Ifjúságom takarékos, de kellemes kirándulásain fordult elő utoljára, hogy vonattal jutottam át egy-egy országhatáron. Ezek persze mindig gondosan megkonstruált események voltak. Egyetemistaként nem vetett fel a pénz, a nemzetközi vasúti jegy pedig drága volt, így aztán mindig csak a két szomszédos határtelepülés vagy határhoz legközelebbi állomás között vettem, onnan és odáig pedig maradtunk a belföldi jegyeknél. Éltem ilyen lehetőségekkel a magyar és szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén határok között, illetve nem csak itthonról, hanem az ukrán-lengyel, szlovák-cseh, szerb-bolgár, lengyel-litván relációban is. Ha emlékezetem nem csal, az egyetlen kivétel Drezdába érkezésem volt, miután kiderült hogy egy fityinget sem nyerek vele anyagilag, ha szakaszosan jutok oda Csehországból, hála a Deutsche Bahn nem kelet-európai pénztárcához mért árainak.

A fentebb sorolt utazások egy részében még ugyan nem voltunk EU-tagállamok, így valami ellenőrzés létezett, de ezt nem igazán vették komolyan, egyedül az ukrán átkelőhelyeken. A belépéskor ki kellett tölteni egy szép formanyomtatványt, amit minden alkalommal (talán ötször jártam Ukrajnában, többször az azóta már Oroszország által annektált Krímen) igyekeztem csodaszép cirill folyóírással abszolválni, de sajnos ez sosem váltotta ki a titkon remélt elismerést, miután a kárpátaljai magyar kisebbség miatt korántsem unikális ez a képességem.

No, de kanyarodjunk vissza Ázsiába. Kínát hagytam már el vagy érkeztem ide légi úton, metróval, gépkocsival és komppal is, de vonattal még nem. Humenből indulva logikus lehetne a komp, mint legegyszerűbb opció, hiszen közvetlenül a repülőtérre visz. Igaz, az ára ennek a legmagasabb, 300+ yuan, de ezt azért hébe-hóba ki lehet köhögni.
Magát a komputat idefelé sem élveztem kifejezetten, különös tekintettel arra, hogy beszállás és indulás között vagy 20 percet hánykódott a jármű a parton, amitől - noha eddig semmi jelét nem tapasztaltam tengeribetegség iránti hajlamnak - picit kavargott a gyomrom egy ideig, de tényleg nagyon erősen hullámzott a víz, s így mi is. Ennek ellenére túlélhető volt, s szerencsére az átmeneti kellemetlen érzésen túl más negatívum nem ért, így ezúttal is boldogan vállaltam volna a közvetlen eljutás élményét, csakhogy az első hajó 10:30-kor indul, így kb. délben érkezik, ami már neccessé tette volna a gép elérését.
Maradt hát a vonat.

A már általam is tesztelt nagysebességű pálya végállomása ugyanis Hongkongban van, így az egyes állomásokon töltött várakozástól függően 40-50 perc alatt megjárható az út. A West Kowloon vasútállomáson, immár Hongkongban zajlik a jogi határátlépés, így nem kell a határ mindkét oldalán emiatt várakozni.


Ez utóbbi, bár kényelmi előnyök hozták létre, egyúttal azzal járt, hogy idén szeptember 4-én, a vonal átadása előtt pár héttel kínai kézre került Hongkong területéből cirka 0,1 km², a vasútállomás egy része. Ez az apró földdarab jogilag a Kínai Népköztársaság része, ahol a kínai törvények érvényesülnek. Ugyancsak Kína tulajdonát képezik és fennhatósága alá tartoznak a vonalon közlekedő szerelvények, hiszen csak így oldható meg, hogy a Kínába való belépés már Hongkong szívében megvalósulhasson.

Bár maga a szuverenitás átadása nem tekinthető rendkívüli aktusnak (régebben Hongkong birtokolt egy valamivel nagyobb területet hasonló okokból a shenzheni kikötőben, s világviszonylatban sem példa nélküli, pl. USA-kanadai relációban is előfordul), az egykori brit koronagyarmat politikai pártjainak egy része kellően nagy hírt kavart belőle, s már a kínai térnyerést kikövező trójai vonatnak nevezik a megvalósult infrastrukturális beruházást.

Hongkong területén belül sem ez az első kínai enklávé, noha a híres-hírhedt Kowloon Walled City esetében tényleges kínai uralomról csak 1912-ig beszélhetünk. Bár Kína ténylegesen nem ellenőrizte a helyszínt, igényéről egészen a kilencvenes évek első feléig, a Walled City eldózerolásáig nem mondott le. Hogy elkerüljék a kényes kérdés eszkalálódását, a hongkongi brit hatóságok sem mertek előzetes kínai hozzájárulás nélkül beavatkozni a gyakorlatban triád uralta, illegális bűntanyává váló lakótömb életébe.

A néhai Kowloon Walled City, ma park áll a helyén

A tisztázatlan viszonyokat a helyiek ki is használták. A gyakorlatban Hongkongban éltek, de ha a hatóságok a telep felszámolását tervezték, azonnal arra hivatkoztak, hogy a terület Kína része, s a hongkongi szerveknek semmi közük hozzájuk. 

West Kowloon állomástól csak pár perc sétára van az utat cirka huszonegynéhány perc alatt abszolváló reptéri gyorsvasút, melynek belvárosi állomásain egyúttal már lehetőség is van becsekkolni a járatra a legtöbb légitársaság esetében. Ja, s összességében még cirka 100 yuant nyerek is a dolgon, bár nem ez motivált. Mindegy, ezt is ki kell próbálni.