Liping 2012.11.05. 02:09

Szex Fengjieben

Előrebocsátom, hogy saját tapasztalataim a témában nincsenek, életem már több mint két hónapja szigorú absztinencia mentén zajlik. S bár természetemnél fogva távol áll tőlem a kicsapongás, a helyi férfipopulációt elnézve azt hiszem, hogy lényegesen kikapósabb vérmérséklet esetén sem lenne Európában felejtett partneremnek félnivalója. Az ízlés ugyan egyedi, így az enyém sem feltétlenül mérvadó, de eddig talán 2-3 jobb fajta fiatalembert láttam összesen - ugyanakkor normális felhozatal mellett ők se tűnnének ki a tömegből.

De visszatérve a címhez, a szex még mindig elég komoly tabu Kínában. Az emberek persze itt is csak emberekből vannak, úgyhogy ha lehetőségük engedi, semmivel nem bírnak jobb erkölcsökkel, mint odaát. Jangcét lehetne rekeszteni a sanghaji ribancokról szóló beszámolókkal, s természetesen a férfiak itt is ugyanazt akarják, mint bárhol máshol a világon.
Ami mégis jelentősen befolyásolja a körülményeket, az a társadalmi elvárás. Ez eredendően hagyományos kínai erkölcs, amire aztán a kommunista moralizálás is rátelepült, miután itt elég sok volt a közös nevező. A nagyvárosokban vagy az elit körében nagy mértékben fellazult mára, de nem tűnt el teljesen. Vidéken meg még mindig vetélytárs nélkül regnál.

Amit a társas kapcsolatok s a szexualitás vonatkozásában meghatároz, azt átlépni nagyon nem egyszerű. Ilyen például, hogy ha egy lány becsületén csorba esik, s ez kiderül, azt el kell venni. Ilyen az is, hogy a válás megbélyegzi a nőt, függetlenül attól, hogy mi miatt került rá sor. Vidéken nem is túl gyakori.
A férjek, ha anyagilag megengedhetik maguknak, gyakran tartanak szeretőt, ez a másik oldal. Ugyanígy van igény a prostitúcióra is, amely bár hivatalosan bűncselekmény, s szigorúan tiltott, a gyakorlatban létezik, s nincs is szükség komoly kutatómunkára ahhoz, hogy beléjük botoljon az ember. Egyes karaoke-bárok, masszázsszalonok egyértelműen bordélyházként üzemelnek, ezzel értelemszerűen tisztában vannak a helyi tisztségviselők is.
Ugyancsak nyíltan zajlik a lányok közvetítése a szálláshelyeken is. Chongqingi hotelünkben például naponta kétszer csúsztattak be az ajtó alatt színes, ízlésesen nyomott prospektust lenge öltözetű szexmunkásokról, s a képek melletti szövegek is meglepő egyértelműséggel fogalmaztak. Semmi virágnyelv, gáláns pasi, egyebek.

Míg mondjuk otthon már tinédzserkorban szárnyukat próbálgatják az ifjak, itt a főiskola idejéig jellemzően még barátjuk-barátnőjük sincs. Ha mégis, azt is titokban kell tartaniuk, mert a szülők elleneznék. Az iskolai tananyagból teljesen hiányzik a szexuális felvilágosítás, nem kell nekik ilyesmivel foglalkozni alapon. Ettől függetlenül azért képben vannak, a fiúk legalábbis, majdnem mindegyikük mobilján akad japán pornó. Amúgy a pornó is illegális, itt helyben nem is csinálnak, így aztán kénytelenek beérni az amúgy gyűlölt ellenség szexiparának videóival.
A lányok viszont - állítólag - többnyire nagyon egyszerűek, s nagy részük valóban nincs is tisztában a dolgok működésével. Amy igen, de bevallása szerint még ők sem élnek szexuális életet, mivel ő még fiatal. Egy másik tanítvány szerint viszont egy-két diák igen.

Miután azért előbb-utóbb párra lelnek, s csak úgy együtt élni sem divat, itt még elég gyakori, hogy az első partnerrel egybe is kelnek. A házasság kikezdhetetlen, házasságon kívül szülni meg végképp vakmerő húzás.

Ugyanakkor házasodni sem egyszerű. A hozomány még mindig létezik, s elég tekintélyes lehet, különösen ha szép aráról van szó. Hagyományosan a vőlegény lakást, kocsit vásárol, ez az alap. Falvakban még előfordul, hogy a szülők házasítják ki a lányukat az érzelmek figyelembe vétele nélkül.
Mivel - főleg falun - gyermekként erősen preferálják a fiúkat, így eléggé fel is tudnak szökni a kapós menyecskék árai. Városokban jobb a helyzet. Egyrészt nincs földjük, aminek a megművelésében előnyösebb a fiúk munkaereje, másrészt az adminisztratív ellenőrzés is hatékonyabb, így a nemek aránya is nagyságrendekkel kiegyenlítettebb.
Így például itt Fengjieben a diáklánykák egyértelműen szerelmi házasságban gondolkodnak, de persze a lakásvásárlás, vagyis a megfelelő kereset előfeltétel.

Címkék:kína élet szex diákok fengjie 8 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása