Online megcsekkoltam az IELTS eredményt. Nyelvtudásom alapján nem zárhatnak ki az ír felsőoktatásból. 

Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

Tegnap volt szerencsém Galwaybe látogatni, ugyanis ez a legközelebbi vizsgahelyszín hozzánk. Merthogy a felsőoktatási tanulmányaimhoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódok el nyelvi akadályok miatt. Ebbe igazán nem lehet belekötni, de a kétszáztíz eurós vizsgadíjat el tudtam volna hasznosabban is költeni, ha megerőltetem az agyam. Mindegy.

A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt. Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van.

Galwayben aztán szerencsére nem kellett sokat menni, mert a vizsga helyszíne pár méterre volt a buszállomástól. Némi - fotózással és ujjlenyomatvétellel egybekötött - regisztráció után még fémdetektorral is átvizsgáltak, majd mehettem a szobába várni, hogy kezdjünk. Ez amúgy nem valami itteni fejlesztés, elvileg az egész IELTS-es rendszer így működik. A szakmai hátteret a British Council biztosítja, s ez a standard felmérője a népek angoltudásának. Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb. Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet - ez azért nem annyira durva.

A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez. Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. Egy egészen biztos, ugyanis a convenient szót is le kellett írni, amit egy évtizede nem tudok megtanulni, s mindig elgondolkoztat, hogy i vagy e van benne. Sikerült a rossz verziót írnom. Szerepelt a wave szócska is, ez is évtizedes gyötrelmem, hogy melyik a szimpla és melyik a dupla vé, de ez legalább jó lett. Mindenesetre a legrosszabb esetben is 7.0-t várok. A teszt ezen része 30 perc, utána még van 10 perc átírni az eredményeket az answer sheet-re. A felvétel egyszer hangzik el.

A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember. Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. Pl. adott bekezdések miről szólnak, megadva x különböző, sokszor csak árnyalatokban eltérő lehetőség. Az itthoniakból kiindulva olyan maximum 5 hiba azért előfordulhat ilyenek miatt, több nem valószínű. Ha így van, úgy 8.0 lesz az eredmény, ha csak három hiba van, úgy 8.5. A kilences, maximális pontszámba csak egy hiba fér bele, ettől nem tartok, általában natívoknak sem sikerül.

A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. Az összes kétséges szót lecseréltem, aminél megvolt a veszélye annak, hogy nem jól írom le, amúgy meg minden rendben volt. Ha esetleg hagytam benne valami hibát vagy valami nem tetszett nekik, akkor az majd gondolom látszik az eredményen. Ezt a modult itthon nem tudtam előzetesen kiértékelni, mivel itt nem standard válaszok vannak, de láttam egy 5.5-ös és egy 7.0-s példát is, az utóbbi sem volt egy komplex mű. Majd meglátjuk, mit adnak, de azért egy 8.0-ban bízom.

Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően. Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani. Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.

Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van - igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!

Egy kicsit elhúzódott a dolog, de úgy látszik, hogy nekünk azért sikerül kifogni néhány kevéssé gördülékeny folyamatot is, csak hogy érezzük a törődést. Itt megjegyezném, hogy az eddigi csekély tapasztalatok alapján az ír hivatalnokok, ügyintézők nem tűnnek egy cseppet sem kompetensebbeknek a magyarországiaknál, sőt, ellenben az tényleg áll, hogy igyekeznek működésük során ügyfélközpontú viselkedést tanúsítani.

Szóval, a házban eddig internetet adó szolgáltató ajánlata nem tűnt megnyerőnek. Nem elég, hogy rohadt drága, ahhoz képest még a sebesség sem túl meggyőző. A drágaság sajnos másokra is áll, kisebb-nagyobb eltérések mentén elmondható, hogy nagyjából havi 50 euró környékén mérik a kábeles netet, ami otthon nem igazán lenne versenyképes díjazás, s nem mellesleg, a hálózat is jobban kiépítettnek tűnik Magyarországon. Ez áll a mobilnetre is. No, de mindegy, a bérek is mások, meg amúgy is ez van, ezt kell szeretni.

Mi egy másik cégtől szerettünk volna internetet, akik egyértelműen jelen vannak az utcában, több szomszédos házban is ők szolgáltatnak. Ehhez képest a rendszerük nem találta a mi címünket, az nem szerepel benne. Ezt azután tudtam meg, miután telefonon sikerült beszélnem egy sales-es emberrel. Mindenesetre udvariasan közölte, hogy hozzáadják a címet,  s majd utána, kb. egy héttel később hív. Erre végül nem került sor, én meg szívesebben kommunikálok írásban, így chaten kerestem meg őket, hogy megtudjam, mégis mi van.

Ez utóbbit kiszervezték Indiába, a nevekből ítélve, így aztán még annyira sem voltak képben semmivel, mint a telefonos írek, akik mondjuk szintén vajmi kevés rálátással bírtak a tényleges helyzetre. Az indiánok mindenesetre kb. ugyanazt mondták el, s valóban, néhány nappal később már szerepelt a cím az adatbázisban. Igaz, azt írta az oldal, hogy a címen nem érhető el a szélessáv. Na mindegy, még egy kört próbáltam a madraszi kollégákkal, de eredménytelenül, így aztán most hétvégén bementünk a cég castlebári üzletébe személyesen.

A benn dolgozó hölgy üdítő jelenség volt, mert sikerült neki kb. öt perc alatt megrendelni a bekötést, azt azonban nem tudta megmondani, hogy vajon lesz-e internet. Az általa képviselt elmélet szerint holnap kijönnek a szerelők, bekötik a kábelt, majd ezután lesz két hetem megnézni, jönnek-e rajta a bitek, ha nem, akkor ennyi és fizetni sem kell. És nagyon szorít, hogy legyen net.

Mivel a szakemberek csak holnap jönnek, egyelőre ténylegesen nem tudom megcáfolni, hogy valóban ez lesz a menetrend, de azért vannak fenntartásaim. Sanszosabbnak érzem, hogy barkácsolás helyett előbb inkább megvizsgálják, van-e hová bekötni a kábeleket, de lehet, hogy a végén én lepődök meg, ha holnap itt hagynak egy semmibe vezető zsinórral. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

A helyi magyarokat is emlegető irományom után nem sokkal üzenetet kaptam, amiből kiderült, hogy itt, Castlebarban él egy párocska, akikről elmondható, hogy:

1. a hölgyet Verának/Veronikának hívják,
2. az elmúlt években Kínában éltek, angoltanárként,
3. nagyjából fél éve vannak a szigeten,
4. kb. 1-2 hónapja költöztek Castlebarba,
5. valószínűleg tanulni is fognak itt,
5. és magyarok.

Annyi még kiderült, hogy nem ők feszegették bele a százast az öltözőszekrénybe, s hogy bő tíz évvel fiatalabbak nálam. A bejegyzés megírásához hozzájárultak amúgy.

Az külön pozitív, hogy bár a hasonlóságok miatt írásra vetemedtek, pusztán az azonos kibocsátó ország okán még nem akarnak szocializálódni.

Mik vannak!

Legalábbis erősen sanszos.

Mióta munka nélkül vagyok, már kb. két hete napi szinten járok a helyi Leisure Centerbe, különös tekintettel arra, hogy nehezen visszanyert alakomat a cigi lerakása óta nem egyszerű megőrizni, muszáj mozogni. Az eredmények bíztatóak, s fura módon még a kondis részt is egészen megszerettem (nem emelek súlyokat, csak bicikli meg evezés, taposás), az úszást meg mindig is csíptem. Így a napi programom általában abból áll, hogy előkészítem a kaját, ha épp elfogyott (két-három napra főzök), teszek-veszek a ház körül, majd elsétálok az emlegetett műintézménybe, ami szintén hasznos, mert oda-vissza kb. 5 km. Ott durván egy óra hasznos időt töltök a gépek között (ez húsz percről indult, de egyre többet bírok), aztán lemegyek az uszodába egy kilométert csapkodni a vizet (ez ment elsőre is, azóta igyekszem a tempót növelni). Az úszás előtt, majd után pedig az élvezeti faktor jön, a gőz és a szauna, amiket nagyon imádok.

Az emeleten lévő edzőtermi részhez eleinte nem fűlt a fogam, de igazából egészen jólesik mozogni. Azért az uszoda sokkal kellemesebb, így a kettő párosítása kifejezetten hasznos, előbb túlesek a legkevésbé élményt jelentő részen, utána pedig jön a kényeztetés. Ki lehet bírni. Hazafelé még beugrok boltba, ha kell valami, aztán utána már férjem is megjön.
Egy-két nap kimaradt, mert azért az izomláz is elért párszor, de úgy tűnik, ezen már sikeresen túljutottam.

Ja igen, a magyarok. A centerben az öltözőszekrények egyeurós érmékkel működnek: behelyezi az ember a nyílásba, majd ezután el tudja fordítani a zárat. Nyitáskor a pénz visszajön.
Van jónéhány szekrény, amiket eddig használtam közülük, mind hibátlanul működött. Legutóbb azonban sikerült találnom egyet, amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni. Mivel magától nem nyelte el a szerkezet, így alkalmazott némi erőszakot, aminek hatására az érme se ki, se be nem mozog, a szekrény meg nem zárható. Persze nem kizárható, hogy nem magyar volt az elkövető, de azért legalábbis a gyanú megalapozottnak tűnik...

A potenciális magyar jelenlét mellett akadnak feltűnőbb jelenségek is. Nincs tömegnyomor egyáltalán, de a megjelentek úgy egyötöde Down-szindrómás vagy valami más, látható problémával küzd. A szaunában legutóbb bejött mellém egy fiatalember, aki először csak halkan dünnyögött valamit, majd valami csapdába esett állatra emlékeztető hangokat produkált, mielőtt elhagyta a helyszínt.
Hogy a jelenség mögött az áll-e, hogy a némiképp egysíkúbb génkészlet és a beltenyészet valamelyest ront az utódok minőségén, vagy szimplán az elfogadás miatt jobban szem előtt vannak, azt nem tudom, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a Leisure Center némiképp nappali melegedőként szolgál számukra, feltehetően a nekik járó csökkentett árú belépő miatt is. Sok vizet nem zavarnak, elférünk együtt, csak szokatlan.

No, most viszont szedem a sátorfámat, mert a mai mozgás még hátravan.  

A blog szerzője és kedves ura immár szerencsésen elköltöztek és berendezkedtek új otthonukban, hurrá. Ez nagyon jó, mert a korábbi lakhely már kezdett egy kicsit idegesíteni, de szerencsére vége az áldatlan állapotoknak. Volt egy kis csúszás is, mivel a lakók maguk is költöztek egy másik házba, így előbb az ő távozásukat kellett megvárni. Ezért becsülettel fizették is a lakbérünket, s láthatóan sajnálták a kellemetlenségeket. Kibírtuk, megoldódott, fátylat reá.

A költözés mellett időmet a kisregényírási hobbim is elvette, ebben most tartottam egy csekély szünetet, de nemsokára folytatódik majd a dolog, csak végre mindent intézzünk el. Az internetet ugyanis még nem kötötték be. Volt, de elvitték magukkal az itteniek, az újat, ami ráadásul másik szolgáltatótól lesz, pedig még nem sikerült bekötniük a jóembereknek. Remélhetően azért majd csak összekapják magukat.

Castlebárba költözésünk amiatt is fontos volt, mert már jó előre kinéztem magamnak a helyi Leisure Centert, ahol végre kedvemre úszkálhatok, némi szaunával összekötve. Ráadásul kifejezetten barátságos áron is mérik a bérletet.

Ja, és mielőtt kimarad. Beérett Írország krumpli és savanyú alma melletti legfontosabb földművelési terménye is. A képen látható. Némi Leisure Centerrel fűszerezve.

Többé-kevésbé kreatív embernek tartom magam, de mindamellett lustának is. Az alkotási vágy általában rohamokban tör rám, amikor viszont elkap, olyankor sokáig nem is enged el.

