Liping 2013.12.12. 00:03

Van, hogy nem éri meg jóindulatúnak lenni

Reggel estünk túl a másodéves osztály soron következő csoportjával a vizsgán. A mára esedékes tanulókon túl itt volt az egy hete elvérzett két csajszi is utolsó esélyként bizonyítani. Ezt eleve nem lett volna kötelező bevállalnom, kizárólag azért kaptak lehetőséget, mert nem akartam szemét lenni. Még ha kizárólag maguknak köszönhették, akkor is.

A mostani csoport tagjai átmentek kivétel nélkül. Ketten csak 60 ponttal, ami - mint sejthető - némi felkerekítés eredménye, de volt egy egészen kiváló, 98 pontos leányzó is, rá nagyon büszke voltam. Akadt még 93 pontos is, a többiek valahol 60 és ezek a felső értékek között végeztek.

A két renitenst hagytam a végére. Az egyikük úgy-ahogy boldogult. Nem számoltam pontot nála, csak hallgattam meg járt az agyam. Ő végül megkapta a szükséges minimumot.

Az utolsóként színre lépő diákom a China topikot kapta. Azt hiszem, belátható, hogy nem ördöngős. Általános, lényegében minden belefér, csak beszéljen az a szerencsétlen. El is kezdte, nagyon bénán, de aztán hamar feltűnt, hogy olvas. Valaki más kidolgozott szövegével próbálkozott.

Rövidre zártuk, aztán a csalást még jelentettem tanszéken. Én hülye még hagytam újrázni a múlt hét után.

______________________________________________________________________________

Bónuszként a végére: még így is én érzem szarul magam. Pedig akik ismernek, megmondhatják, hogy nem vagyok egy túlságosan barátságos, kedves ember. Akiket szeretek, azokkal igen, de máskülönben elég zárkózottan leledzek, s általában egyáltalán nem hatnak meg mások problémái. Úgy álltam neki ennek az egésznek is, hogy ha bukik a fél osztály, hát bukik, kit érdekel. Ennek ellenére mégis sajnálom őket, s tényleg átrugdosok gyakorlatilag mindenkit. Adtam már 60 pontnál kevesebbet két embernek is elsőre, de aztán mégis feljavítottam mindkét eredményt. Tegnap komolyan erőszakot kellett vennem magamon, hogy egy tényleg borzalmas elsőst ne engedjek át. (A mai lányon kívül ő eddig az egyetlen.) Nehéz keménynek lenni, s ez nagyon meglep. Őszintén.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr725685501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virágelvtárs 2013.12.12. 01:30:19

Olyan izé vagy má!
És mint a szerződésekben, a lényeg az apróbetűs részben van!
És az utolsó mondat fájt a legjobban. Nehéz keménynek lenni.
Nálam ez már a korral jár, meg a sok dohányzással :)

Apróbetűs: Remélem nem egy pártember lányát buktattad meg...

zebrina 2013.12.12. 09:22:08

Úgy látszik, a zord külső mögött arany szív lakozik! :D
(Nálunk a főiskolán ez nem okozott gondot némely tanaraknak...)

rudai gyerek 2013.12.12. 17:47:58

Néha meg kell hozni a nehéz döntéseket - bár a csalással próbálkozó lány esetében talán mégsem volt ez olyan nehéz...

sellőlány_ 2013.12.12. 20:01:06

Alapvetően empatikus ember vagyok és amikor még tanítottam, ezt a diákok is érezték. Próbáltam mindig lelkesíteni őket, érdekes órákat tartani, ismételni, ha valahol valaki megrekedt. De ha számonkérés volt, és az eredményből úgy tűnt, hogy páran ellinkeskedték a készülést, kijött belőlem az "állat" és csak úgy szórtam a karókat. Aki csalt és észrevettem (nem volt nehéz) annak levettem a dolgozatát és azonnal megkapta az elégtelent. Engem is meglepett, hogy végeredményben pozitív hatása lett a retorzióknak. :-) úgyhogy ne legyen lelkifurdalásod, szerintem korrekt voltál, talán túlságosan is.

sellőlány_ 2013.12.12. 20:02:26

@virágelvtárs: Te hol élsz és mióta tanítasz?

virágelvtárs 2013.12.13. 01:11:02

@sellőlány_: Kínában, mindenhol. És miből gondolod, hogy tanítok? Nem tanítok. Denemám.

sellőlány_ 2013.12.13. 20:56:10

@virágelvtárs: erre a a kommentekre emlékeztem haloványan, amiből a nyelvtanárság maradt meg... De újra olvastam és ezért vedd úgy, hogy meg sem kérdeztem.

virágelvtárs 2013.12.04. 08:55:29
@Liping: Remélem ez a bölcsességemnek szól, hahaha. Ha zokon veszem, azt észre fogod venni, Xianningben is vannak embereim :) De a "pacák" szó használatáért 9 pontot le kell vonnom sajnos.

Amúgy a témához szólva, bár az eredeti szakmámban mint nyelvtanár szinte semmi gyakorlatom, én is inkább azt értékelném inkább, mennyire tudnak viszonylag folyékonyan kommunikálni, a szókincs apróságait meg a nyelvtani hibákat könnyebben elnézném.

Liping 2013.12.18. 05:09:24

@dailyvicodin: ajjaj, ez nagyon nem vicces.:( Talán mire hazaérek, jobb lesz.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása