Liping 2016.09.29. 15:34

Egy kis ügyintézés

Ma voltunk a rendőrségen lakcímet bejelenteni. Egyelőre még csak a férjemét, mivel nekem a jövő héten új vízumom lesz, s emiatt újra meg kéne ismételni a műveletet.


Még a rendőrségi vizit előtt a lakásunk portáján lévő irodába is vissza kellett menni, mivel tegnap nem vettem észre, hogy a papírokon férjem nevét sikerült elírni. Az útlevélből egész pontosan ezt nyerték ki: magyarhungarian. Van ilyen.

 

wp_20160929_15_25_54_pro.jpgEbben az épületben, a nyolcadikon élünk majd.

 

A rendőrségen minden simán, gördülékenyen ment, s a procedúra legfeljebb 10 percig tartott, amiből a mi részünk csak annyiban állt, hogy átadtuk a bérleti szerződést meg az útlevelet, majd vártunk.
Kisebb kalamajka azért annyiban akadt, hogy kissé nehezen találtunk oda, bár ez nem a hatóság hibája, hanem az egyre inkább intelligenciaproblémákkal küzdőnek tűnő ügynöké, aki 400 yuan díjazás fejében a kecót szerezte. Mellékelt ügyesen tegnap egy térképet is a rendőrség épületének helyével, csak épp sikerült egy pár száz méterrel arrébb, ellentétes oldalon, más utcákban elhelyezni a célpontot jelző pöttyöt. 

Bár egy órát elcsesztünk a keresgéléssel - a megadott helyen kizártnak tartottam, hogy valaha is lett volna rendőrség, nagyon szűk, vacak utca volt -, végül odataláltunk a metróban lévő térkép segítségével. Szerencsére ma hatig üzemeltek, így nem volt semmi probléma belőle, de az úriember édesanyja valószínűleg sűrűn csuklott a délután során.
Ja, és még csak be sem lehet sorolni a sűrűn előforduló, kissé szerencsétlen kínaiak közé, mivel ő egy feltehetően ritkábban előforduló, kissé szerencsétlen brazil csóka.

 

wp_20160929_17_06_24_pro.jpgA lakáshoz amúgy elég közel fellelhető rendőrség. A növényzet egész Shenzhenben elég klafa, pálma is akad sok.



Holnap este átcuccolunk a hosztelből. Időközben még vettünk pár dolgot a lakásba, így a taxi azt hiszem, hogy erősen meg lesz tömve.

Címkék:kína rendőrség ügyintézés shenzhen hülyebrazil 5 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása