Ma gyanútlanul tartottam az angolos épület felé, hogy ott aztán okítsam az ifjúságot, amikor egyszer csak hív Zhao Sheng, hogy valamiért nem lesz meg ez az óra, ne siessek annyira. Valahogy túléltem a helyzetet, de mivel amúgy is volt vele némi megbeszélni valóm, így felsétáltam az irodánkba.

Belépve az ajtón, ott ült a kanapén a másik külhoni kolléga, név szerint Javier. Nem első generációs bevándorló, így természetesen dzs-vel ejti a nevét. Egy pár percet bájcsevegtünk, de nem többet, mert neki viszont órája volt. Elmondása alapján Denverből való. Elég fiatalnak nézett ki, rá is kérdeztem, mondta, hogy 27 éves. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen volt Dél-Korea, akkor ott kissé értetlenkedni kezdett, de aztán ment is órára. Zhao Sheng aztán elmondta, hogy ez egy másik amerikai, nem az előző verzió.
A kettes számú (mert emlékezzünk, volt egy egyeske is, a hölgyemény, aki nem jött) is elvérzett időközben, mert miután nagy nehezen elértek az Államokba a papírjai, elhagyta az útlevelét...

Javiert Wuhanból akasztották le valahonnan, már eleve itt volt. Eddig nyelviskolában melózott (az útlevelét neki is elszedték a munkavállalás idejére - ez, bár illegális, nyelvsuliknál még létező probléma), s ez most a második éve. Állítólag valami kevéske kínai is ragadt rá az év alatt, úgyhogy nem lesz teljesen elveszve. Nem volt tolakodó, nem hiszem, hogy sűrűn zaklatna majd. Pont ideális.

Kiválasztottam az osztályaimat is, s megvan a kész órarendem. A másodéves leendő angoltanárokat, az elsős turizmust és üzleti angolt, valamint az elsős tanárképzősök egyik osztályát viszem majd, heti 14 órában. Sikerült úgy rendezni, hogy egy duplaóra kivételével (az péntek reggel van) az összes lezajlik szerdáig, így a csütörtököm meg nagyjából a péntekem is szabad. Majd azért holnap megnézem az órarendjüket, hátha át tudom pakolni a hét első felébe azt az órát is, s akkor tényleg igen hosszú hétvégéim lennének. De ha mégsem, így is maradéktalanul elégedett vagyok.
Most már valószínűleg sínen lesz minden.

UPDATE: A kedd esti órákat valamiért lecsípték, így csak 12 lesz összesen.

Tegnap óta elkezdett kissé borongósabbra fordulni az idő. Azért hajnali fagyokat meg nagykabátot még nem kell elképzelni, de a térd alá érő farmeromban már kissé kevésbé kellemes a kinti lét.

Eddig amúgy nagyon jó idők voltak. A magyar delegáció ideérkezésének idejét leszámítva - akkor elég unortodox szelek jártak, s alig voltak 20 fokok - nyárias melegben lehetett részem, olykor kissé még túl nyáriasban is. Az első napokban pedig határozottan nagy kánikula volt.

Most mindenesetre úgy néz ki, hogy lassan elmúlik a strandidő, s átveszi uralmát az ősz. Az előrejelzések stabilan 20-22 fok körüli nappali csúcsokról szólnak, ami azért még mindig nem annyira vészes, de kétségtelen, hogy esténként, pőrén a lakásban kissé már ront a komfortérzetemen.

Kíváncsi leszek az idei télre. Elméletileg hasonlóra lehet számítani, mint Fengjieben, ez a hely sincs lényegesen délebbre. Fűtés persze itt sincs, de a nyílászárók állapota egy fokkal jobb. Eltekintve az erkélyétől. Sajnos ez utóbbi pont az általam használt szobából nyílik, s meglehetősen szép rések vannak az ajtót felépítő deszkák közt. Jeleztem már nem sokkal a beköltözésem után, hogy ezt cseréljék ki, mert nem akarok télen megfagyni, remélem, hogy ez így is lesz.
Legrosszabb esetben, ha nagyon eluralkodik a hideg idebenn, majd áthurcolkodok az étkezőbe, az van legtávolabb a friss levegőtől. De majd elválik. Azért remélem a legjobbakat. Ezzel a fűtésmentes helyzettel nagyon nem vagyok kibékülve. E téren valóban nagyságrendekkel jobb a helyzet otthon.

