Nem sokkal a második, Kínában tanárként eltöltött évem megkezdése után már írtam egy rövid összegzést a két, jelentősen eltérő helyszínnel kapcsolatos összehasonlító benyomásaimról. Az akkori ígéretemhez híven, immár több tapasztalattal felvértezve, ismételten megpróbálkozom vele.

Igazságot tenni nem feltétlenül lehet, mivel a két tanév két, gyökeresen eltérő élethelyzetben talált meg. Ahogy lecsapódott bennem a két település, az mindenképp szubjektív, de azért igyekszem a lehető legnagyobb mértékben az objektivitásra törekedni.

Az ítéletet kihirdetésével nem húznám az időt, s biztos vagyok benne, hogy a törzsolvasókat nem is lepem meg a választásommal. Fengjie magasan nyert. Lássuk inkább a részleteket.

Fengjie (fenn), Xianning (lenn)

Fengjiei ottlétem során elbűvölt a járás természeti környezete. Nem volt nehéz, hiszen Kína egyik leggyönyörűbb, hegyes-völgyes-szurdokos tája. Ez a legelementálisabb indok, de annyira átütő, hogy emellett nagyon kevés más hely rúghatott volna labdába az országban.
Az már ízlés dolga - bár nekem ez is a pozitívumok sorába írandó -, hogy Fengjie valóban velejéig, vegytisztán Kína. Bár az urbanizáció kormányzatilag is szorgalmazott növekedése a mai napig intenzíven zajlik, egyelőre még mindig az ehhez hasonló kisvárosokban vagy még apróbb településeken él a kínaiak zöme. Shenzhen és Shanghai is érdekes, sőt, sok szempontból elképesztő, de a szegény, vidéki országrészek sokkal közelebb állnak a szívemhez. Xianning sem óriás, de Fengjiehez képest mindenképp nagyváros, s ezzel sokat el is veszt a varázsából.

Fengjie elzárt fekvése miatt a személyem körüli felhajtás is különböző volt. Xianningben sem számít gyakorinak a waiguoren, de valamivel kisebb megütközéssel járt. A különlegességet akkoriban nem feltétlenül éltem meg jól minden értelemben, de annyiban iszonyat élveztem, hogy esélyem sem volt más külföldiekkel szocializálódni.
Xianningben ez már másképp alakult, s bár nem panaszkodhatom Javier vagy Richard társaságára sem, azért elsősorban kínai relációkra vágytam, ha már Kínában voltam. 

Ugyancsak erősen ízlés kérdése a táplálkozás. Jómagam nagyon díjazom a fűszeres étkeket, így a szecsuani konyhát sokkal jobban szerettem, mint a hubeiit. Fengjie ráadásul el is ütött Szecsuan magterületeitől, hiszen a domborzati viszonyok miatt rizs nem nagyon terem, s emiatt hagyományosan divatos a krumpli felhasználása - mindazzal együtt, hogy a mai, árucserével és kereskedelemmel gazdagított viszonyok közt már a rizs beszerzése sem akadály.

Sokkal jobban a szívemhez nőtt a fengjiei helyi dialektus is. Egészen felüdítő élmény volt 10 hónap után ismét ezt használni. Wuhanban az alvóbuszra felszállva azonnal megcsapott valami nosztalgia, amint meghallottam, hogy végre megint "normálisan" beszélnek a népek. Hubeiben a helyi nyelvjárás nem szép, nagyon nem is forszíroztam, hogy ismerkedjek vele.

Hogy ne legyen teljesen egyoldalú a kép, azért meg kell jegyezni, hogy egy aspektust tekintve Xianning mindenképp megverte Fengjiet. Ez ugyan nem írható a városok számlájára, de kétségtelen, hogy a xianningi munkámat sokkal jobban élveztem. Túl azon, hogy értelme is sokkal több volt, könnyebben is zajlott a duplaóráknak és az alacsonyabb óraszámnak köszönhetően. A diákokkal is jobban működött a tanítás - más egy értelmes méretű osztályban, angolul legalább minimálisan értő kölyköknek magyarázni, mint a csivitelő, nagyon nehezen fegyelmezhető, olykor nyolcvan fős, az angolt akkor tanulni kezdő piciknek.

Fengjie-Xianning: 1:0.