A szervizből hazafelé jövet az önkiszolgáló étteremben vacsiztam ma. Volt még pár yuan a kártyámon (annak idején vettem 100 yuanért 110 yuan értékben levásárolható kártyát náluk), s a hazaúthoz közeledvén ideje volt elhasználni.

Remek rákot is lehetett kapni, nem is hagytam ki. Kedvet kaptatok?

Az olvasók nagyobbik fele visszajáró vendég már a blogon, így azt hiszem, mostanra nem kell nagyon bemutatni, mennyire szerencsétlen tudok lenni. A Szecsuánblog lassan két éves pályafutása alatt gurultam már le lépcsőn, törtem ki kis híján a bokámat, falun járva zuhantam bele sárba, s akkor még vannak olyan esetek is, amiket inkább már nem is publikáltam.

Ezúttal szerencsére a testi épségem rendben van, de ugyanez a laptopról már nem mondható el. Miután krónikusan netfüggő vagyok, ez korántsem annyira üdítő élmény, arról már nem is beszélve, hogy nem is filléres termék.

Csütörtökön, két órám között sikerült ugyanis valahogy rosszul megragadnom a laptoptáskát, aminek következtében a gép szépen kicsusszant, s az osztályterem kövére zuhant. Miután ezzel egyúttal meg is adta magát, határozottan nem voltam lelkes.

Mivel még garis, így gyorsan elrohantam a szervizbe - ideges voltam, így a már gyülekező, soron következő órára érkező diákokkal közöltem is, hogy ma elmarad a muri, majd bepótoljuk.

A garancia szép dolog, s normál körülmények között hasznos is, de be kell látni, hogy a gép földhöz vagdosása nem igazán nevezhető üzemszerű használatnak. Ennek ellenére azért bepróbálkoztam, különös tekintettel arra, hogy a laptopon külsérelmi nyomok - legalábbis kívülről - nem voltak láthatóak.

Feltehetően belül sem, mert gond nélkül, s emellett sűrű szabadkozás kíséretében, kicserélték a vinyót, első körben csak ezt szúrták ki hibásnak. Én azért nem hittem, hogy ezzel megúszom, s sajnos igazam is lett.

Mindenesetre új merevlemez került bele, s tegnap mentem érte. Sajnos a régiről nem tudtak megmenteni semmit, ezt utólag itthon én is kénytelen voltam alátámasztani.

Hazaérve aztán hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a winchesterrel volt baj, a DVD-olvasó sem működik. Közben hívtak is, hogy vigyem vissza a régi merevlemezt, mert valami központibb szervizben jobban meg tudják buzulni, s megpróbálják kinyerni az adatokat. Szóltam akkor már a DVD-ről is, úgyhogy ma egyúttal az egész gép is megy vissza.

Most az asztalit használom, egy darabig elvagyok vele, ha muszáj. A lapit meg lassacskán csak megszerelik. Legfeljebb sűrűn járok vissza boldogítani őket, amíg idővel a teljes belét kicserélik.

A szerencsétlenkedés mellett azért - kopogom le, de úgy néz ki - némi szerencse is jutott.

Hamarosan hazaindulok, kevesebb mint három hónap választ már csak el Európától. A hazatérés egyúttal a megtakarítás hazavitelével is jár, ami magával hozza a miként problémáját is.

Ideát értelemszerűen helyi valutában, yuanben vagyok kifizetve, míg odahaza forintra van szükségem. Tavaly yuant utaztattam, s aztán Budapesten váltottam magyar fizetőeszközre.

Otthon, bár néhány pénzváltó már foglalkozik vele, a yuan még mindig inkább egzotikus valutának számít, ennek megfelelően az árfolyamok nem a legjobbak. Miután valamikor dolgoztam a legnagyobb magyar pénzváltó láncnak, így sikerült egy aránylag elfogadható rátát kialkudnom tavaly, így viszonylag keveset vesztettem a dolgon.

Az eltelt egy évben a forint értéke tovább esett a kínai pénzhez képest, ezt azonban nem nagyon követték a pénzváltók árfolyamai. Ennek oka leginkább az lehet, hogy elég elenyésző forgalmat generálnak ezzel a valutával.

A másik megoldás az lenne, ha Kínában váltok. Persze nem forintra, mert ez utóbbival nem igazán foglalkoznak errefelé. Dollárvásárlás lesz a dolog vége, amit aztán otthon, immár kedvező áron tudok forintosítani.

Amíg Magyarországon ahhoz vagyunk szokva, hogy bankokban pénzt váltani teljesen elborult ötlet, s hatalmas árfolyamkülönbözettel dolgoznak, addig Kínában meglepően tisztességes rátákkal operálnak. Az egyik, itt az utcában lévő banknál például jelenleg egy dollárért 6.1976 yuant adnak, mialatt 6.2224-ért árulják. 

Tegnap délelőtt a városban mászkáltam, ettem, vásároltam, sétálgattam. Készült pár kép is, a jó időre való tekintettel ezúttal végre ismét szép élesek. Feliratokkal a galériában megtekinthetőek.

Ideát a pet-palackok gyűjtésének nagy hagyománya van. A környezettudatosság nem igazán jellemző szempont, ellenben az üres, s amúgy csak a kukában, szemétként végző flakonokért némi pénzhez lehet jutni. A pontos árfolyamokat nem ismerem, de feltehetően nem nagy összegekről van szó, azonban ismerve a kínaiak praktikus természetét, ez is lehetőség, amit érdemes megragadni.

Magam sem vagyok túlzottan zöld. Persze, elismerem, hogy fontos téma és számtalan egyszerű módszerrel javíthatnánk a bolygó állapotán, mindazonáltal én is kényelmes vagyok, mint embertársaim zöme, így aztán túlzásokba sosem estem e téren. A szelektív kuka messze volt, meg amúgy is válogassa külön a szemetet az elempé, kb. ehhez hasonló gondolatok kavarogtak az agyamban, amiért bizonyára kapnék is rendesen egy ökotalálkozón.

Kína azonban, csodálatos módon még engem is megváltoztat. Na, mielőtt teljesen meghatódnátok, beismerem, ezúttal is csak a lustaság győzelméről beszélhetünk. Miután elvétve főzök, így hagyományos szemetem alig keletkezik, eltekintve a szomjoltó szenvedélyem jeleitől. A műanyag palack ronda teremtmény. Könnyű ugyan, de sok helyet foglal, hacsak nem veszem a fáradtságot (általában nem veszem) arra, hogy kiszorítsam belőle a szuszt. Miután a kólát ipari mennyiségben iszom, így hulladék is akad bőven. A házban nincs kuka, így kb. 50 métert kell sétáljak az úton a kis kerekes kordéig, ha meg akarok tőle szabadulni.

Az amúgy roppant lerobbant lépcsőházunk lépcsőfordulóján a kezdetek óta hatalmas zsákok sorakoztak. Valamelyik lakó ezekbe gyűjti a flakonokat, s pár hetente el is viteti őket. Ezekhez hozzáférni csak cirka 3 méter a lakás bejáratától, így aztán egy ideje már én is csak ide szórom a kóláspeteket.

Éljen a szelektív hulladékgyűjtés. Zöldülök.

Idén nem járok túl jól az ünnepekkel. Nem panaszkodni akarok, mert a heti 5 duplaórám mellett tényleg bőségesen el vagyok látva szabadidővel, de tudjuk jól, az ember hajlamos kicsit telhetetlen lenni.

Most zajlik épp a Qingming, a helyi halottak napja. Tavaly írtam róla, így idén ezt nem ismétlem meg. Sajnálatosan hétvégére esik, így a három napos munkaszünetből legfeljebb a hétfőt élvezhetném, ha lenne hétfőn órám. Miután nincs, így sokra nem megyek vele.

Hasonló lesz a május 1-je is. Egy icipicit azért jobban alakul, de miután az is csak három napos, s csütörtökön indul, így mindössze egy napot jelent majd. Kár a régi szép időkért, amikor a munkaünnep is egy hétig tartott...

A Sárkányhajó ünnep, amely június elején lesz esedékes, sem kecsegtet semmi jóval. Ez is három napos, s hétfőre esik, a kormányzatnak hála viszont szombattól hétfőig tart a munkaszünet, véletlenül sem hétfőtől szerdáig. Ez pedig, mint immár sejthető, ismételten azt jelenti, hogy nem lesz extra szabadnapom.

A kínaiak körében azért ez jellemzően másképp csapódik le, mivel egy szűk réteget leszámítva hétvégén is dolgoznak, legalább egy napot. Engem sajnos ez nem nagyon vigasztal... 

A Kínában élt élet elsőre talán egyik legszokatlanabb aspektusa az alacsony infláció. Ebben vastagon benne van a kormányzat keze is, elvégre a fő szempont a népek nyugton tartása. Elszabaduló árak mellett az meg kissé problematikus.

Az elmúlt évtizedben előfordultak aggasztóbb helyzetek, amikor a lakosság drágulással volt kénytelen szembenézni, s ez járt is elégedetlenségekkel. 

