Xinjiang, dacára annak, hogy területének túlnyomó része terméketlen, mezőgazdaságilag nem elhanyagolható vidék. Északi, csapadékosabb dzsungáriai felén, s a peremvidékek hegyvidékein dús legelők sarjadnak, ami jó alapokat teremt az őslakos népek hagyományos állattartó gazdálkodásához. A legkülönbözőbb patások: marhák, lovak, szamarak, kecskék és különösen birkák nagy számban fordulnak elő.

Van azonban a xinjiangi mezőgazdaságnak egy szintén ősi, ettől elütő része is. A történelmi idők óta fontos tranzitútvonalnak számító területen oázisok sora húzódik, amelyekben évezredes múltra tekint vissza az öntözésen alapuló növénytermesztés. A többnyire városállamként működő oázisok a hódítók kedvelt célpontjai voltak. Első nagyobb exodusukhoz a mongolok tündöklése vezetett, sokukra azóta is csak romok emlékeztetnek.
Az iszlám térhódítása Xinjiangban is megjelent, s a helyi népek kevés kivétellel áttértek Allah hitére.

Nem mindenütt voltak azonban természetes vízforrások. A népek leleményessége és munkabírása azonban már ekkoriban is megmutatkozott, létrehozták ugyanis az egészen egyedülálló alagútrendszert, az ún. karézeket. Jelentőségét nem alulbecsülve a nagyjából kétezer éves múltra visszatekintő karéz-rendszert ma Kínában a három nagy ősi építészeti vívmány egyikeként tartják számon.
A mára zömmel csak Hami és Turfán (Tulufan, régebben olykor Tu'erpan) környékére szorítkozó rendszer fénykorában csaknem tízezer kilométernyi alagutat jelentett, amelyet emberi erővel vájtak a talajban annak érdekében, hogy a hegyek gleccsereinek olvadó vízét elvezethessék a megművelendő földekig. Az igencsak munkaigényes folyamat eredményeképp a párolgási veszteség minimálisra csökkent, s állandó friss víz látta el az amúgy csontszáraz vidékeket. Az öntözést és az egyes földek közötti vízmegosztást is éjszaka végezték, tovább csökkentve a kincsnek számító édesvíz pazarlását.

Bár mára a karéz-rendszer sokat vesztett jelentőségéből, s jobbára a már említett két prefektúra területére szorult vissza, valaha karézek szőtték tele Akszut és Xinjiang déli részét is. Ezekből mostanra nem sok maradt. A klímaváltozás és a növekvő vízigények is a karézek által nyújtott víz hozamának csökkenését eredményezték, megőrzésük jelenleg kiemelt projekt.
Már nem működő darabjaik egy része idegenforgalmi látványosságként felkereshető.

A leleményességnek, s az állandó nyári napsütésnek hála Xinjiang hosszú ideje híres gyümölcseiről. A korlai (Ku'erle) és akszui körte, a Hamiban termelt dinnye (ennek neve is erre utal: hamigua, vagyis hami dinnye) és a turfáni szőlő és mazsola Kína-szerte kurrens áruk. Ezeket nagy mennyiségben termelik és jut belőlük mindenfelé Kína belsejében is.

Korlai körte (fenn), hamigua (lenn)

Turfáni szőlők, a vidék méltán híres termékei

Kevésbé híres, de szembeötlő a helyben termelt többi zöldség és gyümölcs is. A bevásárlóközpontokban itt is kapni messziről jött terményeket, ahogy a mindenütt kapható mangó és banán sem xinjiangi, de a szállítás ront a versenyképességen, s majd mindenből bőven van helyi konkurencia. Üdítő érzés paradicsomízű, kicsit esetlenebb, nem tökéletes megjelenésű paradicsomot enni, amit éretten szednek le, nem pedig etilénnel érlelik esetenként hosszú utaztatás után. A helyi görögdinnye is bármikor felveszi a versenyt a magyarral, kiváló, édes és olcsó. Utoljára gyerekkoromban ettem ennyire finom kajszit is, amit szintén fillérekért vesztegetnek a helyi piacokon. Cseresznye is van dögivel.

Az egyik kampuszon lévő piac (fenn), még kietlenebb útszakaszokon is árulnak Ala'erben (lenn)

A szezonális zöldség- és gyümölcskínálat olcsó, s még tényleg van ízük, nem egyenfajtájú termékek. Piacok mindenfelé akadnak, itt a kampuszon is van több is, de az utak mentén is találni kofákat. A városokon kívül az öntözött földek mellett nagy számban látni fóliasátrakat is.

Friss, finom, háztáji terményeket enni Xinjiang egészen kiváló hely.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

A nyarak Xinjiangban is forróak, itt Ala'erben most épp minden nap 34-37 fok van. Ez így elsőre elég aggasztónak tűnhet, de korántsem az.

Mivel sivatagban vagyunk, éjszakára mindig lehűl a levegő, hajnalra már csak 20-22 fokok vannak. A másik hatalmas segítség az egészen minimális, legfeljebb tizenakárhány százalékos páratartalom, aminek köszönhetően a hőérzet gyakorlatilag semmivel sem súlyosabb, mint a tényleges érték.
A napon meleg van, de a szervezet hőháztartása nagyon könnyen szabályoz, az izzadás nem is nagyon érezhető, mert ahogy jön, úgy gyakorlatilag azonnal el is párolog. Árnyékba húzódva meg már teljesen élvezhető az idő.

A lakásokat is zömmel okosan építették, 1-2 épület kivételével mind kelet-nyugati irányban húzódnak, s így a nap közvetlenül nem nagyon süt be, amit elősegít a nagy mennyiségű növényzet is.


Amíg Wuhanban tutira megpusztulnánk légkondi nélkül, dacára annak, hogy nincs ennyire meleg, ellenben 90%-os a páratartalom, itt a lakásban lévő ventilátort sem kell járatni, mert nincs rá szükség.

A tél viszont elég kemény lesz, decemberben és januárban folyamatos éjjel-nappali faggyal, viszont fűtenek, s a nyílászárók is messze a legjobbak, amiket Kínában láttam, így elég sanszosnak érzem, hogy nem leszünk jégkockák. Ha mégsem lenne elégséges a központi fűtés, esetleg be lehet állítani valami elektromos ketyerét, különösen, hogy az áramfogyasztás nincs limitálva, s a munkahely fizeti.

Tegnap volt még egy köröm a kórházban. Valamiért kihagyták az ultrahangos vizsgálatokat elsőre. Ez rendszerint nem része a protokollnak, s ezúttal is kitöltötték a nyomtatványokat enélkül is, de valamiért a suli előírásai között szerepel.
Állítólag tavaly idő előtt lelépett egy 60-as pacák, miután rákot diagnosztizáltak nála, azóta óvatosabbak.

No, így már azt is tudom, hogy a májam, vesém, hasonló szerveim is rendben vannak, terhességet nem vizslattak, pedig eleinte azt hittem, erre megy ki a játék, de a hasam alsó részének a közelébe sem tolták a műszert.

Jó hír, hogy időközben Urumcsiban elkészült az új FEC, ezt legkésőbb hétfőig, de valószínűleg már a hétvégén eljuttatják a sulinak. Hétfőn vagy kedden aztán útra kelünk Akszuba, hogy az ottani illetékes hivatalnál megkapjuk a tartózkodási engedélyt is.

Ez alapból aggasztóan rövid idő lenne, miután másfelé legalább egy hetet ülnek rajta, de a Bingtuannal előjogok is járnak, számukra egy nap alatt végeznek ezzel.

Ma már ünnep van, zajlik a sárkányhajós, ragacsos rizstáskás fesztivál, emiatt ez utóbbival tele van minden elárusítóhely. Passzolom.

Jövő héten aztán péntek este elindulunk visszafelé, de addig is még vár ránk egy hét Ala'erben.

Kína Xinjiang tartományának déli részét a hegyvidéki perifériáktól eltekintve az általuk közbezárt óriási Tarim-medence alkotja. Ez a sivatagos, nagyjából egymillió négyzetkilométeres vidék egész Eurázsia legszárazabb régiója, helyenként évi 15 mm-nél is kevesebb, s időnként akár évekig elmaradó csapadékkal. A medence túlnyomó részét a Taklamakán-sivatag borítja.

A műholdkép zöld foltjai a Tarimnak és mellékfolyóinak köszönhetően élhető területek a medencében. Jól látható a kontraszt a déli részen látható Taklamakánnal szemben.

Hogy mégsem teljesen sivár, azt az itt-ott elszórt aprócska oázisok mellett a medencét nyugatról határoló Tiensan- és Pamír-, illetve délről körbeölelő Kunlun-hegységeknek köszönheti, ahol több a csapadék, amiből némi édesvíz erre is eljut.
A hegyekből lezúduló víz több folyócskát éltet, ezek nevei a Muzat kivételével (amely az eredetét jelképező Muzart-gleccserre utal) összhangban vannak a belőlük táplálkozó városokkal: Akszu, Jarkant, Kasgár és Hotan. Ezek vize táplálja a Tarim-folyót, ami az élet forrása a medencében.

Az Akszu és a Jarkant Ala'er közigazgatási területén, a várostól kicsit nyugatra torkollnak egymásba, s alkotják meg a bolygó egyik legnagyobb lefolyástalan folyóját. A Tarim innen még hosszú utat tesz meg keletre, hogy végül a Taitema-tóban fejezze be az útját (vagy még hamarabb, a sivatag homokjában). Valaha egészen a mára kiszáradt és szintén lefolyástalan sóstóba, a Lop-nórba ömlött, de az öntözés és a víztározók létrehozása miatt ezt már nem éri el.

A szélsőséges éghajlat miatt a Tarim eredetével kapcsolatban sok a vita. (A továbbolvasáshoz javaslom a fenti térkép nézegetését is, úgy talán kevésbé lesz kusza.)
A feljebb felsorolt mellékfolyók közül egész évben stabilan csak az Akszu vize táplálja a folyót. A Jarkant, amely a leghosszabb mellékág, s megfelelő időjárás esetén lényegesen több vizet is szállít az Akszunál, s így az egyik álláspont szerint a Tarim forrása, ugyanakkor szélsőséges szárazság esetén nem éri el a Tarim medrét. A Jarkant folyót preferáló nézet szerint a Tarim már egy kicsivel nyugatabbra, a Jarkant és a Kasgár folyók összefolyásánál elkezdődik.
A probléma persze jobbára elméleti, de a térképészet tudománya számára nem kis kihívás, ahogy a Tarim teljes hosszának kiszámolása sem.
A Kasgár és a Muzat vize is elveszik a sivatagban az év bizonyos szakában, a Hotan pedig inkább csak elméletben mellékfolyó, a gyakorlatban nagyon ritka, hogy át tud vergődni a Taklamakán homokján.
De visszatérve a Tarimhoz: a hosszabb, s így alapértelmezésben vezető mellékág, a Jarkant időnként kiszárad, s ilyenkor a Tarim medrében kizárólag az Akszu vize csörgedezik, s ezért a másik nézet szerint a Tarim forrása az Akszu.

A folyórendszer nem apró, kicsivel több mint kétezer kilométer hosszan szeli át a tájat, de a meder nagy szakaszokon teljesen esetleges és sűrűn változik. Vízhozama sem emeli a legnagyobbak közé, csupán másodpercenkénti 160 köbméteres átlaggal bír (viszonyításképp, a Duna átlagos vízhozama Budapestnél majdnem 2500 m³/s), de ez nagy különbségeket takar. A hegyek esőzései és a hóolvadás némi csúszással megjelenik a folyóban is, így nyáron és ősszel általában magas, míg télen és tavasszal rendkívül alacsony a vízszint. Az évenkénti eltérés is tetemes.

Idén például, noha már június van, egyelőre még adós az ár, de most már bármikor megérkezhet. A folyó szintje a legalacsonyabb éves értéken van, utoljára normális utánpótlást tavaly szeptember körül kapott, s azóta csak párolog. Maga a meder szélessége is jól jelzi, milyen lehet, amikor a Tarim nagy, benne a Jarkant, Akszu és Kasgár megáradt vizével, erről majd az új félévben mutatok képeket.

Most viszont épphogy csak csordogál a víz, tovább keletre még kevesebb lehet, s egész biztosan a homokban vész el valahol.

Képek a galériában.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Időközben kiderült, hogy a Wuhanban elvégzett orvosi vizsgálatosdi csak az új FEC-hez kellett, a tartózkodási engedélyhez még kell egy másik, amit mindenképp itt helyben kell elvégezni.

Így aztán ezért ma reggel az ala'eri kórházban voltunk egy viziten, ahol megcsinálták ugyanazt, mint Wuhanban. Ezúttal legalább már nem az én kontómra.

A hozzá nem értés azért már kiütközni látszik, nem véletlen, hogy a wuhani kollegina annak idején annyira meg lett dícsérve a blogon. Hát, remélhetően azért sikerül levezényelni mindent időben.

Xinjiang hatalmas, mintegy 1,6 millió km². Ez Kína legnagyobb közigazgatási egysége, nagyjából akkora, mint az Ibériai-félsziget, Franciaország, a Benelux-államok, Németország és Dánia összesen.
Az autonóm terület részletes bemutatásától most tartózkodnék, a tartományos sorozat erről szóló darabja idővel majd ezt a célt szolgálja, azonban a mostani utazás miatt mindent nem lehet kikerülni.

Xinjiang területének egy kisebb része, mintegy 74000 km², nem áll a tartomány hatóságainak irányítása alatt, hanem a Bingtuan felügyeli őket. A Bingtuan, magyarul teljes nevén a Xinjiangi Termelési és Építési Hadtest egy különleges kormányzati szervezet, direkt Xinjiang területére megalkotva az ötvenes években.
Egy időben ellátott katonai funkciókat is, ma ez leginkább a határvédelemben és a terrorizmus elleni küzdelemben jelentkezik, s az általa ellenőrzött területek igazgatásán túl a gazdaság fejlesztésére fókuszál.

A különféle színes pacák a Bingtuan-igazgatta xinjiangi területek

1954-ben alapították meg, azzal a céllal, hogy fejlesszék a távoli területeket, s egyúttal biztosítsák a határvidék védelmét. Létrehozásának célja volt az is, hogy megélhetést és elfoglaltságot nyújtsanak a béke bekövetkeztével feleslegessé váló, így a hadseregből leszerelni kívánt nagy számú katonának (akiket egyúttal, ha a szükség úgy hozza, be lehet vetni, erre szerencsére nem volt szükség). 
A nemi egyensúly és az iskolázottsági mutatók javítására kerültek az egykori katonák mellé keletről érkező fiatalok is.
Mivel a xinjiangi helyzet már ekkor is hordozott magában feszültségeket, a Bingtuan működésének egyik deklarált sarokköve volt, hogy mindenáron muszáj elkerülni az erőforrásokért való rivalizálást a helyi nemzetiségekkel. Ennek folyománya, hogy a Bingtuan területei szinte kivétel nélkül korábban lakatlan vagy nagyon gyéren lakott régiókban találhatóak, s néhány kivétellel mind Xinjiang északi, han többségű területén. Dél-Xinjiangban, az ujgur dominanciájú Tarimban csak néhány helyszín akad, ezek egyike Ala'er.

A kínai-szovjet viszony a hatvanas évekre végleg megromlott. A szovjetek a helyzet eszkalálódásával párhuzamosan elkezdték Kína ellen lázítani a helyi nemzetiségeket. Mivel eredendően sem volt teljesen felhőtlen a viszony, hamar sikereket is értek el. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása az 1962-es yiningi felkelés volt, ami után mintegy 60 ezer környékbeli disszidált a Szovjetúnióba. A helyzet stabilizálására a hátrahagyott földek művelése a Bingtuanra hárult, s ezután kezdtek el a határ mentén hosszan farmokat kialakítani.
A kulturális forradalom alatt a Bingtuan is támadások össztüzében találta magát, s 1975-ben fel is számolták. Az általa igazgatott területeket átadták a tartományi kormányzatnak.
1980-ban, a szomszédos Afganisztánban életre kelő szélsőséges mozgalmak és káosz miatt a Bingtuant újra életre hívták.

A Bingtuan az évek során számos gazdasági tevékenységbe fogott bele, a bányászati ágazatot mára teljesen átadta a xinjiangi kormányzatnak, s elsősorban a mezőgazdasággal, illetve az arra épülő feldolgozóiparral foglalkozik, de más iparágakat is meghonosítottak, beleértve a műtrágya-, cement- és műanyaggyártást, s az energiatermelést is. A sivatagi területeken öntözéssel komoly mezőgazdasági potenciált építettek ki.
A katonai funkció mára megszűnt, ezt a hagyományos hadsereg végzi el, de milíciák a mai napig léteznek, amelyek szükség esetén bevethetőek. 

A településfejlesztések sem idegen területei a tevékenységüknek: a megalakulás óta a Bingtuan hat közepes méretű várost húzott fel a semmiből (ebből egy, Kuitun azóta már átkerült a tartomány felügyelete alá), s a folyamat a mai napig tart.
Ezekben a közfeladatot a Bingtuan végzi, amely közvetlenül a pekingi kormányzatnak felel, ügyeibe a tartomány vezetése nem szól bele. Saját egészségügyet, karhatalmat, oktatást tart fenn, állam az államban.

Ala'er az utóbbi alapításával egy időben került a Bingtuan birtokába, mint annak egyes számú divíziója. Akszu prefektúra része volt, de a természeti környezet sivársága miatt lakatlan. A Bingtuan kezdte meg a gazdálkodást, s a Tarim vizét használva nagy területet fordítottak termővé. Ugyancsak korán, már 1958-ban megalakították a Tarim Egyetemet (mezőgazdasági szakirányokkal), s a sivatagi növénytermesztés legfontosabb kísérleti terepéül szolgált.
Maga a város ekkor még nem létezett, csupán az egyetem, s a földek környékén elszórva néhány ház. A mostani város helyén az egyetem fennhatósága alatt álló megművelt földek feküdtek.
Végül 2002-ben döntés született Ala'er városának önállósításáról, s ezzel közigazgatásilag is elválasztották Akszutól. A mostani város lényegében ezután épült fel, s a nagyobb betelepülés is ekkortól indult meg. Ma már több mint 170000 ember lakja, többségében hanok, bár ez utóbbiak aránya az egész Bingtuan területén, ahogy egész Xinjiangban, csökken.

A gazdasági fejlődés elősegítése érdekében a Bingtuan további 13 divíziójából is egyre több helyen alakítanak ki önálló városokat, a folyamat az utóbbi években gyorsul, mivel a kormányzat meglátása szerint az urbanizáció hozzájárul Xinjiang prosperitásának felgyorsításához.
Ala'erből kiindulva a Bingtuan városok xinjiangi viszonylatban jól karban vannak tartva. A Bingtuan gazdasági eredményessége sem elhanyagolható: noha fennhatósága alatt két és fél millió ember él, ami a xinjiangi lakosság egytizede, a 140 milliárd dollárnyi tartományi GDP-ből majdnem 20%-kal veszik ki a részüket. 

Képek Ala'erről a galériában. Ahhoz képest, hogy sivatagban vagyunk, nem is rossz.

Jelentem alásan, már Ala'erban vagyunk. Minden menetrend szerint zajlott, ámbár Wuhanban okozott némi fennakadást a durván reggel 8 órakor meginduló özönvíz: a Fujiapo felé tartó, normál esetben 20 perces taxizást másfél óra alatt abszolváltuk, ez is csak azért jött össze, mert épp a hármas körgyűrű mellett dugult be az út végleg, s így arra fel tudtunk menni. Így jelentős kerülővel, nagyjából dupla áron sikerült megérkezni az állomásra. Ettől eltekintve minden sima volt.

Xinjiang merőben elüt Kínától, de majd lesz alkalom ezt ecsetelgetni. Most egyelőre pihengetünk, aztán nemsokára megyünk ebédelni. Birkát, természetesen. 
Este még majd írok.

Hamarosan útra kelünk Xinjiang felé. Fél kilenckor szed minket össze az Uber, aztán a Fujiapo állomásról meg reptéri busszal megyünk. Bár csak egy óra előtt indul a gépünk, Wuhanban már láttam akkora dugókat is, hogy nem éri meg kockáztatni. Benne a pakliban, hogy 11-re már ott leszünk, de lehet, hogy épp csak odaérünk. (Egy ízben a Hankou pályaudvar melletti reptéri busszal majd egy órába telt kijutni a reptérre vezető gyorsforgalmi útra, holott a táv cirka 2-3 km.)

Ha minden menetrend szerint zajlik, akkor délután 5 után érünk Urumcsiba, Xinjiang székhelyére. Onnan még egy kis buszozás lesz a vasútra, hogy aztán este 9 után nekiinduljunk Akszunak.
Akszuba reggelre érkezünk, s onnan már összeszednek minket a sulis emberek. Csütörtök délután már biztosan jelentkezem Ala'erből, de addig sanszosan nem lesz wifim, max. Urumcsi repterén.

Megértő türelmet kérek, a Szecsuánblog csütörtökön, újult erővel, immár Xinjiangból jelentkezik.

Ma sikeresen lezajlott a xinjiangi út jegybeszerzős szakasza. Eszerint 1-jén 12:55-kor indulunk Wuhanból, s elvileg 17:25-re érünk majd Urumcsiba. Ott még el kell vergődni a déli pályaudvarra, ami az infók alapján nem lesz túl hosszadalmas, se túl komplikált, van közvetlen busz. Onnan 21:16-kor indulunk el Akesu felé, s másnap reggel 8:23-kor érkezünk meg. Ez inkább hajnal lesz, földrajzilag három óra időeltolódással lehet számolni, szóval reálisan még csak olyan fél 6 lesz.


Akszuban aztán majd összeszednek bennünket, s visznek Ala'erbe. Ott héderelünk 17-ig némi ügyintézéstől eltekintve (beleesik az időszakba 2 munkanapnyi ünnep, azért ilyen hosszú az ottlét), majd 17-én 21:16-kor indulunk vissza Urumcsiba.
A 18-a hajnali érkezést követően még jön egy repülés Wuhanba, s ezzel le is zajlik a folyamat.

Egyedül a visszarepkedős jegy nem lett még beszerezve. Erre valószínűleg jövő héten kerül majd sor. Ezen a viszonylaton jól megfigyelhető, hogy nagyjából az elkövetkező egy hónapon belül vannak normális jegyárak, a későbbiekre (meg persze az adott naphoz legközelebbi napokra, ha már csak kevés jegy elérhető) még elég nevetséges összegeket kérnek. Így szépen megvárom, amíg eljut az áresés idáig, s ezt majd csak akkor vásárolom meg.

Kíváncsian várom Xinjiangot.

Tegnap elküldtem férjem orvosi papírját is az új sulis összekötőnek. Kért még néhány papírt, amit eddig nem említett, de semmi komplikált vagy bonyolult dolgot. Az útlevél fényképes oldala, a vízummatrica oldala, a munkavállalási engedély száma, a jelenlegi FEC fényképes oldala, férjem útlevelének megfelelő oldalai, ilyesmik.

Elvileg most már tényleg mindent megkapott, ezekre elvileg a jelentkezéshez van szükség, ugyanis valamikor a múlt héten elkezdte kitölteni az online applikációt a jövőbeni engedélyeimhez.

Közben az itteni távollét pontos ideje is megszületett. A suliban május 31-én, kedden tanítok majd egyet, ezután legközelebb csak június 20-án, hétfőn. A kettő között járjuk meg az utat a vadnyugaton, valószínűleg június 1-én elindulva.
A távollét idejébe beleesik a sárkányhajós ünnep is, de ez összesen két munkanapot vesz csak el, így a hátralévő napok is bőven elegendőek ahhoz, hogy a minimum 6, maximum 10 munkanapot igénylő procedúrát le tudjuk rendezni.

A pontos indulás és érkezés még nem kiforrott, a jegyárak függvényében változhat. Bár elég egységesen 800 yuan körüli legalacsonyabb áron lehet letudni a Wuhan és Urumcsi közti több mint négyórás repkedést, de nem mindegy, hogy melyik napszakban megy az említett gép. Kedden 11:40-kor végzek, ellenben az Akszuba tartó vonat Urumcsiból este 8-9 körül indul neki (kettő befutó van ebben az időpontban), így a kettő között elég lehetetlen a kivitelezés, ezért is sanszosabb az elsejei út.
Ez azt jelentené, hogy 11-12 óra vonatozást követően 2-án reggel (ottani idő szerint hajnalban) érnénk majd Akszuba, s mivel a hivatalok is ott vannak, így feltehetően a sulis emberekkel ott találkozunk majd, s csak az ügyintézés megindítása után visznek el minket Ala'erbe.

A xinjiangi kirándulás során egyúttal kihasználjuk azt is, hogy belföldön erre még nincsenek fapadosok, így az árban mindenképp benne foglaltatik a huszonakárhány kilós feladható poggyász is. Bár igyekeztem visszafogni magam a vásárlással, amíg nem lehettem benne biztos, hogy itt maradunk, így is vettünk pár dolgot, amit értelemszerűen nem szeretnék hazacipelni, de itt sem hagynám. Van egy elektromos sütőnk többek közt, s számos normális minőségű konyhai eszköz, edények, szűrők, kések, stb. Ezeket most majd szépen összepakoljuk, s mivel az új suli nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy elzárják őket valahol, Ala'erben vészelik majd át a nyarat nélkülünk. Ugyanez a sors vár majd a téli ruházatunkra is.

Az elektromos motorka sajnos nem jöhet. Vonattal megoldható a szállítás, de korántsem ér annyit, amennyibe a transzport kerülne. Emiatt meghirdettem eladásra, majd legfeljebb odaát veszünk egy újat helyette - bár tekintve, hogy Ala'er apró és könnyen bejárható, sok értelme nincs. Max. Akszuba lenne értelme furikázni, de ezek a kis xiaodianlük (kis elektromos szamár, ez a hasonló járgányok kínai szlengben használt neve) egy töltéssel max. 30 km-t tudnak megtenni, a benzines gépek meg már jogsit igényelnek, szóval erre marad majd a busz.

Xinjiangból visszatérve már egyből a vizsgák jönnek, aztán június 30-án meg már röpülünk haza. Ehhez 29-én indulunk el, mivel a repülő Chongqingból megy, hajnali 1-kor, mi pedig az előző délután vonatozunk el oda. Időközben felújították a vonalat, ami valamikor cirka 20 órás út volt, most már Z-vonattal csak 6 órába telik.