Rég volt már népművelés, így itt az ideje egy ismeretterjesztő posztnak. Különösen annak fényében, hogy a Diaoyu-szigetek (avagy japánul Senkaku) körüli kardcsörték továbbra sem állnak le. Miután a kínai határral kapcsolatos bonyodalmaknak terjedelmes irodalma van, így ez a mai bejegyzés csupán a nyitánya egy sorozatnak.

A Kínai Népköztársaság térképe a hivatalos kínai álláspont alapján 

A Kínai Népköztársaság 1949. október 1-jén alakult meg ünnepélyes keretek között, de a határproblémák már korábbra nyúlnak vissza. Maóék hatalomra jutása előtt a Csang Kaj-sek vezette Guomindang uralta az országot - kisebb-nagyobb sikerrel, s már az ő területi igényeik is nagyravágyóak voltak. Sőt, sok esetben túl is szárnyalták a kommunista Kína követeléseit, Külső-Mongóliáról (a mai független Mongólia) például - immár a Tajvan méretűre olvadt Kínai Köztársaság irányítóiként - csak a közelmúltban mondtak le hivatalosan is.

A két Kína elképzelései az ország határait illetően most már nagyjából fedik egymást, a különbséget csak az jelenti, hogy mindkét kormányzat önmagát érzi legitimnek. Bár Tajvan a gyakorlatban csak a vitatott hovatartozású szigetek ügyében tud fellépni, az összkínai nacionalista érzések vannak olyan erősek, hogy egymást általában - többnyire hallgatólagosan - támogatják, a lényeg, hogy valamelyik Kína berkein belül legyenek a kérdéses földdarabok.

Az ENSZ és az ENSZ-tagállamok zöme által elismert Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) a megalakulása óta szinte minden szomszédjával szemben területi követelésekkel élt. A viták - még a Maó-éra alatt - két ízben is konkrét fegyveres konfliktushoz vezettek (Indiával ill. a Szovjetunióval).

A nyitás óta már inkább a diplomácia nyelvén próbálkoznak, ennek eredményeként mára a szárazföldi határ kérdése majdnem teljesen rendezett. A két kivétel India és Bhután, rajtuk kívül az összes szomszéddal sikerült megegyezni.

A kínai-indiai határ a pirossal jelzett két nagyobb vitás területtel

A tengeri fennhatóság már egy bonyolultabb, s a közeljövőben nem is egyhamar megoldhatónak tűnő kérdés. Japánnal a már említett Diaoyu-szigetek miatt van vita, míg a Hainantól délre fekvő dél-kínai-tengeri szigetvilágon gyakorlatilag a teljes szomszédság marakodik.
Kína szerényen a teljes területre igényt tart, mialatt a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia és Brunei beérnék több-kevesebb, számukra szimpatikusabb zátonnyal.

Mint ahogy az ilyen esetekben előfordul, a marakodás tárgyai nem feltétlenül érik meg a csetepatét. A szárazföldön javarészt lakatlan, nehezen megközelíthető magashegyi területek felett folyt illetve helyenként még folyik is a vita, míg a vízen kevés kivételtől eltekintve pár négyzetméteres korallszirtekért.

Az érintett országok területi igényei a Dél-kínai-tengeren

A tengeri határviták sokkal inkább a zátonyok körüli tengerről szólnak. Az értékes halászati jogok mellett szénhidrogéneket is rejt a kontinentális talapzat, így minden résztvevő érdeke, hogy elismertesse a fennhatóságát a miniszigetek felett.

A jelen a szigetek körüli huzavonával terhes, az utóbbi fél évszázad azonban sokkalta inkább a szárazföldről szólt. A témát földrajzilag is három részre bontva elsőnként a még ma sem teljesen megoldott Himalája-Karakoram környéki szakaszról lesz szó (kínai-indiai, kínai-nepáli, kínai-bhutáni, kínai-pakisztáni határ), másodikként a (poszt)szovjet-kínai területi viták kerülnek terítékre, míg a befejező részben a Diaoyu és a déltengeri szigetvilág jön majd.