Kínában, noha kétségtelenül nagy változásokat hozott a nyitás ezen a téren is, a mai napig egészen elenyésző számban élnek külföldiek. Ennek a rendkívül heterogén csoportnak a nagy része ráadásul kelet-ázsiai (ha a szintén kínai, de valamilyen szinten nem teljesen belföldként kezelt Hongkong és Macau hosszabb-rövidebb ideig az anyaországban szerencsét próbáló lakosait kivonjuk a képletből, akkor főleg koreaiakról beszélhetünk), így az europid alakok a mai napig ritkaságszámba mennek.
A különbségek persze regionálisan nagyban eltérnek. Amíg vidéken egyáltalán nem, vagy párszázezres városonként 2-3 világos bőrű fordul elő, addig azért Shanghaiban vagy Kantonban lényegesen kevésbé keltünk feltűnést.

A fentieknek köszönhetően a kínaiak zöme még sosem látott külföldit, legfeljebb a televízióban, így ha mégis belénk botlanak, hatalmas a bennük rejlő kíváncsiság. Megérthető ez, élményszámba megy számukra. A leplezni egyáltalán nem próbált bámuláson vagy a boldog-boldogtalan által lenyomott hellózáson túl mástól ilyenkor sem kell tartani, bár az tény, hogy ehhez hozzászokni nem egyszerű.
Idefele jövet, átszállásra várva a chongqingi reptéren hárman is megállítottak egy közös fotó erejéig, s ez egyáltalán nem szokatlan.

Tavalyi élőhelyemen, Fengjieben egy szem külföldiként elég érdekes volt a szituáció. Tényleg olyan lehet, mint ahogy a hírességekkel bánnak odaát. A kényelmetlenségen túl azért hízelgő is volt. Imádták, hogy énekelek nekik (nem mintha akkora élményt nyújtottam volna szegények füleinek), agyba-főbe dícsérték a külsőm (annak ellenére, hogy legjobb esetben is átlagosnak osztályoznám magam), s ez utóbbit nem udvariasságból, mert olyanok is tették ezt egymás közt, akik nem tudták, hogy értem a nyelvet.

Fengjieben ez egy tipikus reakció volt, ha a külföldi felbukkant

Itt Xianningben állítólag velem együtt négy nyugati szokott előfordulni (az itteni kolléga még nem ért ide, s egy másik oktatási intézményben is foglalkoztatnak még kettőt), úgyhogy az különlegességem kevésbé lesz érezhető. Vagy legalábbis így gondoltam. Még egy hete sem vagyok itt, a kampuszon is alig látott valaki, de pár napja, amikor kimentem a városba, a buszon ott tárgyalták előttem, hogy Magyarországról jöttem. A hírek terjedésének üteme engem is meglepett.

Hát, hiába, itt még mindig kuriózum a waiguoren.

A küldés gomb megnyomása után elpakolom a gépet is, s elindulok kis hazám felé. Egyelőre még csak Chongqingba, s majd éjfél után kevéssel Doha, s ott egy kicsinyke átszállás után Budapest felé.
A két repülőút összesen 13.5 órát jelent, plusz Dohában majdnem 4 óra várakozást. 

Szépen megpúposodott a bőröndöm, sok egyebet már nem nagyon lehetne belepasszírozni, az eddig csak vígjátékokban látott erősen röhejes ráülős módszert kellett csaknem reprodukálnom, leszámítva hogy nem voltam meggyőződve róla, hogy a beltartalomnak jót tennék egy ilyen kísérlettel, így inkább csak enyhén tehénkedtem rá felsőtesttel.

A reggeli órák előtt még itt volt Mingchun, aranyos kis kölyök, nagyon megszerettem. Tegnap is átjött, miután a megmaradt élelmiszereket rásóztam. Haza is vitte a vacsiszünetben őket, de nem irigyeltem érte, rendesen fel lett málházva szegény.
Most viszont én érezhetem majd magam teherhordó öszvérnek, de szerencsére csak az utcáig kell leszenvednem a cuccot (a sok lépcsőn), majd aztán onnan visz a taxi.

Hát, ahogy a QQ oldalamon is kiraktam, viszlát Fengjie! Szép volt itt.

Erre most bukkantam véletlenül. Az új szárny a látványtervek szerint ilyen lesz. A valóság azért nem lesz ennyire szép szerintem.:)

Még egyszer további szépeket mindenkinek, csütörtökön jelentkezem!

Ma megtartottam az utolsó órákat. Megkaptam az utolsó fizetést is, s az utolsó havi 500 yuanos hozzájárulást is.
Bepakoltam a bőröndöt nagyjából, a kevés maradék holmi még majd most vár.

Fengjie esővel siratja a távozásom, s mellé végre a kánikula is megszűnt. Kellemes, meleg idő van.

A kulcsokat holnap reggel leadom, aztán megyek a buszállomásra, onnan meg Chongqingba. Hacsak nem jön közbe valami, akkor hazaértemig már nem írok.
Csütörtökön jelentkezem, hogy elvitt-e a gép. Addig kellemes időtöltést mindenkinek!

Végezetül itt pár fotó Fengjieből, amik a napokban készültek a suliban. Koncepció nincs bennük, ne is keressétek, csak nézegessétek.

A jelek szerint erre a kis időre már nem akarnak terhelni, mert a héten már nem lesznek órák. Az oka a hőség amúgy, jelen állás szerint mindössze két munkanap választ el fengjiei karrierem végétől: jövő hét hétfő és kedd.

Az idő borzalmas, ma este 9-kor mentem csak ki a kantinba némi táplálékért, s az 50 méteres táv alatt erősen gondolkodtam, hogy ez lesz a vég. A hatalmas meleg mellett óriási a pára is, tényleg meg lehet dögleni odakinn.

Most már csak abban bízom, hogy erre a pár napra felkészültek a szolgáltatók is, s a minden bizonnyal tetemesen megugró áramfogyasztás nem okoz kimaradásokat. Fene nagy kiszúrás lenne ebben a kohóban izzadni.

Most már egy jó ideje közel negyven fokok vannak itt, s egyre csak fokózódik majd. Chongqing és környéke Kína nevezetes három katlanjának egyike (hogy pozitív döntés esetén se maradjak ki a jóból, Wuhan is az egyikük), nyaranta gyakorta tikkasztó hőséggel.

Itt benn a szobában nem kimondottan zavar, mert van légkondi, s a múlt héten nem volt munka sem, így megtehettem, hogy csak este, 30 fokban hagytam el a lakást némi tápanyagbeszerzés céljából, ezen a héten azonban már nem vagyok ilyen szerencsés.

Az osztálytermek még elviselhetők, mert van valami hűtés, de a szabad ég alatt meg lehet dögleni. Ma már én is arra vetemedtem, hogy esernyővel mászkáljak (idomul az ember). A lebarnulás nem igazán érdekel, de tény, hogy az ernyő keltette árnyék egészen hatásos. A helyiek is azzal rohangálnak persze, de ez nem újdonság.
A legyezők sem mentek még ki a divatból, néhány yuanos vackom már nekem is van, sokat ugyan nem ér, de legalább ad valami illúziót.
Itt a hegyen még egész jó is az idő, lenn a belvárosban még rosszabb. S tegyük hozzá: még a belváros is 600 méterre fekszik a tengerszinttől.

Kíváncsian várom majd az otthoni időt. Az eddigi hidegek után tutira kifogok egy negyven fokos nyarat. Csak hogy ne legyen már olyan jó.:)

Úgy néz ki, mostanra elnyerte végleges magasságát az új szárny. Készen még nem tudom igazán elképzelni, de a váza már összeállt, valami ilyesmi lesz majd, ha elkészül.

Lassacskán befejeződik az itt töltött idő, az utolsó hét már igazán nem számít, úgy sem csinálunk semmit. A könyveikkel is végeztek, a végzősök meg már nincsenek is a suliban, szóval kár is lenne erőltetni...

Viszont így, a 10 hónap leteltéhez közeledve érdemes számba venni az eltelt időt. Kezdőgondolatnak a kissé értelmetlen mit csinálnék úgy, ahogy, s mit csinálnék másképp kérdése vetült fel bennem. Vegyük sorra.

------

Pozitív  Először is, Fengjie nagyon jó választás volt. Elzárt, világvége helyzete különös élmény, amit kár lett volna kihagyni. Marhára élveztem, hogy én vagyok az egyedüli waiguoren, semmi zavaró körülmény, vegytiszta Kína.

Pozitív  Az ideutazáshoz használt Qatar Airways-t se cserélném le, mert bár késtem két napot, de a kivételesen ügyfélbarát hozzáállásuk finanszírozta a laptopcserémet meg Hainan egy részét.