Kreativitásom többnyire írás vagy térképkészítés formájában jelentkezik. Mindkettő gyermekkori eredetű beütés, hosszú múltra tekint vissza. Kezdetben meglehetősen alacsony nívójú, életkoromnak megfelelő térképek jöttek létre fantáziám nyomán, később azonban ez sokat javult, miután hozzáfértem néhány szuper számítógépes programhoz, melyek már teljesen vállalható végeredmények megszületését tették lehetővé. Amikor rámjön egy-egy ilyen roham, olyankor hetekig rajzolgatok valamit, többnyire teljesen nonszensz, a saját szórakozatásomat szolgáló fiktív dolgokat: metrórendszereket tervezek, határrevíziókat eszközölök, és így tovább. Ritkábban, ha épp ahhoz van kedvem, teljesen reális anyagokat is szoktam készíteni, de ez nem gyakori. Ja, és leggyakrabban az a történet vége, hogy félbehagyom a projekteket.

Az írás is részben hasonlóképp működik. A blogolást nem sorolnám ide, mert ez egy meglehetősen megkérdőjelezhető színvonalú, kevés vagy nulla agyalást követően megszülető bejegyzésekből idehányt halom. Biztosan lehet profibban is csinálni, olykor látni is erre példákat, de belőlem legalábbis, az instant közlés ezt hozza ki. Ezzel remélem, hogy nem gázoltam bele az olvasóim lelkébe, ez a műfaj szerintem így működik.
Szoktam azonban, bár meglehetősen hektikusan, némiképp jobban is írni. Ez persze relatív. Nem gondolom, hogy túlságosan nagy tehetséggel áldott volna meg a sors, s akkor még finoman fogalmaztam, de kellő mennyiségű energiabefektetés mellett időnként azért képes vagyok olvasható novellákat, regényeket létrehozni. Zömében bűnügyi, néha tudományos-fantasztikus írások ezek, s közös jellemzőjük, hogy ritkán fejezem be őket. Azért olykor akadt rá példa, bár főleg a novellák között.

Bő tíz éve kezdtem bele egy regénykezdeménybe, de menetközben elsikkadt a dolog. Most pár hete azonban, feltehetően a jelentős mennyiségű észak-koreai tematikájú olvasmányom miatt, újra eszembe jutott. Mivel soha nem tettem le teljesen az ötlet megvalósításáról, így némi nyomozás után sikerült előkotornom az otthoni gépből néhai munkásságom eredményét. Átírtam, kijavítgattam a már megírt részeket, s pár napja pedig már a folytatást pötyögöm rendületlenül. Ki tudja, talán egy újabb évtizeden belül még el is készül. Az első észak-koreai tematikájú bűnügyi regény, legalábbis amiről tudok. Ettől még persze ez sem fog a világirodalom nagyjai közé emelni, különös tekintettel arra, hogy a saját szórakoztatásomat szolgálja, de azt nagyon is.

Amúgy azt el is felejtettem, hogy képes megfájdulni a fejem a sok gondolkodástól. Vagy csak elszoktam az agymunkától? Akárhogy is, nem is akkora baj, hogy felsőoktatási tanulmányaim kezdetére kicsit rozsdátlanítom a tekervényeket, mert aztán a végén még szégyenszemre elhasalok a vizsgákon.  

Időnként, ahogy az évek múlnak, fel-feltűnik egy-egy kvázi mérföldkő, ami mellett elhaladok. Nem okvetlenül óriási dolgok ezek, s általában teljesen véletlenül derül ki, hogy az agyam működése finomhangolódott.

Közeledve a negyedik x felé már bőven kialakultak a saját szokásaim, mindennapi rituáléim, amiken nehezen változtatok - bár néha igen, pl. már két és fél hónapja nem dohányzom. Ha a cigi már nem is tartozik a megszokott hülyeségeim közé, ilyen a reggeli kávém, a zéróskóla-mániám, az elalváshoz szükséges videónézés vagy a könyvek fizikális formában történő fogyasztása. Az álomba merüléshez szükséges alapzaj pontosan megkoreografált recept szerint működött: szigorúan magyar nyelvű tartalom, szigorúan nagyon könnyen követhető tartalom, s még egyszer szigorúan nem is túlságosan érdekes tartalom, nehogy esetleg kedvem támadjon ébren maradni.

A fenti szentháromságnak az egyik legjobban a valaha az egész országot lebilincselő Mónika-show felelt meg, s mivel aludni szinte majdnem minden nap szoktam, így nem igazán került fel videomegosztóra olyan epizód, amit ne láttam  hallottam volna, legalábbis részben.
Megfelelő utánpótlás nélkül (sajnos az Anikó-show nem vált be) kénytelen-kelletlen bepróbálkoztam újra angol nyelvű kontenttel. Nem példa nélküli dolog volt, 5+ éve meg korábban is tettem ilyet, de régen sosem működött jól, mert valahogy az agyam a fordítás miatt nem tudott teljesen kikapcsolni. Örömteli hír, hogy ennek már vége, immár sikeresen szenderülök el ezeken is. Óje.

Nappal nem szoktam aludni, hacsak ki nem marad az éjszaka, így aztán ilyenkor is kell valamit tennem, hogy lekössem magam. Igencsak korszerűtlen, idejétmúlt szokásom, hogy könyveket olvasok, mégpedig papíron. Néha megy digitálisan is, de az nekem nem kényelmes. Ha van kádam, mint mondjuk a jelenlegi lakásban, akkor gyakorta megesik, hogy a forró vízben ázok órákat, mialatt az emlegetett hobbimnak hódolok. Ebben a formában sem praktikus a digitális verzió.

Az elmúlt fél évtizedben hektikusan fordultam elő otthon, főleg nyáron, kínaiul olvasni pedig nem nagyon szeretek, így általában olyankor áramoltam be a helyi Libribe, s vásároltam fel az éves, főleg történelmi/politikai/tudományos irodalmat, majd fogyasztottam el őket az újabb migrálás előtt. Férjem ideérkezése előtt különösen ráértem, így szinte folyamatosan olvasgattam, majd a szigetre jövetelem után elkezdett hiányozni a dolog. Szóvá is tettem neki, hogy be kéne ruházni jobb híján néhány angol nyelvű könyvbe, de nem hiába mentem hozzá, ugyanis azonnal jelezte, hogy van könyvtár. Ami jogos, s magamtól tényleg nem jutott volna az eszembe.

Így lettem könyvtári tag errefelé, s csöppentem bele egy nagyon remek rendszerbe. A beiratkozásért nem kellett fizetni. Bár a helyi kirendeltség nagyon szerény, azért három könyvet innen is elhoztam. Ugyanakkor kiderült, hogy van egy szuper online rendszerük, amin át bármilyen könyvet meg tudok rendelni, s ők, ha épp nincs minden példány használatban, kb. egy héten belül ide is hozzák. Elég sok kötet online is olvasható, de az mondjuk nem nagyon érdekel, mint már mondtam. Az olvasójegyemmel, ami egy műanyag kártya, ráadásul az egész megyében használhatom az összes könyvtárat.

A szisztémának köszönhetően már idehoztak nekem 9 könyvet, s ma érkezett meg a következő 12-ből az első adag. Az érkezésről sms-ben és emailben is tájékoztatást küldenek, s egy hétig őrzik a szállítmányt, mielőtt visszaküldenék.

A megrendelt következő adag

Az is kiderült a helyzetnek köszönhetően, hogy már angolul sem olvasok érzékelhetően lassabban, mint magyarul. Persze akadnak még szavak, amiket nem értek, de vagy nem felejtem el őket és lecsekkolom, vagy simán elsiklok felettük, mert általában ki lehet találni a jelentést - a wolf vagy wolf down ige például egy Gorbacsov és Jelcin közti hatalomváltásról szóló kötetben került elő, még várom az éles helyzetet, ahol mondatba illeszthetem, de tetszik.

Az is határozottan kedvemre való, hogy mivel az egész ország könyvtári állományához hozzáférek, hatalmas választék tárult fel, ami annak fényében különösen üdítő, hogy az utóbbi 2-3 év otthoni termése nem nagyon bűvölt el. Nem rossz itt lenni, tényleg. Óje.