Liping 2014.01.24. 21:30

Gondolkozni nehéz

A kínaiaknak sajátos elképzelései vannak a hatékony munkavégzésről. Bár tényleg rengeteget dolgoznak, az eredményesség erősen megkérdőjelezhető. Különösen, ha valami nem várt kihívás lép fel...

Múlt hét szombaton Javierrel a VIP-ben voltunk, ami a legjobb itteni szórakozóhely, kicsit diszkó, inkább bár, mindenesetre a lehetőségek közül a legelfogadhatóbb. Hogy színesítsék a palettát, néhány héten át külföldi vendégszereplőjük van egy ukrán leány, Olena személyében. A szerelése alapján elsőre felmerült bennem néhány rosszmájú gondolat a foglalkoztatása célját illetően, de végül kiderült, csak énekel, s miután átvedlik civilbe, kifejezetten kellemes személyiség.

Angolul kimondottan jól beszél, nyugodtan taníthatna is, s emellett még a kínai kiejtése is egészen üdítő. Aznap este - kissé bizarr módon - mi ketten egymást közt kínaiul beszélgettünk, tény, hogy meglehetősen egyszerű formában, de majdnem mindent meg is értett. A bankszámlanyitás művelete viszont már meghaladja a nyelvi képességeit, így aztán tegnap megkért, hogy kísérjem el és segítsek neki a kivitelezésben.

A saját bankomnál, a Construction Bank of China-nál szeretett volna számlát, így felkerekedtünk a belvárosi fiókig. Kínában elméletben bármelyik külföldi jogosult a banki szolgáltatásokat igénybe venni, legyen az itt élő, itt ideiglenesen munkát vállaló vagy épp akár csak itt turistáskodó egyed, így aztán nem is számítottam semmilyen bonyodalomra.

A helyzet másképp alakult, kb. egy óra után adtuk fel. Addig menetrendszerűen mentek a dolgok, zajlott a folyamat, amíg valami nehezen érthető okból kifolyólag el nem kezdtek követelni tőle valami másik iratot is az útlevél mellé. Eddig három helyen nyitottam számlát, s sosem kértek semmi mást. 
Van már némi tapasztalatom az ügyintézések terén, így elsőre nem rettentem meg, igyekeztem őket jobb belátásra bírni, mutogattam a kártyámat, hogy nekem is elfogadták az útlevelet minden más nélkül, itt, Xianningben, ők.
A procedúra során megfordult nálunk a létező összes ügyintéző, beleértve a fiókvezetőt, konzultáltak telefonon is, aztán csak arra jutottak, hogy náluk az útlevél nem elég. A végére belemenni látszottak valami olyan megoldásba is, hogy az én papírjaim is megfelelőek lesznek kiegészítésnek, amiben sok logikát nem véltem felfedezni. Miután nem hordom magamnál ezeket, így itt feladtam, otthagytuk őket.

Mivel a bankhoz Olena ragaszkodott, így átmentünk a suli melletti fiókjukba, ahol újrakezdtük az egészet, szerencsére sokkal kevesebb problémát előidézve. Ott már meglepő módon elégnek bizonyult az útlevél is, s végül sikerrel jártunk. Azért értetlenkedés ott is akadt, de semmi megoldhatatlan.

Érdekes élmény kínai dolgozókat szokatlan szituációkban látni. Ha a munkavégzés során bármi olyannal szembesülnek, ami nem a begyakorolt, standard kivitelezés mentén zajlik, egyszerűen lefagy az agyuk. A waiguorenek jelenléte eleve stresszhelyzetet idéz elő, akárcsak a latin betűk és az ismeretlen formátumú dokumentumok. Látszik az arcukon, hogy teljesen tehetetlenek, egyszerűen elképzelésük sincs, hogy mit lehetne lépni a probléma elhárítására. Ilyenkor újabbnál újabb emberek kerülnek elő, akik mindannyian végignézik ugyanazokat a dolgokat, egymás után, s egy-egy ember többször is. A gondolkodás egyáltalán nem megy nekik. Ha végigtekintünk az oktatás módszerein, ezen picit sem lehet csodálkozni.

Címkék:kína agyhalál bankolás xianning 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása