Már két hete, hogy Wuhanban vagyok, így itt az ideje egy kis kezdeti számvetésnek.

Előjáróban hadd jegyezzem meg, az összkép eddig határozottan pozitív. De lássuk a részleteket.

1. Elhelyezés

A lakás kimondottan jó, panaszra abszolút semmi okunk. Ráadásul minden működik is, új, kényelmes. Kár ragozni, a lakás tényleg szuper. A környék is az, itt felénk még friss a levegő, sok a beépítetlen zöld, ugyanakkor van helyben minden, s fél óra alatt elérhető a nagyváros központjának széle.

2. Étkezés

A kampuszon vagy hat menza egész biztosan van, mindegyik két szinten, de lehet, hogy több is. Nagy az egyetem, amerre nincs dolgom, még nem jártam. A kaja nem rossz és megfizethető: 10 yuanért szoktak adni kész menüt, mennyiségre sincs panasz. Itt is van súlyra mért, egyénileg összeválogatandó étek is, ez esetben értelemszerűen az adag mennyisége a mérvadó, de fejenként 10 yuan körüli összeg reálisnak tekinthető.
A kampuszon kívül rengeteg kis étterem, utcai kifőzde is üzemel, a krumpli adagtól függően 3-5 yuan, egy adag tojásos-zöldséges rizst is 5 yuanért gyártottak.

Kaja az egyik kantinban. 10 yuan

Itthon is könnyű főzni, immár üzemel a gáztűzhely is, a szagelszívó pedig arra is gyógyír, hogy az egész lakást belengjék az illatok.

3. Vásárlás

Csak a kampuszon van legalább három bolt, de szerintem több. A huszonötemeletesünk földszintjén, csak az utcafronton, már a kampusz kapuján kívül van egy kisebb szupermarket, egy 500 méterre pláza szupermarkettel, s kb. 3-4 buszmegállónyira egy még nagyobb pláza, kétemeletes élelmiszerbolttal. A földszinti boltban kapható 600 ml-es zérós kóla, úgyhogy szomjaznom sem kell.

A földszinti bolttól kb. 10 méterre van egy mezőgazdasági bankfiók, itt most náluk van a számlám, miután ők vannak szerződésben az iskolával. Benn a kampuszon is vannak ATM-jeik, s fiókjuk is.
A frissen megkapott egyetemi csipogós kártyám is össze van kötve a bankszámlával, a kantinokban fellelhető automatákkal lehet egyikről a másikra pénzt pakolni. Az egyetemi kártya is jelszavas, így elvesztés esetén sem tudja más eldorbézolni a rajta lévő summát.
Az egyik kantinban kis gyorsétterem is üzemel, valamelyik helyi kínai mekikoppintás.

4. Szolgáltatás

A kampuszon van minden, fényképésztől telefonos és számítástechnikai boltokon át cukrászdáig és pékségig. Van egy két szintes, kvázi bevásárlóközpontunk, ahol mindenféle bolt megfér egymás mellett.
A fényképésznél voltunk is, miután az itteni ügyintézésekhez marha sok útlevélkép szükséges. Valamiért ezek csak másnapra akarták megcsinálni a képeket, s ráadásul 30 yuant kérnek 4 darabért, így eltekintettem a lehetőségtől.
Noha otthon legutóbb cirka 40 yuan körüli forintot fizettem hasonlóért, Kínában nem ehhez vagyok szokva. A szomszédos pláza harmadik emeletén is van egy fotós, ahol fejenként 20 yuanért kaptunk 6 útlevélképet meg 7 kisebb bélyegképet is. (Meg még 6 darab köztes méretet is, mert elsőként rossz méretben gyártotta le, plusz az útleveles méretből is még 6 darabot, mert nem nyomtatott nekik keretet - de ezek alapból nem képezték a csomag részét. Egy darabig nem kell képet gyártatni...)

Tegnap fodrásznál jártunk, szintén a plázában, a fotós mellett. Férjem haja már megnőtt, így némi igazítást igényelt. Noha ez már nem Fengjie, ahol 10 pénzért az én nagy hajammal szórakoztak és még ki is sminkeltek, de még a kínai mércével nézve is a legnagyobb települések közé tartozó Wuhanban sem kértek többet 21 yuannél. Tény, hogy ezúttal férfihajat kellett igazgatni, de itt még mindenütt mosnak (2x is, egyszer az elején, egyszer a vágás után, beszárítás előtt), s igyekeznek valami frizurát is kreálni. Valami hasonló beavatkozás elvileg nőknél felmehet 30 yuanig is. Merthogy egy fodrászatláncban voltunk, nem magánzóknál.
Kínában vásárlónak, fogyasztónak lenni még mindig jó.

5. Táj

Az erkélyről látni pár dimbet-dombot, de ettől eltekintve síkvidéken vagyunk, amin viszont sokat dob a sok víz. Tavak mindenfelé, amerre a szem ellát, ráadásul beépítetlen zöld nagy területen. Így egész jó. Nem vetekszik Fengjievel, de Xianningnél sokkal jobb. A vidék ráadásul egész rendezett, aránylag jól karban van tartva. A kampusz nem csak aránylag.

Összességében tehát teljesen jó itt, eddig tetszik. A munka is egész kellemes, egy osztálytól eltekintve mindenhonnan elégedetten jöttem ki. Ez az első hely eddig, ahol - ha a továbbiakban is maradnak a benyomások - akár hosszabbítanék is. No, ennek eldöntésével azért még várjuk ki a telet, ha fagyoskodni kell, akkor az mindent meg fog gyökeresen változtatni. De reméljük nem.

Két osztályom elviselhető létszámú, huszon- illetve harmincvalahány gyerkőcből épül fel, őket úgy hagytam, ahogy vannak. Mellesleg velük minden héten két duplaórám is van.

A másik három osztály viszont (mert a kettővel korábbi bejegyzésben rosszul írtam, nem 4, hanem 5 osztályom van - első hetem ez még csak, nézzétek el) meglehetősen népes. Nem fengjiei középiskolai szinten az, de 43-50 tanuló van bennük. Ezeket innovatívan szétbontottam kettőbe, A és B csoportot kreálva belőlük, s ezek majd felváltva járnak be az órákra, hogy valamit kezdeni is lehessen velük. Noha ez az én terhelésemet nem csökkenti, az itteni intézményi rugalmatlanság miatt fű alatt került kihírdetésre, másképp biztosan belekötnének. Miután ez már felsőoktatási intézmény, így olykor nem példanélküli, ha nincs mindenki jelen minden órán, így aztán, hacsak direktben nem számolnak be róla, nincs esély a lebukásra. A kölyköknek is jobb így. Túl a nyilvánvalón (feleannyi órára kell bejárniuk), lényegesen több esélyük is van megszólalni, s csak úgy elbújniuk sem lehet a tömegben.

A másik újításom már aggályosabb, de Xianningben sem derült ki, itt pedig az eltérő méretek miatt lényegesen kevésbé tűnik fel minden. A pénteki egy szem órámat ugyanis átpakoltam a keddi egy szem órám mögé. A diákság sem bánja, hogy hamarabb köszönt be a hétvége, ahogy én sem. Hivatalosan ez sem kerül kérvényezésre, miután ez is olyan problémát jelentene, amitől azonnal lefagyna az agyuk, s nem tudnák elhelyezni a kialakult rendszerben.

Szóval jövő héttől már csak négy napon tanítok. Remélhetően ez így is marad.

A héten már tanítok, így ideje erről is megemlékezni a blogon.

A suliban úgynevezett single illetve double week rendszer szerint működik az oktatás, ami annyit tesz, hogy páros illetve páratlan heteken eltérő az órarend. Páros héten, mint amilyen a mostani is, 7 duplaórám van, páratlanokon pedig 9, így jön ki átlagban a heti 16 óra, vagyis 8 duplaóra.

Összesen négy osztályom van, közülük kettő hotel management szakos, a fennmaradó kettő pedig turizmust tanul. Harmad- és negyedéves diákjaim vannak, s egyik osztálynak sem volt még órája külföldi tanárral.

Az angoljuk úgy az esetek zömében erősen csapnivaló, de egy-két diák azért nem olyan rossz, s összességében egész aktívak.
Hogy egy kis elképzelésetek is legyen az itteniek nyelvi felkészültségéről, készítettem két kis videót, titokban, így a hang elég halk. Az első óra minden csoporttal a bemutatkozásról szólt, így esetükben is az lett megörökítve, hogy ezzel a feladattal próbálnak meg megbirkózni. Mindkét diák nagyjából átlagosnak mondható teljesítményt mutatott, így benyomásnak kiválóan alkalmasak.

Mint arról már megnyilatkoztam, ez a suli egy kifejezetten nagy méretű műintézmény, mintegy tizenvalahány ezer diákkal. Hogy a nagyság érzékeltetve legyen, mellékelek egy képet a tegnap kapott kampusztérképről.

Az inkább sematikusnak, mintsem méretarányosnak tekinthető képecske jobb alsó sarkában lelhető fel a tanári lakópark, külön körbekerítve. Felette kollégiumi épületek, az ábra készítésének idejéhez képest már nagyobb számban. Középütt az a kerek tér a könyvtár, a maradék helyen pedig kollégiumok és tanítási épületek, menzák, boltok, egyéb szolgáltatóipari egységek osztoznak.

Minden egyes órám ugyanabban az épületben van, nagyjából középtájt, a könyvtártól pár percre. Bejutni az épületbe cirka 20 percet vesz igénybe gyalog, így erősen gondolkozom rajta, hogy veszek egy biciklit.

A nagy méretek miatt a kampusznak még saját tömegközlekedése is van: kis elektromos, cirka 15 személyes járművek viszik az utazóközönséget. Mindössze 1 yuanért. Sajnos a felbukkanásuk eléggé esetleges - olyankor állítólag érdemes felhívni őket -, viszont igény szerint oda visz, ahova az ember menne.

Kifejtettem már, hogy a lakás ezúttal kifejezetten komfortos, színvonalas, amivel maradéktalanul elégedett vagyok. No meg az sem utolsó szempont, hogy patyolattisztán kaptuk meg. Talán ennek is folyományaként egy darab csótányt sem láttam, szerintem nincsenek. Hála a jó égnek.

Az erkélyes kilátást megörökítő képeken látható lakóházak kizárólag a tanároknak vannak, az egyetemi épületek, kollégiumok ezeken nem láthatóak. Talán ez is mutatja a suli méreteit, hogy csak a tanerő és járulékos családtagjaik megtöltenek ennyi épületet.

Ez a leginkább lakóparknak nevezhető kis telep kifejezetten jól néz ki, amint azt a képek is mutatják majd. Ezúttal ugyanis a lakás illetve a tanári telep képeiből szemezgetek nektek.

Az első képre kattintva a lakás galériája tekinthető meg.

Itt pedig a tanári házikók és környezetük.

Hamarosan útnak indulok a kampusz méretes dzsungelében az első óráimat megtartani. Később erről is beszámolok, illetve van még 2-3 bejegyzésre való egyéb anyag is, amit igyekszem mihamarabb kirakni.

Addig is, íme néhány kép a suliról.

Ma a Jiahui névre hallgató összekötőm megírta levelét, miszerint sikeresen megtalálták a gigaegyetemen belül a beosztásomat.

Az információ alapján a suli Turizmus és Vendéglátás karán szorítottak nekem helyet, s egyúttal megadták a közvetlen felettesem elérhetőségét is, aki elviekben napokon belül zaklat majd az első szemeszteres órarendemmel.

Ugyancsak ma jött az infó az engem ide kiközvetítő, amúgy wuhani székhelyű ügynökségtől, hogy lenne egy mellékállás is. Wuhantól fél órára, egy oviban kellene 4 órában foglalkozni a lurkókkal, ami reálisan akkor jöhet össze, amennyiben lesz olyan hétköznapom, amikor az egyetemen nincs órám. Ez, mint feljebb írtam, még nem derült ki, majd csak napokon belül.

Elvileg hétfőtől péntekig kell nekik az ember (mármint az ovinak), s egy nap 4 órát kéne ott lenni. Miután erre ők főállásban nem alkalmaznak senkit, így máshol dolgozó külföldiek szabadidejére kívánnak lecsapni - ezért értelemszerűen több waiguoren kell a feladat ellátásához.
Mivel egy-egy ilyen alkalom 600 yuan javadalmazással járna, próba szintjén nincs ellenemre a dolog, bár az igazsághoz tartozik - s ezt az olvasói törzsgárda már nagyon jól tudja -, hogy nem igazán tölt el lelkesedés a csöppségek okításának gondolatától, ráadásul többre értékelem a nyugalmat, mint az esetleges mafannal járó keresetkiegészítést.
No, mindenesetre majd elválik, mi lesz ebből, egyelőre simán elképzelhető, hogy az órarendem eleve keresztbe tesz az ötletnek. Hogy aztán ez jó-e vagy nem, azt meg még magam sem tudom.

Már hiányzott erősen Kína, s miután a privát életem is megfelelően alakult hozzá, szeptembertől ismételten Kínában fogok tanítani.
A tartományszékhely Wuhanban, angol nevén a Hubei University of Economics nevű felsőoktatási intézményben erősítem majd a külföldi tanárok lelkes kis csapatát. Nagy intézményről beszélünk, óriási kampusszal, saját kórházzal, s mintegy 10 waiguorennel.
Korábban ugyan sokszor kifejtettem, hogy nem szeretnék újra fagyoskodni a lakásban a tél során, s emiatt legközelebb északabbra megyek, ahol van fűtés, mégis itt kötöttem ki. Ebben nagyban befolyásolt, hogy a rendkívül barátságos, s kínai viszonyok között kifejezetten színvonalas szolgálati lakásom központi fűtéssel is fel van szerelve.
Miután ezúttal a párom is elkísér, családi lakást kapunk, közel 100 m2-en, két fürdőszobával és egy akkora erkéllyel, amin focizni is lehetne.

Több más lehetőség is szóba került a munkakeresés közben: Zhengzhouban nekik nem voltam szimpatikus valamiért, Baodingban a kísérőm jelentett számukra megoldhatatlan kihívást, a Guizhouban lévő Liupanshuit, bár anyagilag messze a legjobb ajánlat volt, én utasítottam el, mert még egyszer nem akartam középiskolában melózni.

Wuhant nagyjából ismerem, a külföldi javak beszerezhetőek, a kényelmes élet garantált lehet. Bár egy gigantikus nagyváros, a kampusz a város szélén helyezkedik el, a legközelebbi metrómegállótól mintegy félórányi távolságra busszal, így relatíve élhető környezetben.

Sokat szigorodtak a munkavállalási feltételek, nem anyanyelvi országból egyre nehezebb állami intézményben munkát találni. Nekem még kapóra jön, hogy két év Kínában eltöltött tanítási tapasztalatom van, de már az ügynökségek jó része magától elhajtja az embert. Nyelvsulikba, ovikba persze továbbra is várnak mindenkit, de azokat meg én passzolom azonnal.

A szerződés szerint maximum 16 órám lesz egy héten (8 dupla) plusz az English corner kb. havi rendszerességgel, szóval a leterhelés továbbra sem tűnik vészesnek. Wuhanban pedig könnyen lehet mellékes munkát is találni, ráadásul az itteni ügynökségek már ismernek is (alighogy felraktam WeChatre, hogy megyünk, már mehettem volna bort kóstoltatni meg doktorkodni is, de sajnos korábban, minthogy odaérnék).

Mellékelek még néhány fotót a lakásról így befejezésképp, a továbbiak pedig majd a következő posztokban. Jó újra blogolni!

Kedves régi és új olvasók!

Tavaly nyáron meghalt a Szecsuánblog, miután egy időre elhagytam Kína területét, s a hazai életet választottam.
A helyettesítésére megalakult Zhongguo|Kína blog hamar behalt, ennek részben magánéleti okai voltak (nem volt sok kedvem írni), részben azzal magyarázható, hogy eleve agyalósabb tematikájú volt, s az ihlet sem jött annyira egyszerűen.

Korábbi ígéreteimhez híven azonban a Szecsuánblog újjászületik hamvaiból, miután bő egy hónap múlva ismételten Kína felé veszem az irányt. A részletekbe nem mennék most bele túlzottan még, de ismét Hubei tartományban, csak ezúttal a székhelyen, Wuhanban fogok tanítani. S hogy új kihívásokkal is bővüljön a kinti élet, ezúttal nem is egyedül indulok el a hosszú útra.

A kinti hivatal a mai napon hagyta jóvá az egyetem kérelmét, s most a papírok postázására kell már csak várni. Ha megjönnek, irány a konzulátus a vízummatricák beragasztása miatt, majd augusztus vége felé a repülés vár ránk Ázsia felé.

Remélem, újra velem tartotok majd, s olvassátok a bejegyzéseim. Hamarosan visszatérek!

Csütörtökön lezajlott az utolsó adag vizsgáztatás is, így aztán ezzel egyúttal az utolsó aktív munkanapom is véget ért.
Az angoltanári osztályban ezúttal sem kellett csalódni, szinte majdnem mindenki 90 pont felett végzett, szépen teljesítettek.
A már említett szorgalmas, de múltkor nagyon izguló diáklányomat visszahívtam csütörtökre, s némi nyugtatás hatására neki is sikerült másodszorra elfogadható, 88 pontos eredménnyel zárni az évet.

Az óra utolsó felében még maradt benn néhány tanulóm, a segítségükkel gyorsan kitöltöttem a vizsgaíveket is, aztán még hirtelenjében be is dobtam őket Zhao Shenghez. Minden letudva.

Eredetileg hétfőn akartam Fengjiebe menni, de még nem tudom, mikor kerül rá sor. Munka ugyan már nincs, de még mindig nem sikerült kideríteni, hogy melyik buszállomásról jár a napi egy fengjiei busz Wuhanból. Internet alapján a segéderők eddig már három különböző helyet és időpontot bogarásztak ki, úgyhogy végül Mingchunnak írtam, hogy hívja fel Fengjieben a buszállomást, aztán próbálja meg onnan kideríteni.

Ha holnap későn szól ide, akkor már csak kedden kerül sor a nagy útra. Fengjie még mindig nincs földrajzilag túl messze, de a vasút kerül, a busz meg elég vacak utakon jár, így még ez utóbbi is több mint 10 órát vesz igénybe.
Valamikor a délután indul, s reggelre ér be Fengjiebe, s talán ha nagyon nagy mázlim van, akkor sikerül alvóbuszt kifogni, de erre sajnos semmi garancia. Azért jó lenne.

Ma az asszisztensemmel ültünk be egy cukrászdába, beszélgettünk mindenfélékről, s többek közt ez a kis kiruccanásom is szóba került. Miután csupa szépet meséltem tavalyi állomáshelyemről (na meg szép képeket is mutattam neki), így ő is egészen kedvet kapott hozzá. Szerdától már ő is ráér, így elképzelhető, hogy 1-2 nap késéssel ő is nekiindul, s aztán majd együtt jövünk vissza. Nem volna rossz ez az opció sem.