Ma ezt hozta a postagalamb a fiókomba.

Igen, kicsit unom már, hogy ez a téma megint, de tartok tőle, hogy néhány hónapig, de akár fél évig is kitart ez az állapot, így jobb, ha hozzászokunk. De hogy változatosabb legyen a helyzet, ezúttal nem az európai kataklizmáról elmélkedem, inkább csak arról írok, felénk miképpen zajlik az élet.

(A nem érintett téma esélye ma sokkal kisebb, mint a legutóbbi bejegyzés idején volt. Időközben szerencsére mindenhol bezárták az iskolákat, sok felé a határokat, s ha ki is várták, amíg 6500 napi új esetük lett, végül talján barátaink a mellőzhető munkahelyeket is. A lakosság még így is aránylag szabadon kóvályoghat a város másik végében lévő, szimpatikusabb szupermarketig, de valószínűleg túl sok jelentősége már ennek sincs a csizmára emlékeztető ország helyzete szempontjából.)

Írország egy aprócska földdarab, kb. 70 ezer km2-es területtel, vagyis nagyjából Magyarország háromnegyedének megfelelő méretű. Ezen csaknem ötmillió ember él, ami szintén nem egy hatalmas szám. Speciális helyzete, hogy a sziget északkeleti csücske, Észak-Írország (további cirka 14000 km2 és majdnem kétmillió lakos) a mai napig brit uralom alatt áll. Ennek megváltoztatása érdekében a nem olyan távoli közelmúltig erőszakos eszközökben sem szegény ellenállási mozgalom küzdött (talán nem ismeretlen csengésű az IRA neve), amely a brit főszigeten sem volt rest robbantgatni. Függetlenség nem lett, de sikerült békét kötni (ún. nagypénteki egyezmény). Ennek létfontosságú eleme, hogy nincs ír belhatár, a népek szabadon járnak-kelnek. Emiatt akadt meg a Brexit folyamata is többször, s emiatt is van az, hogy a járvány kezelése is felemásra sikerült.
Nálunk elég hamar bezárták az oktatási intézményeket, bevezették az Európa-szerte szokásos intézkedéseket, a brit Észak-Írországban viszont, hála a nyájimmunitásról szőtt, idővel kukázott ötleteiknek, nem kapkodtak. S bár külföldről már csak karantén után lehet belépni az országba, ebbe természetesen nem számít bele Észak-Írország. Nehéz megmondani, hogy a fertőzés honnan jelent meg, valószínűleg bőven hoztak belőle a nyaraló írek, de az első diagnosztizált esetek a sziget északi, brit felén történtek.

Írország egésze a brit korona elnyomása alatt volt több mint háromszáz éven át. Uralmuk alatt a helyiek nem sok pozitív dolgot tapasztalhattak, az abszolút negatív csúcspont a burgonyavész alatti angol hozzáállás volt, amikor szándékosan hagyták éhezni az íreket, a brit piacra szánt termékeket pedig zavartalanul elszállították.
A földesúri osztály a megszállók közül került ki, s ösztönözték az anyaországból származó betelepülést is. Az újonnan érkezett protestánsok mellett a hagyományosan katolikus írek egy kis részét is sikerült az anglikán egyház alá terelni, s ez a felekezeti különbség felelős az Északon erős brit érzelmekért. Az ír függetlenség idején az anglikánok alkották Észak-Írország lakóinak nagyobbik felét, így került sor a sziget felosztására. Azóta az etnikai viszonyok változtak, a hagyományosan szaporább katolikusok létszámban már felülmúlják a protestánsokat, így egyre reálisabb annak az esélye - különösen a Brexit mellett -, hogy egyesüljön az ország, a nagypénteki egyezmény lehetőséget is ad egy ilyen témájú népszavazás kiírására.

Mostanra már egészen szép számaink vannak. A Köztársaságban 900 feletti fertőzött ismert, míg a teljes szigeten már ezer feletti ez az érték. A halalálozás ugyanakkor alacsony: nálunk 4, északon két beteg hunyt el.
Hogy ennyien vannak, az annak is köszönhető, hogy a kormányzat a szűrések mellett kötelezte el magát. Már kb. két hete bárkit tesztelnek, aki köhög vagy 38 fok feletti láza van. Legalábbis ez az elmélet, de azért az ellátórendszer kapacitása itt is véges. Most épp prioritásos teszteket jelentettek be az egészségügy dolgozói részére (közülük került ki a fertőzöttek ötöde), mivel a vizsgálatok 4-5 napos csúszásban vannak, jelenleg negyvenezernél többen várnak tesztre. Vagyis egészen más nagyságrendek vannak ezen a téren a magyarországi gyakorlathoz képest.

Nálunk, Mayoban egyelőre 10 alatti az esetszám. Ők mondjuk jó eséllyel itt, Castlebarban lehetnek, tekintve, hogy ez a legnagyobb település.

Várnak egy nagyobb ellátmányt is Kínából, mivel itt is hiány van védőfelszerelésből. (Még jó, hogy Kína már összeszedte magát annyira, hogy most ellássa a világot ezekből.)

Ami a hétköznapokat illeti, arról én személy szerint nem sokat tudok mondani, mert nem megyek sehová. Itt ugyan nincs kijárási tilalom, de az én átlagos életvitelem is ugyanilyen, gyakorlatilag mindig itthon vagyok. Bevásárolni is online szoktam, ott most volt egy kis fennakadás, a liszt egy bő hétig hiánycikk volt, kézfertőtlenítő és gazdaságos wcpapír meg még most sincs. Szeretek ritkán, sok dolgot venni, így itthon mindig van minden. Az emlegetett papírt csak a hírek miatt csekkoltam, amúgy eszembe sem jutott, mert nincs fogyóban. A liszt hiánya némiképp frusztrált, mert magam sütöm a kenyeret, s így heti másfél kiló elfogy. Valójában így sem volt vészhelyzet, mert tegnap kezdtem meg az utolsó tíz kiló liszt egyik kétkilós darabját. Az azért így is idegesítő volt, hogy kb. négyszer kellett módosítanom a legutóbbi, épp a hisztéria csúcsára eső rendelésem, mert mindent elhordtak. Mostanra csillapodni látszik ez a helyzet.

A tengerimalacok elesége terén sem volt probléma, még februárban hoztak 30 kg szénát, amiből vagy 20 még megvan, s tápból is van itthon vagy 10 kiló. Koronavírustól függetlenül.

Férjem továbbra is dolgozik, s mivel az élelmiszeriparban tevékenykedik, így sanszos, hogy a céget, mint stratégiai jelentőségű objektumot, a végsőkig működtetik még óriási gebasz esetén is.
Ami akár lehet is. Az itteni országos fődoki szerint akár a napi kétezer új esetet is elérhetjük (ami azért elég durván hangzik, még akkor is, ha zömmel másutt felderítetlen páciensekről is lenne szó), mielőtt csökkenésnek indul a trend. Én azért többre értékeltem volna, ha inkább időben lezárják a szigetet. Hát, ez van. Egyszer majd csak véget ér.

Március 17-én lesz szigetünk nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja. Mivel - nem hivatalos - ünnepként az USA egyes részein is erős marketing övezi, valószínűleg olvasóim előtt sem teljesen ismeretlen ez a nap.

Patrik egyébként Írország egyik védőszentje, s elvileg ezen a jeles dátumon múlt ki még az ötödik században, az akkori viszonyok mellett erősen élemedett korban. Na de ez mindegy, mivel ír ünnep, értelemszerűen az ivással kötötték össze, talán nem is teljesen alaptalanul.

Patriknapon több nagy parádé is lett volna, a legkiemelkedőbb - nem meglepő módon - Dublinban, de egy arányosan kisebb még nekünk is jutott volna Castlebárban. Most azonban a koronás fertőzések miatt elmarad mindkét buli - feltehetően még több is, de azokról nem olvastam.
Merthogy itt is van vírus, jelenleg 24 azonosított páciens, illetve a sziget brit területein még 16. Nyugat-európai viszonylatban nem rossz arány, de némiképp előnyösebb a helyzetünk, itt nem igazán van tranzitforgalom és az ír belhatártól eltekintve elég limitáltak és jól ellenőrizhetőek a belépési pontok - szigetként ez jár.

Ami szintén egész megnyugtató, hogy az alacsony esetszám ellenére már több mint ezer tesztet végeztek, s karanténban is vannak szép számmal, a magyar teszetoszáskodásnál jobban állnak. Bár én a helyükben még időben lezártam volna a szigetet. Na mindegy.
Egy hatalmas adag szerencsével talán elkerüljük a nagy járványt, de ha mégsem, magunk miatt nem kell aggódni, 40 alatt vagyunk mindketten, nem kifejezetten a veszélyeztetett korcsoport, s már egy bő hónapja szedek multivitamint is, hogy a relatíve alacsony kalóriabevitelem mellett se veszítsek az immunitásomból. 

Az igazán nagy szívás nem is ilyen téren várna ránk, hanem hogy esetleg leáll az ország és férjem munkahelye is. Szerencsére ezzel kapcsolatban sem kell tartani a helyzettől, mert a jelek szerint ilyen esetben is jár a normális munkabér, ami kifejezetten megnyugtató. Úgyhogy végeredményben csak annyi a kínom, hogy szeptemberig vonuljon el ez a kórság, mert nem szeretném, ha csúsznának a tanulmányaim és ezáltal a hosszabb távú terveim is emiatt. Ha ennek nem lesz akadálya, akkor majd legfeljebb itthon PUBG-zünk meg sorozatozunk, miközben a Tesco vagy a Supervalu vagy az ír állam hordja a kaját. 

A tavalyi év során elég jelentős változások történtek az életemben. Számos közülük elkerülhetetlen, egyik-másiknak pedig már jócskán ideje volt, míg néhány egy picit talán radikálisabb a kelleténél.

Ott volt az országváltás, ezt muszáj volt, bár szerencsére eddig egyáltalán nincs rá panaszom. Mintegy 15 év után leraktam a cigit is, amit már egy jó ideje terveztem, csak sosem volt rá elég jó alkalom. Az abbahagyás nem volt nehéz, kb. három hétig volt bennem sóvárgás, de addig sem folyamatosan, azóta meg nagyon ritkán jut az eszembe. Most már talán azt is kijelenthetem, hogy sikerrel jártam, mert már nyolc hónapja, hogy nem gyújtottam rá, s őszintén szólva egyáltalán nem is hiányzik a dolog. Innen visszszokni elég nagy baromság lenne.
Az időzítést akkor leginkább azzal lehetett megindokolni, hogy ideát igencsak drágán mérik a füstölnivalót, s nem szeretnék havonta 500 eurót erre elcseszni. Azóta kiderült, hogy nagyjából a feléből is megoldható lett volna a dolog, mert széles körben hozzáférhető a lengyel csempészcigaretta, de szerencsére nem ezt választottam.

A leszokással nincs is semmi gond, az viszont tagadhatatlan, hogy ezzel párhuzamosan elkezdtem hízni. A cigi csökkenti az éhségérzetet és gyorsítja az anyagcserét, ezek a stimulusok kiestek, így óhatatlanul is állandóan éhes voltam. 178 centimhez gyárilag 64 kiló versenysúly jár. Hozzászoktam, hogy egy 60+ kilós nőt látatlanban tehénnek gondolnak, de én 50 kilósan valószínűleg nem lennék életben, mivel már a 64 mellett sincs rajtam egy deka felesleg sem, 20-as BMI-nek megfelelő érték. Az eseményeknek hála elég gyorsan 70 felett találtam magam, aztán a 75 is meglett.

Alapesetben nem szokott gondot jelenteni, ha fogynom kellett, mert minden gond nélkül visszafogtam a kalóriabevitelt és elég gyorsan formába lendültem. Ezúttal azonban ez nem működött, be kellett lássam, hogy nem tudok koplalni, gyarló testem csúnyán megtréfált. Erre fel jött a rendszeres mozgás ötlete, amiről írtam is korábban.

Idáig szerencsére nem fajult a dolog, még a huszonéveim közepén elért abszolút csúcs idején sem, ami a mostani felső értéknél is majdnem egy tizessel több volt - soha többé olyat!

Nos, ez nem bizonyult tartósnak. Egy hónapra szólt az első bérletem, ezt épp kihasználtam, aztán itt le is állt a dolog. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy elkezdett fájni a térdem, ami, figyelembe véve, hogy mennyit bicikliztem és tapostam, nem is csoda, különösen, hogy mellé ott volt az extra súly is. A másik, hogy mindössze annyi eredménye lett, hogy tartottam a (túl)súlyomat, mivel az edzések miatt még többet ettem. Ez így nem mehetett, így szünet került beiktatásra meg porcerősítő és pihentetés. Szerencsére elég hamar elmúlt a fájdalom, én pedig 78 kg lettem.


Végül aztán szerencsére januárra eljutottam odáig, hogy úgy éreztem, megszoktam már ezt az új helyzetet. Na nem a dagadtságom, azt nem, de sikerült átállnia a szervezetemnek a nikotinmentes létre és már nem vagyok éhesebb a kelleténél, s újra megy a diéta is. Azóta szerencsésen visszamentem 70 alá, s remélhetően áprilisra visszaállok a normál kerékvágásba.

A mozgást viszont újra szeretném kezdeni. Mindenképp térdkímélő formában. Az elég jó biznisznek tűnik, ha mellette emelt kalória mellett is tartom a súlyom és a fittségemnek sem fog feltétlenül megártani.
Az átmeneti testsúlyos hullámvölgy ellenére megérte az egész cécó. Most már rendesen funkcionálok, így leküzdhető a probléma, s ami a legfontosabb, hogy a cigimentességet tartom. Bár egy ponton, a kilátástalannak tűnő terebélyesedés időszakában egyszer megfordult (nem igazán komolyan) a fejemben, hogy inkább visszaszokom, de nem vállalom, hogy dagadt leszek, a lényeg hogy mégsem tettem. Ez a fő.

(Azért, hogy mi lesz a mozgás sorsa, arra majd visszatérek később. Bár komolyan szeretném, ha tartósan az életem része lenne, azért várjuk ki a végét. Akaraterő sok van bennem, de lustaság is.)

Ez egy hirtelen megszületett impulzusbejegyzés, ami valójában meglehetősen mérsékelten vág a blog profiljába. Olvasóim megértéséért köszönettel tartozom.

___________________________

A közelmúlt szenzációt kiváltó fejleményeinek köszönhetően a magyar sajtóorgánumok sem feledkeztek meg a brit monarchia ügyes-bajos dolgairól számot adni. Ennek – illetve a már mindenhol jelenlévő kommentelési lehetőségeknek – hála azzal is szembesülnöm kellett, hogy a Kárpátok bércei által körbeölelt kis hazánk lakói számára mindez óriási relevanciával is bír. Preferenciától, szimpátiától függően vérre menő viták folynak, mintha csakugyan azon múlna a csirkefarhát fogyasztói ára, vajon Meghan papucsa-e a kis herceg, és hogy Bözsi királynő látja-e még imádott dédunokáit, vagy immár örökre a jeges Kanada fogjai maradnak.

Egészen bámulatos jelenségnek lehetünk tanúi, amire szociológiai tanulmányok tucatjait lehetne építeni. Szakértő magyar állampolgáraink egészen behatóan ismerik az érintett kékvérűek (na meg persze egyes befurakodott színesek) személyes tulajdonságait, motivációit, mintha csak legalábbis együtt őriztek volna libát nyári szünetben.
A nagy érdeklődést én ugyan még Őfelsége tényleges alattvalói részéről sem igazán értem, de a monarchia intézményének fenntartása a mindennapi betevő cirkusz biztosítása miatt egyértelműen igazolhatónak tűnik. A britek helyében én mondjuk a perszonálúnióban nem résztvevő, de annak bulvárgyümölcseit élvező kívülálló nemzetektől is szednék pénzt a költségekre. Ha már kicsinyesek hozzá, hogy saját uralkodóházat ültessenek országuk élére. Pedig milyen szép lenne a magyaros királyi esküvő, vagy a szaporulatot váró ünneplő tömeg a Honvédkórház előtt.

(Azért annak személy szerint örülök, hogy új hazám egyelőre még brit igát nyomó északi darabja is inkább a korona alóli felszabadulás felé látszik haladni, déli része pedig a tényleges függetlenség utáni első adandó alkalommal le is cserélte a berendezkedést köztársaságira.)

Elvileg a mai nappal lezártam a felsőoktatási jelentkezésem, amit lehetett, megtettem a siker érdekében. Mint érett kategóriájú versenyző, február 1-ig köt a határidő, úgyhogy addig még variálhatok ezt-azt, ha muszáj, de már nem szeretnék.

Túl sok dolgom nem volt. Az ezeréves, otthoni érettségimről kellett készíteni egy fordítást, amit teljesen elfogadható, hivatalos formában, postázással együtt 55 euróért készített el az egyik legnagyobb ilyen iroda, szerencsére anélkül, hogy nekem ehhez bárhová is mennem kellett volna - elég volt a jó minőségű kép a nevezetes dokumentumról.

Mivel éppen nagykorúként még nagyon nem voltam férjnél, így a név az érettségin nem stimmel a jelenlegivel. Ennek feloldására a szerencsére már nagyon modern, háromnyelvű, hazai házassági anyakönyvi kivonatom másolata szolgált, amit ma sikeresen készítettem el az IELTS eredményének duplikálásával egyetemben. E két másolatot még hitelesíteni kellett, amit fél perc alatt, teljesen ingyen elvégeznek a Garda (zsaruk) épületében. Annyiból áll csak, hogy lepecsételik, miután látják, hogy hasonlít az eredetire.

Ezt a három papírt kellett ma feladnom még a Central Application Office-hoz, aztán onnan már ők szórják szét az érintett intézményeknek, igény szerint.

Nálam csak egy ilyen intézmény van, a helyi főiskola. Ott végül a már említett földrajz-történelem mellett, mintegy utolsó túlbiztosításként megjelöltem az idén induló földrajz-outdoor education szakpárt is, ahol gyakorlatilag tuti, hogy nem lesz meg a teljes létszám. (Maga az outdoor education valami kifejezetten kamuszagú pálya benyomását kelti, de már ismertetett okok miatt ez mérsékelten izgatna.)

Mint matúr jelentkező, az érettségi eredményem nem számít semmit, csak annyit igazol, hogy van előképzettségem a tercier oktatás berkeiben edukáltatnom magam, ismét. A jelentkezésem elbírálása az általam megírt cover letter alapján zajlik, amiben igyekeztem minden álmom netovábbját megtalálni a megcélzott iskola személyében. Remélhetően a szakon ez lesz az egyetlen ilyen kis esszé, amit idén olvasniuk kell.

Ezt azért még egyszer átnézem majd még hónap vége előtt, ordító nagy hülyeség ne maradjon benne. Aztán várunk az ítéletre.

Online megcsekkoltam az IELTS eredményt. Nyelvtudásom alapján nem zárhatnak ki az ír felsőoktatásból. 

Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

Tegnap volt szerencsém Galwaybe látogatni, ugyanis ez a legközelebbi vizsgahelyszín hozzánk. Merthogy a felsőoktatási tanulmányaimhoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódok el nyelvi akadályok miatt. Ebbe igazán nem lehet belekötni, de a kétszáztíz eurós vizsgadíjat el tudtam volna hasznosabban is költeni, ha megerőltetem az agyam. Mindegy.

A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt. Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van.

Galwayben aztán szerencsére nem kellett sokat menni, mert a vizsga helyszíne pár méterre volt a buszállomástól. Némi - fotózással és ujjlenyomatvétellel egybekötött - regisztráció után még fémdetektorral is átvizsgáltak, majd mehettem a szobába várni, hogy kezdjünk. Ez amúgy nem valami itteni fejlesztés, elvileg az egész IELTS-es rendszer így működik. A szakmai hátteret a British Council biztosítja, s ez a standard felmérője a népek angoltudásának. Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb. Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet - ez azért nem annyira durva.

A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez. Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. Egy egészen biztos, ugyanis a convenient szót is le kellett írni, amit egy évtizede nem tudok megtanulni, s mindig elgondolkoztat, hogy i vagy e van benne. Sikerült a rossz verziót írnom. Szerepelt a wave szócska is, ez is évtizedes gyötrelmem, hogy melyik a szimpla és melyik a dupla vé, de ez legalább jó lett. Mindenesetre a legrosszabb esetben is 7.0-t várok. A teszt ezen része 30 perc, utána még van 10 perc átírni az eredményeket az answer sheet-re. A felvétel egyszer hangzik el.

A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember. Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. Pl. adott bekezdések miről szólnak, megadva x különböző, sokszor csak árnyalatokban eltérő lehetőség. Az itthoniakból kiindulva olyan maximum 5 hiba azért előfordulhat ilyenek miatt, több nem valószínű. Ha így van, úgy 8.0 lesz az eredmény, ha csak három hiba van, úgy 8.5. A kilences, maximális pontszámba csak egy hiba fér bele, ettől nem tartok, általában natívoknak sem sikerül.

A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. Az összes kétséges szót lecseréltem, aminél megvolt a veszélye annak, hogy nem jól írom le, amúgy meg minden rendben volt. Ha esetleg hagytam benne valami hibát vagy valami nem tetszett nekik, akkor az majd gondolom látszik az eredményen. Ezt a modult itthon nem tudtam előzetesen kiértékelni, mivel itt nem standard válaszok vannak, de láttam egy 5.5-ös és egy 7.0-s példát is, az utóbbi sem volt egy komplex mű. Majd meglátjuk, mit adnak, de azért egy 8.0-ban bízom.

Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően. Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani. Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.

Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van - igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!