Az amcsi még pár napig nem nagyon fog tanítani, mert most az érkezéssel kapcsolatos dolgait intézik. Holnap viszik majd Wuhanba orvosi vizsgálatokra, ma a szerződéseket írta alá, stb. Így jelenleg annyi látszik biztosnak, hogy szerdáig minden megy a maga eddigi útján, mintha itt sem lenne, utána meg majd meglátjuk.

Zhao Shenggel már beszéltem, hogy ha odaérünk majd, akkor addigra kitalálom, hogy melyik osztályokhoz ragaszkodnék mindenképp. A kollégának úgy is mindegy, még nem volt egyiküknél sem.

Ami miatt még nem vagyok teljesen döntésképes az az, hogy még mindig van olyan csapat, akikkel nem volt órám, miután valami kavar akadt minden hétre.
Ma debütált még egy elsős angoltanári osztály, egyelőre nem túlságosan lopták magukat a szívembe. Nem volt velük semmi különösebb probléma, de hiányzott a szikra. Hacsak nem lesznek rosszabb versenyzők is, róluk szívesen lemondok.

A második adag duplaórám délutánra esett, aztán odaérve megint nem találtam ott senkit. Zhao Sheng előkerült hamar, végül kiderült, hogy volt valami félreértés, s a diákokat nem tájékoztatta a programról senki. Végül abban maradtunk, hogy a második órára majd előkerülnek, s ha csonkán is, de megtartom.

Első hétfői munkanapom volt ez, így adott volt hogy még egy adag ismeretlen kerül elém. Kezdéskor aztán már kiderült, hogy a nebulókat tanítottam már, kétszer is, csak eddig szerdán. Akkor ugyanis egy összevont csoport részeként jelennek meg, üzleti angol szakosokkal együtt.
Az idegenforgalmat tanuló mai csapat mindössze 11 főt számlál. Még a szerdai összevont eseményeken is azt élveztem leginkább, hogy alig vannak 40-en, így meg, különválasztva egészen odavagyok a helyzetért.

Amúgy nem különösebben jók angolból, de ennyi diákkal másfél órában nagyon ki lehet bontakozni. Rájuk mindenképp lecsapok, most már ők a kedvenceim. A jenki meg szenvedjen majd a legnagyobb és/vagy legproblémásabb osztályokkal. Ért volna ide időben.

Nemrég hívott Zhao Sheng, hogy itt a másik waijiao is. Hogy ez most konkrétan hogy befolyásolja majd az órarendem, azt egyelőre még nem tudom, órám elvileg kevesebb lesz így. (Nem mintha eddig akadt volna akár csak egy olyan hét is, amikor az összeset meg kellett volna tartanom...)

Az ő szállása itt van felettem valahol, de szerintem nem ugyanazon az oldalon, mert a lakása képei alapján az elrendezés nem pontosan egyezik.

Remélem, nem lesz túl kellemetlen személyiség. Mint arról már írtam egyszer korábban, nem nagyon szeretem az ilyen helyzeteket. Most erősen adott, hogy valamilyen szinten szocializálódjunk, miután csak mi ketten vagyunk itt külföldiek. Ezzel még úgy alapjáraton nem is lenne baj, mert más normális emberekhez hasonlóan (még ha én nem is teljesen vagyok az) engem sem zavar, ha megismerkedem szimpatikus alakokkal. Itt a helyzet buktatóját abban látom, hogy a kolléga simán lehet debil is, vagy rendelkezhet olyan tulajdonságokkal, amelyek miatt alapesetben olyan messze elkerülném, amennyire csak lehet. Itt viszont tulajdonképpen össze vagyunk zárva, s ő ráadásul kommunikálni sem tud a helyiekkel, így kizárásos alapon nincs nagyon kihez fordulnia.

A jópofizás nagyon nem kenyerem, s huzamosabb időn keresztül nem is bírom cérnával, így csak reméljük a legjobbakat. Aztán persze az sem kizárt, hogy életem egyik legjobb barátságának nézek elébe, de akaratlanul is pesszimista vagyok e téren.
Majd elválik.

Dél-Kínában járva az európaitól gyökeresen eltérő éghajlattal találkozik az ember. Megteremnek a déligyümölcsök, nincs hó, se téli fagyok.

Xianning még ugyan az ország közepén van, de hála a közelségnek, mindenféle melegövi dologból bőséges az ellátmány. A bevásárlóközpontok roskadásig vannak a trópusi termésekkel, s kimondottan olcsón. Most épp a pomeló szezonja van, kilója 100 forintnyi yuan körül mozog.

Pomelót ugyanakkor - ha nem is ennyiért, de - otthon is kapni, a cukornád viszont nem igazán hozzáférhető. Kína melegebb felén hatalmas területeket borít, s a standard, ipari felhasználási mód mellett kedvelt csemege feldolgozatlanul is.

Az árusoknál jó félméteres darabokat látni. Ha az ember kiválasztja a neki szimpatikus rudat, fogják, s szépen levágják róla a héját.

A fogyasztással csínján kell bánni, mert roppant tömény, tele van mézédes, szirupos lével. A növény életkorától meg a szerencsétől függően változhat az állaga. Ha sikerül jót kifogni, a rostok még nem fásak, s az egészet meg lehet enni. Ha már kicsit vénebb, úgy rágás (s ezúttal az édes lé kinyerése) után egyszerűen ki kell köpdösni a szálakat.

A mai példányom többé-kevésbé zsenge volt, úgy a kétharmada ropogós, ehető anyag. Egy-egy szár 2 yuanbe, vagyis mintegy 70 forintba kerül. Hazaérkezés előtt már belecsócsáltam, ami a képen is látható. 
Érdemes kipróbálni!

Közben kicsit jobban utánakérdeztem, s a kvázi állatkert nem igazán tűnt érdekesnek, így aztán ezt ki is hagytam az életemből.

Helyette mászkáltam erre-arra a városban, s itt-ott lőttem pár képet is. Hogy Xianning nem különösebben szép város, azt eddig is sejtettem, de a kis túra is erre erősített rá. Kétségtelen, hogy mostanra sem láttam még belőle túl sokat, de amit igen, attól még nem kaptam nagy kedvet itt letelepedni.

Képek, feliratokkal:

A kampusz melletti nagyobb út, ezen közlekedik a 6-os busz (fenn),
a busz város másik oldalán lévő végállomása, itt nagyban építkeznek valamit (lenn)

Új épület üzletekkel (fenn), lakóházak (lenn)

A wenquani távolsági autóbuszállomás, van egy sima xianningi is, a város másik felén (fenn),
parkocska kicsit arrébb (lenn)

Ma végre sikerült beszereznem csipogós kártyát, így immár én is kedvezménnyel használhatom a helyi tömegközlekedést.

Xianningben a buszok viteldíja normál körülmények, készpénzes fizetés esetén másfél yuanbe fáj, azonban ha a chipkártyával pittyegtetünk, úgy csak 1,3-ba. Miután pénzbe kerül a kártya is (konkrétan 20 yuanbe, de újratölthető), s meglehetősen ritkán buszozom, így egyáltalán nem biztos, hogy a kedvezményből bármit is érezni fogok. 100 db utazást követően leszek a pénzemnél, s afölött nyerészkedek csak, így ha az eddigi aktivitásomat vesszük alapul, akkor ez jó eséllyel nem történik meg.
Ellenben annyi haszna mindenképp lesz, hogy nem kell az apróval bíbelődnöm.

A chipkártyával felszerelkezve pattantam ma buszra, s mentem be a belvárosba. A buszból lőttem ezt a nem rövid, s nem is feltétlenül túl izgalmas videót. Aki fogékony az ilyesmire, azért nézegesse bátran.

Úgy látszik, azért a szerencse nem kerül el. Ma útnak indultam tanítani, aztán a teremhez érve meglepő módon nem találtam senkit. Kicsit hamarabb érkeztem, úgyhogy vártam, meg közben próbáltam elérni Zhao Shenget is, nem sok sikerrel.

Végül a sokadik hívást felvette, s némi utánjárást követően visszahívott. Valamiféle sportesemény zajlik, így aztán a mai órámat elkaszálták, s hogy ennyivel még ne érjen véget a széria, a holnapit sem kell megtartani.

Nem bántam volna ugyan, ha még azelőtt megkapom az infót, mielőtt felkészülök, meg a mai hirtelen támadt nagy melegben feltrappolok a hatodikra, de azért így sem bánom. A kitalált anyag jó lesz egy hét múlva is, a mozgás meg nem árt meg néha.

Hétvégén, ha nem lesz kánikula, terveim közt szerepel elnézni a helyi állatkertbe, bár szerintem inkább valami cirkuszszerűségről lehet szó, mint nyugati értelemben vett létesítményről. A hőforrásokat is meg akarom nézni, bár az lehet nem ezen a hétvégén kerül megvalósításra.

Kis színesként a végére: fengjiei diákjaimtól ért a hír, hogy az idei waijiao, aki amúgy egy hondurasi nő volt, lelépett pár hét után. A kölykök nem élték meg rosszul az eseményt, Mengsi szerint határozottan undok perszóna volt. Egymás közt csak tigrisasszonynak hívták, mivel minden apróságért harapott, s módszere szerint valamiért körbe-körbe futkároztatta a tanulókat az osztályban. Mindenesetre nem bírta a gyűrődést. Engem azóta is hiányolnak, s ezt nem tudom nem dicséretnek venni. 

Írtam már róla, hogy az angolos épületünk eléggé lepusztult. Hogy mikor épülhetett, azt elég nehéz megsaccolni, mert ideát - részben a chabuduo kivitelezések, részben a nemtörődöm kezelés és karbantartás miatt - az állagromlás elég hamar bekövetkezik.

Fénykorában nem lehetett rossz, az osztálytermekben van klíma és kiépített multimédiás rendszer, minden padban monitorokkal. Sajnálatos módon ez utóbbiak általában már nem működnek, pedig jelentős papírozást lehetne megspórolni, ha elég lenne digitálisan mutatni az anyagot.

Ennek ellenére mind a dolgozók, mind a diákok körében közkedvelt az épület. A miértre a választ az épület balkonszerű folyosóin tömegesen költő fecskék adják meg, amelyek, ha a nyílászárók nincsenek bezárva, olykor még be is röpdösnek a termekbe.

A világ ezen távoli pontján ez a jószerencse jele, így aztán mindenki boldog, a madarak zavartalanul élhetik az életüket (és szarhatják össze kedvükre a külső folyosót), mialatt az emberek is elégedettek a helyzettel.

Persze azért ez a babona ma már nem ennyire véresen komoly, kb. annyi jelentősége van, mint annak, hogy mi meg jellemzően nem öljük meg a pókokat. Ez utóbbit még én sem teszem, pedig máskülönben teljesen hidegen hagy minden ilyen. 

Az ilyen népi hiedelmek egy másik válfaja a számokkal kapcsolatos. Amíg a nyolcas is szerencsét hoz, addig a négyes határozottan nem. Az általánosan javuló képzettségi mutatók mellett ezt is egyre kevesebben veszik komolyan, de sokszor komoly cégek vagy befolyásos üzletemberek is képesek ebből ügyet csinálni, s akár borsos pénzekért megfelelő telefonszámokat beszerezni. 

Rengeteg babona kötődik a házassághoz, a születéshez vagy a halálhoz is. Az elhunytat vagy ravatalát a tükörből megpillantani például közeli hozzátartozó halálával kecsegtet, míg a szétálló fülű újszülöttekre sikeres élet vár.

Nyári hazautazásom előtt esett szó metrókról utoljára, de talán nem meglepő módon azóta is történtek fejlemények e téren. A földalattival ellátott kínai városok listája is kibővült, miután szeptember 26-án az észak-kínai Ha'erbinban átadták az első vonalat. Ez Kína eddigi legészakabban fekvő hálózatának első darabja, s hacsak Heilongjiang (melynek székhelye Ha'erbin) második számú városa, Qiqiha'er nem fúr a jövőben városi alagutakat, az égtáj szerinti címét minden bizonnyal tartani is fogja.

Aránylag sok huzavona kísérte az építést, kétszer is félbeszakadt, de végül célt ért. Két további vonalat is át terveznek adni öt éven belül, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenlegi 17 kilométernyi metró közel 90 kilométeresre bővül majd.

Az egykori császárváros Xi'an is avatott új vonalat a múlt hónapban, de itt ez már a második volt, s a már elkészült kettes vonal után az egyes számra hallgató - mintegy 25 km-en.
A metróval egyre keszekuszábban átszőtt Shanghai sem maradt ki a jóból, itt a 11-es vonal déli szakaszával búcsúztatták az augusztust, Tianjinben pedig a 2-es vonalat toldották meg ugyanebben a hónapban.

Végül egy térkép a metróval vagy metrószerű képződményekkel ellátott kínai településekkel. A fejlődés érzékeltetéséhez csak annyit, hogy a kilencvenes évek elején mindössze három nagyvárosban volt valamiféle (a jelenlegi vonalhosszhoz mérten eltörpülő) hálózatkezdemény.