Negatív  Amit kifejezetten bánok, hogy - dacára annak, hogy nem most ismerkedek Kínával - alábecsültem szervezetem addikcióját a nyugati ízekhez, s így semmiféle muníciót nem hoztam magammal. Ha ezt a részt javíthatnám, akkor a bőrönd egy részében velem jött volna pár kiló szalámi meg talán 1-2 guriga sajt is. Lefagyasztva eláll, s bár az élmény nem egészen ugyanolyan, azért valami kárpótlással felér.

Negatív A tanítást is másképp csinálnám, bár e téren nem nagyon tudok mit felróni magamnak, hiszen teljesen zöldfülűként csöppentem ebbe az iparba. Mindenesetre a mai bölcsességem birtokában a határokat igyekeznék hamarabb lefektetni, s mindenkor következetes maradni.

Negatív Hogy nem voltam Baidichengben és Tiankendifengnál, azt valamennyire nehezményezem, bár a belépők nem helyi lakosoknak elég borsosak. Baidi egy régi városka nem messze, majmokkal meg szép épületekkel, Tiankendifeng pedig egy hatalmas lyuk, szintén a járás területén. Mindkettő kiemelt turisztikai látványosság, s erősen sanszos, hogy miután lelépek innen, az életben többet nem járok erre, hogy megnézzem őket.

Tiankendifeng

Pozitív  Mindenképp örülök, hogy voltam falun, hajókáztam a Jangcén meg a mellékfolyóján, hogy a várost az eltelt idő alatt nagyjából körbejártam, s megismertem. Sokmindenről lemaradtam volna, ha nem teszem. Szeretek olykor csak bolyongani és menni az orrom után, s ez itt is célszerű volt.

Pozitív  A hainani "nyaralás" sem a megbánós listán szerepel, imádtam ott lenni, a trópusi tengerpartokból sosem elég. Ha visszajövök Kínába, komolyan nehezen tudom elképzelni, hogy a téli szünet alatt máshol lyukadjak majd ki megint.

Pozitív  Hogy a diákokkal barátkoztam, az szintúgy nem volt rossz döntés. Mingchun és Mengsi mindketten nagyon jó barátaim lettek, s rajtuk kívül még páran mások is sok örömet okoztak nekem. 

------

Összeségében azt hiszem, olyan nagy hibákat nem vétettem, s jó volt ez így, ahogy volt. Úgyhogy azt hiszem, a legnagyobb pozitívum az, hogy nem maradt ki Fengjie az életemből. Nem akarok csöpögősen hangzani, de hozzátett ahhoz, aki vagyok, s változtam sokat az egy év alatt. De ez majd egy másik részben...

Ma kintről hoztam az egyik utcai étteremből táplálékot. Csirke, tojás, rizs.

Tetszik?

Közben a napokban elkezdte elönteni Fengjiet a licsi. Ez a nagyszerű gyümölcs otthon is elég sűrűn beszerezhető (kicsit drágábban), nagyobb hiperekben vettem már többször. Mennyei.

Még két hét választ el a hazaúttól, 27-én (hacsak a légitársaság nem kavar) már Lisztferihegyen landolok.
Nem sok idő ez már. Még egy hetem lesz a diákokkal, de utolsó óra lévén nem tervezek már a fejükbe tömni semmilyen tudást.

Már olyan dolgok járnak a fejemben, hogy mit fogok enni az első napokban odahaza. A rendelést már leadtam.:) Aztán ugyancsak járatom az agyam azon is, miképp fogok beférni a bőröndömbe, mivel némiképp több cuccom van, mint amivel idejöttem.

Az is dilemma, hogy mégis milyen apróságokat vigyek az otthoniaknak, amik egyrészt épségben eljutnak haza, másrészt, ha ehető, akkor nem is romlanak meg, s meg is eszik azokat.:)

Amúgy jó lesz már hazamenni, bár a honvágy még mindig nem kínoz, de a hozzátartozókat, barátokat már szívesen látnám.

Itt sokmindent már nem tervezek a hátralévő időben. Gondolkodtam rajta, hogy Baidichengbe elnézzek a végére, de aztán a 38 fok meggyőzött róla, hogy ne tegyem. A blogon főleg összegző bejegyzéseket tervezek már csak, illetve ha esetleg menet közben felmerül még valami, természetesen arról is beszámolok.

A hónap végén mindenesetre nyári álomba merül majd a Szecsuánblog, aztán augusztus végén majd vagy folytatódik, vagy kap egy végső lezáró bejegyzést. Erre a két hétre viszont igyekszem majd aktivizálni magam, s mindenfélékről írni, ami még az eszembe jut erről a közel egy évről. Ehhez remélem, továbbra is számíthatok a kitartó olvasótáborom figyelmére, amit előre is köszönök!