Pár perce megérkezett a legutolsó fizunk is, s mivel most egy teljes hétig nemzeti ünnep van, a magunk részéről befejeztük a munkát Kínában. Vietnámig még van 6 napunk, addig némi pakolászástól eltekintve semmi dolgunk és pihenhetünk.

Mialatt várjuk Vietnámot, a blogon a hetet kínai éveim különböző aspektusokból végzett összefoglalóinak szentelem. Bár elképzelhető, hogy még visszatérünk valamikor, az is lehet, hogy nem, így ideje a számadásnak. Tartsatok velem, a Szecsuánblog (lehet, hogy) utolsó kínai hete jelentkezik.

A blogon párszor már emlegetett zenészember, Fly segítségével ez a probléma is kipipálva. 

Mint korábban írtam, külföldiek további igazolások nélkül napi 500 USD értékű helyi pénzt alakíthatnak át konvertibilis valutára. Ha turistaként vagyunk erre, ez nem is igazán okozhat problémát, hisz legfeljebb az el nem költött büdzsével szokott ilyesmi történni, s elsősorban az ellenirányú tendenciára van igény.

Legális munkavállalóként sem lehetetlen feladat, a hivatalos jövedelem 70%-ának erejéig megcsinálják munkahelyi igazolás birtokában. Ez azért jár némi macerával, de járható út.

Ha egyik helyzet sem áll fenn, vagy türelmesnek kell lenni, s esetenként hetekig napi szinten bankba járni, vagy keríteni egy helyit, akinek a nevében elintézik. Vagy ha ilyen helyen lakunk, még Hongkong is megoldás lehet, de azért az ottani árfolyamokon már egy kicsit bukik az ember.

Nekünk szerencsére Fly révén lett dollárunk, majdnem középárfolyamon, a Bank of China rátájának megfelelően. 

Küldtem haza is egy adag megtakarítást az ott lévő kínai kártya révén, az még a hazai bankszámlán pihen már. Ami még yuanben van, azt HK-ban útközben elintézzük, ami meg a jövőben érkezik, az majd vietnámi ATM-eken keresztül konvertálódik át donggá némi veszteséggel, de ezt le kell nyelni.

Tegnap megvettem a családi jegyeket is, december 13. és január 18. között öten leszünk majd Vietnámban. Azért már hiányoznak ők is, s akkor még nem is beszéltünk az egyre jobban kimerülő otthonról hozott árukészletünkről, aminek megújításában nagy szerepet játszik majd az általuk érkező poggyász. Ki kell használni a Qatar nyújtotta kereteket, különös tekintettel arra, hogy önmaguk számára egy hónapnyi trópusokon eltöltött időre alig kell valamit csomagolni. Szóval a kellemest a hasznossal esete lesz ez.

Mehetnékem van. Szerencsére már csak nyolc nap.

Bár ebbe még bezavarhat a hátralévő idő, nem kizárt, hogy addig valaki megelőz bennünket. Bízom benne azért, hogy nem fog, mert már egy hónapja is hirdették a kecót, de éppen balszerencsések is lehetünk.

Előre is lefoglalózhatnám, de azért ezt látatlanban nem szívesen tenném meg. S bár a képek alapján csábító a hely, s nagyon tetszik, élőben azért még lehetnek meglepetések. De azért bizakodó vagyok.

Az ingatlan amúgy két szintes, 220 nm-en terül el és még kertje is van kókuszpálmákkal. Ízelítőnek egy kép is róla nektek. Ha valóban ilyen, szurkoljatok, hogy le ne maradjunk róla.

Ja, és árban a kétharmada annak, amit Shenzhenben fizetünk ezért a kis lukért.

Tegnap a belvárosban jártunk, mert szerettünk volna vásárolni egy új telefont és egy laptopot is.

A telefon beszerzését elsősorban az indokolta, hogy Vietnámmal együtt új telefonszám is jár majd. Mivel a kínai számomra is szükség van még egyelőre, hogy valamibe a viet SIM-et bele tudjam applikálni, ahhoz új mobil kell.

Kaptam az alkalmon, s akkor már egy jobb telcsit (a bejegyzést erről írom most, s a guglis magyar billentyűzet a telcsit automatikusan Felcsútra javítja, szép...) néztem ki. A Xiaomi már évek óta nagyon erős készülékeket gyárt, s mindezt igencsak jó áron is műveli. Egy bizonyos ár fölé már nem szívesen megyek, ha telefonvételről van szó, így nem (egy amúgy szintén versenyképes díjazású) csúcsmodellre esett a voks, hanem a Mi Max2-re, 1600 yuanért. Ez egy tavalyi telefon, de egyáltalán nincs okom panaszra, nagyon bejön. Ráadásul péklapát méretű, így még nekem is kényelmes rajta írnom.

A laptop elsősorban azért jött, hogy mindkettőnknek legyen, maradtam a Dellnél, s nem is estem túlzásokba. A vételt még az is indokolta, hogy a műszaki cikkek odaát drágábbak, így egyúttal meg is előzzük a bajt, ha esetleg valami megadná magát a közeljövőben.

Ma postán jártam, megérdeklődtem a nem légi szállítás díját. Nem csalódtam, a 20 kg-s csomagot 150 yuanért odahurcibálják a korábban ismertetett időintervallumon belül.

Most már itt majdnem minden elrendezve. Lesz még egy pénzváltós kör, s ezenkívül már csak cuccolni kell. Ja, meg az új gépet otthonossá alakítani, új windows-zal együtt. Mondjuk így, hogy a régi nem döglött meg és nem sürget semmi, még ez sem különösebben frusztrál.

Különösen, hogy Pamacs asszony kérdezte, így illik válaszolni.

Mivel éves rendszerességgel elhagytuk Kínát, s soha nem ugyanott folytattuk, így igazán rengeteg cuccunk nincs. Sajnos még így is több annál, mint amit akár a Qatar munkatársai megengednének.
A Vietnam Airlines nem prémium szolgáltató, így nem is ad a turistaosztályos jegyhez 30 kg-s keretet, csak huszat és elvileg a kézipoggyász is csak 6 vagy 8 kg.

Óhatatlanul felmerül, hogy mit kezdjünk. Az opciók egyszerűek: vagy viszünk magunkkal mindent és fizetjük ennek az árát, vagy csak ami befér, a többi marad, s majd veszünk újat. Szerencsére a kínai posta ilyen viszonylatban egész kellemes árakat kínál, így minden nincs veszve. Bár egyelőre csak a weboldalukon tájékozódtam, ha az infók igazak, akkor egy cirka 20 kg cuccot velük juttatunk el a célállomásra.
Bízok azért a legacy légitársaságok rugalmasságában, így remélhetően 23 kg-val még feljut az a bőrönd, s mellé még vettem 10 kg kiegészítést is előre a kis gurulósra. Így összesen talán fel tudunk adatni 55 kg cuccot, s a kézikkel még elviszünk egy 15-t, ami együtt már 70.
Ami velünk nem fér el, azt meg szelektáljuk, s egy maximum 20 kg erejéig elcsomagoljuk és rábízzuk a postai kézbesítésre.

Ez utóbbi feltehetően hajót jelent, s úgy legalább 2 hetet, mire odaér a cucc, de ez nem is lesz sürgős. Addigra már remélhetően lesz hova kipakolni a beltartalmat.

Hát, ilyen egy költözés felénk. Szerencsére nem stresszes, mert alig van valamink. Bútor például egy darab sem. De egy "valódi" költözésbe valószínűleg belepusztulnék. Vagy mindenki más körülöttem... 

Egy kicsit eltűntem, de közben intézkedtünk is. Vietnám a bolygó azon kevésbé szerencsés országai közé tartozik, ahová kell vízum, de a csoporton belül a szerencsésebbek egyike, mivel ezt érkezéskor is be lehet szerezni.

Annyi nehezítés persze van a dologban, hogy csak úgy a semmiből felbukkanva ez nem jön össze, először igényelni kell egy approval letter-t, amit aztán kinyomtatva magunkkal kell hurcibálni. Ezzel engednek csak fel a Vietnámba tartó gépekre, s a reptéren ennek birtokában állítják ki a megfelelő vízumot a jelöltek útlevelébe.
Szerencsére ez az igénylés online lezavarható, s jelen szabályozás hatálya alatt a turista mellett üzleti vízumok is beszerezhetőek így, utóbbiak akár egy évre is. Ez az egy éves üzleti vízum ráadásul az érvényességi idején belül folyamatos tartózkodásra jogosít, vagyis akár egy évig nem kell elhagyni az országot, hacsak kedvünk nem tartja.

Az approval letter tehát hamar elkészült, s ennek birtokában ma a repülőjegyeket is megvettem. Az Air Vietnammal utazunk majd, Hongkongból. Lesz egy kétórás szünet Ho Chi Minh-városban, de ezalatt legalább be tudunk csekkolni a belföldi járatra és fel is tudjuk venni a vízumunkat.

Nha Trangba majd október 7-én este nyolc után érkezünk, ami itt már több mint kilenc, mivel a vietek a nem a pekingi időzónát használják.

Két hétre foglaltam több részletben, lemondható módon szállást, az alatt remélhetően találunk házat magunknak.

Jó lesz ez, bárcsak minden ilyen simán menne!