Ez a szuper trópusi klíma már csak ilyen, egy kicsit megint megfáztam. Szerencsére nem olyan vészes a helyzet, de azért nem vagyok teljesen a topon.

A történéseknek hála most már azt is tudom, hogy Vietnámban sem spórolnak a gyógyszerekkel. Ez a három napi adag, szépen kiporciózva. De legalább olcsó...

Tegnap reggel útra keltem, s egy csekély, csupán hétórás vonatút árán elzakatoltam a Saigon melletti Biên Hòa-ba. A vonatozás élményéről majd egy külön posztban emlékezem meg.

Biên Hòa-ban már várt egy Kenny nevű fickó, aki elhozott Trảng Bom-ba, ami egy kisebb, javarészt falusias terület, némi urbánus központtal.

Ahogy sejteni lehetett, munka miatt vagyok itt, egy nyelvsuliban próbálom ki magam, egyelőre az újév idejéig. Nha Trang-ban a helyettesítés vége óta nem nagyon kaptam elég órát, éppen csak kerestem annyit, amivel fennmaradtunk, s a beindítani tervezett saját biznisszel kapcsolatos kalkulációim nem voltak elég meggyőzőek. Nem vagyok igazán kockázatvállaló típus, s túl nagynak tűnt a bizonytalansági tényező, így egyelőre ezzel kivárnék.


Nha Trang nem rossz hely, de annyira azért nem ragadott magával, hogy mindenáron ott képzeljem el a jövőmet, így aztán elkezdtem kicsit másutt is körülnézni. De ezúttal igyekszem biztosra menni, így egyelőre próbaidőszakokat tartok, most épp itt.
A helyszín mellett leginkább a bérezés és a vállalható terhelés szól, de egyelőre még nem tudom, mennyire fog bejönni. Ha nem teljesen elviselhetetlen, egy hónapot kihúzok itt (erre az időre biztosítanak szállást is), ha meg esetleg még valamennyire be is jön, akkor költözünk ide, de ez majd elválik.

Maga Trảng Bom nem kifejezetten lélekemelő, nincs itt nagyjából semmi, s még a nagyobb bevásárlóközpontig is fél órát kell motorozni (ami végülis kibírható). Ellenben az ingatlanbérlés lényegesen olcsóbb még Nha Trang-hoz viszonyítva is, erre már elvileg lehet találni házat havi 3,5 millió viet pénzért is (ami cirka 40 ezer forint). Ha az ingatlanfelhozatal jó, s a munka sem zavaró, akkor jó eséllyel itt kötünk ki.

De egyelőre ne szaladjunk ennyire előre. Az elkövetkezendő hetek alatt lesz lehetőségem mérlegelni, aztán meglátjuk. Ha nem jön be, megyek vissza Nha Trangba, az ottani munka is megvan még, hála férjemnek, aki addig helyettesít. 

Meséltem, hogy októberben bővültünk három házikedvenccel, tengerimalacok formájában.

Egy itteni, meglehetősen szomorú színvonalú kereskedésből lettek kimentve. Egyikük, a kedvencem, Pamut vemhes is volt (a másikról szerencsére csak vaklármának bizonyult a dolog), s decemberben világra is hozott egy kislányt. A szülés nem volt komplikációmentes - Pamut kicsi, a bébi nagy volt, ráadásul még farfekvéses is. Szerencsére némi segítséggel sikerült kipréselni, de az újszülöttet sajnos érhette némi oxigénhiány a folyamat során, így ő csak egy napig élt. Szerencsére Pamutnak nem lett baja, s azóta nagyon szépen összeszedte magát és kedvére főnökösködik a kis kondán.

Merthogy közben többen lettek. Cirka két hete forgácsért mentem, amikor ott találtam három apró tengerimalacot, két hímet és egy kislányt, aki még hasmenéses is volt. Ez náluk komoly gond, s a nála tapasztalt tünetek nem is az enyhe kategóriába sorolhatóak. Őt sem hagyhattam ott, mert kezelés nélkül legfeljebb napjai lettek volna hátra. Ez csak esztétikai probléma ugyan, de szerencsétlen leginkább egy hajléktalanra emlékeztetett, annyira vacak állapotban volt a bundája és nem meglepő módon alultáplált is volt.

A szülők érkezésével párhuzamosan szerencsére megjött a házipatika is némi otthoni malactartó ismerősi asszisztenciával, így aztán jóra fordult a helyzet, s villámgyorsan helyrejött az apróság. Mostanra már a külleme is kezd egy kicsit javulni.

A történetnek azonban még itt sincs vége, mivel egy hete újra arra volt dolgom, s kiderült, hogy az egész állományt megveszi egy másik szaporító, így még két kedvenc jött haza. Nagyjából 5-6 nőstény maradt még, de a helyem korlátozott és mérlegelnem kellett. Az egyikük még elég fiatal és kicsi, így volt rá esély, hogy nem vemhesült, így ő jött. A másik pedig egy fajtatiszta, hét hónapos anya, aki most is vemhes, s mivel az ő kölykei drágák, egész biztosan a végletekig ki lett volna zsigerelve. 

Szóval itt tartunk most, hat tengerimalacunk van (plusz akik még világrajövetelre várnak), s egyúttal létszámstop is. Az első három mostanra nagyon szépen kikupálódott s az újak is kezdenek szépen alakulni. Ők most már rendben lesznek, ez a fő. Na meg, hogy engem is nagyon boldoggá tesznek.

_____________________________________________________________________

Egy negyedévre újra letudtam a gügyögős penzumot. 

Ez az öt hét is eltelt, holnap a család előbb Saigonba, majd onnan Dohán keresztül hazarepül. Mivel nekem órám lesz, s egyébként is feleslegesen fordulnék, csak férjem megy velük a nagyvárosig, de holnap este már haza is ér.

Az ittlét amúgy kellemesen zajlott, magukhoz képest aktívak voltak, jártunk strandolni, Nha Trang templomait nézegetni és még az Óceánográfiai Múzeumban is (utóbbi egyben akvárium is). Ezekről majd írok külön posztot, amint ketten maradunk és újra jobban ráérek.

20-án, vagyis szombaton pedig majd én is utazom, vonattal, ahogy arról írtam korábban. Az utazás céljáról és kettőnk itteni életének alakulásáról is beszámolok hamarosan, akad néhány fejlemény. Távollétem idején az itteni óráimat férjem viszi majd, a múlt héten sikerült erről is megegyezni. 

Részletek, mint ígértem, hamarosan, s máris tisztább lesz a kép. 

Egy kisebb ideig aránylag hűvösebb volt, mint arról írtam, most viszont már lassan egy hete igencsak befűtöttek. Légkondi nélkül kibírhatatlan módon.

A jó időre való tekintettel a hosszú szőrrel megáldott Pamut is új frizurát kapott. Szegény elég csúnya lett, de legalább nem kap hőgutát.

Vietnám kötöttpályás közlekedése meglehetősen csapnivaló. Az országot ugyan majdnem teljes hosszában lefedi a fővonal (amely éppen csak nem a teljes hálózat), de ezt még a francia kolonializálás idején építették, keskeny nyomtávon és egy vágánnyal.
Az elmúlt évszázad háborús viszonyai sem kímélték a sínek állapotát, s ugyanez igaz a természeti katasztrófákra is, így aztán fejlesztés helyett inkább csak arra próbáltak meg fókuszálni, hogy némi toldozgatás-foldozgatás árán üzemképes maradjon a vasúti közlekedés.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a két nagyváros, Saigon és Hanoi között még a gyorsvonatok is csak másfél nap alatt képesek leküzdeni az 1700 km-es távot. Mindez, párosulva a Vietnámban is terjedő fapados légitársaságokkal, egyre inkább arra ösztönzi a népeket, hogy legfeljebb apróbb távolságokra utazzanak vonattal, különösen, hogy repülni sokszor olcsóbb.
Akadnak ugyan tervek a hálózat modernizálására, s szóba kerültek már itt kínai technológiás gyorsvasutak is, de a forráshiány rendre közbeszól.

Január 20-án mindenesetre én vonatra szállok, igaz, csak hét órányit fogok zakatolni a Saigon mellett lévő Biên Hòa városáig. Élményeimről majd természetesen a kedves olvasóimat is értesíteni fogom.

A vietek étkei egyáltalán nem rosszak. Nem spórolnak a fűszerekkel, bőségesen akad chilli, nem félnek használni a lime-ot sem és fekvése folytán a tenger gyümölcsei is sűrűn felbukkannak. Halakból egészen meghökkentő a választék, s egész évben akadnak friss és kivételesen változatos zöldáruk is.

Bár ez a konyha is egzotikus otthoni szemmel, a kaják túlnyomó többsége az otthon is megszokott húsokkal operál, s különösebb kalandvágy nélkül is élvezhető. Csirke, kacsa, disznó és a már emlegetett hal és tengeri cuccok az általános alapanyagok, de természetesen ez a bejegyzés nem ezekről szól, hanem a helyieket is jobban megosztó különlegességekről.

1. Kutya

Vietnámban a kutya olykor még ma is a tányéron végzi, főleg északon, noha a nyugati hatás már itt is erősen tetten érhető, s a helyiek körében sem örvend egyöntetű népszerűségnek a szokás.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt sem a házikedvencek jutnak erre a sorsra, hanem direkt erre a célra tartott, disznóhoz hasonló módon tenyésztett példányok.

2. Kígyók

Vietnám trópusi égövi erdejei és a vidéki területek bővelkednek a kígyókban, nem kevés halálos mérgű fajtában is. Az országban éves szinten 30000 ember szenved el kígyómarást, így ez igyekeznek megbosszulni. Ha kígyókba futnak, a helyiek szinte teljes bizonyossággal elkapják és megsütik őket.

3. Tiết canh

Ez a fogás magyarként talán kevésbé sokkoló, mint más nyugati nációk fiaiként, hiszen mi magunk is fogyasztunk vért, ha más nem, legalább hurkában, de sokan sütve is.
A tiết canh, mint a fentiekből kitalálható, vérből készülő fogás, de az arányok és a vér nyers formája miatt elég bizarr lehet. Bár optimális esetben maximum gusztustalannak találjuk, de amúgy fogyasztható, azért nem árt vele tisztában lenni, hogy minden évben tucatnyian halnak meg fertőzött vér használata miatt az ünnepek idején.

4. Selyemhernyó

Az ősi Kína legkeresettebb, aranyáron vesztegetett exportcikkéért is felelős lepkék bábjai csemegeként is szolgálnak. Az összes hipermarketben kapni belőlük, s az internet tanúsága alapján aránylag gusztusosnak tűnő is lehet az elkészített végeredmény. Az ízéről nem tudok nyilatkozni.

5. Balut

A végére hagytam ezt a finomságot. Egyébként állítólag tényleg az, mármint finom, de egyelőre még nem kóstoltam meg.
A balut ugyanis valóban nagyon bizarr. Megtermékenyített kacsatojásból készül, a kismadár kikelése előtt cirka két héttel, vagyis még magzati korban. A madárkezdemény ekkor már jól felismerhető jegyekkel rendelkezik és némi tollasodás is kezd kialakulni.
A balut nagyon hétköznapi, olcsó kaja, bárhol kapni, s a helyiek zöme kifejezetten bírja. Én még nem tudom, mit gondoljak róla.

Ti melyiket próbálnátok ki az ötből, ha van ilyen? Segítségként a galéria lentebb.

Úgy néz ki, hogy ez az év is eltelik, itt már kevesebb mint hét óra múlva beköszönt az új esztendő. Lássuk hát, mi történt idén a blogon.

Az évet odahaza kezdtük el, majd január végén már vissza is tértünk Shenzhenbe. November elején Vietnámba cuccoltunk át, s kicsivel több mint két hete három családtag is megérkezett. 168 bejegyzés született (ezzel együtt), vagyis az idei évem a blog terén nem tekinthető a legtermékenyebbnek, s az egymilliomodik látogatót sem értük el, bár már igen kevés híja van.

Idén született meg ugyanakkor az eddigi legolvasottabb poszt, mely a kínaiak szőrösségét igyekezett boncolgatni. Hiánypótló, tudományos igényű írás volt, így nem is csodálkozik az ember azon, hogy közel nyolcvanezren néztetek rá.

Szerencsére olyasmiket is írtam, amik szerintem is jobban sikerültek, volt szó például a magántulajdon kínai helyzetéről is.

Írtam Tibetről is egy keveset, s egyes gasztronómiai élmények sem maradtak ki, majd a minket elért tájfunról is tudósítottam.

Az oldal követőinek száma is folyamatosan növekszik, s már az amúgy eléggé funkció nélküli fészes oldalnak is 100 fölötti követője van, s ez is emelkedést mutat.

Az új évhez közeledve újévi fogadalmakat is szokás tenni, így a magam részéről azt ígérem meg, hogy legalább havonta 10 poszttal jelentkezem majd, de remélhetően visszaállunk a normális mederbe is, ha a szülők hazamennek. Téma van bőven, most is nyolc poszt van szerkesztés alatt, csak hát a publikálás tempója egy kicsit belassult.

2018-ban is jön majd a Szecsuánblog, immár Vietnámból, s hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy a legjobbakat kívánjam olvasóimnak erre az esztendőre is!

BUÉK!

Jönnek az ünnepek, mindjárt itt a szenteste. Bár Vietnám hagyományosan nem keresztény állam, a francia gyarmatosítókkal annak idején misszionáriusok is jöttek, így sikerült a lakosság cirka egytizedét megtéríteni. A pontos számok nem teljesen ismertek, a hivatalos statisztika 7% katolikusról és 1% protestánsról tud, míg a felekezetek becslése alapján összesen mintegy 15%-ot tesznek ki a hívek. Az igazság valahol a két adat között lehet.

A franciák nem tétlenkedtek, Nha Trangban is felhúzták ezt az óriási katedrálist, ma hívek híján jobbára turisták keresik fel

Vietnám szocialista államalakulat, s bár ez ma már Kínához hasonlóan csak a jelképek terén érhető tetten, voltak errefelé is restriktívebb időszakok, amikor a vallásosságot is igyekeztek elnyomni. 

__________________________

Vietnám leginkább a múlt században itt zajlott véres háborúskodásokról ismert, elsősorban az Észak- és Dél-Vietnám közötti polgárháborúról. Utóbbiak oldalán az amerikaiak is beavatkoztak, erről számos hollywoodi produkció is született.
A háború minden borzalma ellenére mintegy járulékos nyereségként hozott pozitívumokat is az itt élő nép életében. A két évtizedes (ebből 8 év közvetlen amerikai szerepvállalással) harc miatt az északi, kommunista rendszer kénytelen-kelletlen el kellett halasszon számos jól bevált szocialista intézkedést, mindkét országrész lakosságának szimpátiáját megőrzendő. Emiatt esett meg, hogy Vietnámban elmaradt a kollektivizálás és a teljes győzelemig a vallásosság visszaszorítását sem erőltették.
Miután 1975-ben győzött Észak és az ország egyesült, a mérhetetlen pusztítás következményeit kellett nyögni, majd a teljes csőd elkerülése érdekében hamarosan követték a kínai reform és nyitás politikájának példáját. Így végeredményben elmondható, a vietnámi kommunista rendszernek túlságosan nem volt ideje kibontakozni teljes valójában. Szerencsére.

__________________________

A keresztények tehát kevesen vannak, így karácsony errefelé sem nagyon van. Amit a misszionáriusoknak nem sikerült, azt azonban megoldotta a beömlő nyugati fogyasztói kultúra, így az összes bevásárlóközpont ünnepi lázban ég már hetek óta. Az unalomig ismert karácsonyi slágerek mellett az eladók örömükben mikulássapkát is húztak, s műfenyők és díszek tömkelege várja a nagyérdeműt.

Mindezt az alábbi galériában, a képre kattintva csodálhatjátok meg. 

Először is elnézést a ritka bejelentkezésért, igyekszem megjavulni. Mostanában eléggé elfeledkeztem a blogról, de itt a család és lusta is vagyok. De ígérem, hogy törekedni fogok a gyakoribb frissítésre.

A vezeklés után térjünk rá a bejegyzés témájára is. Pár napig ugyanis beköszöntött hozzánk a tél. Azért persze nem az otthoni hidegekre kell gondolni, de a szokásos 26-27-28 fokok helyett maximum 23 volt, s mivel rendesen fújt a szél, a hőérzet olykor alulról súrolta a 20 fokot. Sűrű felhők is voltak, így aztán a nap nem nagyon tudott segíteni a helyzeten.

Szerencsére a helyzet rendeződni látszik, s ez a néhány nap volt az anomália, ma már újra 27°C-t mutat a hőmérő. Bár motorozás közben néha tényleg hűvös volt, azért még bőven komfortosan éreztem magam. Nem úgy a helyi viet arcok. A minimumnak tekinthető pulcsik mellett sokuk kabátot is húzott, s 1-2 alakon még kesztyűt és sálat is lehetett látni. Elképzelni nem tudom, hogy a baráti szocialista rendszerek fennállása idején tömegesen a Szovjetunióba és a kelet-európai testvérországokba küldött ösztöndíjasok miképp élték túl az év kétharmadát.

A nagy szél a máskor nyugodt Dél-kínai-tengert is felkorbácsolta. Erről az alábbi videón emlékeztem meg. Sajnos nem teljesen adja vissza az élményt, de valamit talán ér.