Eredetileg női lábakkal is szerettem volna érzékeltetni az errefelé uralkodó viszonyokat, elvégre szembeötlőbb, mint a hónaljkutya, különös tekintettel arra, hogy Kínában, amennyiben az időjárás engedi, a női lábak teljes pompájukban közszemlére kerülnek. A Shenzhenben uralkodó klíma mellett erre csaknem egész évben nyílik lehetőség.

Akkor a neten nem találtam megfelelő anyagot, s bár napi szinten szembesültem szemléltetésre gyönyörűen alkalmas példányokkal, a metrón sehogy nem sikerült nem feltűnő távolságból kellően éles képeket lőnöm. Miután lement a cikk, ma persze máris összejött valami. Nem elég éles, élőben feltűnőbb a helyzet, de valamit így is visszaad.
A lábak viselője egy cirka 20 év körüli hölgy lehetett. Még egyszer hangsúlyozom, a nagy részükön egyáltalán nincs szőr, vagy csak pár szál (igaz, azok teljesen megnőve és láthatóan), a most lencsevégre kapott nő a kevésbé szerencsések egyike.

Mivel erre vonatkozó kérdések is jönnek, ideje ennek is nekifutni. Ugyan az összefoglalóban szerepel néhány összeg, de kissé már idejétmúlt adatokról van szó és vannak kevésbé tisztázott részek is. Jöjjön hát!

A kereseteket első körben az befolyásolja, hogy állami vagy magánintézményben, nyelviskolában dolgozik a tanerő. 

Állami iskolák

Jövedelem szempontjából nincs releváns különbség az intézmények típusai alapján, tehát általános iskolában és egyetemen is hasonló béreket találunk. A lokáció és az óraszámok függvényében 5000 yuan minimummal számolhatunk, de már ez az összeg is csak ritkán fordul elő. Mezei angoltanárként alkalmazva ez felmehet 8-9000 yuanig, de efölé már csak ritkán.

Ha a munkavállalót szaktanárként veszik fel, tehát nem angolt, hanem angolul valamilyen egyéb tárgyat kell tanítania (ez állami keretek között jellemzően csak a felsőoktatásban fordul elő), az összegek jelentősen emelkednek, s 15-20000 yuan körüli javadalmazással lehet számolni. Ehhez természetesen szükséges valamiféle releváns szakirányú végzettség.

Az állami intézményekben történő elhelyezkedésre magyarként mostanra már csak akkor van esély, ha a diplomát angol nyelvterületen szerezte az ember, hazai végzettséggel már sehol nem lehet, a vonatkozó törvényt kiterjesztették az egész országra. 

Előfordulhatnak kiskapuk, de egyre kevésbé. Egy helyi, shenzheni középiskolában például az Ukrajnából származó angoltanárt hivatalosan orosztanárként alkalmazzák (ebben a tekintetben megfelel az anyanyelvi kritériumoknak), miközben angolt oktat. A magyar nyelv tekintetében sajnos kétlem, hogy bárhol is alkalmaznák a módszert. 

Nyelvsulik, training centerek

Ezekben a legkönnyebb, legegyszerűbb munkára lelni, feltéve ha már helyben van az ember. Lehet találni ajánlatokat külföldről is, de ez értelemszerűen az iskolához köt fix időre, s a fentebb részletezett állami kritériumok miatt legálisan így sem lehet angoltanárként munkavállalási vízumot szerezni.
Ezek az intézmények azért kreatívabbak, mint az állami társaik, így lényegesen jobb eséllyel lehet megcsípni olyan ajánlatot, ahol business vízumot biztosítanak vagy más munkakörben szereznek munkavállalási vízumot.

Ezek a helyek, hacsak nem a világ végén vannak, azért jellemzően lokálisan fellelhető külföldieket is találnak, így nincsenek rászorulva arra, hogy az engedélyekért folytatott macerás procedúrát végigcsinálják. Ha mégis, ott igen nagy esély van rá, hogy kifejezetten kedvezőtlen munkakörülményeket fogunk tapasztalni. Nagy számú óra, s ehhez mérten mérsékelt fizetés.
A külföldről pályázható, ilyen-olyan vízumot kínáló helyeken jellemzően heti 40 óra (ennek egy része office hour, amikor elvileg az óratervekkel kell foglalatoskodni vagy épp mindenféle ügyes-bajos dolgokat csinálni a sulinak) elfoglaltság van, heti 2 szabadnappal, amelyek általában nem esnek hétvégére.
Ezért cserébe 10-15000 yuan körül fizetnek, plusz az állami iskolákhoz hasonlóan biztosítanak valamiféle lakhatást vagy albérleti hozzájárulást.

A legtöbb training centerben valamilyen úton-módon már Kínában lévő külföldieket alkalmaznak. A bérezés ez esetben nagyban eltér attól függően, hogy Kína melyik részéről beszélünk. Nagyon kis településeken előfordulnak 50 yuanes órabérek is, míg itt Shenzhenben 2-300 yuan az általános. Egyes speckóbb helyeken szaktárgyakat oktatva akár 800-ig is felmennek, de ezekhez szigorúan natív személyeket keresnek.

Magániskolák

Ezek puccos, fizetős intézmények. Amíg a training centerekbe a diákok az óráik után mennek, addig a magánsulik a közoktatás alternatívái, teljes iskolaidőben. Gyakorta helyi hukouval nem rendelkező tehetős szülők elkényeztetett csemetéivel vannak kitömve (ők hukou hiányában csak az eredeti lakóhelyükön tanulhatnának állami suliban) vagy a helyi gazdagok utódaival - az elkényeztetettség általában rájuk is áll.

Ezek a sulik jellemzően jól fizetnek, de sok macerával járnak. Az óraszám az állami intézményekhez hasonló, mezei angoltanáként 10-15000 yuantől akadnak ajánlatok (+lakás), de van office hour és mindenféle egyéb aktivitás, s sűrűn kell a szülőkkel parolázni.

Az oktatás színvonala változó. Az igazán elit helyeken valódi tanárokat tartanak, akik az említettnél sokkal több pénzzel is számolhatnak, míg akadnak intézmények, ahová akár magyarként is be lehet kerülni (bár az új szabályozás miatt már igen nehezen - de valamivel rugalmasabbak a kiskapuk terén, mint az állami sulik).

Adók, juttatások

Az adóterhek, már ha bejelentett, legális foglalkoztatásról beszélünk, igencsak kedvezőek. Tartományonként eltérhet valamelyest a szabályozás, de jellemzően elhanyagolható összegekről van szó, amelyeket a munkáltatók sűrűn át is vállalnak. Külföldiként havi 4800 yuanig a jövedelem adómentes, s efelett is csak a 4800 yuant meghaladó összeg után kell (a nagyságrendektől függően egyre nagyobb sávban) adózni.
6300 yuanig 3, 9300-ig 10, 13800-ig 20, s majdnem 50 ezerig 25%-ot (a legmagasabb sáv elmegy 45%-ig, de ehhez már már 85 ezer yuan felett kell keresni), de minden esetben van valamekkora adókedvezmény is (sávoktól függően 100-13500 pénz).

Tehát, például havi 8000 yuan fizetés esetén csak a 4800 feletti résszel kell számolni, ami 3200 kínai pénz. Ennek a 10%-a 320, amiből még lejön 105 yuan adókedvezmény, s így a nettó összeg 7785 yuan lesz.

Az alacsony adókért cserébe nem is jár semmilyen állami szolgáltatás. A munkavállalási vízumot kínáló munkahelyek kötnek az emberre egészségbiztosítást, de nyugdíjjárulékot nem vonnak, s Kínából így nyugdíjra sem lesz jogosult az ember.

Hát, azt hiszem, ez minden, amit még hozzá tudtam tenni a témához.

A kínaiak elég sok tekintetben elütnek a nyugati emberektől. Kultúrájuk, viselkedésük, az élet nagy kérdéseivel kapcsolatos felfogásuk éppúgy különböző, mint a fizikai megjelenésüké.

Az errefelé fellelhető, mongolid nagyrasszhoz tartozó lények külleme könnyen észlelhető módon eltér a miénkétől. A mandulavágású szem, a kissé sárgás bőr, a vastag szálú, koromfekete, egyenes haj azonnal szemet szúrnak. Vannak azonban olyan különbségek is, amikre nem feltétlenül gondolunk azonnal. 

A nyugati ember testét többé-kevésbé borító, nemenként (s persze egyénenként) eltérő mértékben jelentkező szőrzet mennyisége nagyságrendekkel meghaladja azt, amit egy kínai teste képes növeszteni. Nagyon kevés férfit látni, akinek vállalható arcszőrzete van, s egészen sokan vannak köztük, akiknek egyáltalán nem kell borotválkozniuk. A férfiak végtagjain is visszafogott mennyiségű szőrzet nő, az Európában megszokott dússág nagyon ritkaságszámba megy, ezzel szemben egyáltalán nem kirívó, ha egy férfi lábai csaknem teljesen csupaszok. A többségnek azért nő néhány szál szőre, de igencsak visszafogott mennyiségben.

Ha a férfiaknál is ennyire kevéssé burjánzó a helyzet, magától adódik a gondolat, hogy a hölgyek még kevésbé érintettek. Ez jogos is, a kínai nőkön gyakorlatilag alig nő szőr. Többségüknél a lábakon egyáltalán nem fordul elő, s bár meztelen kínai nőket még nem láttam, másodkézből származó információk alapján lényegében csak a hónalj és a szeméremtájék érintett a szőrzet szempontjából.

Mivel ennyire visszafogottan érinti őket a helyzet, a szőrtelenítés problémája is mérsékelten áll fenn. Talán ennek köszönhető, hogy az ebből élő nemzetközi multik nem is nagyon próbálkoztak a piac meghódításával, s eképpen nem is próbálták meg a szőrzet kezelésének nyugati kultúráját elterjeszteni. (Mely kultúra egyértelműen belénk nevelt dolog, nem ösztönös. Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire normális a szőrzet eltávolításának, karbantartásának gyakorlata, s hogy miért nem dívik a naturalizmus, s rohangálnak az európai nők szőrös lábakkal. Akárhogy is, engem már megfertőzött a szépségipar, s igencsak ápolatlannak érzem a természetes állapotokat.)

Ennek köszönhetően nemtől függetlenül a hónaljkutyák hódítanak, s a női lábakon magától növekedő néhány szál szőr is teljes pompájában és hosszában él és virul. Ugyancsak másodkézből származó infóim alapján intim tájékon is szinte csak azok tartják karban magukat, akiknek nyugati partnerük van.

S hogy lássátok, miről beszélek, zárásként itt egy galéria, elsősorban hónaljakról, női lábas képeket nem találtam, a metrón meg kissé feltűnő lenne kellően éles képeket készíteni.

Ma sikerült letisztázni ezt is. Az új félévtől a K1 osztályokat ő viszi majd, mindenki legnagyobb megelégedésére.

A suli amúgy lassan véget ér, elsején lesz az utolsó órám, aztán majd lesz egy kisebb summer camp, s végül egy kevés nyár is marad még nekünk. 

A thai főváros egyike a bolygó legnagyobb városainak, a teljes agglomerrációban nagyjából 15 millió (míg a tényleges városban valamivel több, mint nyolcmillió) ember él. Egyúttal egy hatalmas vízfej is, Budapesthez hasonlítható, a régióban él a thai lakosság egynegyede, rajta kívül lényegében nincs is másik nagyobb település az országban - a korábban még számon tartott Thon Burit mára elnyelte Bangkok.

Egy ekkora városban, ahogy azt sejteni lehet, igencsak jelentős a forgalom. Thaiföld intenzív módon fejlődött az eltelt évtizedekben, s egy ázsiai viszonylatban aránylag tisztes életszínvonal alakult ki. Fejlettségben nem éri el a kínai átlagot, de kétségtelenül nem éhezésről és nyomorról szólnak az országról szóló hírek. A méltán híres turizmus mellett a termelőágazatok is megjelentek Thaiföldön, s bár az 1998-as ázsiai pénzügyi válság ezt az országot sem kímélte, nem egy kellemetlen hely.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy bőségesen akadnak járművek, motorból meg egészen elképesztő mennyiség gurul az utakon. A vezetési stílus is tipikusan ázsiai - bár van tapasztalatom a kínai viszonyokról, Bangkokban sokkalta életveszélyesebbnek tűnt a helyzet.
A rengeteg jármű egyúttal dugókat is jelent. Hatalmas dugókat. A jelek szerint egy ideig még úgy gondolhatták, az újabb utak építése megoldást jelenthet - ennek bizonyítékaként nagy számban figyelhetőek magasított útszakaszok, s városi (fizetős) főutak. A helyzet ezzel együtt is reménytelen, így nagy nehezen eljutottak a felismerésig, hogy a tömegközlekedés felfejlesztése az egyetlen megoldás.

Busz Bangkokban (fenn), még este is szüntelenül hömpölygő forgalom a belvárosban (lenn)

Elég sokára vágtak bele a metróépítkezésekbe, de most annál jobban pörög a dolog, s nagy számban épülnek új szakaszokat, s a tervek még nagyobb ívű elképzelésekről tesznek tanúbizonyságot. Bár valódi metróvonal egyelőre csak egy van, s az sem túl hosszú, 18 állomással,  a magasított pályán haladó városi vasút, a skytrain már két vonalat takar, s akad még egy, tavaly megnyílt, metrónak nevezett vonal is, szintén magasított pályán.
Jelenleg mindegyik vonal bővítés alatt áll, s ezek mellé épülnek még két monorailt is, s lesz még egy valódi metróvonal is.

A bangkoki hálózat, a már épülő szakaszokkal

A thai vasút kezelésében is létezik egy gyorsvasút, ez a repteret köti össze a belvárossal, szintén a magasban halad. Az erről vagy a skytrainekről való átszállás erősen nehézkes, a metróvonal állomásaihoz elég sokat kell sétálni, még neveikben is eltérő állomásokról van szó. A metróról a reptéri vasútra történő átszállás egy tempós haladásra képes egyed számára, mint amilyen én is lennék, legalább 10 percet igényel.

A skytrain első darabját 1999-ben, míg a metró első szakaszát 2004-ben vehette birtokba a nagyközönség, azóta pedig nagyon sokat nőtt a hálózat, bár az igazán nagy mérvű bővülés az elkövetkezendő években várható csak.
Ami azt illeti, erre igencsak nagy szükség is van. A buszok leterheltek, s a dugóban csigalassú tempóban vánszorognak, az egyéni közlekedést pedig csak a városi főutak tartják úgy-ahogy életben.

A fejlődés ezzel együtt is impozáns, remélhetően nagyban hozzájárul majd Bangkok élhetővé varázslásához.

Végezetül egy videó a reptérre vezető vasút fedélzetéről lőve.

Végül időben, 22:50 körül megérkeztünk Shenzhenbe. Mivel még át kellett menni a határellenőrzésen és fel kellett venni a poggyászt is, a metró esélytelen volt.

Ezúttal a gépről nem szedtek le, csak az útlevélellenőrzéskor emeltek ki, de mindössze negyed óra alatt végeztek is. A csomagkiadó szalagnál még rengetegen vártak, de az én bőröndöm már ott volt és rám várt. Szóval dacára az alaposabb vizsgálatnak, még így is hamarabb végeztem, mint utastársaim azon része, akik nem az első adaggal kapták meg a feladott poggyászt.

Szerencsére akadnak buszok is a reptérről, 330-as szám alatt járnak, van belőlük B és C verzió is. Futianbe, Longgangba vagy épp Shenzhen északi pályaudvarára, amely hozzánk nagyon közel van. A jegyár ez utóbbiba 24 yuan.
Miután ilyen későn nincs gyakorlatilag semmi forgalom és az út nagy része fizetős utakon zajlik, nagyon hamar meg is érkeztünk, majd onnan Didivel, az Uberhez hasonló kínai szolgáltatással jöttem még cirka 15 pénzért. 

Jó volt Thaiföldön, de határozottan jó érzés visszatérni. 

Már a bangkoki reptéren múlatom az időt egy jó ideje, miután a hotelből délben ki kellett jelentkeznem. Kitömegközlekedtem magam a helyszínre, s most a gépemre várok, szerencsére már csak egy órát kell.

Valamikor 11 óra előtt érek majd Shenzhenbe, így erősen kérdéses hogy elérem-e még az utolsó metrót - tekintetbe véve hogy vegzálnak majd, sanszos, hogy nem. Járnak egészen sokáig buszok Shenzhenbeibe, az északi pályaudvarhoz, tőlünk három metrómegállónyira, úgyhogy így sem fog vagyonba kerülni az út.

Határozottan jó volt most itt, de már ideje visszamenni. A 7/11-es szendvicstől is herótom van már. Telítődik az ember vagy mi. 

Thaiföld híres a masszázsról is, persze ezek egy jó része happy ending-gel is jár, s ez utóbbiakban nem feltétlenül a masszőz masszírozás terén nyújtott képességei a lényegesek. Legalábbis így hiszem, aztán lehet, hogy tévedek, s csak sztereotip módon gondolkodom - amennyiben valamelyik olvasóm igénybe vett effélét, s nem ért egyet velem, cáfoljon meg nyugodtan.

No, de tekintsünk el a masszázs erotikus vonulatától, engem a hagyományos része érdekelt mindig is. Nagyon-nagyon bírom, ha jól csinálják, de bevallom őszintén, hogy az eddig szerzett tapasztalataim kevéssé tettek motiválttá, hogy sűrűn látogassak fizetős helyeket. Masszíroztak már meg a világ néhány pontján: odahaza, Ukrajnában, Kínában és már - a maitól eltekintve - kétszer Thaiföldön is. Ezek kivétel nélkül csapnivaló élmények voltak, dacára annak, hogy sokszor nem kevés pénzbe kerültek.
A legtöbbször csak úgy ímmel-ámmal csináltak valamit, hiányzott az erő a mozdulatokból (ezt valamilyen szinten megértem, ha nekem is ezt kéne csinálnom napi szinten és órákon át, tutira fáradt lennék és spórolnom kéne az energiával) és sok időt szántak olyan technikák(?) alkalmazására is, amik még kellemetlenek is voltak. Így aztán - aktuális partnereim nagy "örömére", mindig őket fogtam be, hogy megkapjam a nekem járó efféle kényeztetést. Férjemre még nem is panaszkodhatom: bár bizonyára a háta közepére sem kívánja a dolgot, legalább hetente egyszer alaposan átgyúr. (Jó, próbálná meg nem jól végezni a dolgát!)

Szóval, a fentiek miatt erősen gondolkoztam azon, hogy kell-e ez ma nekem, végül az győzött meg, hogy errefelé, Bangkok kínai negyedének kis utcáiban tényleg elképesztően olcsón mérik ezt a szolgáltatást, óránként csak 200 baht-ba fáj a talpmasszázs és a thai masszázs egyaránt. Ez cirka 1500 Ft-ot jelent, ami még akkor sem olyan nagy veszteség, ha simogatnak végig az eljárás során.

Ezúttal azonban nem ez történt. Két órát kértem, egy órát a talpas, egyet a sima thai verzióból, s a kb. 40 körüli hölgy igencsak beleadott mindent, s érezhetően tudta, hogy mi a dolga. Miután a lábammal-kezeimmel végzett, s intett, hogy forduljak hasra, már teljesen jól voltam, s amikor a hátamon is elkezdte a kezelést, majdnem nyögdécselni kezdtem, annyira kellemes volt.
Egyáltalán nem kímélt, jól meg is kínzott itt-ott, persze jó értelemben, s tényleg a fizikai erőt sem hiányolhatom, mert bár egy max. 45 kilós teremtésről beszélünk, használt alkart, lábat, könyöket, térdet, mindent, amivel rendes nyomást fejthetett ki. De meg kell mondjam, hogy még az ujjaival is képes volt erősen dolgozni.
Miután maradéktalanul elégedett voltam, végül a 400 helyett 500 baht-ot kapott, amit maximálisan megérdemelt.

Ha valaki az itteni kínai negyedben jár és kell az elérhetőség, nagyon szívesen megadom.

Tegnap szerencsésen lezajlott az ittlétem munkával töltött része is, bár meglehetősen nyomorult módon volt megszervezve az egész. Még bohócot és Michael Jackson-imitátort is kapott a befektetésre éhes közönség.

Némi variálás folytán ma még nem utazom vissza, csak holnap, így még egy nap jut Bangkokra. Talán befizetek egy thai masszázsra valahol, majd meglátjuk.

Végül néhány kép az eseményen felszolgált, amúgy elég középszerű menüről.

Gasztronómiailag kellően kifinomult olvasóim egész biztosan megütköznek étkezési szokásaimon. Bár nyitott vagyok mindenre és gyakorlatilag bármit örömmel elfogyasztok, étkezéseim nagy részében teljesen földhözragadt fogásokkal kényeztetem magam, s teszem ezt a legnagyobb megelégedésemre.
Ebbe belejátszhat, hogy nem ezüstkanállal a számban születtem és a fine dining meg az odahaza zajló, ezzel összekapcsolódó gasztroforradalom is többnyire értelmezhetetlen számomra.  

No, miután kifejtettem, hogy mennyire egyszerű és suttyó vagyok, ejtsünk szót a Thaiföldön fellelhető ízvilágról. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: helyi, thai konyha, kínai éttermek, az alapanyagok terén pedig töménytelen tengeri herkentyű. És persze ott a minden sarkon fellelhető, éjjel-nappal üzemelő 7 Eleven.

Szeretem a thai kajákat is, de kisebb megszakításoktól eltekintve most már lassan fél évtizede Kínában élek, s ez azt is jelenti, hogy ingerem van a nyugatias ízekre. A 7 Eleven egy hétköznapi bolthálózat, ahol mindenféle dolgokat kapni, de természetesen elsősorban az élelmiszerek és az italok dominálnak. Méretüket tekintve tényleg kicsik, egy otthoni benzinkutas shophoz hasonló alapterülettel rendelkeznek.

A thai konyhaművészet remekművét rejtő kulináris zarándokhelyek egyike

A thai verzióban - mert maga a lánc nemzetközi - a pénztárak mellett árulnak meleg ételt is. Ez alatt nem kell semmi különlegesre gondolni, csupán virslik forognak, melegednek, illetve ugyancsak a pénztárosok melegítik/sütik meg az üzletben kapható félkész szendvicseket, hamburgereket is. Ezek hűtőpultban várják a vásárlókat, normális, gyári csomagolásban, aztán a kedves vendég, ha az igénye úgy tartja, ott helyben, további díjazás felszámítása nélkül kérheti a fogyaszthatóvá varázslást.
A hamburgerekből egyszer fogyasztottam még az első thai utam alatt. Ezeket simán megmikrózzák, s nem javaslom őket senkinek. A melegszendvicseket ellenben szendvicssütőbe rakják, s ezek ízre is kifejezetten kellemesek, mindamellett fillérekbe kerülnek - márkától és ízesítéstől függően 25-35 baht között mozognak (bár ma láttam valami speckót 50-ért is).

A szendvicsek az ízesítés mellett abban különböznek elsősorban, hogy milyen pékárut használnak. A sima toastkenyeres verzió mellett legalább ugyanakkora arányban croissant az alap, vagy legalábbis egy így elnevezett, s a croissant ízére valamelyest emlékeztető valami. Ha tehetem, én a toast mellett maradok, s a legegyszerűbb változatokat szeretem, mint pl. a sima sajtos-sonkás, esetleg a virslis-sajtos, ezekből is a legolcsóbb, 25-27 baht-os márkájúakat.
Lehet bonyolítani, van, amiben tojás is van, de még carbonara szószost is kapni.

Ez pedig a már elkészített és útra kész állapotúra csomagolt kincs (fenn),
s maga a termék egy croissant-os verziója (lenn)

Szóval ez a helyzet. Egy Veve melegszendvicset enni jár Thaiföldre. Kövezzetek meg.