Liping 2018.08.27. 05:46

Gondolatok Vietnámról

Előre szólok, hogy a bejegyzés erősen szubjektív és valószínűleg komoly ellenérzéseket kelthet a címben szereplő országot kedvelők táborában. Számukra nem feltétlenül javaslom a továbbolvasást.

 

Szóval... hol is kezdjem. Az talán már sejthető, hogy korántsem bűvölt el ez az ország, s közel egy évet ott tölteni bőven több volt, mint elég. Nha Trang, Trang Bom, Bien Hoa és Saigon mellett másutt nem fordultam meg ez idő alatt, így elképzelhető, hogy az egész országra nem minden és nem hasonló mértékben lehet igaz.

 

Röviden: Vietnám a világ segglyuka. Életemben nem jártam még ennyire elmaradott helyen, ami persze csak annyit jelent, hogy a világ szomorúbb felét eddig még sikerült elkerülnöm. Miután filippin és kisebb mértékben még afrikai emberek tömegei járnak át tényleg vállalhatatlan bérekért dolgozni (nem tanítani, az egy magasabb kaszt, még nekik is), s ennek még örülnek is, egész biztosan még így is a lehetőségek földjének tűnhet, ha megfelelő összehasonlítás mellett nézzük. 

Hosszabban: vegyük sorra. Némi szterotipizálás is akad benne, de mint tudjuk, ezeknek általában van némi alapja is.

 

1. A vietnámiak lusták

Északon talán nem vagy nem annyira, mert ez valószínűleg némiképp összefügg az éghajlattal is. Elvégre elég, ha valamit enni tudnak, megfagyni senki nem fog. Nagyon kényszeredetten dolgoznak, s egyáltalán nem szakadnak meg. Ebédidőben órákra bezárnak sziesztázni, olyankor szinte semmit nem lehet elintézni. A kereskedők kevés kivétellel vállalhatatlanok, Kínához viszonyítva pedig ég és föld a helyzet. Humenbe érve kb. öt percembe telt elintézni, hogy a lakás melletti boltos ezentúl tartson zérós kólát, ugyanez Nha Trangban teljes érdektelenségbe fulladt mindenütt. Pedig nem kis fogyasztó vagyok. Az árusoknak sokszor esik nehezére megmozdulni, s ilyenkor az az érzésem, hogy zavarok. Pedig saját üzletről van szó, nem az alkalmazottak közönyéről.
Találtunk azért persze egy-két normális helyet is, mert ilyen is van, de az is sokat elárul, hogy keresni kell.

 

2. A közlekedés borzalmas

Ezzel valószínűleg még a legnagyobb Vietnám-fanok sem vitatkozhatnak. Tényleg életveszélyes, nagyjából senki nem tart semmilyen szabályt. Én korábban meg voltam róla győződve, hogy ilyen téren Kínánál rosszabb nem lehet, de Vietnám után a kínaiak vezetési stílusa poroszos fegyelemről árulkodik, s ebben most tényleg nincs egy fikarcnyi túlzás sem.
Az utak tele vannak motorokkal (ennek oka állítólag az, hogy az infrastruktúra túlterhelésétől való félelem miatt a kormányzat igyekszik elejét venni a gépkocsik elterjedésének, brutális vámokkal terhelve utóbbiakat - így aztán a kocsik beszerzése drága, a sok motor miatt a vezetésük sem tűnik igazán praktikusnak), a sofőrök jogosítvánnyal való ellátottsága teljesen random, s gyakorlatilag minden irányból bármikor számítani lehet bármire.
Kicsit megszokva persze valamivel nagyobb az esély az életben maradásra, de azt kizártnak tartom, hogy koccanások nélkül huzamosabb ideig bírja valaki, 1-2 nekünk is volt, s láttunk rengeteg sokkal csúnyább esetet is, ezekben szerencsére nem voltunk érintettek.
Hogy el lehessen képzelni, írok néhány teljesen tipikus esetet:
- a beláthatatlan (mert persze majdnem minden be van építve, az utak meg szűkek) kereszteződésekbe érve a delikvensek minden gondolkozás nélkül behajtanak.
- a szemközti sávból bármikor eléd jöhet valaki, mert arra az oldalra szeretne lehúzódni, s a 90 fokos kanyarodásnál sokkal célszerűbb az alacsony szögű, egyenes vonalú, pár száz méteren át tartó szembehajtás.
- az irányjelző dísz. Próbáld kitalálni, merre szeretne haladni a forgalom többi résztvevője, s akkor se legyél nyugodt, ha valamerre indexelnek, mert simán fordulhatnak a másik irányba is.
- próbálj meg ne nagyon kitérni jobbra vagy balra, s tartani az egyenes irányt, mert tőled 20 centire szeretnének elmenni, akkor is, ha van hely.
- a betorkolló kis utcák, ajtók, házak kijáratai külön veszélyforrások. Bármikor kihajthat valaki, anélkül, hogy érdekelné, nekimennek-e. Ugyanez gyalogosokkal is valós veszély, kisebb, szűk utcákban, ők sem néznek ki, mielőtt kilépnek a házból az útra.
Lenne még mit írnom, de talán ennyi is elég. Azt azért el kell ismerni, hogy ahhoz képest, ahogy közlekednek, relatíve kevés a baleset, bár az ország közúti halálozási statisztikái a legrosszabbak között vannak még így is.

 

Gyalogosként külön horror az élet, nem is sokan próbálkoznak vele. Eleve járda is csak mutatóban akad, többnyire az sem használható az ott parkoló motorok miatt.

 

3. Vietnám elmaradott

A múltat ismerve ez nem annyira meglepő, volt honnan fejlődni, de van is még hova. Erről tehetnek a legkevésbé, így ezt annyira nem is rónám fel nekik, azt már inkább, hogy az ország koszos, beleértve a turistás tengerpartokat is (ezeknél azért jobban odafigyelnek). Mindenki szemetel, jobb (?) esetben elégetnek mindent, bárhol.
Az infrastruktúra szar, bármikor előfordulnak áramszünetek.

 

4. Vietnám korrupt

Kis hazánk is az, s Kína sem szerepel jól az efféle felméréseken, de Vietnámban a korrupció nagyon kézzel fogható. Nem éltem sosem burokban, de nekem személy szerint soha nem kellett ehhez az eszközhöz folyamodnom sehol, Vietnámig. A lakóhelyre való bejelentkezéshez az útlevélbe kell rakni a pénzt, hogy csak egy példával éljek. Bebéék története is talán rémlik még valakinek, s úgy tudom, bármilyen hivatali ügyintézés alapból kenőpénzigényes.

 

5. A közbiztonság szar

Alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem otthon sem nagyon jutott ki a jóból. Egyszer loptak el egy telefonom, ami végül megkerült (tudtam, ki volt), egy ízben a buszon a pénztárcámat (annak annyi volt), s egy kerékpárom. 30+ év mérlegeként ez még vállalható.
Kínában mindig biztonságban éreztem magam, s a nem kevés már-már szürreális élmény is arra engedett következtetni, hogy tényleg nincs is mitől tartanom. Nem egyszer rohantak utánam lélekszakadva itt-ott elhagyott telefonommal, hívtak már fel postáról, hogy jár nekem vissza 40 yuan, mert véletlenül többet fizettem, s soha nem is próbáltak meg átverni (nagyon turistás helyeken azért előfordulhat, mint bárhol a világon).

Ugyanezt Vietnámról sajnos nem mondhatom el, s nem is csak Nha Trang érintett. A külföldi fejőstehén, ahol lehet, átvernek, s sajnos a rablások sem ritkák. A motoros verzió elég elterjedt, főleg Saigonban, de ottlétünk alatt hallottunk ilyet Nha Trang-ból is, s egy ízben a parton vertek meg és raboltak ki egy turista hölgyet szintén Nha Trangban.
A motorokat is állandóan zárni és felügyelni kell, különben pillanatok alatt lábuk kél. Alapból mindenki a lakásokban tárolja őket.

 

6. A tanítás bérezése vacak

Ez már csak egyéni szocprobléma, de tény, hogy Kínához képest Vietnámban nem nagyon lehet keresni.  A natív tanárok tudnak a nagyvárosokban összeszedni óránként 20 dollárt (nagyon ritkán pár dollárral többet, de ahhoz már nagy szerencse kell), ebből ki lehet számolni, hogy hány órát kell konkrétan tanítani ahhoz, hogy valóban értékelhető jövedelem jöjjön össze (havi 80-100 tanóra). Mivel Kína piaca ennél lényegesen jobb kondíciókat kínál, nagy átlagban az a jellemző, hogy azok kerülnek ide, akikkel valami gond van. Tisztelet a kivételnek, s annak a valamiért Vietnámot preferáló kisebbségnek, aki amúgy ideát is megállná a helyét. Vagy valamilyen papír hibádzik, vagy mentális téren akadnak problémák. Az otthon partiképtelen hímek számára természetesen egészen más dimenzió nyílik meg, sűrűn látni feltűnően nem hasonló kategóriájú vegyespárosokat.

 

Összességében azt tudom mondani, hogy soha az életben nem szeretném a lábam Vietnám földjére tenni. Turistaként 1-2 hétre szép élmény lehet, de hacsak nincs nagyon erős Vietnám-mániátok, határozottan nem javallom letelepedés céljára.

 

 

Címkék:vélemény vietnam segglyuk 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr2314204605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2018.08.27. 15:22:35

Na, alig hogy kitettem a lábam pár napra az online világból, teleírtad a blogot. :-) De így legalább egy adagban megtudtam mindent. ;-) A képed olyan lett mint vmi 60as évekbeli stewardess promo, a barna haj nagyon jó! Férjnek miért kell még 4 hónapig Vietnámban várakoznia? Addig nem is találkoztok? Hogy lehet ezt kibírni? Drukkolok, hogy gyorsan egyesüljön a család és hogy bejöjjön az új helyetek.

dddoni 2018.08.29. 06:24:22

Bár én csak Kínában éltem, Vietnámban pedig csak 3 hétig utazgattam, de ez alatt pont fordított véleményem alakult ki a két országról. Kínában eszméletlenül idegesített a pénzhajhászás, a felületes érdekkapcsolatok és a folytonos hazudozás. A vietek "leszarom" és "majd lesz valahogy" hozzáállása sokkal őszintébb és ezért szimpatikusabb volt, még ha vannak is hátulütői.

A kínai bürokrácia is eszméletlenül idegesített, és biztos kifizetném azt a pár ezer dongot ha cserébe gyorsabban intéződnek az ügyek.

És bár Kínánál jobb közbiztonságot tényleg nem kívánhat egy fehér ember, de józan ésszel nekem Vietnámban sem esett bajom, pedig tényleg mindenki figyelmeztetett. Thaiföld és Indonézia sokkal veszélyesebb és lehúzósabb. Persze ezek saját tapasztalatok, ahogy te is a saját véleményedet írtad meg. A lényeg hogy ne maradj ott ahol nem érzed jól magad, úgyhogy sok sikert újra Kínában!

dddoni 2018.08.29. 06:57:10

Ja és ha nem voltál Hue-ben, Hoi Anban vagy a Ha Long öbölben, akkor bizony megérné újra átlépni a viet határt

Liping 2018.08.29. 09:56:28

@dddoni: Különbözőek vagyunk és ez így van jól.
Csak egy kiegészítés: nem gyorsabban intéződnek el, hanem enélkül hozzá sem kezdenek. És nem pár ezer, minimum pár százezer dong. :)

A fent nevezett városok biztosan szépek, de egészen biztos vagyok benne, hogy teljes életet fogok tudni élni nélkülük.

Liping 2018.08.30. 03:22:50

@sellőlány: mert egyelőre én sem tudom 100%-ra garantálni, hogy tovább is tudok maradni. Addig teljesen felesleges neki kifizetni egy halom pénzt a vízumra.

vrana 2018.09.24. 00:47:58

@Liping: Ebben annyira ne legyél biztos :)
Dél-Vietnamban voltál, ami tényleg gáz, - na de a közepétől fölfelé már egészen más minden. Hanoit és Saigont nem lehet összehasonlítani. Ha Long vagy Sapa izgalmas és gyönyörű helyek. Észak kicsiben Kína, Hue pici Peking, My Son pici Angkor. Da Nangnál talán csak a szomszéd Hoi An szebb, meg a kettő közötti út, - vizek, halászok, templomok, - amit mopeddel legegyszerűbb becsavarogni.
Szerintem is megéri a vízum árát. :)

Liping 2018.09.24. 16:16:06

@vrana: Nem kétlem, hogy akadnak szép építészeti emlékek és mutatós tájak, ahogy még azt is el tudom képzelni, hogy a Párt vasöklének erősebb szorítása alatt talán valamivel normálisabban is viselkednek feljebb, de nekem van helyben Nagy-Kína, a kicsi nélkül elvagyok, s láttam azért annyit már online Hanoi-ból is, hogy tudjam, arrafelé sem teng túl a fejlődés. Én az 50 évvel ezelőtti kínai viszonyok közepette sem szeretnék élni, az más kérdés, hogy turistáskodni azért még elnéztem volna ide akkoriban is, ha léteztem volna és mód is nyílt volna rá.
Mindenesetre Vietnámból nekem bőven elég volt.

vrana 2018.09.25. 22:10:26

Ne érts félre, én nagyon szeretem Kínát, a második legtöbb időt ott töltöttem külföldön, be jártam keresztül is meg kasul is. De Vietnámmal kicsit úgy voltam, mint Albániával. Sokkal rosszabbra számítottam, és mit az isten, - el voltam ragadtatva. Sajnos csak felületes képem van, de nekem minden emlékem (szinte) nagyon kellemes. Nem tudok mást mondani, csak ismételni. Az ország három részből áll, hatalmasak a különbségek és a dél, hát abban, ha a közlekedésben nem is, nagyjából nézetazonosak vagyunk. :) Csak fel szerettem volna hívni a figyelmed (én is), hogy északot és a közepet nagyon nem érdemes kihagyni, még akkor sem, ha minden olyan liliputi.
De, te tudod.
50 évvel ezelőtti kínai viszonyok?! Na ne, azért ez kicsit nagyon erős. Már jó ideje Viet a leggyorsabban fejlődő és legelőnyösebben változó ország.

vrana 2018.09.25. 22:13:21

Jó ég! Most látom, hogy külön írtam az igét meg a kötőjét. Ezer bocs! Bejártam. Kicsit felületes vagyok és nem szeretem magamat olvasni :)

Liping 2018.09.26. 00:23:06

@vrana: turistaként biztosan más a benyomás, mint életvitelszerűen Vietnámban élni. Én egyértelműen jobbra számítottam, ez is biztosan sokat befolyásol.
Az 50 évet nem kimondottan Vietnámra értettem, az csak olyan 30 lehet, némi modern kori nyalánkságokkal, mint pl. internet, megfűszerezve. Bár falvakban, ahol a lakosság kétharmada él, én nem jártam, csak a legfejlettebb (meg néhány kevésbé fejlett) (nagy)városokban, szóval lehet, hogy kedvező szám az a 30. :)
Azt a bazi nagy fejlődést én is olvastam, de amíg Kínában a fejlődés rövid idő, akár hónapok alatt érezhető, addig ott ebből nem éreztem semmit. De nem kétlem, hogy rosszabb volt a helyzet korábban.

A helyesírás ne aggasszon, én, különösen mióta sokat pötyögök telefonról, vállalhatatlan dolgokat szoktam produkálni.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása