialatt átbeszéljük a történteket, s hasznos kifejezéseket tanulunk meg. Múlt héten már ezt csináltuk, egyelőre eredményes ötletnek tűnik, s aktivitásra is jó hatással van.

Hétvégén valszeg kimozdulok majd valamerre, ha így lesz, akkor fotózkodom is, amit természetesen meg is osztok majd. Az egyik chongqingi leányzótól megkaptam a képeit, úgyhogy egy poszt erejére még majd Sanya is visszaköszön.

Kellemes húsvétot!

Iskolánkban az itt előfordulók energiabevitelének kielégítésére több lehetőség is adódik. Ha diákokról van szó, ők étkezhetnek az egész nap nyitvatartó büfében, vehetnek kaját a suli két boltjában, az iskolai zöldségesnél s látogatják a három emeleten elérhető menzát is.

Tanárként kibővül a kör a tanári kantinnal is, s természetesen mindenki előtt nyitva állnak az iskola kapuin túl fellelhető helyek is.

Amikor ideérkeztem, az engem 1-2 hétig pátyolgató ideiglenes asszisztensemtől kérdeztem az itteni kajáról. Elmondta, hogy bár mi tanárok is használhatjuk a tanulók étkezőjét, nem teszik, mert a táp vacak.

A boltokat használtam már sokszor, s 1-2 alkalommal a büfében is vettem ezt-azt, pálcikára tűzött virslit, lepényt, hasonlókat. Három napja azonban Mengsivel együtt valahogy betévedtem a menzára is, s végül ott ettünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult.

Ellentétben a tanárokéval, itt azt választ az ember, amit akar, s a választék elég tekintélyes. Ráadásul van finom krumplijuk is, még jobb is, mint az utcai, s még olcsóbban is adják. Tegnap Mingchunnal voltam ott, ma meg egyedül.

Az az érzésem, hogy még gyakran fogok odalátogatni, nagyon bejön.