Xinjiang, dacára annak, hogy területének túlnyomó része terméketlen, mezőgazdaságilag nem elhanyagolható vidék. Északi, csapadékosabb dzsungáriai felén, s a peremvidékek hegyvidékein dús legelők sarjadnak, ami jó alapokat teremt az őslakos népek hagyományos állattartó gazdálkodásához. A legkülönbözőbb patások: marhák, lovak, szamarak, kecskék és különösen birkák nagy számban fordulnak elő.

Van azonban a xinjiangi mezőgazdaságnak egy szintén ősi, ettől elütő része is. A történelmi idők óta fontos tranzitútvonalnak számító területen oázisok sora húzódik, amelyekben évezredes múltra tekint vissza az öntözésen alapuló növénytermesztés. A többnyire városállamként működő oázisok a hódítók kedvelt célpontjai voltak. Első nagyobb exodusukhoz a mongolok tündöklése vezetett, sokukra azóta is csak romok emlékeztetnek.
Az iszlám térhódítása Xinjiangban is megjelent, s a helyi népek kevés kivétellel áttértek Allah hitére.

Nem mindenütt voltak azonban természetes vízforrások. A népek leleményessége és munkabírása azonban már ekkoriban is megmutatkozott, létrehozták ugyanis az egészen egyedülálló alagútrendszert, az ún. karézeket. Jelentőségét nem alulbecsülve a nagyjából kétezer éves múltra visszatekintő karéz-rendszert ma Kínában a három nagy ősi építészeti vívmány egyikeként tartják számon.
A mára zömmel csak Hami és Turfán (Tulufan, régebben olykor Tu'erpan) környékére szorítkozó rendszer fénykorában csaknem tízezer kilométernyi alagutat jelentett, amelyet emberi erővel vájtak a talajban annak érdekében, hogy a hegyek gleccsereinek olvadó vízét elvezethessék a megművelendő földekig. Az igencsak munkaigényes folyamat eredményeképp a párolgási veszteség minimálisra csökkent, s állandó friss víz látta el az amúgy csontszáraz vidékeket. Az öntözést és az egyes földek közötti vízmegosztást is éjszaka végezték, tovább csökkentve a kincsnek számító édesvíz pazarlását.

Bár mára a karéz-rendszer sokat vesztett jelentőségéből, s jobbára a már említett két prefektúra területére szorult vissza, valaha karézek szőtték tele Akszut és Xinjiang déli részét is. Ezekből mostanra nem sok maradt. A klímaváltozás és a növekvő vízigények is a karézek által nyújtott víz hozamának csökkenését eredményezték, megőrzésük jelenleg kiemelt projekt.
Már nem működő darabjaik egy része idegenforgalmi látványosságként felkereshető.

A leleményességnek, s az állandó nyári napsütésnek hála Xinjiang hosszú ideje híres gyümölcseiről. A korlai (Ku'erle) és akszui körte, a Hamiban termelt dinnye (ennek neve is erre utal: hamigua, vagyis hami dinnye) és a turfáni szőlő és mazsola Kína-szerte kurrens áruk. Ezeket nagy mennyiségben termelik és jut belőlük mindenfelé Kína belsejében is.

Korlai körte (fenn), hamigua (lenn)

Turfáni szőlők, a vidék méltán híres termékei

Kevésbé híres, de szembeötlő a helyben termelt többi zöldség és gyümölcs is. A bevásárlóközpontokban itt is kapni messziről jött terményeket, ahogy a mindenütt kapható mangó és banán sem xinjiangi, de a szállítás ront a versenyképességen, s majd mindenből bőven van helyi konkurencia. Üdítő érzés paradicsomízű, kicsit esetlenebb, nem tökéletes megjelenésű paradicsomot enni, amit éretten szednek le, nem pedig etilénnel érlelik esetenként hosszú utaztatás után. A helyi görögdinnye is bármikor felveszi a versenyt a magyarral, kiváló, édes és olcsó. Utoljára gyerekkoromban ettem ennyire finom kajszit is, amit szintén fillérekért vesztegetnek a helyi piacokon. Cseresznye is van dögivel.

Az egyik kampuszon lévő piac (fenn), még kietlenebb útszakaszokon is árulnak Ala'erben (lenn)

A szezonális zöldség- és gyümölcskínálat olcsó, s még tényleg van ízük, nem egyenfajtájú termékek. Piacok mindenfelé akadnak, itt a kampuszon is van több is, de az utak mentén is találni kofákat. A városokon kívül az öntözött földek mellett nagy számban látni fóliasátrakat is.

Friss, finom, háztáji terményeket enni Xinjiang egészen kiváló hely.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

No, úgy néz ki, végül mégiscsak munkára fog a cég.
A jelek szerint 21-én elröppenek majd Pekingbe, hogy aztán ott töltsek 4-5 napot valami kiállításon. Időpont szempontjából teljesen ideálisan jött ki.

Közben az is kiderült, hogy a vizsgák csak július első hetében lesznek. Mivel addigra én már Magyarországon leszek, így aztán valaki más fogja megtartani a már leadott vizsgalapokat és megoldókulcsokat felhasználva. Egy gonddal kevesebb.

Úgyis régen voltam már a kínai fővárosban. 

Kína, bár etnikailag eléggé homogén, hiszen lakosságának 91,5 %-a han, vagyis kínai, egyúttal rengeteg (abszolút értelemben mintegy 120 millió) nem kínai otthona is. 

Az államalkotó hanok mellett Kína Taiwannal együtt értelmezett területén további 55 különböző etnikumot tartanak számon. Elismerésükre már a Kínai Népköztársaság időszakában került sor, a korábbi gyakorlat nem különösebben foglalkozott az egyes állampolgárok etnikai besorolásával. Igaz ugyan, hogy a császárság bukása után, 1911-ben megalakult Kínai Köztársaság a zűrzavaros idők függetlenedési törekvéseit leszerelendő, az új államot öt nemzetiség, a han, tibeti, mongol, ujgur és hui hazájának jelentette be, de az ötszínű lobogó létrehozásán túl lényeges változásokkal ez sem járt, különös tekintettel arra, hogy a jellemzően periférikus területeken élő nemzetiségek egy részének ügyeibe az adott helyzetben gyakorlatban - erőforrások hiányában - nem tudtak beleszólni. Így vált kvázi függetlenné Tibet is, noha nemzetközi elismerés hiányában jogilag Kína része maradt.

A hagyományos koncepció nem foglalkozott a birodalom alattvalóinak nemzetiségével, a helyzet a kommunisták megjelenésével változott meg, akik szovjet mintára hozzákezdtek az ország etnikai csoportjainak besorolásához, s az idilli társadalom kialakítása jegyében az egyes nemzetiségek jogainak névleges elismeréséhez. Ennek első lépéseként a polgárháború idején már kommunista kézre került Mandzsúriában, annak nyugati részén megalakították a Belső-Mongólia Nemzetiségi Autonóm Területet a mongol kisebbség számára.

A nemzetiségek feltérképezéséhez 1949-ben kezdtek hozzá tudományos alapon. Az egyes népek meghatározásának problémái hamar megjelentek, ugyanis sokszor az egyértelműen azonos nyelveket beszélő szomszédos falvak is külön identitással rendelkeztek. Az gyorsan világossá vált, hogy határokat kell húzni, különben a nemzetiségi képviselők nem férnek be az Országos Népi Gyűlés (parlament) épületébe.
A nemzetiségek besorolása sehol a világon nem egyszerű gyakorlat, s így a végeredmény Kínában is komoly (elsősorban tudományos, néhol a megállapításokkal elégedetlen nemzetiségek körében kézzel foghatóbb) vitákat szült. A mongolokat például minden további elkülönítés nélkül egy csoportba sorolták, ahogy a zhuangokat, Kína legnagyobb kisebbségét is. Utóbbiak Guangxi tartomány (később Guangxi Zhuang Nemzetiségi Autonóm Terület) vidéki részein éltek, s a hegyes-völgyes tájon sokszor falvanként merőben eltérő identitással rendelkeztek. Esetükben inkább az etnikai hovatartozás hiányáról lehetett szó, maga a koncepció nem létezett köreikben, nem gondolkoztak a faluközösségnél nagyobb egységekben, azzal pedig nem voltak tisztában, hogy nyelvük alapján a többi zhuanggal azonos családba tartoznak.
Egyes kisebb nemzetiségeket, például a mosuokat a naxi nemzetiséghez sorolták be, ami szintén vitatható.
Ugyancsak problematikus a hui nemzetiség kategóriája is. Önálló nyelvvel nem rendelkező, kínaiul beszélő, de muszlim vallású csoportól van szó. Az idősebbek a fejfedőik alapján felismerhetőek, de a fiatal generáció nem különböztethető meg a kínaiaktól. Származásukat illetően sok a vita, de a DNS-vizsgálatok szerint körülbelül 5-6 százalékukból anyai ágon kimutatható a nyugat-eurázsiai eredet. Feltehetően nyugatról érkezett elkínaiasodott muszlimok, de legalább ugyanennyi szól amellett, hogy szimplán muszlimra áttért kínaiakról van szó. Az igazság valahol a kettő között lehet. 

A taiwani őslakosok merőben elütnek a kínai nemzetiségektől. Ausztronéz eredetű emberek, akik a hanoknál jóval hamarabb, mintegy 8000 évvel ezelőtt kerültek a szigetre. Mostanra létszámuk félmilliósra tehető.
A szárazföldön is találni belőlük egy keveset, miután kis létszámú migráció lezajlott a szárazföldi Fujian tartomány irányába.
A Kínai Népköztársaság az őslakosokat külön megkülönböztetés nélkül a gaoshan (magashegyi) etnikumba sorolja, míg Taiwanon több mint egy tucat csoportjukat tartják számon. A gaoshan megnevezés is csak a szárazföldön bevett formula, Taiwanon a használata kerülendő, nem túlságosan pc.

Az etnikai kategóriák meghatározása mellett az egyes állampolgárok nemzetiségének megállapítása is kérdéseket vetett fel. A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején sokuk nem rendelkezett önálló identitással vagy teljes mértékben beolvadtak a han masszába. A mandzsuk a gyakorlatban már akkoriban is megkülönböztethetetlenek voltak a kínaiaktól. A nyelvüket aktívan használó, vagy a kínai tömegektől eltérő vallást gyakorló kisebbségek könnyen felismerhetőek voltak, de sokszor jobb híján a családfát vették alapul. Ha az apai felmenő (vagy egyes matrilineáris társadalmak esetén az anya) családneve valamely nemzetiséghez tartozónak gondolt volt, úgy a család nemzetiségivé vált. Helyenként komplett falvak szakadtak etnikailag ketté ezen a módon, dacára annak, hogy korábban mindenki hannak gondolta magát.

Ahol nagyobb mennyiségben találtak nemzetiségeket, ott nemzetiségi autonóm vidékeket hoztak létre, a közigazgatás legkülönbözőbb szintjein akadnak erre példák: a nagy, öt tartományi szintű nemzetiségi autonóm terület mellett vannak nemzetiségi autonóm prefektúrák, járások, városok is.
Bár a rendszer jellege miatt tényleges autonómiáról nem nagyon beszélhetünk, az autonómnak mondott vidékeken többnyire hivatalossá tették a han mellett az adott nemzetiség nyelvét is, s megszervezték a nemzetiségi oktatást is.

Az apró népekkel teli, délnyugati Yunnan tartomány. A képen számokkal jelölt régiók a tartomány prefektúráit, prefektúra-jogú városait jelzik, a színek pedig az egyes régiók területén létrehozott különféle szintű autonóm régiókat. Csíkozás esetén több nemzetiség is autonóm státusszal bír egy-egy területen.

Az 1954-es első modern népszámlálás 39 kisebbséget ismert el, az 1964-ben megtartott második cenzus idejére számukat 54-re növelték. Utolsóként, 1979-ben a jinuo etnikummal bővült a lista.

Az államalkotó hanok mellett Kína legnagyobb (legalább ötmilliós létszámmal rendelkező) nemzetiségei ma a következőek: 
- zhuang (17 millió fő),
- hui (10,6 millió fő),
- mandzsu (10,4 millió fő),
- ujgur (10,1 millió fő),
- miao (9,5 millió fő),
- yi (8,7 millió fő),
- tujia (8,4 millió fő),
- tibeti (6,3 millió fő),
- mongol (6 millió fő).

A belső-területek elzártabb részeitől eltekintve a nemzetiségek zömmel a perifériákon fordulnak elő. Északkelet-Kínában mandzsuk, koreaiak, mongolok, evenek, de még oroszok is, északon mongolok és huiok, északnyugaton ujgurok, kazahok, kirgizek, tádzsikok, huiok, délnyugaton tibetiek, Yunnanban rengeteg apró nemzetiség, Guangxiban pedig a zhuangok. Sokuk, különösen az elzárt területeken élő apró etnikumok nem rendelkeztek saját írásbeliséggel, nyelveik írott formájának megalkotására is a Népköztársaság megalakulása után került sor (jellemzően latinbetűs formában).
A nemzetiségek aránya a lakosságon belül folyamatosan nő. Ennek oka, hogy rájuk sokkal kevésbé szigorúan vonatkoztak a gyermekvállalás terén életbe léptetett korlátozások. Városokban kettő, vidéken három gyermeket is vállalhattak, egyes kevésbé fejlett területeken akár többet is, a tibetiek gyermekvállalását pedig egyáltalán nem limitálták.

Ahol sok nép él együtt, ott jellemzőek a konfliktusok is, s ebben Kína sem kivétel. Tibet 1950-es újraannektálása nem tette a kínaiakat népszerűbbé a helyiek körében, s megmozdulások a mai napig előfordulhatnak - nem véletlen, hogy Tibet ma az egyetlen kínai terület (1-2 katonai szempontból érzékenyebb járástól, így például a kínai nukleáris bázisok vagy az űrközpont helyétől eltekintve), ahol a külföldiek szabad mozgását korlátozzák. Az etnikailag jelenleg is csaknem homogén Tibet ezzel együtt is kevesebb problémát szül, mint a hagyományosan harciasabb ujgurok Xinjiangban. A szeparatizmus időnként terrorcselekményeket is eredményez, jellemzően helyben, a kínai magterülettől távol.
A mongolok kevés konfliktust generálnak, bár kétségtelen, hogy olykor az egyes személyeket ért, hanok által elszenvedett sérelmek komoly etnikai feszültségeket képesek kiváltani.

A belső területeken, vagy délen élő kisebbségek helyzete más. Önálló államisággal soha nem rendelkeztek, jellemzően etnikai öntudatuk sem volt, s  a hanokkal szemben hátrányos megkülönböztetést nem szenvedtek el. A gyermekvállalás terén élvezett előjogaik, az egyre inkább fejlődő, nemzetiségi területekre irányuló turizmus és kormányzati fejlesztések miatt ők sokkal inkább nyertesi a rendszernek, s egzotikumként élvezett státuszuk miatt aligha elégedetlenkednek.

A nyelvben, szokásokban és/vagy öltözködésben, de olykor arcél tekintetében is igencsak eltérő, sokszínű etnikumok képei magyarázatokkal a galériában.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

A nyarak Xinjiangban is forróak, itt Ala'erben most épp minden nap 34-37 fok van. Ez így elsőre elég aggasztónak tűnhet, de korántsem az.

Mivel sivatagban vagyunk, éjszakára mindig lehűl a levegő, hajnalra már csak 20-22 fokok vannak. A másik hatalmas segítség az egészen minimális, legfeljebb tizenakárhány százalékos páratartalom, aminek köszönhetően a hőérzet gyakorlatilag semmivel sem súlyosabb, mint a tényleges érték.
A napon meleg van, de a szervezet hőháztartása nagyon könnyen szabályoz, az izzadás nem is nagyon érezhető, mert ahogy jön, úgy gyakorlatilag azonnal el is párolog. Árnyékba húzódva meg már teljesen élvezhető az idő.

A lakásokat is zömmel okosan építették, 1-2 épület kivételével mind kelet-nyugati irányban húzódnak, s így a nap közvetlenül nem nagyon süt be, amit elősegít a nagy mennyiségű növényzet is.


Amíg Wuhanban tutira megpusztulnánk légkondi nélkül, dacára annak, hogy nincs ennyire meleg, ellenben 90%-os a páratartalom, itt a lakásban lévő ventilátort sem kell járatni, mert nincs rá szükség.

A tél viszont elég kemény lesz, decemberben és januárban folyamatos éjjel-nappali faggyal, viszont fűtenek, s a nyílászárók is messze a legjobbak, amiket Kínában láttam, így elég sanszosnak érzem, hogy nem leszünk jégkockák. Ha mégsem lenne elégséges a központi fűtés, esetleg be lehet állítani valami elektromos ketyerét, különösen, hogy az áramfogyasztás nincs limitálva, s a munkahely fizeti.

Tegnap volt még egy köröm a kórházban. Valamiért kihagyták az ultrahangos vizsgálatokat elsőre. Ez rendszerint nem része a protokollnak, s ezúttal is kitöltötték a nyomtatványokat enélkül is, de valamiért a suli előírásai között szerepel.
Állítólag tavaly idő előtt lelépett egy 60-as pacák, miután rákot diagnosztizáltak nála, azóta óvatosabbak.

No, így már azt is tudom, hogy a májam, vesém, hasonló szerveim is rendben vannak, terhességet nem vizslattak, pedig eleinte azt hittem, erre megy ki a játék, de a hasam alsó részének a közelébe sem tolták a műszert.

Jó hír, hogy időközben Urumcsiban elkészült az új FEC, ezt legkésőbb hétfőig, de valószínűleg már a hétvégén eljuttatják a sulinak. Hétfőn vagy kedden aztán útra kelünk Akszuba, hogy az ottani illetékes hivatalnál megkapjuk a tartózkodási engedélyt is.

Ez alapból aggasztóan rövid idő lenne, miután másfelé legalább egy hetet ülnek rajta, de a Bingtuannal előjogok is járnak, számukra egy nap alatt végeznek ezzel.

Ma már ünnep van, zajlik a sárkányhajós, ragacsos rizstáskás fesztivál, emiatt ez utóbbival tele van minden elárusítóhely. Passzolom.

Jövő héten aztán péntek este elindulunk visszafelé, de addig is még vár ránk egy hét Ala'erben.

Hála a blog.hu csapatának, a Szecsuánblogon is működni fog a whitelist rendszer. Ez újra lehetőséget teremt arra, hogy normális mederben folyhasson a kommunikáció a kommentekben.

Át fogom nézni a blogra eddig írt hozzászólásokat, s a nem destruktív jellegűek szerzőit automatikusan fel fogom tenni a listára. Noha ez a blog sosem a temérdek számú kommentről volt híres, azért akad még így is bőven, így ezzel nem ígérem, hogy túl hamar végezni fogok. Az utóbbi pár hónap termését azért igyekszem még ma feldolgozni.

A jövőben hozzászóló, a whitelist-en még nem szereplő usereket,  ha a moderációs beengedés szintjét megütik, egyúttal a listára is felrakom. Ha valaki szeretné esetleg megsürgetni a felkerülését, az kommentben vagy privátban jelezze, s intézkedni fogok.
A listáról való lekerülés vagy eleve fel nem kerülés pedig egyúttal meg is oldja a jövőbeli bosszúságainkat.

Még egy apró észrevétel:

A moderáció bevezetésével nem állt szándékomban az ellenvéleményeket elnyomni, ahogy eddig sem tettem ezt. Volt több olyan bejegyzés, amikor élesen ütköztek a vélemények, s kaptam hideget-meleget épp eleget. Ez teljesen rendben van és szívesen veszem építő jellegű kivitelezés esetén a véleményemmel szöges ellentétben álló kommenteket is. Amit szeretnék elkerülni, az a trollkodás, egymás személyének alázása és a bejegyzések több nickkel, de egy user általi telehányása. Ezektől eltekintve szabad a pálya, nyugodtan oltsatok. Virágozzék száz virág!



UPDATE:

ÖÖÖ... kis technikai probléma. A régi hozzászólások sajnos nem játszanak, csak új komment esetében enged a rendszer valakit a whitelist-re rakni. Szóval, az első hozzászólásig mindenki marad az előmoderációs dobozban, s ha majd megszólal, akkor lesz lehetőségem ezen változtatni. Szóval bíztatnék mindenkit a kommentelésre. :)

Kína Xinjiang tartományának déli részét a hegyvidéki perifériáktól eltekintve az általuk közbezárt óriási Tarim-medence alkotja. Ez a sivatagos, nagyjából egymillió négyzetkilométeres vidék egész Eurázsia legszárazabb régiója, helyenként évi 15 mm-nél is kevesebb, s időnként akár évekig elmaradó csapadékkal. A medence túlnyomó részét a Taklamakán-sivatag borítja.

A műholdkép zöld foltjai a Tarimnak és mellékfolyóinak köszönhetően élhető területek a medencében. Jól látható a kontraszt a déli részen látható Taklamakánnal szemben.

Hogy mégsem teljesen sivár, azt az itt-ott elszórt aprócska oázisok mellett a medencét nyugatról határoló Tiensan- és Pamír-, illetve délről körbeölelő Kunlun-hegységeknek köszönheti, ahol több a csapadék, amiből némi édesvíz erre is eljut.
A hegyekből lezúduló víz több folyócskát éltet, ezek nevei a Muzat kivételével (amely az eredetét jelképező Muzart-gleccserre utal) összhangban vannak a belőlük táplálkozó városokkal: Akszu, Jarkant, Kasgár és Hotan. Ezek vize táplálja a Tarim-folyót, ami az élet forrása a medencében.

Az Akszu és a Jarkant Ala'er közigazgatási területén, a várostól kicsit nyugatra torkollnak egymásba, s alkotják meg a bolygó egyik legnagyobb lefolyástalan folyóját. A Tarim innen még hosszú utat tesz meg keletre, hogy végül a Taitema-tóban fejezze be az útját (vagy még hamarabb, a sivatag homokjában). Valaha egészen a mára kiszáradt és szintén lefolyástalan sóstóba, a Lop-nórba ömlött, de az öntözés és a víztározók létrehozása miatt ezt már nem éri el.

A szélsőséges éghajlat miatt a Tarim eredetével kapcsolatban sok a vita. (A továbbolvasáshoz javaslom a fenti térkép nézegetését is, úgy talán kevésbé lesz kusza.)
A feljebb felsorolt mellékfolyók közül egész évben stabilan csak az Akszu vize táplálja a folyót. A Jarkant, amely a leghosszabb mellékág, s megfelelő időjárás esetén lényegesen több vizet is szállít az Akszunál, s így az egyik álláspont szerint a Tarim forrása, ugyanakkor szélsőséges szárazság esetén nem éri el a Tarim medrét. A Jarkant folyót preferáló nézet szerint a Tarim már egy kicsivel nyugatabbra, a Jarkant és a Kasgár folyók összefolyásánál elkezdődik.
A probléma persze jobbára elméleti, de a térképészet tudománya számára nem kis kihívás, ahogy a Tarim teljes hosszának kiszámolása sem.
A Kasgár és a Muzat vize is elveszik a sivatagban az év bizonyos szakában, a Hotan pedig inkább csak elméletben mellékfolyó, a gyakorlatban nagyon ritka, hogy át tud vergődni a Taklamakán homokján.
De visszatérve a Tarimhoz: a hosszabb, s így alapértelmezésben vezető mellékág, a Jarkant időnként kiszárad, s ilyenkor a Tarim medrében kizárólag az Akszu vize csörgedezik, s ezért a másik nézet szerint a Tarim forrása az Akszu.

A folyórendszer nem apró, kicsivel több mint kétezer kilométer hosszan szeli át a tájat, de a meder nagy szakaszokon teljesen esetleges és sűrűn változik. Vízhozama sem emeli a legnagyobbak közé, csupán másodpercenkénti 160 köbméteres átlaggal bír (viszonyításképp, a Duna átlagos vízhozama Budapestnél majdnem 2500 m³/s), de ez nagy különbségeket takar. A hegyek esőzései és a hóolvadás némi csúszással megjelenik a folyóban is, így nyáron és ősszel általában magas, míg télen és tavasszal rendkívül alacsony a vízszint. Az évenkénti eltérés is tetemes.

Idén például, noha már június van, egyelőre még adós az ár, de most már bármikor megérkezhet. A folyó szintje a legalacsonyabb éves értéken van, utoljára normális utánpótlást tavaly szeptember körül kapott, s azóta csak párolog. Maga a meder szélessége is jól jelzi, milyen lehet, amikor a Tarim nagy, benne a Jarkant, Akszu és Kasgár megáradt vizével, erről majd az új félévben mutatok képeket.

Most viszont épphogy csak csordogál a víz, tovább keletre még kevesebb lehet, s egész biztosan a homokban vész el valahol.

Képek a galériában.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Időközben kiderült, hogy a Wuhanban elvégzett orvosi vizsgálatosdi csak az új FEC-hez kellett, a tartózkodási engedélyhez még kell egy másik, amit mindenképp itt helyben kell elvégezni.

Így aztán ezért ma reggel az ala'eri kórházban voltunk egy viziten, ahol megcsinálták ugyanazt, mint Wuhanban. Ezúttal legalább már nem az én kontómra.

A hozzá nem értés azért már kiütközni látszik, nem véletlen, hogy a wuhani kollegina annak idején annyira meg lett dícsérve a blogon. Hát, remélhetően azért sikerül levezényelni mindent időben.

Ala'er, bár nem az a kifejezetten szórakoztatóipari centrum, azért kínál lehetőségeket az éjszakai élet szerelmeseinek is. KTV egyértelmű, hogy van, Kínában ez nem is lehetne másképp.
Akad néhány jiuba, bár is, s még egy diszkó is üzemel.

A diszkót elsősorban ujgurok látogatják, zömmel az egyetem diákjai. Ennek megfelelően a zene is ujgur, s a stílus is erősen sajátos. A hölgyek és urak mozgáskultúrájáról már nem is beszélve.
Egészen biztos vagyok benne, hogy itt nem leszek a táncparkett ördöge.

Xinjiang hatalmas, mintegy 1,6 millió km². Ez Kína legnagyobb közigazgatási egysége, nagyjából akkora, mint az Ibériai-félsziget, Franciaország, a Benelux-államok, Németország és Dánia összesen.
Az autonóm terület részletes bemutatásától most tartózkodnék, a tartományos sorozat erről szóló darabja idővel majd ezt a célt szolgálja, azonban a mostani utazás miatt mindent nem lehet kikerülni.

Xinjiang területének egy kisebb része, mintegy 74000 km², nem áll a tartomány hatóságainak irányítása alatt, hanem a Bingtuan felügyeli őket. A Bingtuan, magyarul teljes nevén a Xinjiangi Termelési és Építési Hadtest egy különleges kormányzati szervezet, direkt Xinjiang területére megalkotva az ötvenes években.
Egy időben ellátott katonai funkciókat is, ma ez leginkább a határvédelemben és a terrorizmus elleni küzdelemben jelentkezik, s az általa ellenőrzött területek igazgatásán túl a gazdaság fejlesztésére fókuszál.

A különféle színes pacák a Bingtuan-igazgatta xinjiangi területek

1954-ben alapították meg, azzal a céllal, hogy fejlesszék a távoli területeket, s egyúttal biztosítsák a határvidék védelmét. Létrehozásának célja volt az is, hogy megélhetést és elfoglaltságot nyújtsanak a béke bekövetkeztével feleslegessé váló, így a hadseregből leszerelni kívánt nagy számú katonának (akiket egyúttal, ha a szükség úgy hozza, be lehet vetni, erre szerencsére nem volt szükség). 
A nemi egyensúly és az iskolázottsági mutatók javítására kerültek az egykori katonák mellé keletről érkező fiatalok is.
Mivel a xinjiangi helyzet már ekkor is hordozott magában feszültségeket, a Bingtuan működésének egyik deklarált sarokköve volt, hogy mindenáron muszáj elkerülni az erőforrásokért való rivalizálást a helyi nemzetiségekkel. Ennek folyománya, hogy a Bingtuan területei szinte kivétel nélkül korábban lakatlan vagy nagyon gyéren lakott régiókban találhatóak, s néhány kivétellel mind Xinjiang északi, han többségű területén. Dél-Xinjiangban, az ujgur dominanciájú Tarimban csak néhány helyszín akad, ezek egyike Ala'er.

A kínai-szovjet viszony a hatvanas évekre végleg megromlott. A szovjetek a helyzet eszkalálódásával párhuzamosan elkezdték Kína ellen lázítani a helyi nemzetiségeket. Mivel eredendően sem volt teljesen felhőtlen a viszony, hamar sikereket is értek el. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása az 1962-es yiningi felkelés volt, ami után mintegy 60 ezer környékbeli disszidált a Szovjetúnióba. A helyzet stabilizálására a hátrahagyott földek művelése a Bingtuanra hárult, s ezután kezdtek el a határ mentén hosszan farmokat kialakítani.
A kulturális forradalom alatt a Bingtuan is támadások össztüzében találta magát, s 1975-ben fel is számolták. Az általa igazgatott területeket átadták a tartományi kormányzatnak.
1980-ban, a szomszédos Afganisztánban életre kelő szélsőséges mozgalmak és káosz miatt a Bingtuant újra életre hívták.

A Bingtuan az évek során számos gazdasági tevékenységbe fogott bele, a bányászati ágazatot mára teljesen átadta a xinjiangi kormányzatnak, s elsősorban a mezőgazdasággal, illetve az arra épülő feldolgozóiparral foglalkozik, de más iparágakat is meghonosítottak, beleértve a műtrágya-, cement- és műanyaggyártást, s az energiatermelést is. A sivatagi területeken öntözéssel komoly mezőgazdasági potenciált építettek ki.
A katonai funkció mára megszűnt, ezt a hagyományos hadsereg végzi el, de milíciák a mai napig léteznek, amelyek szükség esetén bevethetőek. 

A településfejlesztések sem idegen területei a tevékenységüknek: a megalakulás óta a Bingtuan hat közepes méretű várost húzott fel a semmiből (ebből egy, Kuitun azóta már átkerült a tartomány felügyelete alá), s a folyamat a mai napig tart.
Ezekben a közfeladatot a Bingtuan végzi, amely közvetlenül a pekingi kormányzatnak felel, ügyeibe a tartomány vezetése nem szól bele. Saját egészségügyet, karhatalmat, oktatást tart fenn, állam az államban.

Ala'er az utóbbi alapításával egy időben került a Bingtuan birtokába, mint annak egyes számú divíziója. Akszu prefektúra része volt, de a természeti környezet sivársága miatt lakatlan. A Bingtuan kezdte meg a gazdálkodást, s a Tarim vizét használva nagy területet fordítottak termővé. Ugyancsak korán, már 1958-ban megalakították a Tarim Egyetemet (mezőgazdasági szakirányokkal), s a sivatagi növénytermesztés legfontosabb kísérleti terepéül szolgált.
Maga a város ekkor még nem létezett, csupán az egyetem, s a földek környékén elszórva néhány ház. A mostani város helyén az egyetem fennhatósága alatt álló megművelt földek feküdtek.
Végül 2002-ben döntés született Ala'er városának önállósításáról, s ezzel közigazgatásilag is elválasztották Akszutól. A mostani város lényegében ezután épült fel, s a nagyobb betelepülés is ekkortól indult meg. Ma már több mint 170000 ember lakja, többségében hanok, bár ez utóbbiak aránya az egész Bingtuan területén, ahogy egész Xinjiangban, csökken.

A gazdasági fejlődés elősegítése érdekében a Bingtuan további 13 divíziójából is egyre több helyen alakítanak ki önálló városokat, a folyamat az utóbbi években gyorsul, mivel a kormányzat meglátása szerint az urbanizáció hozzájárul Xinjiang prosperitásának felgyorsításához.
Ala'erből kiindulva a Bingtuan városok xinjiangi viszonylatban jól karban vannak tartva. A Bingtuan gazdasági eredményessége sem elhanyagolható: noha fennhatósága alatt két és fél millió ember él, ami a xinjiangi lakosság egytizede, a 140 milliárd dollárnyi tartományi GDP-ből majdnem 20%-kal veszik ki a részüket. 

Képek Ala'erről a galériában. Ahhoz képest, hogy sivatagban vagyunk, nem is rossz.