Tegnap volt a tanárok napja, s mivel mi a nagyvárosban voltunk, a mai napra lettem meghívva az asszisztensemmel együtt valamelyik diákom szülei által vacsorára. Lassacskán menni is kell, úgyhogy egészen röviden írok most csak.

Chongqingban sikerült elintézni mindent. Immár megvan a külföldi szakértői igazolványom (amit itt az alkalmazás feltétele, mivel a helyi munkaerőpiac erősen védett), rendeztük az egészségbiztosításom, s beadtuk a papírokat a tartózkodási engedélyhez is. Majd az október eleji egy hetes tanítási szünet előtt megyek Chongqingba visszakapni az útlevelemet az engedéllyel egyetemben.

Holnap majd írok egy keveset az eddigi tanítási tapasztalatokról, de most megyek rendbe szedem magam.

Majd ha visszaértünk Fengjiebe, írok az itt történt dolgokról, addig viszont most egy videót linkelek, amit a taxiból vettem fel. Egy kis városrészlet, sokat nem mutat, de ízelítőnek talán jó.

Volt némi küzdelem az indavideóval innen a hotel hálózatáról, de végre valahára feltöltődött.

Holnap utazunk Chongqingba az angolosok vezetőjével és az asszisztensemmel, kedden jövünk majd vissza.
Be kell menni a hivatalba elintézni a tartózkodási engedélyemet s a külföldi szakértői kiskönyvemet. Újra lesz orvosi vizsgálat, s a papírokat is be kell nyújtani ismét.

Ez egyúttal azzal is jár, hogy a keddi óráim elmaradnak a jövő héten. A hétfőieket már ezen a héten sem tartottam meg, mivel azok a kezdő csoportokkal lettek volna, s az igazgató szerint ők még nagyon gyengék angolból, úgyhogy őket előtte egy hónapig még kínaiak oktatják az én órámon is.

Nem tudom, lesz-e internetem amíg odaleszek, ha nem, akkor legközelebb szerdán jelentkezek. Addig is itt egy kép a sportpályánkról tele játszadozó diákokkal.

A túlpart hegyei a távolban, a pálya mögötti házak is 6 emeletesek, csak ott megint van egy szintbeli esés, az egész város ilyen teraszos

No, hol is kezdjük?

Vasárnap este 5-kor indultam volna a tervek szerint Katar fővárosán, Dohán keresztül Chongqingba, Katarból már közvetlenül. Az elvileg 16:20-tól kezdődő beszállás idejére nem történt semmi, majd bő fél órára rá bemondták, hogy egy órát késünk. Kicsit aggasztott, mert Dohában csak 2 és fél óra volt átszállni, s bazi nagy az ottani reptér, de ez még elvileg belefért. Az egy óra elteltével ismételten rádobtak egy órát. Erre már jobban aggódtam, de azt mondták, akkor átfoglalnak majd ott a reggeli 8 órás járatra (eredetileg fél 1-sel mentem volna), s így ha némi késéssel is, de odaérek.

Hogy hogy nem, végül törölték a járatot, állítólag Zágrábból nem ért Budapestre a gép valami technikai ok miatt, fel se szállt. Remek.

Azt mondták, akkor most elvisznek minket egy hotelbe, aztán még aznap este telefonálnak, hogy mire foglaltak át, s majd akkor addigra vissza is visznek. Jó. Valóban kényelmes és teljesen megfelelő szállást kaptunk a Marriotban, ahol jutott vacsi, majd másnap reggeli is.

Negyed 12 fele fel is hívtak, hogy minden rendben, a következő napi este 5-ös géppel mehetek, s egy nap csúszással így oda is érek. A bonyodalom a check-in pultnál kezdődött újra, kiderült, hogy a központban, Katarban engem nem foglaltak be a Doháig, csak onnan. Mivel maradék hely nem volt a gépen, így végső megoldásként átfoglaltak a török légitársaság Bp-Isztambul majd Isztambul-Peking járatára, onnan pedig Air China-val Chongqingba.

Mivel az isztambuli gép is késett, az ottani légikikötőben kemény futólépésben kellett megtenni az utat a biztonsági ellenőrzésen át a másik kapuig. Jó messze volt, meg eleve nem is ismerem azt a repteret (az sem Ferihegy méretű), úgyhogy elég necces volt, de végül elértem a pekingi járatot is.

Bár a Qatar kínálta kényelmes székek helyett kénytelen voltam valami nagyon szűk helyen nyomorogni, azért végül odaértem, s a kaja sem volt vészesen rossz.

Pekingben aztán, bár volt egy félórás késés, volt egy cirka 2 órám átvergődni a másik járatra, bár az sem volt annyira magától értetődő. Először egy metrószerű szerelvénnyel át kellett menni egy másik terminálrészre, majd ott megtalálni a belföldi transzferkaput. De azért Isztambulnál így is jobb volt.

A check-in során kiderült, amit sejtettem, s amiről hiába győzködött a Turkish Airlines becsekkoltató alkalmazottja, vagyis hogy bár Budapesten felcímkézték a csomagot egészen Chongqingig, Pekingben fel kellett venni és újra fel kellett adni azt. A törököknek sikerült valahogy letörni a kerekeket is a bőröndről, de azért lehetett valahogy húzni szerencsére.

Végezve a becsekkolással, elmentem a megfelelő kapuhoz, majd vártam a gépemre. Chongqing felé már csak kínaiak nyomultak, bár aztán a fedélzeten láttam egy európai ürgét is. Nagy megkönnyebbülésemre a reptéren még voltak dohányzó szobák, úgyhogy sikerült a Budapest óta nikotint mellőző szervezetemet egy kicsit mérgezni. Jellemző módon kivétel nélkül férfiak füstöltek odabenn, s hát keltettem némi meglepit. Adtak tüzet, majd le sem vették rólam a szemüket, amíg nem végeztem. Távozás után az egyik még elkapott egy picit, hogy a haverjával csináltasson rólunk egy közös képet.:) Hiába, a népszerűség. A dohányzó bainü (fehér nő) története biztosan sikert arat.

Chongqingban aztán már vártak az iskola képviselői, de azért szerintem annyira nem bánták, hogy késtem egy másfél napot, így a repikeretből addig ők is kedvükre szállodázhattak egyet. Mivel este 7-kor érkeztem meg, így még egy éjjelt ott töltöttünk el.

Előtte még volt egy közös vacsi, szecsuáni hot pot meg különféle egyéb nyalánkságok, s meglepően finom mogyorótej ital gyanánt. Egész pontosan fogalmam sincs, hogy milyen módon készül, de az íze jó volt.

Másnap reggel reggeli után nekivágtunk az utunknak Fengjie felé egy olyan autópályán, ami után sírva bújna el a Közgép. A hegyes-völgyes tájon max. 2 percenként vagy alagút (olykor 5-6 km hosszan) vagy hidak jöttek sorban, s bár az út nagy részét átaludtam, egészen gyönyörűek voltak a tájak. Úgy az út 2/3-ától már eltűnt az az elég undorító szmog is, ami Chongqingot ellepte (mintha folyamatosan ködben lenne a város), s tényleg csak a táj lenyűgöző szépsége maradt. Meg a mérnöki teljesítmény nagyszerűsége. Így ugyan mindössze 4 óra alatt Fengjie-be is értünk, de alsóbb szintű utakon, ahol a hegyeket valahogy kerülgetni kellene, azt hiszem, simán nem túlzás a 10 óra sem.
Káplár Balázs blogjával összhangban a kényelemért fizetni is kell, ha jól láttam, 400 jüanon felül perkáltunk a pályadíjért, ami átszámítva kb. 15 ezer ft. 

Fengjiebe érve aztán várt rám még egy ebéd is az iskola vezetőjével, helyettes vezetőjével, az asszisztensemmel, s a már említett fuvarozó kollégákkal. Itt is hot pot volt, de itt már nem tudtam visszautasítani az alkoholt sem, úgyhogy ittunk is egy pár pohár sört mindenki egészségére. Ja, és az igazgató dohányzik, s emiatt kaptam pár szálat az ebéd közben a 80 jüanos különleges cigarettájából. (Szerintem ugyanolyan, mint bármelyik olcsó cigi.)

Mára bekötötték az internetet is, úgyhogy megírhattam ezt a posztot is. Holnap majd írok egy keveset Fengjieről, amennyit ennyi idő után lehetséges.

Chongqingban vagyok a Wudu Hotelben, itt már negyed 12 van. Holnap reggel megyünk Fengjiebe.

Addig itt van két kép a szobaablakból, nem a legszebbek, s a fotók tárgyai sem azok, de hirtelen ennyire futotta. Fáradt vagyok, majd holnap pótolom a kiesett kalandos napokról szóló részt.

Kína tényleg messze van. Még légi úton is kényelmetlenül sokáig tart odaérni, különösen mióta közvetlen kínai járat nincs.

Nézegettem, leginkább két megoldás jöhetne szóba, az egyik olcsóbb minimálisan (135000 Ft), viszont Brüsszelben és Pekingben is át kellene szállni, a belga fővárosban ráadásul még dekkolni is egy napot. Kihagynám.

A másik a katariak járata, róluk amúgy sem tudok rosszat szólni. 145000-ért adják a jegyet, s mindössze egy dohai átszállás (az is csak 2 óra) szakítja meg, onnan viszont egyenesen Chongqing az úticél. Persze a retúrjegy kétszázezerből kijönne, csak épp nem tervezek mostanában visszajönni. 

Fengjie a nagyvárostól még jelentősen odébb van, a környék hegyes-völgyes terepviszonyai sem igazán kedveznek a gyors közlekedésnek. Egy frissen végzett helyi medikus ismerős szerint Chongqingból még cirka 10 óra az út. Ha így vesszük, akkor a repülő 14 órája semmi.

UPDATE: egy másik helyi arc csak 4-5 órát mondott, valami új főúton. Hát, majd elválik. Ha odaérek, majd megmondom, melyik volt a tuti.

Szeptember még messze van, s hogy addig se árválkodjon a blog új bejegyzés nélkül, íme néhány adat leendő (szűkebb és távolabbi) kínai lakóhelyemről.

Arról már írtam, hogy Fengjie járás ma Chongqing tartományi jogú város része, de hogy ezt nagyságrendileg is el lehessen helyezni, talán a következő hasonlat a legoptimálisabb. Képzeljünk el egy Európa-méretű szuverén országot. Ez lenne Kína. A régi Szecsuan (Sichuan) egy kb. Osztrák-Magyar Monarchia méretű tartomány. Ebből hasították ki Chongqing-ot, amely mintegy 82000 km², vagyis közel akkora, mint Magyarország. Ez a Chongqing tartományi jogú város hatásköre alá rendelt terület jópár járásra fel van osztva, ezek egyike Fengjie. Ennek nagysága 4,087 km², ami egy közepesebb méretű magyar megyével állítható párba, mint mondjuk Baranya vagy Csongrád.

A népességi adatok persze kissé eltérnek a hazaiaktól. Bár Kínában a népsűrűség relatíve nem nagy, az országos statisztikát nagyban torzítja, hogy a nyugati és északi területek zöme terméketlen magashegység vagy sivatag. Ez azt jelenti, hogy az a közel 1.4 milliárd ember a terület legjobb esetben is csak felén él, persze ezen belül is hatalmasak a regionális különbségek.
Fengjie járás lakossága a 2010-es népszámlálás alapján 834 000 fő, ami - a Kínával kapcsolatos prekoncepciók miatt elsőre talán szokatlannak tűnő módon -  csökkenést jelent a 2006-os, egymilliós lélekszámhoz képest. Ennek oka elsősorban a belső migráció a fejlettebb, tengerparti területek illetve Chongqing irányába.

Maga Yong'an egészen kicsi, mindössze 80000 ember lakja, de egyúttal ez a járás egyetlen valamirevaló városa (a következő a sorban kb. húszezres). Viszont meglepően új és modern, aminek az az oka, hogy az eredeti város az óriásira felduzzasztott folyó árterébe került sok más környékbeli településhez hasonlóan. A lakosság így kénytelen volt átköltözni, cserébe viszont lényegesen komfortosabb új házakat és lakókörnyezetet kaptak, még ha a kárpótlás állítólag nem is volt mindig teljesen problémamentes.

A régi Yong'anból ami maradt, az ma már a víz alatt van. Helyette épültek egy komplett új várost 8 kilométerre, egy kicsit feljebb a hegyoldalban, ránézésre helyenként még cirka 25 emeletes házakkal is megtűzdelve. Jelenleg valahogy így fest: