Merthogy természetesen, ahogy az nem meglepő, itt is fontos a marketing, mint a privát szektorban bárhol, így aztán ezúttal is natív vagyok, saját választásomból kifolyólag kanadai. Pár napja megírtam a promóciós anyagba beleillő, megfelelő bemutatkozó szövegemet is, tegnap pedig zseniális stúdiófotókat is készítettek rólam.
Ez utóbbinak mérhetetlenül örültem, tekintve, hogy elég régóta tudatában vagyok annak a ténynek, hogy rólam csak egy ember képes jó képeket készíteni, s ez én vagyok. A szelfik világában, ha látom a várható végeredményt, pontosan meg tudom ítélni, melyik a megfelelő szög, fény, stb. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Nem is szeretem, ha másoknak állok modellt, mert az eredmény ritkán vállalható, legyenek bármennyire remek szakemberek is. Ha néha egész alakos képre van szükség, amit magam már nehezen hozok össze, akkor meg párom szenved a dologgal egy órát, készítve 2-300 képet, amiből esetleg nagy duzzogva 2-3-at megfelelőnek ítélek.
A mostani fotós sem okozott csalódást, az egy kicsit igen, hogy az általam előzőleg adott, tényleg jó képek nem feleltek meg nekik, s ragaszkodtak az újakhoz. Miután a fizetésem akkor sem változik, ha 10 gyerek jár ide összesen, annyira azért nem estem pánikba,s egyébként is, nekem személyes célra szerencsére nem kell használnom az elkészült műremekeket.
Holnap aztán élesben is megismer néhány szülő, ugyanis este lesz egy bemutatkozó program (nem csak az enyém), ahol egy röpke, kb. egy percnyi szóbeli megnyilvánulásom is lesz.
Aztán jövő héten még punnyadhatok itt semmittéve, vagyis a flashcardok kinyomtatásával és laminálásával, ami még ha nagyon elhúzom, sem tart tovább két napnál. Aztán harmadikától már tanítok is.
Addig is itt a legnépszerűbbnek találtatott stúdiókép felismerhetetlenné homályosított példánya. Az inkognitó megőrzése mellett higgyétek el, a fejem minőségén is nagyságrendeket javított az eljárás.
Utolsó kommentek