Liping 2014.03.15. 21:52

Megújul a Szecsuánblog

Az index.hu átalakulása által inspirálva a Szecsuánblog is hamarosan új dizájnt kap. Nagy dologra nem kell számítani, de megcsinosodik a fejléc és a háttér, s a navigálást megkönnyítendő egy menüsor is be lesz applikálva a header és a posztok közé. Meg még ami esetleg menet közben alakul.

Már tervben van egy ideje, de olykor szeretek ülni dolgokon, hogy aztán egyszer csak elöntsön a lelkesedés, s uccu neki, azonnal belevágjak.

Félmunka nem lesz belőle, úgyhogy pontosan nem tudom még, mire lesz kész, de saccperkábé 1-2 héten belül. Mire hazaérek, s lehúzom a rolót, talán már egész mutatóssá is válik a blog.

Címkék:blog dizájn 8 komment

Liping 2014.03.15. 08:52

Nyugati ízek

Pár hete már annak, hogy Xianningben az egyik pékségben egészen ehető ízű kenyérre bukkantam. Nem teljesen az igazi, ha őszinte akarok lenni, meglehetősen hitvány, de valóban nem édes. Állagra az otthoni toasztkenyerekre hajaz, szóval nem egy ropogós, ínycsiklandozó darab, ellenben tényleg fogyasztható. Azóta ezt vásárolom bőszen.

A múltkori véradás folyományaként a véradó-igazolvány mellé megdobtak egy mágnescsíkos kártyával is, rajta 50 yuannyi pénzzel, amit a belvárosi nagy bevásárlóközpontban lehet elverni. Tegnap el is indultam, hogy majd jól elherdálom. Eredetileg valamiféle sajtot szerettem volna venni, de aztán olyat láttam, amit legutoljára Kínában a sanyai Nyár Áruházban. Kissé vicces, hogy ennek ennyire kell örülni, de Kínában élve igenis indokoltan csillant fel a szemem a margarin láttán. 
Annyi előnye mindenképp van a kínai létnek, hogy ha errefelé hozzá lehet jutni bármi hasonló cucchoz, akkor az minőségi import. A vaj is francia (ennek megfelelő az ára is), s ez a margarin sem a teszkós, hanem norvég, s aranysárga színű.

Hogy ezt ízben is értékelni tudjam, ahhoz nem vagyok elég sznob, megfelelt volna nekem az otthoni gazdaságos verzió is, de ez a kifinomult skandináv termék is megteszi. Tegnap vacsira így természetesen "vajas" (margarinos, csak gyerekkoromban ezt is így hívtuk, láttam is én akkoriban vajat) kenyeret ettem, s igencsak jól is esett. Sajnos csak így üresen, mert megfelelő felvágottat Xianningben még mindig nem látni, a wuhani szállítmányt meg már régen elfogyasztottam. De nem is kell telhetetlennek lenni, így is remek volt.

Címkék:kína kenyér margarin xianning 2 komment

Liping 2014.03.14. 12:43

Gasztro: süti újra

Méltánytalanul elhanyagoltam ezt a témát, pedig annak idején Fengjieből elég gyakran tudósítottam az elfogyasztott édességekről. Ennek alighanem az a legnagyobb oka, hogy azóta nem is nagyon ettem ilyeneket.

A helyzet azonban gyökeresen megváltozott durván egy másfél hete, amikor véletlenszerűen egy eddig nem kóstolt, új sütit vettem a pékségben. Az egyetlen baj a legnagyobb előnye is: nagyon finom. Nemcsak Kína, de alighanem a teljes életpályám legjobb bűnbeejtője ez, nagyon el van találva. A töltelék lenn ugyanis gesztenyepüré, némi helyi babbal dúsítva, egészen kiváló párosítás. A teteje meg tejszínhabszerű krém. A gesztenyepürét magában is imádom, de ez így túl jó. Ma is kettőt vettem belőle, s ha jól számolom, ez összesen már a hetedik lesz, mióta megkóstoltam. Nehéz vele betelni.

WP_20140314_001.jpg

WP_20140314_003.jpg

WP_20140314_005.jpg

Címkék:kína süti gaszto xianning 4 komment

Liping 2014.03.12. 15:05

Alakul a jóidő

Szerencsére már három napja nem kell kabátot hordani. Nappal minimum 15-16, de inkább 20 fokok vannak, s az előrejelzések szerint a hideg már nem jön vissza.

Ideje volt.

Kérlek benneteket, ha a jövőben visszajövök Kínába melózni, s azt hasonló klímájú helyen teszem, valahogy utasíttassatok ki az országból. Soha nem akarok még egy ilyen, fagyoskodással gazdagított telet. Annyira jó, hogy elmúlt...

Címkék:kína tavasz xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.03.10. 23:18

A tibeti felkelés napja

Március 10-e fontos dátum a tibeti emigránsok és nyugati Free Tibet-polós támogatóik számára, ugyanis ez az 1959-es Kína-ellenes felkelés évfordulója. Ennek apropóján talán érdemes kicsit áttekinteni a helyzetet.

Miután nem a standard, nyugaton általában elfogadott szólamokat fújom, így előre tudom, hogy darázsfészekbe nyúlok ezzel a bejegyzéssel, ennek ellenére nem árt a (szerintem) józanabb hangoknak is teret biztosítani.

 

Tibet hosszú évszázadokon át önálló, saját és sajátos kultúrával rendelkező civilizáció volt. Bár olykor állt kisebb-nagyobb mértékű kínai uralom alatt, a függetlenség nagyjából az utolsó kínai dinasztia, a Qingek uralmáig fennmaradt. A 18. századtól már kínai helytartók felügyelték Tibetet, jelentős kínai csapatok társaságában. Miután a Kínai Köztársaság idején országszerte káosz vette kezdetét, a periférikus területeken a fennhatóság a gyakorlatban megszűnt. A tibeti vezetés kikiáltotta az ország függetlenségét, amely ugyan nemzetközi elismerést nem kapott, de nagyjából 1950-ig, a kínai polgárháború végéig de facto fennállt.

A Mao-vezette új rendszer 1950-ben felszólította Tibetet a csatlakozásra (a korábbi köztársasági kormányokhoz hasonlóan Maoék sem mondtak le soha Tibetről), majd miután az utóbbiak erre sok hajlandóságot nem mutattak, a Népi Felszabadító Hadsereg jelent meg a vonakodást leküzdendő. Komoly kihívással nem kellett számolniuk, Tibet technológiailag fényévekkel el volt maradva az akkoriban ugyancsak nem túl magas színvonalon álló Kínától.

Ezen nincs mit szépíteni, s nem is lehet, Kína megszállta Tibetet, s azóta is ellenőrzése alatt tartja. A kínai bevonulás, s a hatalom megszilárdulása hatalmas változásokat hozott. 1950-ben még rabszolgaság volt Tibetben, s az évszázados teokrácia az egyik legkizsákmányolóbb rendszert termelte ki magából. A földrajzilag rendkívül nehéz adottságokkal rendelkező területen gyakorlatilag minden az egyház kezében összpontosult, s a jobbágyként élő lakosság a szokásos terheken felül még gondoskodhatott a meghökkentő számú (a férfiak kb. 20%-át kitevő) szerzetesek eltartásáról is. Tibeti hagyomány volt a többférjűség is, a nehéz megélhetés folyományaként.

W020090318472290998076.jpg

feudal-tibet.jpg

tibetanheadcangues.jpg


Ezen biztosan sok olvasó felhördül, de a kínaiak által hozott hirtelen társadalmi reformok - bár ellenkeztek a helyi hagyományokkal - sokat segítettek a helyzet normalizálásán. Az évszázados elmaradottság leküzdéséért rengeteget tettek, iskolákat és egészségügyi intézményeket hoztak létre, s - bár valóban nem ebben állapodtak meg az aktuális (egyben a jelenlegi) dalai lámával - a fokozatosságot félredobva nem kímélték az egyházat sem. A szerzeteseket elzavarták dolgozni, az egyházi birtokokat elvették, kivívva ezzel mind az arisztokrácia, mind a könnyen befolyásolható helyiek haragját. Olyan társadalomról beszélünk, ahol ekkor a dalai isteni mivoltát nem kérdőjelezte meg senki.

A feszültségek felkelésekhez vezettek (állítólag a CIA keze is benne volt a dolgokban), s 1959-ben végül a dalai álruhában, kíséretével, s nem mellesleg minden mozdítható vagyonnal együtt, elhagyta az országot India felé, ahol azóta is él. (Az emigráns tibeti kormányok, teljes apparátussal, azóta is kiválóan megélnek az ügy felhasználásából. Mostanában kezdték el komolyabban pedzegetni a pénzügyi átvilágítás szükségességét.)

Tibet etnikailag jelenleg is a leghomogénebb része Kínának, az eltelt majdnem kétharmad évszázad után is elenyésző a kínaiak aránya, bár Lhászában, a tartomány székhelyén valóban nagyobb mennyiségben vannak jelen. Hogy a kínai uralom feletti örömérzet azóta sem önfeledt, azt jól jelzi, hogy alkalmanként előfordulnak kisebb zavargások (mostanában inkább egyes szerzetesek önfelgyújtása lett divatosabb), illetve hogy Tibetbe külföldieknek csak külön engedéllyel lehet beutazni.

Reálisan nézve, szép vagy nem szép, a tibeti függetlenség fantazmagória. A területet - a vallás nagyon erős jelenléte miatt - különösen súlyosan sújtotta minden kommunista agymenés, a kulturális forradalom meg pláne. A Potala - a dalai lámák lhászai rezidenciája - állítólag kizárólag Zhou Enlainak, a miniszterelnöknek köszönheti, hogy épségben maradt a vörösgárdisták tombolása idején, aki hozzá hű csapatokat küldött a védelmében. Más templomok kevésbé jártak szerencsésen, a nyitás óta építgetik is újra őket szép számmal. Van mit.

Potala.jpg

Tibet ugyanakkor valóban sokat nyert is azzal, hogy kínai uralom alá került. A kétszámjegyű gazdasági növekedés évei Tibetet sem kerülték el, s ha a környéken lévő himalájai országokat vagy India magashegyi, tibeti népek lakta területeit vesszük viszonyítási pontnak, Tibet kilátásai lényegesen jobbak.

A helyzetet nem akarom relativizálni. Aláírom, hogy a helyiek jelentős része ma is szívesebben élne önállóan, s bizonyára van bennük bőven tüske az anyaország elmúlt évtizedekben elkövetett tevékenységének köszönhetően. Azonban azon is kár lenne vitatkozni, hogy a két nép története véglegesen összefonódott, önállóságra semmi esély.

free-tibet.jpg

Ami különösen bosszantani szokott, az a kínai megszállás előtti Tibet iránt érzett romantika. Hippiagyba persze elfér az idilli, imádkozással töltött boldog élet eszményképe, de egyszer s mindenkorra le kellene számolni ezzel az ábránddal, s beleverni az összes Free Tibetes fejbe, hogy ahhoz képest, ami 1950 előtt volt, még a kulturális forradalom tombolása is víkend.
Ezzel együtt elismerem, hogy ha lenne igazság, a tibetiek dolga lett volna megdönteni a vérüket szívó teokráciát. Azt viszont a történelemben kár keresni.

Címkék:kína tibet 21 komment

Liping 2014.03.10. 16:13

Délkelet-Ázsia: Legek

Leghosszabb várakozás

A Shenzhen és Hongkong közötti határellenőrzés hongkongi oldala. Elképesztő mennyiségű ember, terelőkapuk közé szorítva, legalább 1-1.5 órás sorban állással. 

Legjobb kaja

Krabi neve rákot jelent, ennek megfelelve remek választék is áll rendelkezésre ebből a csemegéből. Apálykor a strandok is tele vannak - természetesen apró - rákokkal, amelyek szupergyorsan bújnak vissza a homokba vájt üregeikbe minden fenyegető megközelítés esetén. Az óriási grillezett garnélákat ízre nem múlta felül semmi.

WP_20140207_075.jpg

Legrosszabb kaja

A 7Elevenben mindenféle szendvicseket, hamburgereket lehet venni. Ezek normálisan becsomagolt termékek, mint otthon, de a boltban el is készítik (szendvicssütőbe rakják, grillezik vagy épp mikrózzák, tápláléktól függően) a vevőknek. A hamburgerek, amiket amúgy mikrózással hoznak fogyasztásra kész állapotba, teljesen ehetetlenek. Egyszer sajnos kipróbáltam. Bangkok felé a brazil párocska figyelmét is felhívtam rá, hogy ezekből véletlenül se egyenek (a szendvicsek ellenben jók), de a második pihenőnél nem hallgattak rám. A kajájuk fele a kukában landolt.

Legjobb élmény

Az elefántozás, Naphun felejthetetlenül cuki.

Legrosszabb élmény

George Town, éjszaka, pakkal a hátamon szállást keresve.

Legnagyobb lehúzás

A taxi George Town-ban (35 ringgit) és a bangkoki reptér teljes kínálata

Legjobb vétel

Az USB-s wifikütyü Melakkában, s a laundry service Krabiban, ahol 25 baht-ért az épp használatban lévő cuccaimon kívül mindent kimostak és kivasaltak.

Legszimpatikusabb helyi arc

Naphun gazdája. A legnagyobb jófejséggel kattintgatott, baksist nem várva és nem is remélve, mialatt a többi elefántos ember jól hallhatóan, nyíltan jelezte az utasainak, hogy a plusz szolgáltatásért plusz pénzt akar. Még cigivel is megkínált, igaz, először tőlem kapott.

Legutálatosabb helyi arc

Krabiban a Green Tea Hostel vezetője. Az ott töltött nap alatt gyönyörű műmosoly ült az arcán, de miután másnap átmentem az előre lefoglalt szálláshelyemre, úgy nézett rám, mint aki legszívesebben leköpne. Én hülye még próbáltam nála ezek után valamilyen túrára is befizetni, de mivel a leereszkedő stílusa nem változott, inkább kerestem másik helyet.

Legbüdösebb hely

Hat Yai autóbuszállomás, ahol a szennyvízcsatorna nincs lefedve, s jól láthatóan csörgedezik mindenféle dolog az út mentén.

Legbarátságosabb nép

Magasan a szingapúriak. Udvarias, kulturált, segítőkész banda.

Legnagyobb csalódás

George Town. Nincs semmi, amiért érdemes lenne idemenni. Ajánlott elkerülni.

Legszebb hely

A négy szigetes túra szigetei. Festői partok, kár tovább ragozni.

Legidiótább turista

A fura, teljesen begubózott és minden bőrfelületet takaró amerikai lányok a négy szigetes túráról.

Legszimpibb turista

Egy Julija nevű szlovén lány a szigetes túráról. Dobogós még a brazil párocska és a fogatlan skót ember.

Legjobb szórakozóhely

Egy Krabiban lévő, dél-koreai leány és thai párja által üzemeltetett kis bárocska, ahol mindketten élőzenét is nyomtak. A sör már 50 bahttól ment és a koktélok is olcsók voltak.

Legfárasztóbb turista

A George Town és Hat Yai közötti buszon mellettem helyet foglaló, 70 és a halál közt lévő, eredetileg indonéz, de már holland állampolgár bácsika. Üdítően fiatalos volt ugyan, s teljesen odavolt a technikai újdonságokért, de kihagytam volna, ahogy bemutatja az összes kütyüjét, s elmondja, mi mennyibe került.

Legnagyobb látott kártevő

A szállás előtti utcán komótosan végigsétáló patkány Szingapúrban.

Legnagyobb látott kártevő a szálláshelyen

Egy szem csótány Krabiban. Ugyanaz a fajta, mint Kínában, így nem sújtott le. Hamar kimúlt. Az utcán a járdán nagy mennyiségben futkároznak időnként.

Legtöbb kóbor állat

Krabi. Rengeteg kutya és macska. Ártalmatlanok, a helyiektől tartanak, a turistákat viszont kiszúrják, s kunyerálnak.

WP_20140202_008.jpg

Legbalhésabb turista

Krabiban a szálláson egész éjszaka üvöltöző párocska hölgy tagja. Bár meglettem volna az infó nélkül, még azt is tudom, hogy a fiú ugyanolyan szemét volt, mint annak idején Isztambulban. A teljes kép ismerete nélkül ugyan, de a súlyosan hisztiző fehérnépet, s az őt csitítani próbáló párját látva-hallva, nem ütött volna szíven, ha a leány kap egy-két pofont.

Legkényelmesebb utazás

A maláj távolsági buszok. Hatalmas hely, olyan, mintha fotelekben ülne az ember. Kéretik bevezetni Európában is.

Legkényelmetlenebb utazás

Tuk-tuk platója Thaiföldön. A hangulat kárpótol.

Legjobb ital

Melakkában az egyik indiai helyen felszolgált, jégkrémmel sürített tejes banánturmix. Kipróbáltam másnap mangóval is, úgy nem az igazi.

Leghosszabb idő kínai turisták nélkül

Kb. 2 nap Krabiban. Az elefántos túrán meg gyakorlatilag csak ők voltak.

Legdrágább nap

Utazás és szállás nélkül az elefántos túra napja Krabiban, kb. 1000 baht elverésével. Utazással és szállással a George Town-i kiruccanás, összesen 250 ringit körüli költéssel.

Legolcsóbb nap

A nap Krabiban, amikor nem mentem sehová, mert neten játszottam ügyeletes barátnőt. Talán ha 200 bahtot költöttem kajára és kólára.

_________________________________________________________

 

Ez a nyaralásról lehúzott utolsó bőr, esküszöm, de egy ilyen bejegyzés még kikívánkozott belőlem.

Címkék:utazás malajzia thaiföld hongkong szingapúr délkelet-ázsia 4 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása