Liping 2012.12.28. 12:20

Diktatúra a mindennapokban

Egy másik blogon akadt egy kisebb vita a kínai berendezkedést illetően, javarészt passzívan szemléltem, de tanulságos volt. Bár érzékeny terület, s nem akarom feleslegesen szítani a feszültséget, úgy érzem, megérdemel egy posztot.

Kívül, a távoli Európában többnyire két vélemény ütközik, elsősorban az egyes személyek világnézetétől, politikai hovatartozásától függően. A liberálisok általában a poklok poklának szeretik látni-láttatni a rendszert, olyan országnak, ahol a lakosság nonstop szenved az elnyomástól, s ahol a hivatalnokok szemráncolása elég a kivégzéshez, bebörtönzéshez. A rendpártiak ezzel szemben  - bár többségében nem tagadják a fenti fantazmagóriát - többé-kevésbé követendő példaként tekintenek az óriásra, mivel az elképzelés szerint a diktatúra teszi Kínát erőssé, s lehetővé a nagymértékű gyarapodást. Még olykor azt is hozzáteszik, bár ez lenne odahaza is, hisz' ez esetben a libsik is hamar helyre lennének téve.

Jómagam - bár liberális nézeteket vallok - nem tudok igazán azonosulni említett elvtársaimmal. A Kínát övező tudatlanság eszmerendszertől függetlenül szedi az áldozatait. Aki még nem járt Kínában, általában nem fogja fel, hogy a mindennapok szintjén ez az állam teljesen szabad.

Nem akarok hamis képet festeni, sem kisebbíteni azok megpróbáltatásait, akikkel elbánt a hatalom. Kétségtelenül vannak veszélyes foglalatosságok. Nem tanácsos nyíltan fellépni a vezetés ellen, ahogy az sem túl hasznos, ha egy, a kormányzat által betiltott felekezet vagy szekta tagságát gyarapítjuk. De ép ésszel könnyedén felmérhető, hogy az állampolgárok elsöprő többsége nem kerül ilyen helyzetbe, s eképpen nincs is mitől tartania. (Hogy úgy mondjam, házhoz kell menni a pofonért, máskülönben nincs nagyobb esélye a vegzálásnak, mint nyugaton.) A mindennapokban azt érezhetnék legfeljebb, hogy nem jön be a fészbúk meg a youtube, de ezek eleve nem is voltak piacvezető oldalak ideát, így nagy törést nem okoz az életükben. 
A lakosság elvétve foglalkozik politikával, a demokratikus rendszernek ideát nincs hagyománya. Dél-Korea és Tajvan is kemény (nem 1-2) évtizedeket töltött diktatúrában, mire átléptek a polgári demokrácia szintjére. Az eltelt pár ezer évben megszokták, hogy az országot érintő döntésekbe nincs beleszólásuk, s amíg a dolgok rendben mennek, nem is valószínű a zúgolódás.

A dolgok márpedig sokkalta inkább rendben mennek, mint valaha. Lehet persze beszélni környezetszennyezésről, éhbérekről, más árnyoldalakról - ezek a kritikák nem is nélkülöznek minden valóságalapot, ugyanakkor be kell látni, hogy az életszínvonal lassan 35 éve töretlenül emelkedik. Nem is kicsit. Annak idején nem ettek rendesen, sokszor voltak éhínségek, ma meg fél Kína használja az internetet, s egyre eredményesebben haladnak a magasabb hozzáadott értéket igénylő termékek gyártása felé.  Amíg a saját bőrükön érzik a fejlődést, addig kevésbé izgatja a fantáziájukat egy olyan ködös, igazából nem is értett fogalom, mint a nyugati típusú politikai berendezkedés.

Nem is biztos, hogy erre lenne szükségük. A diaszpóra által lakott Szingapúr is keményen rendpárti, mindazonáltal nem kevésbé sikeres, mint az anyaország. Bár ez szigorúan szubjektív - noha sinológus körökben elég elterjedt - vélemény, a kínai fejlődés kívánatos útja ebbe, a helyiek lelkületéhez közelebb álló irányba vezet.

Címkék:kína politika rendszer diktatúra 8 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása