Eredetileg hétfőn akartam megírni az aznapi vizsgákról szóló beszámolómat, de aztán az elmaradt. Kedden pótolni akartam a keddi kiegészítéssel, de végül csak ma kerül rá sor, immár a szerdai eseményekkel is megtoldva.

Hétfő

Ma is a megszokott dolgok szerint zajlott a programom, leszámítva, hogy immár a kedvenc kis osztályom, az elsős idegenforgalmi szakosok is megkezdték a vizsgát. Rajtuk kívül még az elsős angoltanári osztály soron következő kupaca került terítékre.

Mindkét csoport a szokásos olvasós vizsgán vett részt, s eddig egyedülálló módon akadt egy hibátlan diák is. A turizmusosok között persze. Jövő hétfőn még hátravan a szak maradéka, s a többi osztállyal sem végeztem, így lehet tévedek, de az eddigiek alapján szinte borítékolható, hogy a legmagasabb átlagpontszámot a kedvenceim érik el. Talán nem véletlenül a kedvenceim.

Bukás nem volt.

Kedd

Az angol pedagógus szak elsőéveseinek utolsó csoportja került terítékre ma. Átmentek kivétel nélkül, s volt egy 98 pontos leány is. Ő érte el a szak legjobb eredményét.

A business major diákjainak második köre is lezajlott az este Javier vendégszereplésével. Kíváncsi volt a vizsgámra, s a csajszik is örültek neki.
Maga a vizsga hamar lezajlott, akadt hibátlan versenyző is, s mindenki átment. Az óra végén fennmaradó cirka 20 percben Javierrel beszélgettek, illetve ellátták tanácsokkal is. A kolléga diákjai ugyanis sérelmezik már egy ideje, hogy pár szerencsés egyedet leszámítva nem igazán tudják követni őt az órákon. Javier nem beszél kínaiul, s egy kis akcentusa is van, mivel a szülők mexikóiak. A probléma persze nem ezzel van, annyira nem jók az itteniek, hogy ilyen finomságokat meghalljanak. Viszont az tény, s a saját szememmel is láttam az órán, hogy túl gyorsan beszél. Én megértem, de a fiataloknak esélyük sincs rá. Többnyire a kommunikáció is úgy zajlott, hogy Javier mondta a magáét, majd én elismételtem a lényeget, lassan, szépen artikulálva, s szükség esetén leegyszerűsítve. Miután ez az osztály relatíve nem rossz, ezt már felfogták, kínai fordítást nem nagyon kellett bevetni. 

Fel is hívták a figyelmét, hogy lassabban kellene beszélnie. Ebből aztán némi nézeteltérés is kerekedett, persze egészséges vita keretein belül. Azzal védekezett, hogy a valóságban, ha élesben kell beszélniük, akkor sem fog a partnerük tisztán, szépen és lassan beszélni a kedvükért, s így ő tulajdonképpen a valós körülményekhez próbálja meg szoktatni őket.
Arra a felvetésemre, hogy az mennyire hatékony, ha eltelik úgy egy duplaóra, hogy a diákok 90%-ának lövése sincs róla, hogy miről beszél, csak azzal reagált hogy eközben is szokják a kiejtést, a fülük alkalmazkodik. 

Mindannyian különbözünk persze, s én sem tudok tanítani, nem ez a szakmám, de azért azt hiszem, nála jobb vagyok. Legalábbis remélem.

Szerda

Tegnap hívott Zhao Sheng, hogy a pénteki órám elmarad, mert holnap visznek Wuhanba valami protokolláris faszságra (erről külön cikkben). A helyzet azért nem annyira vidám, mert pénteken is vizsgáztattam volna, amit nem lehet ellógni, valahogy pótolni kell.

Jobb híján odarendeltem a pénteki diákokat is mára, bár tudtam, hogy nem fognak beleférni az időbe. A másodéves vizsga komolyabb, s tovább is tart, amin nem tudok gyorsítani. Alapból hetesével jönnek, ma nagy nehezen, pár perces időtúllépéssel sikerült bepasszíroznom 10 embert, a maradék 4 majd jön jövő szerdán.

Egy leány megbukott. A topikos részre egyértelműen nem készült fel, a párbeszédes résznél meg rosszul értelmezte a szituációt (ő lett volna a munkaadó az állásinterjún, ehelyett ő akart munkát találni). A többiek nem voltak rosszak, még egy 98 pontos csajszi is akadt, ami szép teljesítmény.
Meg is lepődtem, őszintén, mert a leányra egyáltalán nem emlékszem az órákról. A topikról tökéletesen beszélt, kellő ideig, mindenféle hiba nélkül. Láthatóan felkészülten. A kérdéseket megértette, gond nélkül válaszolt is.
A két pont mínuszt a szerepjáték alatt szedte össze. Akkor már enyhén lehetett érezni, hogy a jó eredmény itt elsősorban a vizsga komolyan vételének volt köszönhető, nem annyira a kimagasló nyelvérzéknek, de ez nem von le semmit az eredményből, sőt, épp ellenkezőleg. Büszke voltam rá.

A mai buktatással együtt immár négy másodéves, s egy elsős lesz kénytelen újra nekifutni a tárgynak jövőre. Nem rajtam múlott. A mai közel hibátlan eredmény (a szakon a második legjobb egyben) olyan diáktól jött, aki nem is tehetséges. Ez egyértelműen jelzi, hogy ha nem is ennyire magas ponttal, de 90-nel simán teljesíthető lett volna bárki által a vizsga, ha komolyan gyúr rá.

Már biztosan kezditek unni, hogy másról sem írok, de miután már más dolgom nincs, csak a félévet lezárni, így más nem is igazán történik velem. Hogy azért majd enyhítsek az egyhangúságon, holnap publikálom a nyaralás tervezett részleteit is.

Visszatérve a vizsgákra, ma megint a másodévesek egy csoportja került sorra. Említettem korábban, hogy egy srác nagy ívben kerülte az óráimat évközben, s ezért vele nem kívánok érdemben foglalkozni. Hogy ez a fülébe jutott-e vagy sem, azt nem tudom (épp egy olyan órán említettem, amikor nem volt jelen), mindenesetre ma ő is megjelent.

Közöltem vele, hogy mivel ennyi igazolatlan hiányzása volt, nyugodtan elmehet, nem vizsgázhat. Még bepróbálkozott egy utolsó esély kérésével, de szenvtelen arccal közöltem, hogy nem. Szerencsére felfogta, s le is lépett.

A maradék hat ember változó teljesítményt nyújtott. Egyikük, az órákon is teljesen használhatatlan leány messze szinten aluli volt, vele nem is vacakoltam, mindennemű sajnálat nélkül adtam neki 33 pontot.
Jutott mára is egy 90 pontos diák, a többiek is legalább 63 pontot szereztek. A 63-as elég gyenge volt, de a minimumszintet hozta probléma nélkül.

Most már csak két hét van hátra, aztán lezárul az értékelés. Utána egy hét szünet, majd még egy hét suli. Aztán vége a félévnek. Nem is baj.

Reggel estünk túl a másodéves osztály soron következő csoportjával a vizsgán. A mára esedékes tanulókon túl itt volt az egy hete elvérzett két csajszi is utolsó esélyként bizonyítani. Ezt eleve nem lett volna kötelező bevállalnom, kizárólag azért kaptak lehetőséget, mert nem akartam szemét lenni. Még ha kizárólag maguknak köszönhették, akkor is.

A mostani csoport tagjai átmentek kivétel nélkül. Ketten csak 60 ponttal, ami - mint sejthető - némi felkerekítés eredménye, de volt egy egészen kiváló, 98 pontos leányzó is, rá nagyon büszke voltam. Akadt még 93 pontos is, a többiek valahol 60 és ezek a felső értékek között végeztek.

A két renitenst hagytam a végére. Az egyikük úgy-ahogy boldogult. Nem számoltam pontot nála, csak hallgattam meg járt az agyam. Ő végül megkapta a szükséges minimumot.

Az utolsóként színre lépő diákom a China topikot kapta. Azt hiszem, belátható, hogy nem ördöngős. Általános, lényegében minden belefér, csak beszéljen az a szerencsétlen. El is kezdte, nagyon bénán, de aztán hamar feltűnt, hogy olvas. Valaki más kidolgozott szövegével próbálkozott.

Rövidre zártuk, aztán a csalást még jelentettem tanszéken. Én hülye még hagytam újrázni a múlt hét után.

______________________________________________________________________________

Bónuszként a végére: még így is én érzem szarul magam. Pedig akik ismernek, megmondhatják, hogy nem vagyok egy túlságosan barátságos, kedves ember. Akiket szeretek, azokkal igen, de máskülönben elég zárkózottan leledzek, s általában egyáltalán nem hatnak meg mások problémái. Úgy álltam neki ennek az egésznek is, hogy ha bukik a fél osztály, hát bukik, kit érdekel. Ennek ellenére mégis sajnálom őket, s tényleg átrugdosok gyakorlatilag mindenkit. Adtam már 60 pontnál kevesebbet két embernek is elsőre, de aztán mégis feljavítottam mindkét eredményt. Tegnap komolyan erőszakot kellett vennem magamon, hogy egy tényleg borzalmas elsőst ne engedjek át. (A mai lányon kívül ő eddig az egyetlen.) Nehéz keménynek lenni, s ez nagyon meglep. Őszintén.

Lezajlott a másodévesek soron következő hetes csapatának vizsgáztatása is. A szerdai előzmények után kíváncsian vártam, ma mennyire felkészült diákokat kapok.

Az első leány, talán a feszültség miatt, talán mert túlzásokba sem eshetett a tanulás terén, a számonkérés kezdő részében borzalmas volt, 13 pontra tudtam értékelni. A többiek ilyen-olyan színvonalon nyomták, egy diákom kimondottan jó volt, de tőle nem is vártam kevesebbet.

Az első lányka hatalmas szerencséjére a szerepjátékban nagyságrendekkel ügyesebb volt, pedig már elkönyveltem, hogy neki annyi. Így sem érdemelte volna meg, hogy átengedjem, de mivel összekapart a két feladatban vagy cirka 50 pontot, felkerekítettem neki. Különösen, hogy másodjára nagyon küzdött, ez látható volt.

Ha a trendek így folytatódnak, talán mégsem buknak olyan sokan. Meglátjuk.

Most értem haza az első másodéves vizsgáról. Az eredmények erősen elgondolkodtatóak.

Az angolul Jody és Leo nevekre hallgató két legerősebb diákom nem okozott csalódást, a kákán csomót keresve sem sikerült volna tőlük kettő illetve négy pontnál többet levonnom a százból. Ami viszont a többieket illeti...

A harmadik helyezett 71 pontot kapott, s volt még egy diák, aki megérdemelten átlépte a 60 pontos határt. Az ötödik számára viszont komoly jóindulat kellett ahhoz, hogy megelőlegezzem a vizsga teljesítését, s csak azért tettem meg, mert nem akarom a fél osztályt megbuktatni.

Két leányzó teljesen menthetetlen volt. Azt még elfogadom, hogy a szerepjáték nem ment nekik, mert ehhez nem árt némi nyelvi előképzettség. De az első feladatukat, a tételest sem teljesítették megfelelően, s ez nagyon enyhe megfogalmazás. Az egyiknek Xianningről, a másiknak meg az ételekről kellett volna beszélnie, egyik sem egy ördöngős topik.

A produkcióikat 38 és 15(!) pontra tudtam értékelni. Elvileg.

Mivel ez volt az első vizsgaidőpont, s hogy valamit tudjak hatni a soron következő diákokra, így kivételesen közöltem velük az eredményeket (alapból nem túl jó ötlet, mivel pótvizsga nincs, s ha tudják, hogy megbuktak, az nem érinti jól a teljesítményüket a többi vizsgán sem), s ők ketten lehetőséget kaptak egy jövő heti újrázásra. Azt is megüzentem ugyanakkor, hogy ez egyszeri alkalom volt, a többieknél nem lesz ilyen lehetőség. Remélem észbe kapnak. Ők ketten csakúgy, mint a csoport maradéka, különben komoly problémák lesznek.

A mai hét vizsgázóm is sikeresen teljesítette a követelményeket, legjobbjuk 92, míg a leggyengébb is 79 ponttal lett honorálva. Rendben voltak, tényleg, nem volt rájuk panasz.
Holnap viszont már a másodéveseim kezdik meg a beszámoltatást, s azért az ő dolguk lényegesen nehezebb lesz. Összetettebb is a rájuk rótt feladat, s tényleg jobban meg is terheli őket. Önállóan beszélni, magukat rendesen kifejezni az itteni diákok számára egyáltalán nem egyszerű. A teszt második felére pedig valóban nem nagyon tudnak begyakorolni semmit, mivel párbeszéd, ahol nem tudhatják, hogy a másik fél (esetükben én) miképpen vesz részt a kommunikációban.
Tudatában vagyok annak, hogy ezt az akadályt kimondottan problematikusan tudják csak kezelni, így azért a tervek szerint igyekszem a lehető leginkább követni őket, s nem bonyolítani a helyzetet.
Már csak az esélyegyenlőséget is növelendő, holnapra a csoport talán legjobb adottságokkal rendelkező része kerül sorra, a gyengébbeknek több idejük van így felkészülni. Az első körtől így elég jó eredményeket várok, hogy ez mennyire teljesül, azt majd meglátjuk.

Este lezajlott a beharangozott verseny is. Ezúttal a résztvevők valamilyen témáról beszéltek pár percig, majd a zsűriből egy kolléga intézett hozzájuk egy-egy, a témához kapcsolódó kérdést.
Csapnivalóak voltak. Mind. Tényleg.
A beszédek nagy részét egyáltalán nem tudtam követni, de olyan szinten nem, hogy sokszor fogalmam sem volt még arról sem, hogy egyáltalán miről szólnak. Amikor mégis, abban sem volt sok köszönet. Elcsépelt hülyeségek, self-confidence, happiness, dreams, stb. Az egész csak blabla.

A kínai zsűritagok ennek ellenére a megszokott jóindulattal viszonyultak hozzájuk az értékelésnél, 9 pont alá ritkán mentek, 8 alá meg talán egyáltalán nem. Miután ezúttal a pontszámokat fel is kellett mutatni, s azokat a műsorvezetők fel is olvasták, így kissé melegebb szívű voltam, mint amit megérdemeltek volna. Féltem a népharagtól. Azért így is általában 1-2 ponttal a többiek alá osztályoztam a versenyszámokat, de őszintén szólva ennyit sem érdemeltek volna. Mire értékeljek egy olyan produkciót, amit szó szerint nem is értek?

Javier ezúttal nem zsűrizett, mivel ő és az egyik kínai kolléga tették fel a kérdéseket az indulóknak, felváltva. Javier esetében egyszer sem sikerült megérteniük a kérdést elsőre, de néha egyáltalán nem. Volt még a helyszínen egy Richard nevű, chicago-i származású amcsi is, aki jelenleg egy xianningi középiskolában tanít. Hogy miképp került ma ide, azt nem tudom igazán, de az értékelésben ő is úszott az árral.

Sajnos 22 induló is akadt, így a fél 8-kor kezdődő esemény percekkel 10 előtt ért csak véget. Nagyon untam már, s a 22. pontozás után gyorsan ki is szaladtam cigizni egyet, a beszédekre nem lévén túlságosan kíváncsi.

Mint kiderült, ezzel meg is úsztam egy össznépi ünnepeltetést, mivel Javier, aki egyike volt a versenyt értékelő kollégáknak, azt tervezte, hogy majd bejelenti, ma van a születésnapom, s elénekelteti a teremben lévő cirka 200 emberrel a happy birthdayt. Tudtam én, hogy nem kell ott lennem.

Az éljenzés így elmaradt, de azért teljesen nem úsztam meg a felköszöntést, mert a verseny után, immár barátságosabb légkörben ő és két diákom hoztak egy kis tortát (rajta egy 1-est formázó gyertyával, ezzel jelentősen megfiatalítva). Ennek így persze örültem is, rendesek voltak, s tényleg értékeltem a figyelmességet.

Mint a fentiekből kiderült, ma lettem 33 éves. Ezt csak a blog anonimitásában hangsúlyozom ilyen lelkesen, máskülönben szeretem a konkrét számot nem szétkürtölni. Ez a nap is eljött. Azért remélem, a dupláját is megérem még. A triplájához már nem feltétlenül ragaszkodom.

Jelentem, ma senkit nem kényszerítettem évismétlésre.
A megjelent hét versenyző kivétel nélkül átment, s láthatóan készültek is a a vizsgára. A legjobb 93 pontot zsebelt be, míg a mai leggyengébb diákom 69-cel kellett beérje. Búslakodásra egyikük sem fordította a fejét.

Zhao Shenggel is beszéltem, mert elfogyott az A4-es papírom, s lejmoltam tőle egy újabb ezres pakkal. Ha már ott voltam, ő is lecsapott a lehetőségre, s közölte, holnap is lesz egy angol verseny. Pontosan nem tudom, milyen jellegű, de ismételten a zsűri tagjaként vehetek majd részt.

A múltkoriakból kiindulva túl nagy csodát nem várok tőle, de természetesen ennek az élményétől sem fosztalak meg benneteket, s szorgosan beszámolok róla, hogy mi zajlott. Na meg arról is, hogy az osztály következő hét tagja holnap miként teljesít a vizsgán. Szigorú leszek, de igazságos. Mint ma.

Holnap kezdetét veszi a vizsgaidőszakom, az elsős angoltanári osztállyal debütálunk. Kíváncsian várom, mennyire lesznek felkészültek az odarendelt nebulók, de remélem a legjobbakat.

Náluk nem nagyon tartok tőle, hogy komoly gondok lennének, mert a vizsga tényleg nem nehéz. Jóindulat is van bennem, így ha valakin látom, hogy próbálkozik, nem leszek szemét.

A turizmusos osztállyal is lesz órám, velük még sima óra, náluk csak két hét múlva kezdődik a beszámoltatás. 

A holnapi tapasztalatokról hamarosan.

Ma végre jelentkezett az asszisztensem a vizsgáztatással kapcsolatos kérdéseimre adott válaszaival.

Ez alapján százas skálán zajlik az osztályozás, s elviekben 40%-át a jegynek az órákon nyújtott teljesítmény, míg 60%-át a vizsga eredménye adja. Azért elviekben, mert ebbe belenyúlhatok igény szerint, s bele is fogok. Egyik-másik osztályomban sokan vannak, s a tanulók egy részéről nem tudok érdemben semmit. Azonosítani tudnám őket, hogy a tanítványaim, de a tudásom ennyiben ki is merül. 
Nyilvánvalóan azokról a diákokról van szó, akik az óráimon jellemzően nem nagyon nyilvánulnak meg, de csupán ezért még nem lenne fair a teljesítményüket nullának venni, ahogy az sem lenne az, ha valami hasraütésszerű számot állapítanék meg az évközi munkájukat illetően.

Így aztán arra jutottam, hogy kizárólag a vizsga alapján fogok ítélni. Miután a majd kiosztott vizsgalapokra is csak egy számot kell bevésnem, így ebbe bele sem fog tudni kötni senki. A vizsgán kívüli benyomásom annyiban számít csak, hogy az igazolatlanul hiányzók esetében nem leszek kíméletes.
Ezt közöltem velük már a legelején, s (bár ezt nem mondtam nekik) háromnál húztam meg a határt. Eddig egy srác érte ezt el, ő konkrétan nem vizsgázhat. A teljesítménye egyébként is csapnivaló.

A metódus alapján 60 pontot kell elérniük ahhoz, hogy teljesítsék a tárgyat, rajta kívül a többségnek szerintem sikerülni fog. Nem gond, ha valakit nem engedek át, megszokott, s nálam sem csinálnak belőle ügyet.

Egyáltalán nem hiszem, hogy lehetetlent kértem volna az osztályoktól. Aki itt elvérzik, az csak magának köszönheti.

Bár nem is olyan rég történt, hogy visszajöttem Kínába, a tanév első fele mindjárt véget is ér. Jövőre kicsit korábbi időpontra esik a holdújév (ha minden igaz, január 31.), ennek köszönhetően a január 6-val kezdődő hét az utolsó a félévben. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a naptár szerinti újév hetén sem lesz suli, akkor lényegében már csak a december marad, mint értelmesen felhasználható iskolaidő.

Az itteni intézményben teljes értékű tantárgyat viszek, ennek folyományaként normális vizsgákat is kell szerveznem, s félév végi érdemjegyeket is kell adnom.
Mivel ideát eléggé követhetetlen az értékelési szisztéma, így pontosan még nem tudom, hogy nálunk milyen rendszerben kell osztályoznom. Hogy számmal kell kifejezni, azt már tudom, de hogy a skála 100-as vagy magasabb, abban egyelőre nem vagyok biztos, ez ügyben az asszisztensem válaszára várok.

Miután a választól függetlenül már nincs sok idő, így a héten léptem is, s minden osztállyal megbeszéltük a vizsga mikéntjét. A saját óráimon kell őket levezényelni, így aztán a csoportok létszámától függően ez akár nyolc tanórát is igénybe vehet.

A két legnépesebb osztályommal már december első hetében indítunk, a többieknél jellemzően az azt követő héten kezdődik el a dolog.

Kapott mindenki saját időpontot, illetve nyilvánvalóvá tettem, hogy csak azokon kell jelen lenniük. Ez utóbbi persze népszerű üzenet volt, de a cél nem a populizmus volt, csupán a gyakorlatiasság. Ha mindenki ott van, csak zavarnak a vizsgáztatásban, s egyébként sincs semmi értelme, hogy céltalanul odarendeljem őket.

A másodévesek vizsgája két részből áll. Lesz egy tételes: valamilyen témáról kell összefüggően beszélniük, illetve lehetőség szerint a keresztkérdéseimre válaszolniuk, s lesz egy szerepjáték. Ez utóbbit velem lesznek kénytelenek lebonyolítani. Mindkét rész lehetséges feladatait kiadtam, lesz esélyük felkészülni. És őszintén szólva egyáltalán nem kérek lehetetlent tőlük. Sőt.

Az elsősök dolga még egyszerűbb. Itt az órákon eddig használt szövegek fognak előkerülni a vizsgán, a feladatuk pedig annyi lesz, hogy lehetőség szerint tökéletes kiejtéssel prezentálják azokat. Sokat fejlődtek amúgy meglátásom szerint. Különösen az üzleti angolos csoportomon látom. Ott legalább a diákok fele szinte minden hiba nélkül képes kiejteni a sorra kerülő szavakat. Eleinte pedig ők is sokkal vackabbak voltak. Valami értelme azért mégis csak van az ittlétemnek talán...

Szóval, még egy hét, aztán indul a vizsgaidőszak. S a szemeszter meg el is szállt.
Meglepően gyorsan. Lassan gondolkodhatok a téli szüneten.