Javarészt ma is házon kívül voltam. A csajszikkal ebédeltünk, elmentünk Xiaodonghaira fürdőzni, majd vacsiztunk, s végül egy KTV-s (karaoke) helyen voltunk mostanáig. Épp az előbb rakott ki a motoros taxi.

Ma már két üveg sört is lenyomtam, s kornyikáltunk egy csomót. Az egy szem Yangyangot leszámítva a többiek hamisabbak voltak nálam, úgyhogy fel nem sültem.:)

Holnap majd megint írok valami tartalmasabbat, mára ennyi jött össze.

Jóccakát!

Hainan második számú városa elég jelentősen elüt az eddig általam látott kínai helyektől. Az első szembeötlő különbség, hogy meglepően kultúrált, jól karbantartott település. Még a szinte kizárólag helyiek által látogatott helyszíneken is egészen korrekt körülmények uralkodnak, a turistazónák színvonala pedig teljesen kifogástalan.

Sokan riogattak azzal, hogy Sanya drága. Ebben lehet igazság is, de csak körültekintés kérdése az egész. Amíg ki lehet fogni elfogadható, önálló szobás szálláshelyet főszezonban (kínai internethasználat nem árt hozzá) 70 yuanért, vagy épp normális adag kaját szerezni 6-8-ért, addig azt hiszem, hogy igazán pénztárcabarát helyszínről beszélhetünk.

Való igaz, ha lustaságból nem hagyjuk el Dadonghait, itt egy-egy fogás 30 yuan alatt nehezen hozható ki, s a helyi boltokban a félliteres kóla ára is 3.5-4 yuan, bár még itt is láttam egy helyen háromért. Ugyanakkor ez mégiscsak egy színvonalas turistaparadicsom, s mellesleg Chongqingban is 3.5-be kerül, ha kisboltban szerzi be az ember.

A Majomszigetre (erről később majd külön) szervezett túra is kerülhet 250 yuanbe, míg a kínai weben beszerezhető 100-ért is.

Persze pillanatok alatt el lehet verni rengeteg pénzt is. A nagy szállodák árai nemzetköziek, s az itt épp a szomszédban emelkedő Nyár Áruház sem épp az én büdzsémhez van szabva. Tipikusan a sznobéria élteti, a hatodik emelet kiemelten exkluzív üzletsora például már csak tagsággal látogatható (amihez napi 3000 yuan felett kell költeni).

Az ötödiken lévő Corner's Deli-ba viszont én is betévedtem, s bár elég húzós árak vannak, az eladásra kínált termékek túl csábítónak bizonyultak fél év Kínával a hátam mögött. Így ettem három napig mindenféle normális főtt kaja helyett egészen kiváló bagettet (22 yuan), holland sajtokat (60-80 yuan) és olasz szalámikat (60 yuantól). Az utóbbiak árai itt nem jinben, hanem 10 dekában értendőek. Valamit valamiért. Tényleg iszonyat jólesett, nyárig kitartok az élménnyel.

A hainani kaja amúgy az eddigi tapasztalatok alapján nem túl jó. Főleg tengeri herkentyűkkel és tésztával operálnak, bár mentségükre szóljon, a mangó és az ananász gyakran belekerül a táplálékba. Mindenesetre maradok a szecsuáninál, az lényegesen jobban bejön, s szerencsére nagy mennyiségben állnak rendelkezésre szecsuánit vagy valami normálisabb északi konyhát kínáló helyek is.

Xiaodonghaiba vezető utunkon taxival mentünk (ott röpiztünk), s egy elég jó távért fizettünk 15 yuant. Feingjiei tarifával lett volna kb. 8-10. A hazamotorozás is csak 15-be került, valamivel rövidebb távon, de éjjel. Ez utóbbiakhoz azért nem hátrány, ha kínai az ember, vagy képes legalább kínaiul beszélni, mert a turistákkal örömmel fizettetnek nagyságrendekkel borsosabb összegeket.

Összefoglalva: Sanya egy nagyon jó hely, a tenger kristálytiszta, gyönyörű kék, az időjárás kellemes, s odafigyeléssel intézve kimondottan olcsó. Feltéve, ha az ember nem európai kajára vágyik...

Ha már a trópusokon vagyunk, nem lehet eltekinteni a Kína más részein sehol nem ekkora bőségben hozzáférhető gyümölcsözöntől. Még a turistákkal gazdagon tűzdelt részeken, mint Dadonghai, ahol a szállásom fellelhető, is egészen olcsón lehet hozzájuk jutni, de a némi buszozással (egy irányban 1 yuan) elérhető belvárosban gyakorlatilag fillérekért vágják őket az emberhez.

Mangó, kókusz, ananász, sárkánygyümölcs, bébibanán meg kismillió egyéb egzotikum, amiknek magyar nevük sincs. 4-5 yuanért 1 egész jin mangót kapni, ráadásul kicsiny, bébiméretűt, amiben a mag sem akkora otromba, mint az otthon kapható óriásokban. S érett, mennyei, finom.

A banán is pár yuanes cikk, s a héj egészen vékony, az ehető rész pedig nagyságrendekkel jobb, mint a hagyományos banáné.

Sokfelé árulnak kókuszt, az éretlen fajtából, a benn rejlő nedű miatt. Turistás helyeken 20 yuan alatt nem lehet megúszni, de beljebb akár ötért is megkapható. Eddig sosem próbáltam, de ha már itt vagyok... Nem rossz, a lé kicsit édeskés, s egy cirka másfél liter lehet egy-egy fejben, de semmi extra. Ellenben a vízhajtó hatás hamar jelentkezik. Egy alkalommal belefér.

A mangót viszont sosem lehet megunni. Imádom.

Még ideérkezésem előtt hallottam róla, mennyire felkapott hely Hainan az orosz turisták közében. Ez annyira nem is nagy csoda, hisz' Szibéria s az orosz Távol-Kelet vidékéről ez az egyik legkönnyebben megközelíthető trópusi desztináció.

Ahhoz azonban a helyszínre kellett jönnöm, hogy észleljem, mégis milyen nagyságrendben épült rájuk a helyi idegenforgalom. A hatékony marketing, s a rájuk szabott könnyített beutazási feltételek hatására - ha a helyiek szintén nem csekély léptékű létszámától eltekintünk - majdhogynem a Krímen vagy a grúz partokon érezheti magát az ember.
Utoljára Jevpatorijában láttam ennyi cirill betűs feliratot, s a lokális kereskedőréteg is felszívta a szláv vendégek kiszolgálásához szükséges tudást: szinte minden sarkon akad valaki, aki elkezd oroszul karattyolni. Nem is mindig olyan rossz akcentussal. Az itt-ott felcsengő orosz muzsika sem szokatlan.

Míg Kína más részein a default elképzelés szerint angol vagy amerikai vagyok, itt fel sem merülhet, hogy ne orosz lennék. S bár most nincs is igazán szezon (számukra), a hely főleg a tavaszünnep miatt vakációzó kínaiakkal van tele, azért egészen sok gyévacskát és ronda orosz hapsit látni.

Miután Hainanra látogatni még a kedvező árak ellenére sem annyira olcsó, elsősorban tehetős oroszokról beszélünk, ennek megfelelően orrba-szájba vásárolnak fel jóformán mindent a rájuk szabott, s igencsak nem olcsó duty-free shopokban és nyugati vagy luxustermékeket kínáló boltokban.

Amennyire észrevettem, nagyon azért nincsenek oda értük. Az üzlet persze fontosabb, s így ezt direktben nem éreztetik, de ha kiderül, hogy én Kínában élek és beszélem a nyelvet, akkor azért van véleményük.

Egy dologban viszont még fejlődhetnének. A fürdőruhákat egészen biztosan nem a nemzetközi vendégseregnek árulják, kitartó kutatómunka ellenére sem találtam igazán vállalhatót. Nem vagyok egy kebelcsoda, de a kosárméretekkel van némi gond, így napozni nem is nagyon merek. Az olykor meglehetősen terjedelmes orosz fehérnépek garantáltan nem helyben szerezték be a saját tengerparti öltözetüket. A már messziről észrevehető, cirillbetűs masszázsfeliratok szolgáltatásait azonban előszeretettel veszik igénybe.

Szóval, tény ami tény: az oroszok Sanya meghatározó elemei.

Összeismerkedtem tegnapelőtt két szintén chongqingi leányzóval, s ma velük töltöttem a napot. Elmentünk egy másik partra, ahol strandröpiztünk - a magam részéről nem túl eredményesen, majd estére beugrottunk egy bárba. Vagyis inkább fellibegtünk, merthogy a huszadik emeleten, egy magasház tetőterén került kialakításra, egészen elképesztő panorámával. Megittam egy egész üveg sört is.:)

Hazafele motoros taxival jöttem, volt egy fílingje itt délen, a jóidőben, tetszett.

Ma nem volt nálam a fotómasinám, de amint megkapom a többiek képeit, válogatok belőle a poszthoz.

Holnap ígérem, bőbeszédűbb leszek, s kaptok normális bejegyzést is. Most megyek aludni, mindjárt hajnali egy.

A bájos kis szőrmókok persze leginkább csak zabáltak. Ilyen diétás menü mellett ez nem róható fel nekik, szinte az összes éber pillanatukban esznek. Azt viszont roppant ügyesen.

A hüvelykujjuk egészen majomszerű, befelé fordítható, így könnyedén lefejtik a bambuszleveleket. Mikor már elég van a markukban, egy kicsit megsodorják őket, majd a komótos rágcsálás jön. Így energiatakarékos.

---

Chongqing állatkertje mindenképp megér egy vizitet. Csak emiatt senki ne keresse fel a várost, de ha már a környéken jár, érdemes beugrani.
A felnőtt belépő szezonon kívül 20 yuant kóstál, szezonban (pl. február 1-től, vagy az októberi nemzeti ünnep alatt és nyáron) ez megemelkedik 30 yuanra.

A helyszín könnyen megközelíthető, a kettes metróvonal Dongwuyuan (állatkert) megállója pont a főbejárattal szemben tesz ki.

Maga az hely roppant szellős és szépen konstruált. Rengeteg a park és rendben is van tartva. A kifutók elsöprő többsége is át van építve, s így modern, tágas helyen élnek a bennlakók. Egy-két helyen fellelhető még a régi rácsos, apró ketreces megoldás is, de ezek felszámolása is csak idő kérdésének tűnik.

A kert fő attrakciói a pandák. Egy egész külön részlegen, közel 10 kifutóban csak pandák vannak, egyik-másikuk egészen megdöbbentően közel, majdnem karnyújtásnyira az emberektől. Mindössze egy árok tartja odabenn őket, így a nézelődést nem gátolja semmilyen tereptárgy.

A pandákon túl felettébb látványosak az elefántok is: jártam már pár állatkertben az évek során, de nem rémlik, hogy ekkora agyaras hímet valahol is tartottak volna. 
Rengeteg a majom is, szerintem messze ez a csoport volt jelen a legnagyobb fajgazdagsággal. Az emberszabásúak mellett számtalan makákó, mandrill, selyemmajom, bőgőmajmok, Madagaszkár makijairól nem is beszélve.

Hogy a másutt ritkán kiállított fajokról szóljak még: az állatkert büszkesége többek közt a dél-kínai tigris is, amely a vadonban már majdnem biztosan kihalt, legfeljebb fél tucatnyi fordulhat elő.
Látványos a madárház is, s a tavacskák is felettébb hangulatosak.

További pozitívumok: az összes tábla kétnyelvű, a mellékhelyiségek gyakran és megfelelő állapotban vannak jelen, az állatkert tiszta.

S akkor, ami nem tetszett. Kicsit túlzásokba estek a parkosítással. Persze megértem, hogy Chongqingban minden zöld jól jön, de ennek az is a következménye, hogy az állatkert bejárása egy emberes túra. Sok a holttér, ahol nincs semmi (szép növényzet padokkal igen, de állatok nem), s az irányjelző táblák sem mindig egyértelműek. Ha azt az elvet követed, hogy mindent bejársz, nehogy kimaradjon valami, akkor rendesen el fogsz  fáradni. Javítana a dolgon sokat, ha nyilvánvalóan jeleznék, merre nincs már több kiállítás, s illetve ha van, mi az, érdemes-e miatta egy fél kilométert lenyomni.

Összességében így is nagyon pozitív élmény volt, ha erre jártok, nézzetek be.

Sanya elég messze van Fengjietől. Utóbbi nagyjából az ország közepén fekszik, míg az előbbi tőle majd kétezer kilométerre, egészen délen, már jelentősen benyúlva Vietnam testének vonalába, csak attól némiképp keletre a tengeren.

Korán felkeltem, s már öt órakor elhagytam a kollégiumot. A kapunál lévő ötvenes hölgy természetesen aludt, s a sokadig kopogásra sem reagált. Szerencsére az ajtó nyitva volt, s pár szobával beljebb rá is akadtam, ott szendergett szegény. Az onnan nyíló ajtó is a külvilágba vezetett, úgyhogy arra kijutottam.

Mivel a busz még nem járt, így lesétáltam az Új Évszázadig. Egész furcsa volt ilyen kihalt órában téblábolni az utcákon. Volt egy fajta varázsa. Ja, és rengeteg a kóbor macska, úgyhogy ők egész biztosan nem szerepelnek a helyi menüben, amit korábban a diákok is megerősítettek.

Az Új Évszázadtól kitaxiztam a buszállomásra, ahol várni kellett fél hétig, hogy kinyissanak. Problémamentesen megérkeztem Wanzhouba, leszámítva, hogy kicsit késtünk. Egy taxissal folytatott eszmecsere után (20 perc alatt érne ki a vasútra - mellesleg 40 yuant magyarázott, ami vicc persze, de ezzel a részével nem is foglalkoztam) végül maradtam a buszpályaudvaron és vettem egy jegyet a következő chongqingi járatra, Húszpercenként mennek, szóval nem igazán okozott problémát.

A képen az útvonalat közúton jelzi a gugli, a vonat némiképp eltér ettől, de nagyjából hasonló a nyomvonal

Ez a ziccer valamennyire várható volt, pont ezért nem is vettem meg előre a vonatjegyet Wanzhou és Chongqing közt, arra viszont elsőre nem gondoltam, hogy megnézzem, a buszpályaudvar mégis merre van Chongqingon belül.

Szerencsére néha a sors is kegyes, ugyanis nem sokkal azelőtt, hogy begurultunk a célállomásra, elhaladtunk egy épület mellett, amin ott villogott a Chongqing Bei Railway Station felirat. Pont a szomszédban, cirka 2 perc gyalogútra volt.

Elkóvályogtam az állatkertbe, ami egy nagyon jó ötlet volt, volt pandamaci jópár meg mellé egyéb kellemes dolgok is. Erről majd egy külön posztban írok részletesebben.

Estére visszaértem a vasútra, s 22:08-kor elindult a vonatunk Haikou felé. Mivel erre csak ülőhelyes jegyet kaptam, az éjszakák nem voltak a legkellemesebbek. Némi szerencsére partnerem nem volt a szomszédos ülésen, így kettőn terpeszkedhettem, de 178 centinek ez sem épp az igazi.
Már Chongqingot éppen elhagyva össze is ismerkedtem a közvetlen szomszédokkal, akik mind Haikouig jöttek, így jól eltelt az út.

Két angolul beszélő utas is elkapott, egy chongqingi egyetemi tanár és egy diáklány Guangxiból, velük is cseverésztem egy fél órát.

Haikouban aztán búcsút vettünk az utastársaktól, leszámítva Bochuant, aki egy nagyon kedves, 20 éves egyetemista srác, ő jött velem tovább Sanyaba. Jó fej volt, addig is sokat dumcsiztunk, meg aztán Haikou és Sanya közt is végig.

Szerda reggel 10:20 körül gördültünk be a sanyai vasútállomásra, s egy cirka 40 perces buszozás után elértem a szálláshelyet is. Némi körbekukkolás és blogfrissítés után aztán aludtam 14 órát.

Visszafelé szerencsére fekvőhelyem lesz!

Jelentem, megjöttem.:) És meleg van, izzadtam a gyaloglás közben, mint a ló!

Később jelentkezem.:)