Szó volt róla, hogy virágelvtárssal Belső-Mongóliában haknizunk legközelebb, emlékeim szerint az eredeti tervek még áprilisról szóltak. Ebből végül semmi nem lett, viszont úgy volt, hogy májusban megyünk - ezúttal már vagy Kambodzsába vagy Hongkongba (ez utóbbinak nem nagyon örültem volna).


Mostanra szerencsére megszületett a véglegesnek tűnő elhatározás: elvileg 12-e környékén Thaiföldre megyünk majd, gondolom az imádott Pattayába. Jó, panaszra így sincs okom, de egyszer már lehetne valami más is igazán.

Ejtsünk szót hát erről is.
Bangkokba érkezvén már várt minket egy pasas a cégtől, aki az elkövetkezendő két napban is az ügyes-bajos dolgainkat volt hivatott megoldani. Vett nekünk kaját, majd előkerült a minibuszunk is a sofőrrel, s elindultunk Pattaya felé. Az utat javarészt átaludtuk, s remekül megfáztunk az ezerrel járó légkonditól.

Pattayában a Hard Rock Hotelben szálltunk meg, egy egészen kedélyes, négycsillagos szállodában, aranyos szobában. A kilátás messze nem volt olyan szép, mint legutóbb, de most csak az ötödiken volt a szoba, s a szálló is kicsit beljebb volt a parttól.

Egy óra pihenést követően vártak minket odalenn a bárban, s átbeszéltük férjem beszédét, egy-két apróságot pontosítottunk, s megbeszéltük a másnapot. A fejes kínai is ott volt, s nagyon elégedett fejet vágott már akkor is, főleg, mivel férjem remekül betanulta a szövegébe illesztett egy darab kínai mondatot is.
A rövid dumálás után elváltak útjaink, egyúttal felhatalmazást kaptunk a hotel éttermében való kajálásra, az árat a szoba költségéhez íratva. A minibár elfogyasztására is engedélyt kaptunk.

Megbeszélünk csúnyára kopasztott férjemmel és pár kínaival

Kajálás előtt lenéztünk a medencékhez és úszkáltunk egy picit, majd végül a vacsira is sor került. Nem mondom, az étek guszta volt, de se kiadósnak, se különösebben finomnak nem nevezném, pedig üdítővel együtt került 2200 baht-ba. Utána még elgurultunk egy 7/11-be, ahol fejenként 50 baht-ért betoltunk két melegszendvicset. Utóbbi sokkal finomabbnak bizonyult.

Elsétáltunk még a vigalmi utca felé is, lévén férjem még nem látott ennyi prostit egy kupacban. Este lévén még virgoncabbak voltak a hölgyek(?), s a magukban vagy kizárólag férfitársaságban kóválygó turistákra legyekként röppentek rá, de férjem elmondása szerint még így is megnyalta egyik-másik a szája szélét reá pillantva, hogy kéz a kézben sétáltunk.

Másnapra már szarabbul voltam, így egész nap az ágyat nyomtam, férjem pedig elindult délután a beszédét megtartani. Én ott nem voltam jelen, így a beszámolómban csak rá hagyatkozhatok. A miénkhez hasonló esemény volt, férjemé volt az első beszéd. Szegénynek remegtek a lábai, de nem hibázott, s utólag a kínaiak az egekbe dicsérték. Voltak menő kaják is, s egy ízben még felvezették a színpadra a többi fejessel együtt koccintani, s természetesen nem maradhatott el a vendégekkel való fotózkodás sem.

9 felé hazahozták, s megdobták 10 ezer baht-tal is, ami feltehetően a sikeres eseménynek volt köszönhető. Bár vackul voltam, mivel menni akart szórakozni velük (ilyenkor mindig az jön), nélkülem meg nem akart, így egy órára kimozdultunk. Egy diszkószerűség volt a célállomás, partibusszal, ledér hölgyekkel. A fejes kínai mindkettőnket nagyon megdicsért, s biztosított róla, hogy három-négy hónap múlva is mennie kell a következő eseményre. Fizu természetesen addig is jár minden hónapban.

Partibusz, dizsi

Másnap még reggeliztünk egyet a hotelben, majd fél 10 felé nekiindultunk Bangkok felé. Ezt az utat is átaludtuk majd lassan elhagytuk Thaiföldet. Ha nem lettem volna beteg, még élveztem is volna. De azért így sem volt rossz.

A terveknek megfelelően már fél 7-kor megindultunk Hongkong felé. A gép ugyan csak fél 1-kor indult, de biztos ami biztos alapon időben oda akartunk érni. Metróval a Futian Checkpoint határátkelőig robogtunk, majd ott beálltunk a kínai határellenőrzés sorába.

Noha legutóbb Kantonban a határőr biztosított afelől, hogy többé nem lesz vegzálásban részem, ebben nem bíztam maradéktalanul, s a megérzés be is jött, mert a szokásos procedúra következett: félrekísértek alaposabb ellenőrzésre. Újfent telefonálgattak majd útlevelet fénymásolgattak, majd mintegy fél óra után már mehettem is a dolgomra.

A határ hongkongi oldalán, Lok Ma Chau (Luomazhou) állomáson újra metróra szálltunk egészen egy megálló erejéig, Sheung Shui-ig (Shangshui). Onnan buszozás jött a reptérig. Ha valaki erre vetemedik és a jegyet kp-ben kívánja rendezni, az gondoskodjon a pontos összegről, mert a buszon nem adnak vissza. Emiatt egy járattal később is mentünk. 

Maga a buszozás nem tart egy órán át sem, így bőven időben megérkeztünk a reptérre. A hongkongi reptér sem a kisebbek közül való. Relatíve új, s többek közt pont a nem csekély forgalom miatt kellett az újat egy mesterséges szigetre felépülni. Jó, az legalább annyira belejátszott, hogy a régi, Kai Tak repülőteret a legrizikósabbak között tartották számon, mivel toronyházak sűrűjében kellett megközelíteni. Csak kifejezetten rutinos pilótáknak engedték a hongkongi le- és felszállásokat.

Az egykori Kai Tak repülőtér, nem tartozott a pilóták kedvencei közé

Az új reptér nemzetközi színvonalú, s ahogy említettem, elég nagy is. Az egyes beszállókapuk között kis metrószerűség hordja az utazóközönséget, ezt nekünk is igénybe kellett venni mindkét irányban.

Bangkokba enyhe késéssel érkeztünk, de szerencsére megvártak minket, s azonnal indultunk is Pattayába. Visszafelé is kihoztak a reptérre, s a változatosság kedvéért ekkor meg késéssel indultunk el Hongkong felé. Ezen az úton történt, hogy a nyomás a fülembe vitt némi nem odavaló cuccot az orromból, s ennek eredményeképp dugult be a fülem, illetve lett ez az enyhe középfülgyulladás.

Hazafelé a busznak még annyi idő sem kellett, ami nem baj, mert az általunk használt határátkelőhely fél 11-kor bezár. Kicsit tartottam tőle, hogy nem érünk oda, s akkor átszenvedhetjük magunkat Luohu felé, ami egy elég jelentős kitérő lett volna.
Szerencsére 10 óra után pár perccel már a határ kínai oldalának ellenőrzésénél tartottunk, s a kései órának annyi előnye is volt, hogy a félreállítás után rekordidőn belül, mintegy 10 perc alatt már útnak is eresztettek. Elmulasztottam figyelni, hogy mit csináltak, de gyanakszom, hogy ezúttal elmaradt a fénymásolós-telefonálós kör, mert ők is mentek volna haza.

Itt vagyunk már tegnap óta, s ma már a munka is lezajlik. Részletesen majd csak otthonról fogok írni, mert elég rendesen meg vagyok fázva. Shenzhenben kezdődött, de itt éli csak ki magát a nyavalyás igazán.

Az életkedvem ennek megfelelő, de reméljük hogy hamar helyrejövök majd.

Ami azt illeti, elég korán nekivágunk. A gép csak délután fél 1-kor indul Hongkongból, de ki is kell érni a reptérre,  s azt sem tudom, hogy a határátkelésnél lekapcsolnak-e egy negyed-fél órára szokás szerint. Bár legutóbb Guangzhouban az ottani illetékes biztosított róla, hogy erre többet nem fog sor kerülni, ezt majd élőben kiderítjük.

A határig metrózunk majd onnan még megyünk két megállót már a hongkongi metrót használva, hogy végül buszra szálljunk a reptér felé. Létezik ugyan egy direkt a reptérre járó metróvonal is, de egyrészt ez nagyságrendekkel drágább, másrészt még csak időt sem nyerünk vele, mivel ez utóbbi igénybevételéhez előbb be kéne bumlizni a központba.

A Hongkong Airlines röppent minket Bangkokba, s majd a visszaúton is velük jövünk. Rövid, kevesebb mint három órás szállingózás lesz, s mivel Thaiföldön egy órával kevesebb van, már 14:05-re oda is érünk, ha tartják magukat a programhoz.

A reptéren aztán már várnak minket a céges emberek, akikkel azonnal el is gurulunk Pattayába, ami szintén hasonló időt vesz igénybe, bár a hosszadalmasabb felét már a Pattaya belterületén, a szűk utcákon való araszolás jelenti majd. Elvileg egy négycsillagos hotelben kerülünk elszállásolásra, a neve alapján másikba, mint legutóbb.

Feltehetően remek internetelérés is rendelkezésre áll majd, így legközelebb valószínűleg már Pattayából jelentkezem.

Végül mégsem 3-án indulunk útnak, s nem is egyenesen Shenzhenből. Hongkongban fogunk felszállni a gépünkre, s csak 5-én, aztán 7-én már jövünk is haza, ugyancsak Hongkong felé.

Hogy a hongkongi indulás/érkezés mire jó, azt sajnos nem tudni. Az árat ilyenkor nem szokták nagyon figyelembe venni, s látván azt, hogy Shenzhenből mennyiért lehet jegyeket kapni Bangkokba, nagy tétet mernék feltenni arra, hogy ez a HK-s opció a drágább. Valószínűleg totál nemtörődöm módon intézték a jegybeszerzést, azt első szembejövő találatra lecsapva. Virágelvtárs, talán nem haragszik érte, hogy ezt itt megosztom, egy ízben félnapos moszkvai pihenővel jutott el hazulról Kambodzsába, az Emirates áraihoz viszonyítva majdnem kétszeres szórzóval, szerencsére legalább cég fizette azt is és nem ő. Ez már csak így megy, ehhez képest olcsón megúsztuk.

A késői indulásnak köszönhetően Bangkokból egyből hurcolnak is minket Pattayába, így a thai főváros ezúttal kimarad a kínálatból.

A mostani hétvégén ünnep lesz, így pénteket követően már nem dolgozom csak jövő hét szombaton. Nem olyan nagy baj ez sem.

Hamarosan irány Thaiföld. Sajnos nem Phuket, de azért Pattayát is ki lehet bírni. 

Szóval, immár ékezetekkel, laptopról kicsit részletesebben.

Mint írtam, férjemet megkereste az ügynök egy munkával. Határozatlan idejű white monkey job, valamiért őt választották ki a jelöltek közül. A hét elején megkaptuk az előleget, majd tegnap meg kellett jelenni egy shenzheni nívós szállodában, elvileg tréning céljából.

Nos, ez inkább abból állt, hogy felmérték férjemet, mégis meg tud-e szólalni, lecsekkolták az öltönyét, s leginkább ellenőrizték, hogy mennyire hasonlít egy alakra, akivel vagy 5 éve dolgoztak együtt. Őszintén szólva, a kép alapján nem nagyon, de valóban mindkettőnek van arcszőrzete, s férjem haját is le lehet nullás géppel nyírni. Eleve nem hosszú, hamar rendbe jön.

Én kicsit később érkeztem meg, mert órám volt Iso sulijában, de aztán velem is beszéltek, s nagyjából vázolták a helyzetet, mi lesz és mire kell számítani. Az én elképzelésem annyi volt, hogy mindenképp szeretnék vele menni, megveszem magamnak a jegyet, a szobájában amúgy is elférek, s segítek neki felkészülni, mert azért kezdőként ez nem olyan könnyű munka.
Ehhez képest, bár férjem szerint eleinte csak őt akarták, s velem kapcsolatban ódzkodtak, amikor már én is ott voltam, nekem is ajánlottak egy pozíciót.

Két cégről van szó, az egyik a másik anyavállalata, férjem ennek amerikai képviseletében jelenik meg, míg én a leányvállalat thai irodájában fogok két napig megjelenni. A munkáink nem egyszerre zajlanak, az eseményen csak férjem vesz részt, s beszédet is csak neki kell tartania. S míg számomra ez csak egyszeri fizetés, ő elvileg rá három hónap múlva is menni fog valamerre (meg persze majd én is vele, de az már jó eséllyel tényleg önköltséges lesz, s én ott nem fogok munkálkodni).

Akárhogy is, ez így nagyon jól sült el, amitől kifejezetten jól érzem magam. Na meg szerencsések is vagyunk, mert erős a gyanúm, hogy egyedül férjem számukra ideális megjelenése miatt kaptuk meg ezt a lehetőséget, s ezért még a hiányosságai felett is szemet hunytak. Azt sem tartom kizártnak, hogy az én pozíciómat csak hirtelenjében találták ki, hogy ott legyek őt rendesen felkészíteni.
De az a fő, hogy minden rendben. Harmadikán megyünk Bangkokba. Szuper.

Sajnos ezen a telefonon nincs ekezetem, ezt nezzetek el.

Ma jelzett az ugynok, s ferjemmel eljottunk egy helyi szallodaba megdumalni a ceggel a reszleteket. A megbeszeles olyan jol sikerult, hogy meg en is fogok fizut kapni es melozni ezuttal. 3-an megyunk Thaifoldre, s hetediken jovunk haza. Ezuttal is Bangkok es Pattaya lesz teriteken.

Ez a mai egy nagyon jo nap volt, remelem, lesz meg ilyen.

Nagy valószínűséggel nem nekünk, de ma írt az ügynök, mert érdeklődött egy cég a férjem iránt. Elvileg április 6-án már Thaiföldön lenne is egy melója. Annyi nehezítés azért van, hogy előtte akad még egy tréning, ahol meglesik, megfelelő-e, de ez könnyen lehet, hogy csak ruhavásárlást meg némi ivászatot jelent.

Akárhogy is, ha ő megy, én is megyek. Nincs tapasztalata, s nem is annyira magabiztos mások előtt, de elég sokat gyakoroltunk mostanában beszédeket is, s nem megy neki rosszul. Azért izgulok erősen.

Legrosszabb esetben egy havi fizu után ki is rúgják, de egyet legalább süttetjük a hasunkat odaát, s tapasztalatnak mindenképp jó lesz. Szurkoljatok neki! 

Még nem teljesen biztos, de jó eséllyel megint Thaiföldre megyünk céges munkával. Hogy valóban így lesz-e, az majd elválik, de nagyon nem tiltakoznék ellene.

Thaiföldön lenni egyáltalán nem egy rossz élmény.