Volt már szó erről a rendkívül ízletes lábasjószágról, akkor is egy szupermarketes portéka került terítékre, ez most sincs másképp.

A valódi, nem ennyibe kerülő példányok természetesen egy magasabb gasztronómiai színvonalat képviselnek, de a nagyboltos verziók is felettébb finomak, úgyhogy nem érdemes emiatt fintorogni. 
No, meg az sem teljesen lényegtelen, hogy így kb. 60 yuanért meg lehet kapni egy egész állatkát.

A bőre kevésbé hasonlatos a valódihoz, de még így is egészen kiváló, a húsról már nem is beszélve, ami a magyar kacsasültekkel ellentétben tele van finom szafttal. Imádom.

Ma végre lefoglaltam az összes szállást, így a tervezgetés lehetőségei immár erősen beszűkültek, csak azt kell kitalálni, ahol még foghíjas a program, ott mivel töltöm ki az adott helyen eltöltött időt.

Ami azt illeti, nem is ártott sietni, mert egyik-másik hostelben már csak 1-2 darab szoba volt a kívánatos időpontokban.

Az immár végleges verzió szerint ez várható:

január 25.: indulás Wuhanból
január 26-29: Kota Kinabalu, Sabah
január 29.-február 1.: Kudat, Sabah
február 1-2.: Kota Kinabalu, Sabah
február 2-5.: Sandakan, Sabah
február 5-6.: Kota Kinabalu, Sabah
február 6-8.: Bandar Seri Begawan, Brunei
február 8-10.: Miri, Sarawak
február 11-13.: Kuching, Sarawak
február 13-14.: Miri, Sarawak
február 15-18.: Kota Kinabalu, Sabah
február 18.: érkezés Wuhanba

A szállásárak elég kedvezőnek mondhatóak. Rendszerint tökéletesen jól ki vagyok békülve a hosztelekkel, ezúttal sincs ez másképp. A kritikus pont nálam a saját szoba, az ilyen hálótermi elhelyezéseket vadidegenekkel nem nekem találták ki. Kell az a privát szféra.
Ez egyéni utazásoknál többnyire plusz költséget jelent, mivel elvétve fordulnak elő egyszemélyes szobák, idén azonban férjestől megyünk, így a kétágyas szobát végre ki is használjuk.

A maláj részeken az árak barátiak. 1-1 szobát max. 80 ringgitért, vagyis 120 yuanért meg lehet kapni. (Újabb remek hír, hogy hála a yuan erősödésének, meg valszeg egyúttal a ringgit gyengülésének is, a két évvel ezelőtti 1:2 arány jelentősen javult, immár csak 1,5 kínai pénzbe fáj egy maláj valuta.)
Brunei viszont drága. Nem is kicsit. 400 yuan alatti szobát nem is lehetett találni, igaz, hotelben, reggelivel. Tartok tőle, hogy a miniállamban nem nagyon fogunk dorbézolni.

Ez is kész. Szállásunk már biztosan lesz. Sarawak-t viszont még ki kell találni. Igaz, túl sok időt nem szántam rá, úgyhogy maga Kuching megvizslatása is elviszi azt a pár napot.
Várom már. Mehetnékem van erősen!

Említettem már, hogy a lakásban van központi fűtés. Nem is kicsit hangsúlyoztam ki, lévén ez egy igen sarkalatos pont a számomra, ugyanis iszonyat utálok fázni.

Fengjieben és Xianningben az amúgy viszonylag (az otthoni helyzethez képest mindenképp) enyhe teleken erősen szenvedni voltam kénytelen a lakásban, s hiába generáltam olykor 500 yuanes villanyszámlát a hősugárzók és a légkondi járatása lévén, a klíma nehezen volt barátságosnak mondható. Az én kis lakótelepen, központi fűtéssel gazdagított előéletemhez képest legalábbis. Nem fagytam meg, de gyakorlatilag egész nap a takaró alatt leledztem. Meleg nem volt.

Az idei szolgálati lakásban örömmel vettem észre a radiátorok létét. Ez merőben szokatlan ezen az égövön, miután nincs elég hideg, hogy megfagyjon az ember, még odakünn is ritkaságszámba megy a fagypont alatti hőmérséklet, a lakásokban meg azért egy cirka 10 fok minimum előfordul. 

Nos, miután december 1-jén rákezdtek a fűtésre, így már azt is tudom, hogy rendesen fűtenek. A légkondit nem kell járatni, s stabilan 23+ fokok vannak idebenn, ami kifejezetten kedvemre való. 
Igaz, egy kicsit későn kapcsolták be, szívem szerint már szívesen vettem volna a november eleji kezdést, de nem kell telhetetlennek lenni, A nagy légkondi is remekül fűt, s azt az egy hónapot simán ki lehetett húzni vele.

Ez egyúttal azt is mutatja már, hogy a félévre megállapított 2000 yuanes áramkeret is bőven elégséges lesz. A mérőóra értékeinek tanúsága alapján meglepne, ha nem maradna meg több mint az összeg fele, noha egyáltalán nem spóroltam.
Ezek után tényleg elképzelni sem tudom, hogy a rekorder kolléga hogy hozta össze korábban ezt a fogyasztást. Nálam senki sem fázósabb. Egyenesen lehetetlennek tűnik 4300 kW áramot elhasználni 5 hónap alatt a központi fűtés mellett.

Szeretek itt lenni, s nagyon elégedett vagyok a lakással. Sanszosnak tartom, hogy hosszabbítás lesz a vége.

Már csak a jövő hét van hátra, aztán elkezdődik a vizsgáztatás, Igaz ugyan, hogy még nem mindegyik osztályom kezd ekkor, kettő közülük egy héttel később fog neki, miután kisebb a létszám.

Az igazat megvallva, már egyáltalán nem bánom. Közeleg a félév vége, s ilyenkor már eléggé tűkön ülök. Jó hosszú szünetnek nézek elébe: utoljára január 7-én lesz órám, az új félév pedig a február 22-i héten indul el.

Ami a vizsgáztatást illeti, aránylag jó esélyeket látok rá, hogy a diákok nagyobbik fele teljesítse az elvárást. Komolyabb gondokat leginkább az egyik harmadéves osztályomnál látok, náluk szinte biztosra veszem, hogy a felük elhasal.
A többi csoportnál szerintem max. néhány ember nem üti majd meg a mércét, de lehet hogy indokolatlanul vagyok optimista. Majd meglátjuk.

Kerestek amúgy a tanszékről múlt héten. Említettem, hogy van egy felettesem, aki elvileg felügyeli az itteni munkámat, s akit összesen egyszer, a legelső órámon láttam.
A tantervet most sem kérte, de érdeklődött wechat-en, hogy milyen módon, írásban vagy szóban lesznek-e a vizsgák. Miután a választ megkapta, leokézta, majd újra eltűnt. 
Így azt hiszem, jól megleszünk.

Az olvasóközönség visszatérő része már hozzászokhatott, hogy vizsgaidőszakban a posztjaim nagyobbik fele is a vizsgákat taglalja, így akit ez annyira nem érdekel, ugrálja majd át a bejegyzéseket és tartson ki január elejéig. A többiek meg remélem, olvassák majd ezeket is.

Tegnap volt a harmadik órám a picikkel, így itt az ideje, hogy egy kicsit bővebben is írjak a másodállásomról.

A helyszín szerencsére közel van, így cirka tíz perc alatt odérek a Napfény 100 névre hallgató lakóparkba. A mi tanári lakótelepünknél valamivel jobban néz ki, feltehetően később épült. Tartozik hozzá egy plázaszerűség is legalább 30 beülős falatozóval, a lamianes hely is ott került kialakításra. (Sajnos a múltkori alkalom lehetett az anomália, mert azóta mindkét alkalommal már bezártak, mire végeztünk. 8 után a jelek szerint nem jutunk tésztához...)

Tegnap óta már nem két, hanem három diákom van, ugyanis a Mark névre angolosított kisfiú is szólt az anyjának, hogy szeretne velem tanulni. Bár az anyuka egy napot gondolkozott az áron (a waiguorenes óra drágább), végül rábólinthatott.

A picik amúgy aranyosak. Túl sokat nem lehet várni tőlük, mert kicsik, így elsősorban játék zajlik egész órán, valami minimális tanulással vegyítve. Továbbra is tartom, hogy nincs sok értelme, de ez még mindig nem az én problémám, engem csak fizetnek, nem én költök hülyeségekre.

Az egyetemen tanítani könnyű. Van könyvünk is, amit használhatnánk, meg eleve azért alkalmaznak, hogy beszélgessek velük. Valami felkészüléssel jár a dolog, de egész minimális energiát igényel.
Pont ez az a sarkalatos pont, ami miatt ódzkodtam a nyelviskolás munkáktól. Rendszerint semmilyen instrukcióval nem láttak el, csak oldjam meg, kezdjek valamit a gyerekekkel. 
Itt az elején kikötöttem, hogy csak akkor érdekel az állás, ha ez alól mentesülök és egyértelmű lesz, mit kell csinálnom, s nem nekem kell kitalálnom az órák anyagát.

Kaptam is óratervet az első két órára, meg megkaptam a könyveket és a hozzájuk tartozó CD-ket is. A könyvekben csak rajzok vannak, így a feladatok egy része nem volt egyértelmű, meg nem is tudtam, hogy mi hol van a CD-ken. Meg az igazat megvallva, túl sok macerának is tűnt az egész.
200 yuan nem rossz pénz egy egy alkalmas programért a kölykökkel, de nem minden a pénz, s miután szerencsére kényelmesen megélek a fősulis fizumból, így nem is vagyok rákényszerítve, hogy olyan dolgokat vállaljak el, amihez nincs kedvem.

Miután a harmadik alkalom előtt már tőlem kérték az óraterv összeállítását, meg jöttek sorban az elképzelések, hogy mit meg hogyan, kezdett elegem lenni belőlük, s megírtam, hogy a pénteket még igény szerint vállalom, aztán keressenek mást.

Nem húzom sokáig: cirka 5 perc alatt húsz fölötti üzenetet kaptam, amikben a csillagokat is leígérték, meg 250 yuanre emelték az órabérem. Elfogadták az összes feltételem.
A jelen állás a következő: a kínai pedagógus kollegina megcsinálja az óratervet, azt megkapom. A kínai pedagógus kollegina vezeti az órákat, én csak segédkezek. Ha nem tudom, mit kéne csinálni, elmondja. A szülők a jövőben nem járnak be az órákra, nehogy kiderüljön, hogy sok közöm nincs semmihez. Én lényegében csak játszok meg olvasok a kölykökkel. 

Ez kicsit gonosznak tűnik, de ha belegondolunk, nem a szakértelmem miatt alkalmaznak. Nekik arra kellek, hogy a szülőktől több pénzt gombolhassanak le a külföldi miatt. A kollegina sokkal jobban érti a dolgát, eleve óvónő, szóval mindenki jobban jár így. Kivéve a szülők, akik fizethetnek több pénzt. De tőlük eltekintve így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Ők megkapják a külföldit, én meg a pénzem, anélkül, hogy ezért túl sok dolgot kéne tennem.

Képek a nyelvsuliról 

Ma az első órámon felavathattam az első diákot, aki már egész biztosan nem teljesíti a félévét. Történt ugyanis, hogy ezúttal is hiányzott, s mivel ez már a harmadik eset volt, így elérte a limitet.

Ilyen szabály hivatalosan amúgy nincs, vagy legalábbis engem nem tájékoztattak róla, de a tanítási módszerem egyik sarokköve a kötelező megjelenés. Két igazolatlant még elnézek, de a harmadiknak ez a következménye.
Ez persze nem érhette őket derült égből villámcsapásként, mivel a legelső órán az elvárásaimmal indítok, ahol a fenti dolog egyértelműen megfogalmazásra kerül.

Most persze nagy a sírás-rívás, bocsánatkérés, magyarázkodás, de fő a következetesség. A végzős kártyát is kijátszotta a fiatalember, de nem érte el vele a kívánt hatást. 
Azt osztályaimból három végzős, nekik elvileg ez az utolsó aktív félévük, a következőben már csak diplomázniuk kéne. Tagadhatatlan, hogy némiképp belerondít a képbe, ha kénytelenek megismételni az általam tanított tárgyat, különösen, hogy a zömük a következő félévben már nem is lesz itt, csak a záróvizsgára jönnek be.

Az utolsó évre hivatkozni ugyanakkor nem ér. Már csak azért sem, mert szinte órájuk sincs már ebben a félévben, átlag 2-3 darab van egy héten. Még azt sem mondhatnám, hogy dolgoznak, s ezért nem érnek rá bejárni vagy tanulni, nem, csak simán linkek. Egész pontosan egy olyan diákomról tudok, aki ténylegesen melózik folyamatos jelleggel, de neki muszáj, szegény családból való és nem várhatja el, hogy fizessék a tandíját. De ő szólt s, megbeszéltük, s mivel nem vagyok öncélúan gonosz, meg is engedtem neki, hogy hiányozzon.

Az elhulló fiatalember amúgy jó eséllyel egyébként is elvérzett volna. Órákon soha nem aktivizálta magát, s ha én szólítottam fel, akkor sem bírt egy értelmes mondatot sem összemakogni. S bár erős a gyanúm, hogy ezen eléggé meg fognak lepődni majd, de tartok tőle, hogy rajta kívül még lesznek elegen, akik visszajöhetnek újrázni. Utolsó év ide vagy oda.

, 

Noha kissé késve követem a trendeket, a blog kapott egy fészbukkos oldalt. Még csak próbálgatom a beállításokat, így egy ideig nem kell meglepődni, ha furcsa dolgok jelennének meg rajta.
Az bejegyzések linkjének ottani posztolásán túl előfordulhatnak majd apróbb, pár soros, vagy még rövidebb szösszenetek, amiket a blogon nem, csak a fészen publikálok majd, így ha ezekről nem akartok lemaradni, akkor érdemes ott is nézelődni.


Ugyancsak engedélyeztem a bejegyzések alatt a fészbukkos kommentelési lehetőséget, így innentől kezdve már a fészes profilotokkal is véleményezhettek, ha épp ehhez van kedvetek.
A fészes oldalt megtaláljátok a jobb oldalon az oldaldobozok között, bátran lájkolhatjátok, nem veszem zokon.

Kína hatalmas. Csaknem tízmillió négyzetkilométernyi területen terül el, ezzel a bolygó harmadik/negyedik legnagyobb országa (attól függ, hogy a vitatott területeket is beszámítjuk-e). Mérete csaknem akkora, mint egész Európáé (aminek nagyjából a 40%-át Oroszország európai, Urálig nyúló területei teszik ki - ez utóbbi arányába ritkán gondolunk bele, amikor Európáról beszélünk).

Elefántok völgye, Yunnan (fenn), Ha'erbini éves jégszobrászati fesztivál (lenn)

Egy ekkora országban természetesen hatalmas különbségek és óriási változatosságok fordulnak elő. Mialatt az északi Hejlongjiangban télen előfordul -50 fok is (ez azért extrém, de -40 könnyedén), addig a déli Hainanon még javában nyár van.
Yunnan déli részén esőerdők nőnek, míg Belső-Mongóliában a Góbi, Xinjiangban a Taklamaklán sivatagai húzódnak.
A Gyöngy-folyó deltájában félszázmillió ember él, míg Tibetben kevesebb mint hárommillió, több mint egymillió km2-es területen elszórva. 

Oázis a Taklamakán sivatagban

A gigantikus méretek miatt nehéz Kínáról általánosságban beszélni. A blog induló új sorozata a tartományok és autonóm területek szintjére lebontva kísérli meg valamennyire bemutatni ezt az óriási és érdekes birodalmat. A mai, kezdő bejegyzésben azonban először az ország közigazgatását igyekszem ismertetni.

Az ország tartományokra, autonóm területekre, tartományi jogú városokra és két különleges igazgatású területre, Hongkongra és Makaóra különül el.
A tartományi jogú városok közé négyen tartoznak: Peking (Beijing), a főváros, Shanghai, Kína legnagyobb városa, a főváros melletti Tianjin és viszonylag újkeletű döntés következményeként a Szecsuánból kihasított Chongqing.

Ha a szeparatista Taiwant nem számoljuk, további 28 tartomány alkotja az országot, ezek közül öt nemzetiségi autonóm terület. Ez utóbbiak valamely nemzetiség nagyobb lakosságaránya miatt kerültek kialakításra, s a tartományoknál valamivel szélesebb jogkörökkel rendelkeznek. Tibet a tibetiek, Xinjiang az ujgurok, Belső-Mongólia a mongolok, Ningxia a huiok és Guangxi a zhuangok autonóm tartománya.

A tartományok egymáshoz viszonyított mérete is merőben eltérő, de az ország magterületén nagyjából kiegyenlített: egy-egy tartomány errefelé jellemzően másfél-két Magyarországnyi területet foglal el. A perifériákon, kisebb népsűrűségi területeken - nyugaton és északon egyre nagyobbakká válnak, Xinjiang 1,6 millió km2-rel vezeti a listát. 

A közigazgatási felosztás érdemben épphogy változott az utóbbi néhány száz évben, a Qing-dinasztia idejére majdnem teljesen kialakult a jelenlegi rendszer. Az egyetlen komolyabb kivétel Északkelet-Kína, ahol 1949 után kissé komolyabb átalakításokat végeztek: tartományokat szüntettek meg, olvasztottak egybe, s a határokon is variáltak.

A sorozat elejét épp itt, Mandzsúriában kezdem majd el, hogy aztán Észak- majd Északnyugat-, Délnyugat-, Közép- és Délkelet-Kínával folytassam, majd Kelet-Kínával fejezzem be.
Tartsatok velem a jövő héttől!

A blogon nem először esik szó a tésztákról, de a személyes kedvencem eddig még talán nem szerepelt.

Noha nem különösebben vagyok tésztás, a lamiant kár volna kihagyni. A lamian, vagyis nyújtott tészta kínai specialitás, s magát a tészta fajtáját jelöli. Különlegessége a készítésében rejlik. Az alapot a levegőben, csupán a saját súlyának a segítségével nyújtják és dolgozzák megfelelőre. 

Amellett, hogy a kivitelezés, ha van szerencsénk megfigyelni, kellően látványos, kifejezetten finom végeredményt is hoz létre.

Kína szerte népszerűek a lanzhoui éttermek. Maga Lanzhou Gansu tartomány székhelye, s a konyhaművészetek terén a tésztával jeleskedik. A lanzhoui stílusú éttermek így tésztázós helyeket jelentenek, meglehetős gyakorisággal a hui nemzetiség kezelésében. A huiok muszlim kínaiak, arcél tekintetében nem ütnek el a helyiektől, de jól megkülönböztethetőek a fejfedőik miatt. Éttermeikben így aztán nem is fordul elő disznó, halal előírásoknak megfelelően főznek.

Lamian nem csak lanzhoui verzióban létezik, de talán ez a leghíresebb.

Tegnap a nyelvsuliból hazafelé jövet vettem észre egy lanzhoui éttermet, s azonnal megálljt is parancsoltam a motort vezető páromnak. 
Marhás lamiant ettem, ő pedig ezt a szintén marhás tésztaétket kapta. 8 illetve 13 yuanért.

Szerintem még látogatjuk őket néhányszor.

A napokban elkezdtem kidolgozni a részletesebb útitervet a téli szünetes nyaraláshoz. Ez egyrészt remek elfoglaltság annak, aki szereti az ilyet (én igen), másrészt nem is annyira haszontalan, hiszen a szállások tekintetében érdemes előre gondolkodni. Nem szeretnék úgy járni, mint két éve George Town-ban meg Krabiban.

Az eddigiek alapján az látszik valószínűnek, hogy elsősorban Sabah-ra fog koncentrálódni az út. Érdekesebbnek tűnik, mint Sarawak, de azért az utóbbi sem marad ki.
A KK-ba való érkezést követően pár napot ott maradunk, a várost bázisként használva, no meg magát a várost is felfedezve. Ezután északabbra, Kudat-ba megyünk, ami ígéretesnek tűnő strandokkal kecsegtet. Pár nap után visszatérünk KK-ba, majd elindulunk a keleti partnak, Sandakan városába. A közelben található orángután rezervátum mindenképp a program része lesz.
Néhány nap után újra KK, majd megindulunk Brunei felé, ahol előreláthatóan beköszönt majd a holdújév. Bandar Seri Begawanban, a fővárosban két éjszakát töltünk, majd tovább nyugatnak, a már Sarawak-ban lévő Miri következik. Bár olajváros, akadnak strandok errefelé is.

Miriből Sarawa székhelyébe, Kuchingba utazunk, s némi időtöltést követően újra Miri, majd KK következik. Utóbbiban töltjük az utolsó három napot, majd felszállunk, s megindulunk Wuhan felé.

Térképen ez így néz ki.