Kína azért szerencsére jobbára piaci alapon működik, így hatósági árak sincsenek már elég régóta. A közvetett beavatkozások hatása azért jól érezhető, na meg a lakosság árérzékenysége is.

A helyzet ugyanis az, hogy mióta két éve itt vagyok, minden általam vásárolt termék ugyanannyiba kerül. Nem csak hozzávetőlegesen, hanem szó szerint. A szezonális vagy súlyra árult termékek, húsok, zöldségek-gyümölcsök esetében vannak eltérések, krumplit például 1 és 3 yuan között láttam már, de a többi cucc gyakorlatilag stabilan őrzi az értékét.

A fogyasztói kosaram nem terjed ki mindenre, így természetesen lehetséges, hogy más cikkekre ez nem igaz maradéktalanul, de az általam vásárolt dolgokra igen. 
Furcsa ma már visszagondolni a 3.60-as kenyérre, de egy teljes generáció emlékébe vésődött be odahaza. Én itt az 5.0-ás cigire, a 2.8-as kólára vagy az 5.5-ös joghurtra számíthatok állandó jelleggel. Az otthoni folyamatos drágulás után ezt azért emészteni kell, de valóban van benne valami megnyugtató.

Így igazából a leggyakrabban beszerzett cuccok árait már fejből tudom. Áruházanként eltérnek természetesen, a nagyboltok itt is olcsóbbak, mint a kis üzletek.

Ezek a stabil értékek így elég jól tervezhetővé teszik a kiadásokat, pontosan lehet előre kalkulálni. Kicsit furcsa, de megszokható. Nem hiányzik a hazamenetel ebből a szempontból sem.

Na, megkaptam végre a járatok pontos adatait. Egy üdítő hír: már június 29-én otthon leszek, mivel Shanghaiból hajnali kettő előtt száll fel a gépmadár.
Aeroflotos repülés lesz, de valószínűsítem hogy ez olyan nagyon nem fog rontani az élményen. Ha a tápanyagellátásnak akad valami köze a fuvarozó országhoz, akkor még jól is járhatok, mert az orosz étkeket szeretem. A Qatar, bár amúgy tényleg nagyon pöpec légitársaság, legnagyobb hátránya a kaja. Az ottani élelem gasztronómiai eredetét nehéz behatárolni, nekem legalábbis nem sikerült, annyi viszont tény, hogy se nem túl finom, se nem túl gusztusos dolgokkal nem sikerült még elkápráztatniuk. Oroszország anyácska most megmutathatja, mit tud.

Seremetyevón elvileg 4 órát dekkolok majd, mielőtt elindulok a szép magyar fővárosba. Ha minden időben elindul, s nem törlik egyik járatomat sem, úgy már 11:55-kor Lisztferihegyen landolhatok. Az idő ellenében utazni mókás feladat, azért ennyire rövid látszólag az út.

Miután Shanghaira jut némi időm júniusban, így a mostani hétvégén nem ejtem útban. Hogy mégse ostorozhassam magam, amiért nem szavaztam, végül arra a megoldásra jutottam, hogy egy hazai, a választásokat amúgy elkerülő ismerőst küldök el magam helyett. Roppant demokratikus megoldás, de neki nem lesz rosszabb, meg így nekem sem. Na nem mintha illúzióim lennének annak tekintetében, hogy ez számítana valamit is.

A lényeg, hétvégén nem utazom.

Ma reggel repjegyet vásároltunk Zhao Shenggel és kedves asszisztensemmel. Valamiért nehezen szimpatizálnak az online ügyintézéssel, így aztán nem a Qatar röpít most majd, hanem inkább vesznek drágább, papíralapú jegyet.

Június 29-én emelkedek majd a magasba, s előbb Shanghaiba, majd onnan az orosz fővárosba repülök, mielőtt felszállnék az utolsó, Budapestre tartó járatra.

Szeretem Kínát, jó is itt lenni, de azért már várom, hogy hazaérjek. Az ország továbbra sem hiányzik, a szeretteim viszont már eléggé.

Kevesebb mint három hónap, s irány Magyarország. Ez is eljött. Újra.

Ma ezt a remekbe szabott, feltehetően fordítóprogram generálta sms-t kaptam. Aki megfejti, kap egy bagettet. Virágelvtárs sonkájával.

hello:this is a three young teach mr.ss with the pure brightness festival in the class is beautiful hope you will forgive me. 
tan jia li

Tan Jiali a diákom neve, aki amúgy három év múlva maga is angolt fog tanítani. Biztosan nagy eredménnyel.