13-án délelőtt indultam neki az útnak Bangkok felé. Már írtam a maláj távolsági autóbusz-közlekedésről, hogy mennyire nem veszik szigorúan a menetrendet. Ez Thaiföldre fokozottan áll.

A gépem Wuhanban reggeli negyed nyolckor volt esedékes, ezért, hogy a csekkolás meg minden egyéb mellett kényelmesen elérhessem, valamikor 4-5 óra felé kellett volna a reptérre érjek. Ennek megfelelően érdeklődtem a járatokról még Krabiban.

Akadt egy busz valamikor hajnalban, ami állítólag este 7-8 felé ér Bangkokba, de nekem az túl korai volt, az ideális az lett volna, ha csak valamikor éjjelre érek oda. Felmerült egy minibusz is, ami 11-kor indul, s 8-ra odaér ugyanúgy. Ezzel sem lettem nagyon kisegítve, de így legalább a korai kelést megspórolhattam. Ezt választottam.

Aztán persze kiderült, hogy ez szemenszedett hazugság. Bangkokba érni minimum 12 óra,  s persze ez is csak akkor jön össze, ha valóban mozgásban vagyunk. Nekem a késedelem aránylag mérsékelten volt probléma, mert csak reggel kellett elröppennem, de anyagilag úgy kalkuláltam, hogy mivel időben odaérek, így elég a 19 baht-os helyi tömegközlekedést kifizetnem, nem az éjszaka 4-500 baht-os taxit.

Volt egy - szintén Kínában tanító - brazil párocska, akiknek a gépe viszont hajnali fél 3-kor indult, ők izgulhattak.

De hogy is alakult így? A 11 órai indulás mellett is 11 órai érkezés várható elviekben, s akkor semmi gond. Hát, nem egészen... Nekik, illetve a busz tényleges indulási helyén már nekem is esti 11 órás érkezést emlegettek, de dél is elmúlt, mire elindultunk. S ez csak a kezdet. Krabiban még összevissza kolbászolt a busz, aztán ugyanezt tette egy kis normálisabb haladás után Surat Thani-ban is, ahol be is fejezte az útját. 

Ez a városka nincs túl messze Krabitól, de már a másik parton fekszik. Itt vártunk kb. fél 3-ig, mire nagy nehezen jött az új busz, s vitt minket Bangkok felé.

Szerencsére ezután már csak pihenőhelyek jöttek, kb. 2 óránként. Olykor félórásak. A sofőr egyáltalán nem zavartatta magát, hiába próbáltuk sürgetni, kényelmesen elvolt mindenütt. A thaiok egyébként is roppant kényelmes emberek, a szorgalom nagy ívben elkerüli őket.

Nem fokozom az izgalmakat tovább, hajnali egy már elmúlt, mire elértük Bangkok határait. Ott a párocskával kiszálltunk, taxit fogtunk, s elgurultunk a reptérre. Épphogy elérték a gépet.

Nekem még volt időm, így aztán vártam komótosan a reggelt. A járat pontosan indult, s menetrend szerint le is szálltunk Wuhanban.

Wuhanból hazafelé az új vasúttal jöttem, sajnos épphogy tudtam csak fotózni, mert aztán a telefon akksija megadta magát és lemerült. Kellemes, kényelmes az új vonal, s a Xianningdong megálló valóban itt van mellettünk. Jövő héten is ezt fogom használni majd, s akkor többet is fotózok.

Galéria lejjebb, képaláírásokkal, miután a blog.hu fejlesztői immár ezt is lehetővé tették.

Hogy a fenti mondatnak a megalkotáskor mennyire volt empirikus alapja, vagy mennyire volt egy kreatív idegenforgalmi szakember agyából kipattanó jól hangzó frázis, azt nem tudom eldönteni, mert korábban soha nem jártam Thaiföldön. Az viszont tagadhatatlan, hogy az idők során jól beleette magát a Thaiföldről alkotott elképzelések sorába, akaratlanul is eszembe jutott mindig, ha szóba került az ország.

A saját tapasztalat aztán kissé mást mutatott. A thaioknál kevésbé kedves és kevésbé mosolygós népeket - pláne a környéken - nem nagyon találni.

Teljes mértékben nem tudom őket hibáztatni, elvégre biztosan megterhelő a sok hülye nyugatival bíbelődni életvitelszerűen - hisz a szezon itt egész évben kitart. Az őszinte, szívből jövő mosolyt nehéz is erőltetni - én már csak tudom, nem vagyok nagy emberbarát -, de azért legalább egy ilyen helyen, mint Thaiföld, ahol az idegenforgalom ennyire meghatározó faktor, tehetnének kissé nagyobb erőfeszítéseket.

Tesznek is olykor. Az például jellemző az összes ilyen munkakörben dolgozóra, hogy elsőre, amíg valami hasznot remélnek belőled, igyekeznek a jobbik oldalukat mutatni. Hozzáteszem, azért ilyenkor sem kell tőlük hasra esni.
De amint megszűnik ez a reláció, s immár nem náluk költöd a pénzed, mintha kicserélték volna őket. A lehető legkelletlenebb pofákat vágják, s még csak minimálisan sem kedvesek.

Nem egy, nem két helyen tapasztaltam, tényleg általános, s jól feltűnő jelenség, amit a többi turista is szóvá tett. Félre ne essék, nem a szervilizmust hiányolom, attól például borsódzott a hátam, ahogy a Jetstaros légi utaskísérők hajbókoltak üdvözlés gyanánt, csupán az alapvető vendéglátói jó modort.

Thaiföld és Kína e tekintetben ég és föld. Tény, hogy ideát a külföldi még sokkal nagyobb kuriózum, s nincs velünk tele minden, de általánosságban a kínaiak őszintén örülnek, ha waiguorent látnak, s kedvesek. De a helyiekkel való kapcsolattartásban is képesek udvariasan, kellemesen viselkedni. A szolgáltatásokban ez mondjuk nagy előny, nem is csoda, hogy a diaszpórák Ázsia-szerte átvették az uralmat mindenfelé ebben a szektorban.

Szóval... Thaiföld kellemes hely. Az időjárás mesébe illő, a táj gyönyörű, tényleg szívesebben lennék ott most. De az emberek... Nos, nem ők teszik Thaiföldöt szerethetővé, annyi szent. A mosoly országa már csak egy mítosz. Ha egyáltalán valaha igaz volt.

Közben kikristályosodott minden részlet, jövő pénteken szállok repülőre Wuhanban Wenzhou felé. A járat Chongqingból jön és Wenzhouig repül, de érinti Wuhant. Ilyen több állomást magában foglaló járaton még úgy sem utaztam soha.

Valamikor este érek Wenzhouba, másnap lesz a konferencia, s elvileg aznap már vissza is röppentem volna Wuhanba. Miután nehezményeztem, hogy későn érkezne meg a gép, s így esélyem sem lenne Xianningbe jutni, így végül abban maradtunk, hogy még egy napot maradhatok a konferencia résztvevőinek helyet adó hotelben, s csak vasárnap reggel jövök vissza.

Így még egy kis időm is jut majd Wenzhoura, ha már ott vagyok. Az előrejelzések szerint 20 fokok lesznek arra. Örülök neki.

Az elefántos túráról hazafelé tartva vettem fel ezt a kis videót. A jegyárba beletartozott a szállodai transzfer is, így kellemes, légkondis járművel vittek és hoztak.

A táj tetszetős, s ad egy kis ízelítőt a környékről.

Krabi mellett a szárazulatokon is vannak strandok, mint a már emlegetett Rai Lay. A jobbak nem közelíthetőek meg közúton, mert körbeveszi őket a szikla.

Ao Nang a legnagyobb mind közül, de messze a legrosszabb is. Rai Lay után voltam itt, úgyhogy valószínűleg másképp reagáltam volna, ha ez az első thaiföldi strandom, de az igazat megvallva Ao Nang tényleg mellőzhető. Túl sok a szemét (beleértve a partot is), túl sok a turista, s túl sok ember zargat különböző termékeket ajánlgatva.

Igaz, hogy Ao Nangon van Burger King is, s a turizmusra épülő szolgáltatások sokkal nagyobb számban vannak jelen, ennek ellenére sem kellemes hely. Vagy épp pont emiatt sem. A strand semmi extra, a szeméttől eltekintve is messze elmarad a többi beach látványához képest.

Krabiból busszal érhető el legegyszerűbben, ami 50 baht-ba kerül egy irányba. Szerintem kerülendő.

Ton Sai egyike a sziklák által körbezárt partoknak. Mérete nem túl nagy, de egészen hangulatos. Rai Lay nyugati oldaláról is megközelíthető, de ehhez vagy néhány barlangon kell átmászni, vagy a vízben kell átgázolni a kövek közt.

A part inkább köves mint homokos, de látványra rendben van. Rai Laytól eltérően nehezen mélyül itt a víz. A parton van pár létesítmény, ahol enni-inni-megszállni lehet, s egy csapat majom is fellelhető.
Ton Sai lényegesen olcsóbb, mint akár csak Rai Lay, mert nem annyira felkapott. Igaz, a Rai Lay-i strand jobb, de Ton Sai-nak megvan a maga varázsa.

A szigetekkel persze nem vetekedhet egyik sem...

A barátságos ormányos hátáról megörökített apró videó, kis ízelítőként az elefántos túrákról.

A kirándulás utolsó napjain hallottam mendemondákat - lehet a városi legenda kategória - egy hapsiról, aki cukornáddal kedveskedhetett a fenevadaknak. Állítólag vicces kedvében volt és azzal szórakozott, hogy odatartotta, majd elvette az állat elől a csemegét. Amíg az utóbbi meg nem unta. A pasas elvileg nem élte túl.

Krabi közelében fekszenek Thaiföld legjobban felkapott helyei is, úgy mint Phuket vagy Phi Phi, esetleg Koh Lanta. Ezek mind szigetek, s bár egyiken sem jártam, állítólag mutatósak.

Részt vettem ellenben egy szigetes túrán az utolsó előtti napon, ami nagyon is megérte. Négy szigetet ölelt fel, a nevükre a Csirkesziget kivételével nem emlékszem már. A megnevezettet egy fura szikla miatt hívják így, ami - némi képzelőerővel - csirkére hasonlít. Én nem látom benne, de sosem volt túl fejlett a kreatív énem.

Elsőként ehhez az egészen aprócska szigethez vittek minket. A strand mérete minimális, de a látvány mindent megér. Rai Lay vize tisztaságban sehol nincs ehhez, teljesen átlátszó a víz, s elképesztően kék.  Nagyon imádtam.

A Csirkeszigetnél csak megálltunk a hajóval, s megcsodáltuk a névadó követ, majd mentünk is egy közeli korallzátonyhoz. Élőben sosem láttam ilyet, de gyönyörű volt. Sajnos a víz alatt még nem vagyok képes fotózni, így csak azt tudom megmutatni, ami a hajóról készült, de nagyon nagy élmény volt. A szemüveggel és a pipával felszerelkezve nézegethettük az élővilágot, ami meghökkentő mennyiségben volt jelen.

A halak marha ügyesek. Bár ellepték szinte a teljes vízfelületet, mesteri módon tettek róla, hogy ne érjenek hozzánk, s ha feléjük nyúltam, kivétel nélkül kikerültek, akkor is, ha csak pár centire voltak a kézmozdulatot megelőzően. Kissé furcsa érzés halakkal szó szerint teli vízben úszkálni, de nagyon is megéri kipróbálni. Mellettük akadt messzebb pár medúza is, akikkel azért nem szívesen kerültem volna közelebbi kapcsolatba, s a - nagyon sekély - fenéken tengeri sünök hatalmas számban. És persze a korallok, beterítve a teljes tengerfeneket.

Kikötöttünk egy másik szigeten, ahol kaptunk kaját, aminek mindenki nagyon örült, mivel eddigre már erősen megéheztünk. Itt is meseszép tengerpart volt, de eddigre már kissé kezdtem is megcsömörleni a széptől. Azért fotók készültek itt is.

Hazafelé még kiraktak minket Rai Lay-on is, hogy miért, az nem teljesen világos. Rai Lay a látottak után már nagyon lepukkantnak hatott, de azért itt is elvoltunk.

A túra mindössze 400 baht-ba fájt, ezért kaját, gyümölcsöt, s korlátlan mennyiségű palackos vizet is adtak, s ez utóbbi folyamatosan hideg is volt, köszönhetően a csónak közepébe pakolt két hatalmas jegesládának.

Az elefántozás után ez volt a legjobb, ami Thaiföldön ért. Vissza akarok menni...

Kína nem is lenne Kína, ha nem történhetnének meg a legszürreálisabb dolgok.

Ma tisztázódott, Wenzhouban egy orvoskonferencia lesz. A szervezők igyekeznek nemzetközivé varázsolni az eseményt, de a jelek szerint olcsóbb ideszakadt külföldi álegészségügyiseket bérelni erre a feladatra, mint tényleges szakértők tiszteletdíját rendezni.

Jelenlétemmel így az előadássorozat fényét kell majd növelnem a színvonalasan előadott laparoszkópiás prezentációmmal, amihez még tolmácsot is kapok majd, merthogy a többi résztvevő kínai lesz.

Előre várom, ez kihagyhatatlan. Nagy shownak ígérkezik. Én, mint nemzetközi hírű medikai szaktekintély. Haha.

Ma reggel ez fogadott. Nem fűzök hozzá semmit... 

Thaiföldön enni kellemes élmény. Ha őszinte akarok lenni, az ízvilág gyökeresen nem tér el a Kínában megszokottól, ellenben az alapanyagok terén a tenger gyümölcseinek hatalmas kínálatát vonultatják fel. Ez ugyan igaz Kína tengerparti területeire is, de Thaiföldön a hatás fokozottabb, a herkentyűk árai pedig jóval kedvezőbbek.

Páncélos rákok, garnélák, polipok, tintahal és kagylók töménytelen mennyiségben vannak, érdemes ezeket enni, amíg ott van az ember. A termékek frissek, helyben halászottak, s az elkészítés előtt zömében még ott mozognak a pultokon.