Még nem száz százalék a dolog, de tekintve hogy lesz egy teljes hét szünetem, azt tervezem, hogy elugrok a szomszédos Guangzhou vagy magyarban valamennyire meghonosodott nevén Kanton városába. Tekintve, hogy tényleg nincs messze, s hogy nagysebességű vasútvonal is van, így a teljes zakatolós táv az ottani déli pályudvarig csak negyed óra.

Különösebben nincsenek nagy céljai az egy napos vizitnek, de kicsit körbenézelődök, mi változott a belvárosban, illetve valószínűleg meglesem az állatkertet is, hisz' mint azt tudjátok, én már csak ilyen gyermeteg lelkű vagyok, s Dél-Kínában ilyen intézményben még úgysem jártam. Hála a nemzeti ünnepnek, biztosan élvezetes lesz a ráérő gyermekhordák társaságában, de ezt valahogy mindig megoldottam eddig is.

Szóval, ha a terveknek megfelelően alakulnak a dolgok, valamelyik nap majd Dél-Kína hagyományos központjából, az ország 3-5. legnagyobb városából jelentkezem. Ez a harmadik hely nagyjából holtversenyes, attól függ, hogyan nézzük, de a napokban bemutatott Tianjin és az óriásira duzzasztott közigazgatási területű Chongqing (az ottani állatkerti beszámolóhoz katt ide) ugyanúgy szóba jöhet erre a pozícióra.

Tianjin Peking kapuja a tengerre. Ma egyike az ország négy tartományi jogú városának, s egyben az egyik legfejlettebb tartományi szintű közigazgatási egység. Keleten a Bohai-öböl határolja, míg a szárazföldön csaknem teljesen körbeöleli Hebei, s csak egy kis szakaszon érintkezik nyugaton Peking területével.

A sorozat eddig elkészült darabjai:
Kína, a kontinensnyi ország
Kína tartományai: Heilongjiang
Kína tartományai: Jilin
Kína tartományai: Liaoning
Kína tartományai: Belső-Mongólia
Kína tartományai: Peking

Múltja, noha kínai viszonylatban nem nevezhető réginek, a magyar közönség számára érdekes lehet, de ne szaladjunk ennyire előre. A mai város helyén valaha tenger húzódott, de aztán ezt a beleömlő folyók hordaléka feltöltötte. A környéken a kezdetek óta éltek emberek, de jelentősebb település egészen a Nagy-csatorna megépítéséig nem alakult itt ki, amikor is az élénkülő kereskedelem miatt egy kisebb városka nőtt ki a földből.
Az utolsó félezer évben Peking kikötőjeként kezdett el működni, de igazán érdemi fejlődés a gyarmatosítás következtében indult csak be.

Történetesen ugyanis a külföldi hatalmak szorításában vergődő császárság az egyik egyenlőtlen szerződés, a második ópiumháború első felét záró tianjini alapján kénytelen volt megnyitni a várost 1860-ban az angolok és a franciák előtt. A századforduló magasságában kitört a boxerlázadás (ekkora már néhány új koncesszió is kialakult), amelyet a nyugati hatalmak levertek, majd az ezt követő békekötés eredményeképp egyes zónák területe duplájára nőtt, illetve az invázióban részt vevő új nációk is részt kaptak Tianjinből, köztük olyan nagyhatalmak, mint az Osztrák-Magyar Monarchia.

Bár a koloniális idillt egy kis időre megzavarta a sikertelen boxerlázadás, véglegesen nem a kínaiak, hanem az őket elfoglalni próbáló japánok tettek be neki. (Ez alól kivételt képez a Monarchia és a németek koncessziója, ezeket ugyanis a kínaiak felszámolták, amikor az első világháború idején hadat üzentek a távoli ellenfeleknek.) Tianjin, Kína tekintélyes egyéb részeihez hasonlóan japán megszállás alá került (mivel Tokió által szignált nemzetközi egyezmény tiltotta az annexiót, így névleg független, kínai bábállamok révén, amiknek persze semmi saját hatásköre nem volt a gyakorlatban), s csak 1949-ben szabadult fel az előrenyomuló kommunista csapatoknak köszönhetően.

Az egykori Budapest utca száz évvel később

Az Osztrák-Magyar Monarchia óriási, mintegy 0,61 km2-es (azért a Vatikánnál még így is majdnem másfélszer nagyobb!) gyarmatáról érdemes elolvasni ezt a részletes leírást.

Noha Tianjin ekkorra már egyértelműen a legjelentősebb kínai városok közé tartozott, az új kormány ambivalens módon kezelte évtizedeken át. Eleinte a maihoz hasonló, tartományi szintű közigazgatási egység volt, majd beolvasztották az őt körülvevő Hebei tartományba, annak székhelyeként. A hidegháborús paranoia közepette tartottak tőle, hogy tengerparti fekvése miatt azonnal a tűzvonalba kerül, s úgy érezték jobb lenne a fejlesztéseket nem ide koncentrálni, s a tartományt nem innen irányítani. Végül a hetvenes években újra tartományi jogú várossá vált, s ez a helyzet a mai napig tart. Egyúttal ekkortól kezdett a város sora jobbra fordulni, már ami az állam hozzáállását illeti, immár elfogadták Tianjin fejlesztését, még Peking után másodikként a metróépítésbe is belevágtak. Csakhogy...

1976-ban a szomszédos Tangshan közelében megmozdult a föld és nagyjából negyedmillió ember pusztult el a katasztrófa következtében (amivel a modern idők legtöbb áldozatot követelő földrengése címet könnyedén elvitte és tartja is ez az esemény, s a bármiféle modern kori természeti csapás kategóriában sem talált ellenfélre a délkelet-ázsiai cunamiig). A rengés Tianjint sem kímélte, a város épületeinek 60%-a, az ipar 30%-a elpusztult, közel hétszázezren váltak hajléktalanná, s mintegy 25 ezer ember meg is halt.

A metró ennek ellenére debütált országos másodikként, már '84-ben - hogy a kivitelezés mennyire volt professzionális, főleg hogy félkészen kapta el a földrengés, az alighanem vitatható, ugyanis a modern tianjini metróépítésekkel párhuzamosan egy az egyben lezárták, felújították és meg is hosszabbították az egész vonalat a kétezres évek elején.

A metróhálózat azóta erőteljes bővülésen esett át

Bár a város a kínai gazdaság nyitásával párhuzamosan fejlődésnek indult, az igazán nagy áttörésre várni kellett a Binhai új terület kialakításáig. Az új zóna egy második városmagként közvetlenül a kikötő, Tanggu mellett kezdett el felépülni, s a tervek szerint Shenzhenhez és a Shanghaiban lévő Pudonghoz hasonló sors vár rá. A világ 500 legnagyobb cégének már több mint a fele jelen van Binhaiban, s az innovációs ipar egyik hazai fellegvárává kezd válni.

Binhai ma és a nagy terv

Tianjin a Bohai-gyűrű és egész Észak-Kína legnagyobb kikötője, stratégiai fekvése miatt fontos közlekedési csomópont, s ma egész Kínában itt a legmagasabb az egy főre jutó GDP, több mint 17000 USD.

A város lakosságszáma intenzíven nőtt, s a mai napig is növekszik, köszönhetően a kecsegtető lehetőségeknek. A valamivel több mint 15 millió rezidensből (ebből Binhaiban ma már több mint hárommillió él - 2008-ban még egymillió sem) mintegy 5 millió migráns, nem rendelkezik helyi hukouval, s szinte csaknem mindenki (97%) han kínai. Bár a közigazgatási terület nagy része urbanizált, Tianjin vidéki területein jelentős mezőgazdasági tevékenység folyik, s emellett még a bányászat sem elhanyagolható, különösen hogy igazoltan legalább százmillió tonna kőolaj és csaknem 200 millió tonnányi földgáz rejlik a területén.

Az egykori francia koncessziós terület (fenn), Tianjin modern magasházai (lenn)

Mint sejthető, a légszennyezettségi adataival Tianjin sem büszkélkedhet, s bár kétségtelen, hogy jelentős a javulás, még van hová.
Az ideutazó nyugati turista jellemzően a koloniális időszak megmaradt emlékeit csodálja meg, de a kínai turistákat egy fokkal jobban érdekli a dolog.
Tianjin nem az a klasszikus turistacélpont, de azért ha a környéken jár az ember, akár be is nézhet.

Az előző posztban emlegetett, mérsékelten jól sikerült ajándék mooncake-ek mellett szerencsére hongbao is jutott, ezúttal is 200 helyi pénzzel. Még mindig tartjuk a heti borítékozási átlagot, s ha az államalapítás október 1-jei (szerencsére egy teljes hét szünettel járó) ünnepéről is megemlékeznek eképpen, akkor még egy hétig marad ez a kimagasló arány. Én igazán nem tiltakozom, ha ez szokássá válik a főnökségnél...

No, de az anyagiak mellett jutott más öröm is, ugyanis az elvileg három nap munkaszünettel járó Őszközépre (szombat, vasárnap, hétfő) tekintettel a nyelvsulis szombati napom is munka nélkül telt. Az egy szem órám ugyan nem maradt el, ma kellett megtartanom, de kizárólag arra a másfél órára kellett bemennem, ami így lényegében felér egy szabadnappal.

Csak így tovább!

Az őszközepes ünnep hagyományosan a holdról szól, a népek régebben családilag bámulták a teli állapotban világító égitestet, s az ilyenkor szokásos ünnepi menüt sem lehetett függetleníteni égi kísérőnktől.

Ez utóbbi édesség, a yuebing, vagy angolosan mooncake egy mérsékelten finomnak tekinthető portéka, bár sok variációja létezik, s a minőség is függ attól, hogy a szupermarketekben kapható filléres cuccot veszi meg az ember vagy esetleg saját kezűleg készíti el.

Az ünnepre való tekintettel pénteken az ovisok is sütit gyártottak, bár meg kell vallani, hogy a legkisebb csoport határozottan nem remekelt, az általuk segítséggel elkészített néhány példányt inkább kicserélték a darabok küllemére hivatkozva. Merthogy a kész yuebingekből szép dobozban vittek haza is, s még én is kaptam.

No, ha a fenti képek láttán esetleg ti is kedvet kaptatok, íme egy videó (egy némiképp komplikáltabb) recepttel.

Az óvodai tanítás mellékhatása, hogy némiképp kezdek elhülyülni. Ez mondjuk nem nagy újdonság, gyárilag is eléggé fogyi vagyok, s ez nem is különösebben aggaszt, már megszoktam. De kétségtelen, hogy gyerekjátékokkal utoljára a saját gyermekkorom idején játszottam, ami nem mostanában volt.

Ehhez képest, ha épp nincs kedvem az irodában lenni, s a középsősökkel múlatom az időt, részt veszek mindenféle aktivitásokban, pl. színezek, ragasztok, vagy csak úgy kedvemre építkezem. Gyermekbarátságomnak megfelelően féltékenyen tartva a végeredmény elrontásától - sajnos nekem már kevésbé néznék el, ha arrébb lökném őket, így kénytelen vagyok lenyelni a békát, ha úgy adódik.

Az idei utolsó előtti fizetett ünnep jön, a holdhónap alapján számított, s emiatt változó időben előforduló őszközép ünnepe. Sajnálatosan a hétfő lesz a szabadnap, ami érinthetne, de ezt is, akárcsak a tájfun miatti rendkívüli szünnapot, bukom, mivel hétfőn nem dolgozom...

Szerencsére az október 1-7. tartó államalapítási ünnep esetében én sem fogok kimaradni a jóból. Az is itt van mindjárt.

Munkanapokon az étkezésem biztosítva van, ittlétem alatt akár négyszer is táplálkozhatok.

8:30-kor reggeli, tíz felé gyümölcs, 11:40 körül ebéd, majd kb. délután három körül még uzsonna is akad. A vacsiról magamnak kell gondoskodni, de nem szoktam, így is bőven többet eszem itt, mint kéne, még azzal együtt is, hogy általában csak a reggeli és az ebéd az, amiből kosztolni szoktam.

A kaja kevés kivétellel vállalható, az ebéd szinte mindig jó, a reggeli, ha szójatej vagy rizskása van, az nem igazán kelti fel az érdeklődésemet, passzolom. A gyümölcsök közt sűrűn van óriási szemű, kék szőlő, azt kifejezetten díjazom.

No, de felesleges karakterek helyett inkább képek jöjjenek, egy-két képaláírással, ez a téma mindig jobban megjeleníthető vizuálisan.

Elindult a blog tájfunközvetítő különszáma, a blog Facebook oldalán.

Egyelőre túl sok izgalom nem várható, de beszámolok, ha van valami. A blog fészes elérhetősége a jobb oldalon az oldaldobozon át könnyen elérhető.

Hála a holnap érkező tájfunnak, a környéken vasarnap és hétfőn bezárnak az oktatási intézmények, legyenek akár állami vagy privát helyek.

Miután nekem ezek a default szabadnapjaim is, sok előny nem ér, de hát ez van, legalább a kolleginák lazíthatnak egy picit.

Hongkongban, amelyet hozzánk hasonlóan szintén mintegy 200 km-re elkerül a zuhé, a népek megrohamozták az élelmiszerboltokat, s felvásároltak szinte mindent. Tény, hogy a közvetlen tengerparti fekvés egy cseppet növeli az ottani kockázatokat, de azért valószínűleg csak erősen felfújták a dolgot.

Itt továbbra sincs pánik, de holnap majd élőben jelentkezem, hacsak az időközben a szuper jelzőtől már megszabadult tájfun el nem viszi a házat, de azért ettől nem kell tartani.

Tájfunmentes szép napokat addig is!

Ha már országot váltottam, ennek is itt volt az ideje, elvégre nehogy már Kínában megússzam, ha már Vietnámban sem sikerült tavaly.

Noha a ciklon az eddigi egyik legerősebb szupertájfunnak tűnik, s egy kicsit már szétkapta az USA-hoz tartozó Guam szigetét is, itt azért nem pánikol senki. Egyrészt előttünk még valószínűleg rendesen megcincálja az efféle viharokban hiányt nem szenvedő, ennek ellenére meglehetősen mérsékelten felkészült Fülöp-szigeteket, amitől kicsit veszít az erejéből. Másrészt a jelenlegi előrejelzés szerint csak Kína legdélibb szárazföldi csücskeit éri el, tőlünk legalább 200 km távolságra. Harmadrészt mert ez Kína, ahol - legalábbis a városokban - azért nem a délkelet-ázsiai, kevésbé szerencsés országok stílusában építkeznek, így igazából nem nagyon kell attól tartani, hogy bárkinek is baja esne. Ez utóbbit jól illusztrálja, hogy a filippin szigeteken átlagosan kb. százszor annyi halálos áldozattal jár egy-egy eset, mint errefelé, mi több, a 2013-as katasztrofális Haiyan esetében majdnem ezerszeres volt a szorzó.
Elsősorban a falusi, régi vályogházak vannak veszélyben, illetve mindig akad néhány Darwin-díjra pályázó jelölt is, akik a jól működő figyelmeztetési rendszer ellenére valamiért szabad ég alatt kívánja megtekinteni a látványosságot. Az anyagi kár így is feltehetően tetemes lesz.

A Mangkut mindenesetre jön, s előreláthatóan szombat és vasárnap között éri el Kínát, hogy aztán menjen tovább Vietnám északi része felé, ahol remélhetően már kifogy a szusszból, különben a hullámpala házaknak jó eséllyel annyi.