Megjárta a világ- és a hazai sajtót is a hír, a kereskedelmi háborúját vezető Donald Trump többek közt a Huawei nevű kínai óriáscéget is kinézte, s elnöki rendelettel eltiltotta az amerikai cégekkel való együttműködéstől, technológiájuk használatától. A bejelentést követően villámgyorsan fel is függesztették a tilalmat 90 napra, majd a legújabb fejlemények már arról szólnak, hogy a kedves elnök úr az egész rendeletét kukázza, s újra szabad a pálya.

Ennyi a sztori dióhéjban, de miről is szól valójában, s a Trump imidzsébe jól illő szeszélyek mellett mi áll a látszólag össze-vissza döntések mögött?

A Huawei egy gyaníthatóan erős állami hátszelet élvező kínai nagyvállalat, felhasználói szinten elsősorban a mobiltelefonjai kapcsán ismert, de az igazán kiemelkedő teljesítményt a hálózatépítés, hálózati eszközök fejlesztése és üzemeltetése terén érte el, ezen a piacon jelenleg világvezetőnek számít, s egyúttal úttörőnek is. A (Kínában) várva várt, csúcstechnológiai forradalom emblematikus zászlóshajója, aminek növekedése Trump kavarása előtt megállíthatatlannak tűnt. A mobilpiacon lesöpörte az Apple-t a második helyről, s még a szankciók belengetése előtt minden elemző azt jósolta, hogy év végére a mostani listavezető Samsung is mögé kerül - a friss fordulatok után ez még meg is történhet. A hálózatok, s a készülő 5G-technológia terén az előnye már most is letaglózó, s bár az amerikai (és részben, bár nem maradéktalanul a vele szövetséges) piacokon eddig is következetesen kizárták a tendereken a nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozással, a világ fejlődő országaiban ilyen hátrány nem érte őket.

A nemzetbiztonsági kockázat

Amerikai oldalról az a vád éri a Huaweit, hogy kémkedik a kínai kormánynak. Noha minden erőt bevetve próbálkoztak ezt bizonyítani, egyelőre nem sikerült megtalálni azt a backdoor hozzáférést, ami ezt lehetővé tenné. Ugyanakkor az állami hátszél miatt a nem létező fenyegetést is fenyegetésként értékelik, arra hivatkozva, hogy ha most még épp nem is teszi a fentebb írt dolgokat, bármikor kaphat ilyen megkeresést, s akkor viszont minden eszköze adott lesz hozzá.

Jelen sorok írója abban nem tud állást foglalni, hogy a Huawei jelen pillanatban rosszalkodik-e, de azt nem tartja lehetetlennek, hogy szükség esetén igénybe vennék a szolgálatait. Ugyanakkor nagyon meglepődne, ha ez unikális kínai sajátosság lenne, s példa okáért az amerikai vezetés nem használná fel a saját cégeit hasonló célokra.

A Huawei-ügy elsősorban nem a Huaweiről szól. Kína utolsó negyven évben elért drámai felemelkedése sokáig nem okozott zavart nyugaton, sőt, egyenesen megegyeztek az érdekek. Kína olcsó munkaerőt adott, a nyugati cégek hatalmas költségmegtakarításokat és profitot értek el, a fogyasztók pedig töredékáron jutottak a javak sosem látott bőségéhez. Kína az óriási exportból tetemes tartalékokat halmozott fel, az ország modernizálódott, az életszínvonal rengeteget javult.
A helyzet azóta kezdett el feszültséget generálni, mióta Kína eljutott fejlődése egy olyan szakaszába, amely már nem csak a nyugati biorobotos gyártósorok létét veszélyezteti, de egyértelmű konkurenciát, komoly kihívást ad a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágak és a csúcstechnológiai cégek számára is. A gyártósori betanított munkakörök ugyan lassan egyre inkább elhagyják Kínát, de nem a fejlett világba mennek vissza, hanem Délkelet-Ázsiába, s újabban részben Afrikába is. Ha Kína sikeresen veszi az akadályt, s márpedig erre akadnak jelek, az komoly érvágást jelent a nyugati cégek, s a nyugati gazdaságok számára. Trump és tanácsadói a jelek szerint nagyjából az utolsó lehetőséget látják Kína felemelkedésének megakadályozására, bár a józanabb elemzők szerint ezzel már elkéstek, s legfeljebb lassítani képesek a folyamatot, de a kereskedelmi háború erőltetése az amerikai gazdaságnak sem fog jólesni.

És mi van a Huawei-jel? Nos, Trump személyes motivációit talán csak egyedül ő képes megítélni. Miután nem szoktunk haverkodni, csak merőben spekulatívan merem kijelenteni, hogy gyanúm szerint egy kicsit konok emberről lehet szó, aki megy a saját feje után, nem okvetlenül átgondolva, vagy legalábbis hozzáértő szakértőkkel egyeztetve a lépéseit. Bennem ezt a képzetet erősíti gyönyörű hajkoronája, de különösképp a bőrétől élesen elütő narancssárga sminkje, ami következetesen elkerüli a szemgödrét és a fülét. Még egy kezdő sminkes sem rakna fel ilyet, de Trumpnak valószínűleg nem érdemes ellentmondani.

Akármi is volt az oka, a Huawei blokkolása után a Google képviselői jelezték, hogy az Android piacának nagyjából egynegyedét ezek a készülékek jelentik. Néhány marginális szereplőtől* eltekintve ma a cikkben szereplő cégen, az Apple-en és a Samsungon kívül még három kínai gyártó (Xiaomi, oppo, vivo) képviseli a létező mobilpiacot. A kínaiakon kívül Androidot csak a Samsung használ. Miután kínai részről is belebegtették egy ellenlépés lehetőségét, amely szerint csak külön kormányzati engedély birtokában engednék meg a külföldi technológia használatát, lehetővé tették, hogy a letiltott Huawei mellett az összességében hasonló eladásokat képviselő másik három gyártót is leválasszák a Google rendszeréről, megfosztva utóbbit az androidos piaca 60%-ától. Ráadásul, ha a kínai operációs rendszerek nem buknak meg, s egységes kínai áruház szolgálja ki őket, úgy az a Kína hatalmas piacán már eddig is vezető appoknak egy óriási globális versenyelőnyt is biztosítana, ami könnyen megingathatná a mai vezető, amerikai techcégeket is.

A józanabb hangok mindenesetre jelenleg megadásra szólították fel Trumpot, de az teljesen nyilvánvaló, hogy mind a Huawei, mind az összes, ma még külföldi, különösképpen amerikai technológiának kiszolgáltatott cég rohamos fejlesztésbe (s ne legyünk naívak, durván felpörgetett ipari kémkedésbe is) kezd, hogy függetlenítsék magukat a jövőben egy hasonló helyzettől. Az is elég sanszos, hogy a Huawei (s ha bejön, jó eséllyel a többi kínai gyártó is) váltani fog a saját rendszerére, most már úgy néz ki, lesz idejük tökéletesíteni, s rendesen felkészülni.

A világ vásárlóerő-paritáson számolt legnagyobb, s még a Kína számára legpesszimistább becslések szerint is egy évtizeden belül nominálisan is vezető gazdasága olyan kihívás, amit az USA-nak meg kell tanulnia kezelni. Hogy milyen sikerrel tanulnak bele, azt majd az elkövetkező évek mutatják meg.

________________________________________________________

* A mobiltelefon-piac mintegy 23%-át adják az egyéb gyártók, rendkívül alacsony, erősen felaprózott, s jellemzően egyre kisebb részesedéssel. Ráadásul még ezek jelentős hányada is kínai gyártó. A piac koncentrációja egyre nagyobb mértékű, egy éve még 36% volt az arányuk.

Kedves olvasók!

A Szecsuánblog még mindig él, bár kétségtelenül erősen tetszhalott üzemmódban töltötte az elmúlt hónapokat. Ennek azonban most egy időre ismét vége, bár a teljes feltámadás egy kicsit még várat magára, úgy picivel több, mint öt évet. Valami azért lesz addig is, csak nem a megszokott formában.

De kezdjük az elején...

Jelen sorok írója, az olvasók számára valószínűleg nem meglepő módon, imád Kínában élni. A jelenlegi szabályozás azonban nem igazán segíti elő vágyaim megvalósítását. Most épp megoldható, hogy nem natív állampolgárként is oktathassam a Mennyei Birodalom (elsősorban) ifjonc állampolgárait, s ehhez még törvényes keretek is rendelkezésre állnak, azonban a helyzet a jövőre nézve merőben kiszámíthatatlan, ráadásul elég jól be is határolják a megcélozható intézmények körét. Így jócskán a harmadik x felett járva nekem ennél már egy fokkal jobban tervezhető életpálya kell, nem akarok minden második évben, az aktuális szigorítások függvényében újraszabni mindent.
Na jó, ez mind szép és jó és persze külső szemlélő számára irreleváns nyekergés, de mégis mit lehet tenni?


Hánytam, vetettem, osztottam, szoroztam, s végül már hazajövetelünk előtt megszületett a megváltó terv vázlata, de akkor még csak, mint egyik lehetséges opció. Ez végül, némi további kutatómunka után a befutó lett, s jelenleg már a kivitelezési fázisban tart. Na de miről is hablatyolok éppen?


Kezdjük ott, hogy minden probléma forrása alapvetően a jelenlegi magyar állampolgárságom. Ezzel nem számítok natív, anyanyelvi angolt beszélő egyednek, hanem mint nem-natív tudok elcsípni esetleg ezt-azt. Natívként sokkal jobbak a lehetőségek, s lényegesen magasabb a fizetés is, s ez az a kategória, akiket nem is érintenek az aktuális törvényi, rendeleti szívózások.
A felsoroltak miatt elkezdtem utánanézni, milyen úton-módon kerülhetném meg ezt a rám nézve előnytelen szabályozást, s végül a procedúra relatív egyszerűségére, időtartamának viszonylagos rövidségére való tekintettel Írország tűnt a legjobb alternatívának. Öt itt töltött év után, némi, normál körülmények között default feltételnek eleget téve lehetőség nyílik teljes értékű helyi lakossá válni, s így az általam hőn áhított natív útlevelet megszerezni. Igen, ez az öt év (+ kb. fél év várakozás) elég hosszú, alapból nekem sem annyira fűlt hozzá a fogam, de még mindig ez tűnik a legértelmesebb megoldásnak, ráadásul a várható emelt juttatások miatt anyagilag is megéri kivárni, s csak utána Kínába menni. A tervek szerint ezalatt én elvégzek még egy helyi felsőoktatási képzést is, hogy egyrészt taníthassak szakmai tárgyakat is odakinn, másrészt mert még ez lehet az utolsó potenciális dolog, amibe bele tudnak kötni (hogy nem natív országban szereztem meg a diplomám). Férjem lesz ezalatt a családfenntartó.

A dolog, mint említettem, már zajlik. Életem párja már lassan két hónapja itt van, én múlt héten érkeztem. Egy nyugat-ír kisvárosban élünk, meglehetősen kellemes környezetben, kristálytiszta levegő mellett. Mivel én a sulimat csak jövő ősszel kezdem el, így addig én sem csak itthon fogok kallódni, a jövő héttől ugyanis, némiképp röhejes módon, a helyi iskolában fogok migránsokat oktatni. Bár ehhez elvileg kellene az ír Teaching Council licence, már olyan régóta nem találtak helyi tanárt, hogy beérik velem, mint erre papírok alapján teljesen alkalmatlan személlyel is. Őszintén szólva erre nem igazán számítottam, de egyértelműen nincs ellenemre a dolog.


Mivel a Szecsuánblog most még messzebbre sodródott az ázsiai óriásországtól, így jelenleg nem nagyon tudok mindennapi kínai dolgokkal szolgálni, az ír életet pedig számos blog lefedi, ráadásul azért ez nem is annyira üt el a hazaitól, mint egy másik kontinens világa. Ettől függetlenül idővel igyekszem számot adni a történésekről, s Kína-tematikájú posztok is lesznek, most pl. írni fogok egyet a Huawei-ügyről.

Köszönöm, ha velem tartotok továbbra is!