Holnap kezdetét veszi a vizsgaidőszakom, az elsős angoltanári osztállyal debütálunk. Kíváncsian várom, mennyire lesznek felkészültek az odarendelt nebulók, de remélem a legjobbakat.

Náluk nem nagyon tartok tőle, hogy komoly gondok lennének, mert a vizsga tényleg nem nehéz. Jóindulat is van bennem, így ha valakin látom, hogy próbálkozik, nem leszek szemét.

A turizmusos osztállyal is lesz órám, velük még sima óra, náluk csak két hét múlva kezdődik a beszámoltatás. 

A holnapi tapasztalatokról hamarosan.

A kirándulás körüli agyalás azóta sem csillapodik, különösen hogy most erősen mozgáskorlátozott vagyok, s így jobb dolgom sem akad.

Malajzia mellett (ami azért valószínűleg úgysem jön össze magamat ismerve) belföldi úti célokon kattog az agyam. Abban majdnem biztos vagyok, hogy amennyiben ez a verzió győz, úgy Hainan lesz a végállomás, azonban az odautat szeretném legalább egy 10 napra elhúzni, s az alatt még pár helyen megfordulni. 

Hogy nagyjából egy láncra fel lehessen fűzni a leginkább engem érdeklő vidékeket, jelenleg egy Hunan, Guizhou, Yunnan, Guangxi, Guangdong és Hainan tartományokat felölelő útvonal tűnik a befutónak. A részleteket még ki kell dolgozni, hogy pontosan hol és hová mennék, ez inkább még csak egy elnagyolt elképzelés. Annyi biztos lenne benne már most, hogy Maomingban, a Hainannal szemközti félsziget északi sarkán fekvő tengerparti városkában szívesen látott vendég lennék az egyik tanítványom családjánál.

Yunnan és Guangxi közt adná magát egy vietnami kitérő. Agyaltam ezen is, de több szól ellene, mint mellette. Vízumköteles ország, s az infóim alapján majdnem 400 yuan a belépés ára. Ráadásul akár a Yunnan-beli Kunmingban, akár a Guangxi székhelyén, Nanningban lévő vietnami konzulátuson intézném el, legalább 2 munkanapba telik a megszerzése. Vagy felárral lehet már aznap is persze.
Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az érdeklődésem is aránylag mérsékelt az ország iránt, csak az jön ki, hogy a ráfordítást hasznosabban el tudom költeni a határ innenső oldalán.

Az elképzelt körutazás vázlata. A pontok nem szignifikánsak, csak a vonalvezetés miatt lettek beiktatva

Nemrég beszélgettem Yangyanggal, a legutóbbi téli szünet során megismert chongqingi csajok egyikével. Ma már egyetemista, s Chengduban tanul idegenforgalmi menedzsment szakon. Ő is tervez valamilyen nyaralást, egyelőre még nem kiforrott ötletekkel. Hívott velük is, attól függően, hogy ők merre mennek, még ez is lehet a befutó.

Valahogy a bajok nehezen kerülnek el mostanában.

Tegnap este elindultam a kantinba némi tápanyagért, na meg kóláért a kinti kisboltba. Egymástól ellenkező irányban fekszenek, s se a kólát nem akartam megsétáltatni, se a vacsit, így ez két külön utat jelent ilyenkor.

A lépcsőházunk elég lerobbant, s a világítás sem tökéletes. Mindenesetre futottam lefelé, ahogy szoktam, amikor a legalsó lépcsőfok alatt, immár a talajszinten sikeresen beleugrottam egy öklömnyi mélyedésbe.

Nem volt életem legkellemesebb érzése, de azt gyorsan konstatáltam, hogy sem ficam, sem törés nincs, s valahogy arrébb vonszoltam magam egy pár méterre. A falnak dőlve aztán kicsit megmozgattam a bokám, s ha eleinte picit bicegősen is, de egyre gördülékenyebben haladtam a menza felé. Miután tényleg nem okozott gondot, se fájdalmat akkor már, szereztem kólát is, s a kis életem is haladt a megszokott mederben.

Rá pár órával aztán elkezdett fájni, éjjelre be is dagadt egy kissé. S ami még jobb, használni se igazán tudtam.

Hogy azért mégis van némi szerencsém, azt jelzi, hogy mostanra már határozottan jobb a helyzet. Óvatosan, de rá tudok állni, s a fájdalom is megszűnt. Úgy néz ki, a rándulás nem volt vészes. 

Éjjel 3 felé, miután észrevettem, hogy nem nagyon tudok kimenni a szobából, írtam Zhao Shengnek, hogy ma nem megyek a reggeli órára. Abban az időben egész biztosan nem is sikerült volna.

Most úgy néz ki, a dokit megúszom. Utálom, amikor ilyen béna vagyok.

A saját angolomat elég jónak tartom.  A helyi, kínai beszélők ilyen tudása viszont csapnivaló, mint erről már sokszor megemlékeztem. Így aztán szokatlan felüdülés, élmény, amikor nagy ritkán én tanulhatok tőlük.

Még a tavalyi tanév elején, Kínába érkezésem után nem sokkal esett meg, hogy Zhang Shunmivel, az első asszisztensemmel meg az angolos vezetőnkkel felkerekedtünk Chongqingba az orvosi vizsgálatokat meg a tartózkodási engedély útlevélbe ragasztását elősegítendő. Ilyenkor hotelben szálltunk meg, ahol mindig korrekt reggeli volt.
Shunmi győzködött egyszer, hogy egyek xifant is, hoz nekem. Ezt a kifejezést nem ismertem, ellenben ő - nem hiába angol szakos kolléga - tudta az idegen nevét is. Kissé bizonytalankodva ugyan, de rögtön próbált segíteni: porridge.

Időnként belefutok ismeretlen angol szavakba, messze nem vagyok tökéletes. Ha egy sima sorozatot vagy filmet nézek, akkor ritkán, természetfilmekben, ahol több a tudományos kifejezés, már gyakrabban. Kínában azonban ez volt az első alkalom.
Végül kiderült, a porridge kását jelent, s itt értelemszerűen a rizseset.

Hacsak nem nagyon elfajzott az ízlésetek, a rizskását kipróbálni határozottan nem ajánlom. Jobb híján megeszem, de én gyakorlatilag mindent, úgyhogy ez nem mérce.

A kínai diákok szinte mindegyike érti ezt a kifejezést. Ez arra enged következtetni, hogy a tananyagukban hamar sorra kerül, s az ismerete elvárt.
Olyan kacifántos, elvont, s ritkán használt szavaké, mint a például a pork (szinte kivétel nélkül a pig megy helyette) már kevésbé, de a tankönyvek írói a prioritásokat nálam bizonyára jobban meg tudják ítélni.
Bár az internet alapján állítólag Skóciában bevett, hétköznapi kifejezés, ennek ellenére még soha az életben nem hallottam egy angol vagy amerikai szájából sem. Nem anyanyelvi beszélőként csak kellő merészséggel, s a bebukás lehetőségével merem megkockáztatni, hogy Kínában jó eséllyel többet használják, mint bárhol másutt.

Ragacsos, szétázott, szürcsölős reggeli, s teljességgel íztelen. Kizárólag erős kalandvágy esetén fogyasztandó!

Közeleg a téli szünet, s így én is egyre inkább azon járatom az agyam, hogy mit kezdjek majd magammal erre az időre. Kína hatalmas, s rengeteg olyan része van, ahová szívesen eljutnék. A lehetőségeket némiképp korlátozza az idő, mivel januárban északon nem annyira barátságosak a hőmérsékleti adatok, s annyira meg nem vagyok mazochista, hogy a röpködő mínuszok mellett járjam be Qinghait vagy Xinjiangot. Ráadásul ez lesz a jövő évre jutó nyaralásom, azt meg azért jobban esik melegben megejteni.

A cél tehát Dél. Kínában ez sem apró, s még azt sem mondhatnám, hogy ne lenne elég látnivaló. Guangxi és Guizhou lélegzetelállító karsztvidékei, Yunnan dzsungelei vagy épp a legutóbb megízlelt Hainan nyugis, pálmafákkal gazdagon szőtt tengerpartja is is kedvemre való. Szempont az is, hogy lehetőség szerint tenger kell, ahol csobbanhatok a habokban, ami viszont leredukálja a sort Hainanra. Part van épp máshol is bőséggel, de Sanyan kívül másfelé nincs elég meleg. Ha maradunk Kínánál...

Malajzia legalább azóta érdekel, hogy majd egy évtizede belefutottam valahol a turisztikai reklámkampányukba. Az amúgy valóban jól csengő, bár tartalmát tekintve nem kicsit szirupos, Malaysia - truly Asia címen futó videók nagyon megragadóak, s ha a valóság nem is ennyire szép, kedvcsinálónak nagyon is megteszik.

Volt több tucat kisfilm, ez már szerintem egy későbbi évadból való, az akkoriakat nem találom 

Nézegettem a lehetőségeket, helyenként egészen olcsó repjegyeket (pl. retúr 1700 yuanért) lehet találni. A hainani kiruccanásnál kétségtelenül drágább lenne egy ilyen nyaralás, de figyelembe véve a távolságokat, s az egzotikumot, egyáltalán nem nevezhető borsosnak.
Egyelőre gondolkozom erősen, aztán majd meglátjuk, mire jutok. A nyaralástervezés - ami amúgy nagyon kedvemre való elfoglaltság - során rendszerint pár tucat dolgot kiötlök, mire a végén sokszor valami gyökeresen másnál kötök ki. Így ezt a maláj ötletet is fenntartással kell kezelni egyelőre.

Mellette szól, hogy magyaroknak vízummentes, a lakosság egyharmada kínai (akik az oktatásban a pekingit tanulják, bár az anyanyelvük általában a hakka), így kommunikációs probléma sem lenne, s nem utolsó sorban az is, hogy Malajziát éppen csak elkerüli az Egyenlítő, s ez egy teljesen új, maximálisan tropikus világot jelent. Kelet-Malajziában (ahová akkor már mindenképp elmennék, ez Borneó északi részét foglalja magában) meg nagyjából mindent dzsungel borít.

Aztán lehet a végén megint Hainanon kötök ki. Majd meglátjuk. Malajzia mindenesetre tetszene, annyi szent.

Mostanában (így belegondolva ez már majdnem két hónapja így lehet) nem főztem itthon semmit. Pedig amikor ideértem, eleinte még egész lelkesen vetettem bele magam a konyhaművészet fortélyaiba. Na nem mintha túlságosan elkapott volna a gasztrosznobéria - xianningi kis tűzhelyemen jellemzően sült krumpli meg rántotta készült.

Valamikor még fengjiei felbukkanásom idején már kifejtettem, hogy ideát elég macerás normális magyar kaját az asztalra varázsolni. Noha azóta kissé jobbak lettek az ellátási körülmények - meg talán én is jobban kitapasztaltam a lehetőségeket -, de még így is az a helyzet, hogy a hazai ízek elérését erősen gátolja az alapanyagok területén fellépő komoly hiány. Nagy gond nincs, a dolgon hamar túlléptem, s fel is adtam az ilyen jellegű próbálkozásaimat.

A krumplit bő olajban kisütni itt sem nehezebb, s az íze sem más, de egyrészt nem ehetem mindig ezt, másrészt meg Kínában könnyen elkényelmesedik az ember.

Az előkészítés meg a sütés-főzés igényel ugyan némi energiát, de ez a része sosem jelentett macerát, s az időmbe is bőven beleférne. Ellenben a mosogatás... Az időhiány e téren sem jelenthetne gondot, itt inkább a kedv hiányzik.

Így aztán mérlegel az ember. Végezzen-e kvázi fölösleges házimunkát, vagy inkább vegyen kész ételt, ami itt ráadásul még nem is drága. Amikor esetenként 6-7 yuanért tele tudom zabálni magam (ha nem a suliban teszem, akkor néha rámegy akár 20 yuan is), akkor inkább hajlok arra, hogy a készet válasszam.

Az elmúlt időszakban így vagy az önkiszolgáló étteremben, vagy a menzán, vagy valamelyik sulis kajáldában ettem, na meg talán kétszer a McDonald's is sorra került.

Az önkiszolgálóból legutóbb hazahoztam a kaját, valahogy így festett. A rizs amúgy csak egy yuan náluk, s - sajnos csak helyszíni fogyasztás esetén - ezért az összegért nyugodtan újratölthető a csésze, ha elfogy. A jóllakás garantált, kivéve ha valaki nem szereti ezt a gabonát, mint pl. virágelvtárs.

A belvárosban bukkantam nemrég erre a két yuanért árult, aránylag ropogósabb lepényszerűségre. Határozottan finom, ráadásul még csak nem is édes. Mitöbb, még kissé sós is. 

Ma pedig a menzán vettem ezt az adag kaját. Kimondottan jó választás volt, minden alkotója ízletes.

A suliközeli Zhongshang áruház előtt valami kirakodóvásár-szerűség van. Mindenféle érdekes kajákat árulnak két hosszú sorban. Mivel már evés után értem oda, így csak néhány, nyársra tűzött, pirított cukorban megforgatott gyümölcsöt faltam be, de nagy számú azonosíthatatlan étel mellett láttam kagylókat, csigát és polipcsápokat is. 
Kagylót ettem már, különösebben nem ragadott magával, de csigát még sosem.
Holnap lehet, hogy teszek egy próbát, s csinálok néhány jobb képet is. Mára csak ez az egy jutott. Sötét volt, meg minden egyéb szokásos kifogás. Lehet egyszerűbb lenne beismerni, hogy abszolút tehetségtelen fotós vagyok.