Liping 2013.10.17. 08:49

A nagy találkozás - háttérinfókkal körítve + véglegesült órarend

Ma gyanútlanul tartottam az angolos épület felé, hogy ott aztán okítsam az ifjúságot, amikor egyszer csak hív Zhao Sheng, hogy valamiért nem lesz meg ez az óra, ne siessek annyira. Valahogy túléltem a helyzetet, de mivel amúgy is volt vele némi megbeszélni valóm, így felsétáltam az irodánkba.

Belépve az ajtón, ott ült a kanapén a másik külhoni kolléga, név szerint Javier. Nem első generációs bevándorló, így természetesen dzs-vel ejti a nevét. Egy pár percet bájcsevegtünk, de nem többet, mert neki viszont órája volt. Elmondása alapján Denverből való. Elég fiatalnak nézett ki, rá is kérdeztem, mondta, hogy 27 éves. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen volt Dél-Korea, akkor ott kissé értetlenkedni kezdett, de aztán ment is órára. Zhao Sheng aztán elmondta, hogy ez egy másik amerikai, nem az előző verzió.
A kettes számú (mert emlékezzünk, volt egy egyeske is, a hölgyemény, aki nem jött) is elvérzett időközben, mert miután nagy nehezen elértek az Államokba a papírjai, elhagyta az útlevelét...

Javiert Wuhanból akasztották le valahonnan, már eleve itt volt. Eddig nyelviskolában melózott (az útlevelét neki is elszedték a munkavállalás idejére - ez, bár illegális, nyelvsuliknál még létező probléma), s ez most a második éve. Állítólag valami kevéske kínai is ragadt rá az év alatt, úgyhogy nem lesz teljesen elveszve. Nem volt tolakodó, nem hiszem, hogy sűrűn zaklatna majd. Pont ideális.

Kiválasztottam az osztályaimat is, s megvan a kész órarendem. A másodéves leendő angoltanárokat, az elsős turizmust és üzleti angolt, valamint az elsős tanárképzősök egyik osztályát viszem majd, heti 14 órában. Sikerült úgy rendezni, hogy egy duplaóra kivételével (az péntek reggel van) az összes lezajlik szerdáig, így a csütörtököm meg nagyjából a péntekem is szabad. Majd azért holnap megnézem az órarendjüket, hátha át tudom pakolni a hét első felébe azt az órát is, s akkor tényleg igen hosszú hétvégéim lennének. De ha mégsem, így is maradéktalanul elégedett vagyok.
Most már valószínűleg sínen lesz minden.

UPDATE: A kedd esti órákat valamiért lecsípték, így csak 12 lesz összesen.

Címkék:kína élet fősuli javier xianning 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr385580196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány_ 2013.10.17. 15:54:27

Ez Hawaii... Akarom mondani Kína. :-) akárcsak a boldog tanár szakos egyetemi éveim! :-)

rudai gyerek 2013.10.17. 16:04:20

Ezek a kínaiak úgy cserélik az amerikai nyelvtanárokat - anélkül, hogy tanítottak volna bármit is -, mint más az alsóneműjét :-)

Az a lényeg, hogy nem tolakodó, s békében hagy legalább. :)

Chin-wang 2013.10.19. 14:40:47

Szia Liping!

„(az útlevelét neki is elszedték a munkavállalás idejére - ez, bár illegális, nyelvsuliknál még létező probléma)”

Bővebben is kifejtenéd a problémát? Bárki... Nem szeretnék belefutni. Könöszönöm :)

Fantaszikus a blogod :)

Liping 2013.10.19. 18:38:30

@Chin-wang: Személyes tapasztalatom nincs, csak amiket hallottam-olvastam. Nyelvsuliknál előfordul, hogy fizetés-visszatartást alkalmaznak, vagy nem adják oda az útlevelet, mindezekkel azt elérve, hogy kitarts a szerződés végéig.

Chin-wang 2013.10.19. 19:46:12

Liping@: Jól gondolom, hogy azt kikerülni lehetetlen, oda kell adni az útlevelet addig, amíg tart a szerződés? Azt nem értem, hogyan marad az adminisztrátornál? Berakja a páncélszekrénybe?
Kissé értetlen vagyok, mert én úgy gondolom max. lefénymásolja, aztán visszakapom. Valamivel csak kell igazolnom magam, akármi történhet... Leírnád a folyamatot?
köszönöm a válaszod :)

Liping 2013.10.19. 20:13:47

@Chin-wang: passz, nekem ilyenben nem volt részem, mint mondtam. Az útlevelet elvileg csak egyszer kell kiadd a kezedből, amikor beleragasztják a rendőrségen a tartózkodási engedélyt. Ez egy jó hetes-két hetes folyamat, addig náluk van. A bizonylat ellenében más is átveheti, ha kész. Normál esetben ezt neked kéne adni.
Vagy itt juthatnak hozzá, vagy talán valamilyen indokkal elkérik, aztán nem adják vissza. Természetesen nem legális, de ha mondjuk a külföldi nem tud kommunikálni meg meg lehet vele csinálni, akkor előfordulhat.

Chin-wang 2013.10.19. 20:49:26

@Liping: Köszönöm a válaszod.

Liping 2013.10.22. 09:22:36

@Chin-wang: Igazán nincs mit, örülök, ha esetleg segített.:)

@sellőlány_: nem rossz, nem rossz.:)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása