Liping 2018.08.24. 08:20

Kanadai Veve

Merthogy természetesen, ahogy az nem meglepő, itt is fontos a marketing, mint a privát szektorban bárhol, így aztán ezúttal is natív vagyok, saját választásomból kifolyólag kanadai. Pár napja megírtam a promóciós anyagba beleillő, megfelelő bemutatkozó szövegemet is, tegnap pedig zseniális stúdiófotókat is készítettek rólam.

 

Ez utóbbinak mérhetetlenül örültem, tekintve, hogy elég régóta tudatában vagyok annak a ténynek, hogy rólam csak egy ember képes jó képeket készíteni, s ez én vagyok. A szelfik világában, ha látom a várható végeredményt, pontosan meg tudom ítélni, melyik a megfelelő szög, fény, stb. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Nem is szeretem, ha másoknak állok modellt, mert az eredmény ritkán vállalható, legyenek bármennyire remek szakemberek is. Ha néha egész alakos képre van szükség, amit magam már nehezen hozok össze, akkor meg párom szenved a dologgal egy órát, készítve 2-300 képet, amiből esetleg nagy duzzogva 2-3-at megfelelőnek ítélek.

 

A mostani fotós sem okozott csalódást, az egy kicsit igen, hogy az általam előzőleg adott, tényleg jó képek nem feleltek meg nekik, s ragaszkodtak az újakhoz. Miután a fizetésem akkor sem változik, ha 10 gyerek jár ide összesen, annyira azért nem estem pánikba,s egyébként is, nekem személyes célra szerencsére nem kell használnom az elkészült műremekeket.

 

Holnap aztán élesben is megismer néhány szülő, ugyanis este lesz egy bemutatkozó program (nem csak az enyém), ahol egy röpke, kb. egy percnyi szóbeli megnyilvánulásom is lesz.
Aztán jövő héten még punnyadhatok itt semmittéve, vagyis a flashcardok kinyomtatásával és laminálásával, ami még ha nagyon elhúzom, sem tart tovább két napnál. Aztán harmadikától már tanítok is.

 

Addig is itt a legnépszerűbbnek találtatott stúdiókép felismerhetetlenné homályosított példánya. Az inkognitó megőrzése mellett higgyétek el, a fejem minőségén is nagyságrendeket javított az eljárás.

 

img_20180824_141431.jpg

 

Címkék:kína munka fotózás humen 2 komment

Liping 2018.08.22. 03:57

Az út Kínáig 2.

Tavaly nagy lendülettel döntöttem úgy, hogy kipróbálom Vietnámot, ha már ide nem akaródzik összejönni a vízum. Ez nem bizonyult a legbölcsebb ötletnek, de szerencsére már elmúlt.

 

Mint írtam, valamelyest javultak a bejutási lehetőségek, s a munkáltató még ki is fizette az ezzel járó költségeket (üzleti vízum). Egyévest igényeltünk, de sajnos ebből első körben csak négy hónap (2*60 nap) lett, viszont elvileg következő körben már kiadják a félévest, ami effektíve nyolc hónapot ér, mivel még az utolsó nap is beléphet vele az ember és onnan indul a hatvan nap. 
Ha ez is megvalósul, s közel egy évre nyugodt lehetek, akkor jön férjem köre, na meg a malackáké. Utóbbi egy külön történet, amivel most nem is fárasztanék senkit, de a (viet) hatóságok idiotizmusa miatt nem egyszerű.

 

Férjem tehát jelenleg még Vietnámban van, kerek négy hónapig egész biztosan ott is marad, s ha meglesz a tartósabb vízumom, akkor neki is szerzünk, s lezajlik a családegyesítési eljárás.  Szerencsére ez még kibírható idő.

 

Ha valami gebasz folytán mégsem sikerülne hosszítani (nem valószínű, de nem is kizárható), én akkor sem megyek többet vissza oda, hanem fogjuk magunkat és hazamegyünk, legalább addig, amíg találunk megoldást a visszatérésre. De reméljük, nem kell ezt a tervet bevetni.

 

Most is Shenzhen közelében élek, a mellette lévő Dongguan város közigazgatási határain belül, Humenben. Túlságosan nem néztem körül még, de teljesen vállalható, átlagos kínai színvonalú hely, sok magasházzal, normális utakkal, járdával (Vietnámban az utóbbi ismeretlen). Eddig határozottan élvezem az ittlétet, a kollégák is felettébb kedvesek, s a munkakörnyezet is nagyon kényelmes.
A munkahelyem egy óvoda és training center egyben, de csak most indul, szóval egyelőre nagyon korlátozott mennyiségű diák várható. Bár három szintes az épület, szintenként kb. 10 teremmel (s legalább ennyi babavécével, amik amúgy tök viccesek, miniatűr piszoárokkal, csapokkal, kagylókkal, vécénként kb. 10 gyermek egyidejű befogadására alkalmas kapacitással), első körben csak három csoport lesz, az egyikben nyolc, a másikban négy babával. A tulaj nagyon jól állhat, mert minden szuperül és méregdrágán van berendezve, s mindenből márkás, merthogy a félévente 20 ezer yuanes tandíjért cserébe nem mindegy, hova kerül a poronty.

Szóval, a heti öt hétköznapból, amikor az ovi üzemel, én hármat töltök majd itt, két napom (előreláthatóan a csütörtök és a péntek) szabad lesz, míg a hétvégén a nyelvsuliban tanítok, szintén kb. három órát naponta, de ott is jelen kell lenni a nap további részében is netezni.

 

Bizonyára lejött, hogy Vietnám nem lopta bele magát túlzottan a szívembe, de ezt majd egy másik bejegyzésben fejtem ki. Jó újra blogolni!

Címkék:kína munka tanítás dongguan humen 1 komment

Liping 2018.08.21. 09:37

Az út Kínáig 1.

Fizikai és képletes értelemben is. Kezdjük talán az elsővel, az elég egyértelmű. Nha Trangból előbb Saigonba röppentem, ahol bosszúsan szomjúhodtam a gépre várva, mivel a nemzetközinél is nemzetközibb a külvilágba gépeket küldő terminál árszínvonala. Nem, azért annyira még nem amortizált le Vietnám, hogy csődbe menjek egy zérós kólától, még így sem, de egy három decis palackért nem vagyok hajlandó 2,5 USA dollárt fizetni - mert hogy még a kereskedelem is az amerikai nemzeti valutában zajlik. Na, azért a pofátlanságnak is van határa, pláne egy olyan országban, ahol a kérdéses üdítő normál körülmények között cirka nyolcezer viet pénz, kb. 0,3 USD. 

Ivóvizet amúgy lehetett volna ingyen is fogyasztani, de a katarihoz hasonló ivókút épp üzemen kívül volt, így aztán nagy ballonos vizeket pakolt ki a személyzet, a kívánatosnál úgy 20 fokkal melegebb formában... Hát, ez van.

 

A viet légitársasággal, mely amúgy egy kifejezetten rendes cég, most már évek óta négycsillagos, aztán elszálltunk Hongkongig, s mivel épp a vészkijárathoz pakoltak, óriási lábterem is volt. Hongkongba érve volt egy kis zavar az erőtérben, mivel most először kompoztam az ottani reptérről, s nem voltam egészen képben a módjával. (Hongkong méregdrága városának lényegesen nívósabb légikikötőjében aztán 11 ottani dollárért kaptam fél liter zérót, ami kb. 1,4 USD-nek felel meg.)

 

No, de a komp. Már elindultam az útlevélellenőrzés felé, amikor végül valahogy észleltem, hogy nekem nem is kell belépnem, s még a poggyászt felvenni sem, azt a komposok intézik. Megvettem a jegyet, majd a reptéri vonattal elrobogtunk a kikötőbe, s onnan egyenesen Humen városába, kb. 80 perc alatt. Csak ideérkezés után került sor a (kínai) határellenőrzésre, de hivatalosan Hongkongban nem is jártam.

 

Érkezést követően összeszedtek, majd a szállás elfoglalása után még vacsiztatás is volt. Az immár amúgy újra barna hajú Veve így jelent meg újra itt. A téma második részében az ide vezető folyamatokról írok, addig pedig íme egy adag kép. Útról, repülőről, kompról, kajáról, ami kell.

 

 

 

Címkék:kína utazás hongkong saigon vietnam komp nha trang humen Szólj hozzá!

Liping 2018.08.21. 08:52

És már dolgozunk is

Merthogy ma már fizetett állásban vagyok. Igaz, a munkám egészen szeptember 3-ig arra terjed ki, hogy netezzek az irodában, mivel tanítanom addig nem kell majd.

 

Ami azt illeti, utána sem kell túlzásokba esnem, mivel háromszor fél óra oktatási kötelezettségem lesz, heti két szabadnap mellett. Sajnos ennek ellenére 7.5 órát itt kell eltöltenem a munkanapokon, elvileg az órákra készülve, a gyakorlatban valószínűleg inkább netezve. Mindezt 14000 yuan havi fizuért és lakásért (a rezsit én fizetem).

 

A lakás amúgy meglehetősen apró, cirka 30-35 négyzetméter, de a célnak megfelelő, s a shenzheninél nagyobb. Az internet még nincs bekötve, de remélhetően néhány napon belül rendeződik a helyzet.

 

Zárásként néhány kép a munkahelyről a galériában. Némi munkahelyi ebéddel is vegyítve, mivel hogy az is van, ránk is főznek a konyhán, s cukin be is tolják ide a falnivalót.

 

 

Címkék:munka kaja humen veve Szólj hozzá!

Liping 2018.08.20. 23:49

Veve visszatér

Már Kínában vagyok, egy kiadós alvás is volt. Egyelőre pár napig még mobilnetről, de aztán csapatom.

 

Egy Veve sokkal jobban elvan a természetes élőhelyén...

Címkék:kína visszatérés humen 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása