ELŐZMÉNYEK:
A kínai határviták: bevezető
A kínai határviták: Tibet, Kasmír és Ladakh
A kínai határviták: az (ex)szovjet határ

Kína területi vitáinak manapság leginkább fókuszban lévő, a médiában gyakran figyelmet kapó pontjait a Kelet- és Dél-kínai-tengeri szigetek képezik.

A déli tengerben elhelyezkedő apró földdarabok jobbára teljesen hasznavehetetlen, lakatlan, emberi megtelepedésre nem alkalmas korallszirtek, atollok, melyek többnyire épphogy kiemelkednek apálykor a víz színe felé, de egyik-másikuk még akkor sem. Az állandó jelleggel felszín feletti szigetek esetén is nehezíti az betelepülést az édesvíz hiánya: alig néhány szigeten akadnak források vagy fúrhatóak kutak.
Jelentőségüket a stratégiai hajózási útvonalak birtoklásán túl az adja, hogy birtokba vétel esetén a környező tengeren alkalmazható a nemzetközileg elismert 200 tengeri mérföldes kizárólagos használat joga, ami határozottan előnyös a halászat és a feltehetően fellelhető szénhidrogének kiaknázása területén.

Földrajzilag négy részre osztható a terület: Xisha- (Paracel-), Dongsha- (Pratas-), Zhongsha- (Macclesfield és környéke) valamint Nansha- (Spratly-) szigetek.

A szigetek: északon a Paracel (Xisha), keleten a Zhongsha részét képező Scarborough, délen a Spratly (Nansha)

Az apró atollokra, homokpadokra részben vagy teljes egészében, a két Kína, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei formál igényt, a legnagyobb követelésekkel a két Kína, Vietnam és a filippínók élnek. A követeléseket rendszerint történelmi okokra vezetik vissza, s bár nem teljesen vitatható, hogy halászati célokra használták a környező tengert korábban is, az kijelenthető, hogy a modern korig ténylegesen nem ellenőrizte őket senki, s őslakosság sem élt rajtuk soha.

Érdekes a Kínai Népköztársaság és Tajvan hozzáállása a témához. Mindkét állam önmagát tartja Kína egyedüli, törvényes képviselőjének, s a 70-es évekig nyugati támogatással a tajvani Kínai Köztársaság birtokolta Kína helyét az ENSZ-ben, s annak Biztonsági Tanácsában is. Mára fordult a kocka, s Tajvan küzd a nemzetközi el nem ismertség ellen.

Miután az ország feletti teljes fennhatóság fogalmába egymás területei beletartoznak, így annak kérdése jelenleg másodlagos, hogy melyik kormányzat ellenőrzi a szigeteket. Egyelőre kiegyeznek azzal, ha valamelyik Kína berkein belül vannak, abban bízva, hogy a két országrész jövőbeni egyesítése majd úgyis rendezi a többit.

A Dongsha-szigetek kérdése a két kínai állam belügye, harmadik fél nem tart rá igényt, a gyakorlatban Tajvan felügyeli a területet.

A hainani partok relatív közelségében fekvő Xisha Kína és Vietnam között szítja a feszültséget, de a gyakorlatban 1974 óta teljesen Kína ellenőrzi a piciny korallszigeteket. Ezt megelőzően részben kínai, részben dél-vietnami fennhatóság érvényesült, azonban Kína, jól ráérezve a nemzetközi helyzet állására, no meg mert a dél-viet haditengerészet is egyre sűrűbben zavarta el a kínai halászokat, egy januári szép napon küldött pár hajót, s némi kisebb csetepaté árán kirakta a vietnamiakat a környékről.

Xisha- vagy Paracel-szigetek, 1974 óta teljesen kínai uralom alatt. Jobbra látható a Zhongsha részét képező Macclesfield-atoll

Utóbbiak persze ezt nem fogadták kitörő lelkesedéssel, de a roskadozó déli rendszernek egyrészt voltak ennél jóval súlyosabb problémái is, másrészt az USA is szerette volna elkerülni a helyzet eszkalálódását, így megálljt parancsolt a délieknek a kérdésben.
Északon is hasonló helyzet volt. Bár a kommunista Vietnám is ugyanúgy nehezményezte az annektálás tényét, nekik sem ezt volt az elsődleges prioritásuk, s Moszkva sem szerette volna tovább mérgezni az amúgy sem felhőtlen szovjet-kínai kapcsolatokat.

Xisha azóta teljesen a kínai hadsereg uralma alatt áll, s ahogy fokozódott a helyzet a tengeren, egyre nagyobb lépéseket tesznek az ország területébe való integrálásra. Ennek keretein belül két éve megalapították Kína legújabb prefektúra jogú városát a legnagyobb szigeten, Yongxingen. A Shansha névre keresztelt település felhúzásával egyúttal a teljes dél-kínai tengeri szigetvilág adminisztratív központja is átkerült Hainanból az új városba.

Yongxing a legnagyobb a teljes vitatott régióban, mintegy 13 km2. Töltésre emelt út köti össze a szomszédos Shidao szigettel. Nagyméretű gépek által is használható reptere van, s a Shanshaban lakó mintegy ezer lakos kiszolgálását lehetővé tévő szolgáltatóipar is kiépült itt.



A lakók nagy részét katonák és halászok teszik ki, de a kirakatul is szolgáló településen impozáns középületeket is felhúztak.
Megindulóban van a turizmus is, bár egyelőre nagyon korlátozott, s költséges móka is egyben. A teljes Xisha szigetcsoport csak különleges engedélyek beszerzése árán látogatható.

A kínai-filippin vita tárgyát képező Zhongsha a kínai terminológia szerint a Xishatól keletre fekvő Macclesfield atollon túl magába foglal még további zátonyokat délre és keletre egyaránt, többek közt a még ismertebb Scarborough nevűt is. 
Maga a központi atoll a maga nemében a legnagyobb a világon, azonban már életszakasza alkonyán jár, s apály idején is teljesen víz alatt van. Mindez felveti azt a kérdést, hogy megfogalmazható-e rá bármiféle területi követelés bármelyik fél részéről.
Miután helyén így csak a nagy kék tenger hullámzik, a gyakorlatban csak hajók felügyelik, s már csak a Xishahoz való földrajzi közelség okán is kínai dominancia érvényesül.
A filippin szigetekhez közeli Scarborough egyik-másik sziklája majdnem 2 méterrel is kilóg a vízből még dagály alatt is, így aztán nagyobb a stratégiai jelentősége is. Raktak is ki kínai táblát, amit aztán a konkurencia el is távolított. A vizeket halászó kínaiakat két éve a fülöp-szigetiek akarták elűzni, válaszlépésként a kínaiak is megjelentek, s azóta lényegében Zhongsha is az ellenőrzésük alatt áll.

Miután északon Kína mára mindent lenyelt, ami ellen a szomszédok semmit nem tudnak tenni, így a gyakorlatban már csak a legdélebbi, Spratly-, vagy Nansha-szigeteken van szó tényleges problémáról.

A szigetek legnagyobb tagja, Taiping vagy Itu Abu lényegében az egyetlen, amely alkalmas letelepedésre, de még ez is kisebb mint fél négyzetkilométer. 1956 óta tajvani irányítás alatt áll, akik repteret, s félezer katona ellátására alkalmas bázist is létrehoztak itt. Taiping az egyedüli édesvízzel rendelkező tagja Spratly-nak.

Ami a többi korallszirt felügyeletét illeti, a helyzet nagyon kusza. Különösebb földrajzi logika nélkül, az aktuálisan jelentkező lehetőségeket kihasználva egymás hegyén-hátán vannak a különböző nemzetek által kontrollált földdarabok, többnyire nevetséges méreteken.
A kínaiak fölénye itt már nem mutatkozik meg, a szigetek zömén a vietnami hadsereg székel, de a nyolcvanas évek vége óta egyre erősebb a kínai jelenlét is. 1988-ban egy ízben még egy, 70 vietnámi áldozattal járó összecsapásra is sor került, aminek eredményeképp kínai kézre került a Déli-Johson-zátony.

A trend azt mutatja, hogy lassan minden, minimálisan is kiálló sziklára bázist épít valaki. A kínaiak ötletesek, ha kevés a hely, feltöltik a tengert, hogy legalább az őrbódét fel lehessen húzni.

A két legnagyobb Spratly-szigeteki kínai zátony, a rájuk emelt bódé miatt a zátonyokból már nem látszik semmi

Ami azt illeti, erre szükségük is van, miután a kevés, legalább pár négyzetméternyi, stabilan tenger felett fekvő szirteken már ott vannak mások. Tajvan a "nagy" Taiping mellett egy apró zátonyt, Vietnám 22, a Fülöp-szigetek 10, Malajzia 7 (ebből egy mesterséges) földdarabot birtokol, míg a Kínai Népköztársaságnak 7 zátony jutott. 2012 óta egyre nagyobb arányú építkezések figyelhetőek meg errefelé is, helyenként helikopter-leszállópálya, másutt többemeletes házak formájában.

A Spratly-szigetek aktuális gazdái

Miután a Spratly-szigeteken a szomszédság is nagy erőket állomásoztat, egyhamar megoldás nem látszik körvonalazódni.

Diaoyu-szigetek

A Tajvan partjaitól 170 km-re fekvő Diaoyu vagy Senkaku sem rendelkezett soha őslakossággal, bár a morcos sziklaszigetek mérete ezt jobban lehetővé tenné. Noha a felfedezése a kínaiakhoz köthető, az 1895-ös, Japán általi birtokba vételig nem foglalkoztatott senkit.

Később halfeldolgozó üzem létesült a főszigeten, annak 200 alkalmazottja ott is élt, majd a vállalkozás felszámolása után újra lakatlanná vált.

Japán második világháborús legyőzése után a hetvenes évekig amerikai megszállás alatt állt, de ez sem jelentett konkrét szárazföldi ellenőrzést. Miután visszakerült a polgári japán kormányzat fennhatósága alá, mind Tajvan, mind Kína területi igényekkel állt elő a szigetcsoportot illetően.

A közelmúltig a gyakorlatban ez nem jelentkezett semmilyen formában, ám az utóbbi években rendszeressé váltak a két kínai állam által elkövetett határsértések. 2012-ben kis híján még közös kínai-tajvani megbeszélésre is sor került Pekingben a szigetekkel kapcsolatos taktika megvitatására, de a tajvani fél végül elutasította a lehetőséget.

Miután az amerikai hadsereg fenntartja a jogot a Diaoyu-szigetek védelmére, lévén az szerintük japán terület, így a katonai megoldásra kevés az esély. Folynak időnként tárgyalások is, de egyhamar ezek sem kecsegtetnek megegyezéssel.