Kína hivatalos nyelve a putonghua, az egykori pekingi udvar nyelvén alapuló nyelvjárás. Hívják pekinginek és mandarinnak is, előző a császári udvar utolsó évszázadokban elfoglalt helyére, utóbbi a nyelvet használó hivatalnokokra, köztisztségviselőkre utal. A putonghua eltér a Pekingben használt köznyelvtől, így a pekingi megnevezés némiképp félrevezető.

Bár Kínában számtalan, egymástól többé-kevésbé eltérő dialektus létezett, az írás - amely hagyományosan fogalomírás, s az esetek nagyobbik felében nincs köze a kiejtéshez - egységes. A kínai írásjegyek olvasásának készsége nélkül ezeket nem lehet értelmezni, így a modern korban igény mutatkozott az írásjegyek latin betűs átírásának megalkotására.


Ezt kezdetben a külföldiek próbálták meg kivitelezni, így ahány nyelv, annyi rendszer született. A teljesen esetleges, az adott nyelv fonetikájához leginkább passzoló megoldások mellett a nyelvészek is akcióba léptek, s több tudományosan is használható átírást alkottak meg. Ezek használatára csak kutatói körökben volt igény, így széles körben sosem terjedtek el.

A Kínai Népköztársaság megalakulását követően a kínai nyelvészek - némi szovjet együttműködés mellett - megalkották a pinyint, amely a hivatalos kínai latin betűs átírás. Teljesen fonetikus, ahogy írjuk, úgy ejtjük - már ha tudjuk, hogy melyik karaktert melyik hangnak feleltették meg.
Kína nemzetközi erősödésével párhuzamosan a pinyin globálisan is a kínai nyelv legelterjedtebb átírásává vált, a legtöbb országban ennek használatát szorgalmazzák, miközben esetenként megtartják a néhány, a nyelvükben már meghonosodott kínai kifejezés hagyományos alakját.

A magyarországi helyzet

Magyarország, dacára méreteinek, a Kína-kutatásban sokáig fejlett műhelynek számított. Születtek hazai latin betűs átírások is, nem is egy. A sajtóban, könyvekben az MTA állásfoglalása alapján többnyire az ún. népszerű átírást alkalmazzák - több-kevesebb sikerrel.  Rengeteg a hiba, s kevesen veszik a fáradságot ahhoz, hogy utánanézzenek az átírás szabályainak. Ha mégis, sajnos azzal sem vagyunk sokkal jobb helyzetben.
Az ún. népszerű átírással komoly problémák vannak. A tényleges kiejtéshez kevés köze van, s mivel több hangot ugyanannak a magyar karakternek feleltet meg, nem egyértelmű - nem lehet pinyinre, vagy bármilyen más tudományos átírásra visszafejteni az így átírt kifejezéseket.

A kínai reform és nyitás atyja, a népszerű átírással Teng Hsziao-ping-nek hívott államférfi neve például pinyinben Deng Xiaoping. De ugyancsak Teng Hsziao-ping-nek kellene átírni a Deng Xiaobing, Teng Xiaobing és a Teng Xiaoping neveket is, noha hangzásban eltérnek egymástól. Pusztán a magyar népszerű átírást látva nem dönthető el, melyikről van szó a négyből.

Ezzel a hazai nyelvészet is tisztában van, így készült egy tudományos igényű, ún. magyar tudományos átírás is, amely hatékonyságát tekintve semmivel nem rosszabb a pinyinnél, vagy más nyelvek hasonló tudományos átírásainál. Használatát azonban nehezíti, hogy előképzettség nélkül ugyanúgy nem lehet elolvasni, mint a többi tudományos átírást, ráadásul egy igencsak szűk hazai nyelvész/sinológus réteget leszámítva nem ismeri senki.

A probléma és a blogon használt megoldás

A probléma gyökere a nyelvek eltérő fonetikája. Több kínai hang nem létezik a magyar nyelvben, így ezeket speciális karakterek vagy szabályok használata nélkül nem lehet leírni.
Igazán jó megoldás nincs. A pinyinnel írt szavakat a nagyközönség nem tudja kiejteni, míg a népszerű átírás ugyan olvasható, de az így leírt hangzás köszönőviszonyban sincs a valódival, ráadásul kizárólag belföldön használatos.

A blogon kezdetektől fogva a pinyint használom, használatát pedig dőlt betűvel jelölöm. Az összes nemzetközi forrás ugyanezzel dolgozik, így sokkal relevánsabb, mint a hazai megoldás. Keresésnél sem jut az ember sehova a magyar átírással. Bár az akadémia állásfoglalása a nemzetközi ellenszél ellenére jó eséllyel még rengeteg ideig kitart, a népszerű átírás elavult, s létjogosultsága (ha egyáltalán valaha is volt) a mai viszonyok között már egyértelműen nem áll fenn.


______________________________________________________________
Egyes, a magyarban már meghonosodott kínai kifejezések esetében érdemes megtartani a hagyományos (s egyúttal jobbára se a pinyinnek, se a népszerű átírásnak nem megfelelő) alakot. Peking neve pl. a kínai gyakorlat szerint Beijing, míg a népszerű átírással Pejcsing lenne.

Igen pihent az agyam jelenleg, szóval előre is mentegetőzésre szorulok a bejegyzés kuszasága miatt. Már hajnali fél négy van és nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Nem fogok már, mert három óra múlva kelnék amúgy is, hogy a reggeli órámra beérjek az egyetemre.

Az alvás hiányát az okozta, hogy még tegnap este elkezdtem olvasni egy könyvet, ezt folytattam ma kevés megszakítással egész nap, aztán végül már nem akartam abbahagyni a vége előtt, így csak az éjszaka közepére fejeztem be.
Régen sűrűn olvastam, gyermek- és kamaszkoromban 1-2 naponta végeztem egy könyvvel, de aztán ez a lendület jelentősen megtört, s mostanság évi 10 körüli mennyiségre apadt a szám. Most viszont rákaptam az ebook-okra, s az utóbbi két hétben ez már a hatodik könyvecske, amin végigfutottam. Egy kivételével észak-koreai disszidensek memoárjai voltak - ez mondjuk a jelen írás szempontjából lényegtelen. Az már inkább az, hogy kivétel nélkül angol nyelvű kiadványok voltak.

Ezektől a mostani esetektől eltekintve összesen talán három angol nyelvű könyvet olvastam el életemben, egyiket sem mostanában. Arra tisztán emlékszem, hogy egyik sem volt könnyű. Lényegesen kisebb szókincsem volt akkoriban és nagyban rontotta az élményt, hogy állandóan szótárazgatnom kellett. Az sem segített sokat, hogy az írott nyelv rendszerint kifinomultabb a beszéltnél.
Most gördülékenyen zajlott az egész, s csak a legutolsó könyv utolsó harmada felé - már némiképp fáradtan - kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem fordítok le semmit. Ezen nem lepődtem meg, mert beszéd közben is automatikus a dolog, viszont miután ez valahogy felötlött bennem, s odafigyeltem rá, még percekig minden egyes olvasott mondat ott visszhangzott a fejemben magyarra fordítva, nehezen tudtam kikapcsolni. Mint amikor az ember a légzésére fókuszál, s ezzel akaratlanul is lehetetlenné teszi, hogy spontán történjen.
Mostanra is maradt amúgy még bőven ismeretlen szó a szövegekben, szóval még van hova fejlődnöm, bár kikeresni őket nem volt kedvem, a cselekmény követését meg nem akadályozták. Ha többször is felbukkant néhány, előbb-utóbb a jelentés is összeállt.

Van egy érdekes része az angoltudásomnak, ahol viszont tényleg nem engedelmeskedik az agyam úgy, ahogy kéne. Bár triviális téma, a mai napig meggyűlik a bajom a számokkal. Természetesen ismerem őket és hezitálás nélkül felolvasok/kifejezek bármilyen értéket ezen a nyelven, s a meg is értem őket, ha mástól hallom, azonban amikor telefonszámot, azonosítókat diktálnak (angolul esetleg egyáltalán nem értő olvasóimra tekintettel: ez a lehető legegyszerűbb eset, még csak össze sem vonjuk a karaktereket, mint pl. a magyarban, egyszerűen 0 és 9 közötti számok hangzanak el sorban, egyesével), valamiért iszonyat erősen koncentrálnom kell, hogy ne hibázzak a leírásukkal. Nem tudom megindokolni, hogy mi lehet ennek az oka, de tisztában vagyok vele régóta. Az egész odáig fajul, hogy ha egy kínai adja meg a számát, vagy egy diákom az iskolai azonosítóját, hiába folyik egészen eddig a pontig angolul a társalgás, itt mindig kínaira váltok, s ha kitartóan angolul folytatják, akkor legalábbis visszaolvasom a teljes számsort kínaiul megerősítés végett. (Nem alaptalanul, olykor tényleg van hiba.) Kínaiul az egész ugyanolyan magától értetődő, mint magyarul, csak angolul, hallgatóként van meg ez a defekt.

Idén a nyelvhasználati szokásaim is nagyban változtak. Mivel most nem egyedül vagyok itt, az időm domináns részében magyarul beszélek. A diákjaim is jobbak, így órán szinte egyáltalán nem nyilvánulok meg kínaiul. Ez így most nagyjából azt eredményezi, hogy szinte csak akkor használom a kínait, ha vásárolok vagy ügyet intézek. Talán ennek is tudható be, hogy az itteni nyelvjárást egyáltalán nem ismerem, bár belejátszik az is, hogy errefelé még a helyiek is csak elvétve használják azt, mindenki a putonghuat nyomja, ellenben mondjuk Fengjievel, ahol még azok is kevertek a beszédjükbe helyi szavakat, akik amúgy a hivatalos köznyelven nyilvánultak meg, s rendszeresen felcseréltek bizonyos hangokat is.
Ez egyúttal azt is eredményezte, hogy mostanra megint a standard nyelvet beszélem, ami persze nem baj egyáltalán.

Itt, Wuhanban szembesültem először azzal, hogy azok az emberek, akik tisztában vannak a tanulmányaimmal, például az itteni asszisztens, magától értetődőnek veszik, hogy mindent megértek, s az első perctől kezdve, hezitálás nélkül kínaiul szólnak hozzám, de nem a lebutított formában, nem lassan, tisztán beszélve, hanem teljesen normálisan, esetleg hadarva. Ez nagyon meglepett, s amikor Jiahui, az asszisztens első alkalommal így tett, egy pár másodpercbe beletellett, mire felocsúdtam a meglepetésemből. A tipikus reakció általában mindig az volt (még akkor is, ha amúgy beszéltem már hozzájuk, esetenként nem is egyszer, nem is röviden), hogy úgy szóltak hozzám, mint egy értelmi fogyatékoshoz, s komoly heteknek, esetleg hónapoknak kellett eltelnie, mire levetkőzték ezt, s valahogy képesek voltak elhinni, hogy akkor is meg fogom érteni őket, ha természetesen szólalnak meg. Itt viszont nem az asszisztensem volt az egyetlen, aki azonnal normál társalgási hangon fordult hozzám, s ez elég üdítő.

No, de a csapongásokból elég is mostanra, mert már egy órája pötyögök. Legközelebb majd igyekszem összeszedettebb lenni.

A mai volt az utolsó henyélő nap, holnaptól már munkahét veszi kezdetét. A kölykök és a tanárok is visszatértek, már ma este is voltak órák. A kollégák keltettek is elég szép zajokat a folyosón, bútorokat cipeltek, vihogtak, úgy egy két órára muszáj volt feltennem a fülest.
Valaki robbantgatott is az udvaron, az kissé idegesítő volt.

Hívtam ma az asszisztensem, hogy megtudjam, mi van a hétfővel. Elég változó információmorzsákat kaptam eddig arra vonatkozóan, hogy változik-e az órarendem. Főleg a diákok szerint változni szokott a félévváltásoknál, de nem ártott volna ezt megerősíteni.

Pu tanárnő aztán közölte, hogy munkahelyet váltott, úgyhogy ez ügyben már nem igazán kompetens. Nem tudom, mi lett vele pontosan. Közel negyven éves és az egyik veterán tanárnak számított itt, több mint tíz éves munkaviszonnyal.

A lényeg, hogy a holnap így elég érdekes lesz. Fogalmam sincs, hogy hány órám lesz vagy épp hogy kivel. Majd reggel bemegyek az irodába, s igyekszem kideríteni. Pu asztalára is jó lenne lecsapni, a sok fiókkal lényegesen szimpatikusabb, mint az enyém. Ha még üres, akkor át is cuccolok oda.

Az első hétre nem terveztem igazi tanítást, a szünetről beszélgetünk majd, vagyis az igazán nem nagy gond, hogy egyelőre nem tudom, kiknek tartok majd órát.

Az asszisztensem elvesztését is talán túlélem. Nem volt vele igazi gond, csak néha kissé idegesítően lassan intézte az ügyeket. Máskülönben kedves volt, a szünet alatt is ideállított egyszer kb. 10 kiló naranccsal. Állandó jelleggel meg is hívott hozzájuk majdnem minden hétvégére, ami valamiért sosem jött össze. A rákövetkező héten mindig magyarázkodott, de azért újra és újra felhozta, hogy majd az aktuális hétvégén kerül rá sor. Egy idő után ráhagytam.

Lehet visszakapom a régi segítőmet, Zhang Shunmit, ideérkezésemkor ő pátyolgatott, de az is lehet, hogy kapok valaki újat. Majd kiderül.