A Sárkányhajó fesztiválról szóló korábbi leírásomban már volt szó a zongziről, erről a ragacsos, eredetileg ünnepi csemegéről. Fengjieben és Hubeiben ettem belőle, de határozottan nem lett a kedvenc étkeim egyike. Arrafelé édesre csinálják, s az íz meg az állag, hát... maradjunk annyiban, hogy nekem nem jön be.

Tegnap a nyelvsuliban Shumi, az egyik tulaj, s egyben a recepciósi munkakört is betöltő személy kínálgatott zongzivel, de sikerült valamilyen kibúvóval megmenekülnöm. Aztán munka után, már hazafelé indulva még visszahívott, s rám sózott három darabot is. Hogy nem a kukában végezte, az annak köszönhető, hogy még megkérdezte, nem baj-e, hogy disznó van benne. Erre aztán már visszakérdeztem, s kiderült, hogy ez a kantoni verzió, a nem édes fajta. 

Hazaérve aztán meg is lestük, mégis milyen. Mogyorót, gombát és a már említett disznóhúst is raktak bele a zongzi nagy részét kitöltő rizs mellé. Az egészet belecsavarják bambuszlevelekbe, majd összekötözik szorosra, s indulhat is a főzés.

S végül a vélemény? Hát, az édesnél lényegesen jobb ez a verzió, de azért nem ragaszkodnék hozzá, hogy mindenképp ezt egyem. De mint a példa is mutatja, létezik ehető zongzi is. Szerencsére.

Valamelyik nap kérdéseket kaptam pénzátutalás témában. Mivel úgy gondolom, a téma kifejtős, s a válaszaim akár másoknak is hasznosak lehetnek, a jelenlegi posztban foglalkozom vele.
Csapjunk hát bele.

Kína otthonról nézve tényleg majdnem a világ végén van, így aztán a gyakori ingázás nem túl életszerű opció. Az ide megérkező, itt munkálkodó külföldiek jellemzően évente látogatnak haza, sokan még ritkábban. Így ha valamiért pénzt kell küldeni az anyaországba, az esetek túlnyomó részében nem opció a személyes kézbesítés. Lássuk hát, milyen egyéb lehetőségeink vannak.

Nemzetközi banki átutalás

Na, ezt csak azért említem, mert valóban létezik, de ép elmével aligha használja bárki is. Feltehetően bankok sorozatán megy keresztül a pénz, mire hazaér, s többször is átkonvertálódik különböző pénznemekbe, természetesen a lehető legjobb rátákkal. Lassú is, napok hosszú sorát igényli legjobb esetben is.
Ha a fentiek még nem lennének elég meggyőzőek, a küldésért fizetendő díj is borsos, s bankoktól függően még akár a célszámla kezelője is felszámít némi költséget.
Felejtsétek el!


Western Union/Moneygram

Ez már egy nagyságrendekkel jobb opció lehet. Előnye, hogy gyors (maga a transzfer), ha átjut az ember a papírmunkán, gyakorlatilag azonnal fel is vehető az összeg a célországban. Érdemes  figyelembe venni, hogy yuan befizetés esetén a szolgáltató saját átváltási árfolyamon végzi a konverziót, s ez a ráta nem annyira előnyös. Ergó, dollárban kell a pénzt küldeni, a yuant dollárra váltani a legnagyobb kínai bankokban kifejezetten tisztességes árakon lehet, azonban napi 500 dollár a limit, amit külföldiként átválthatunk. (Ha sürgető és ennél nagyobb összeget kell dollárosítani, úgy érdemes egy kínait magunkkal vinni, nekik egy lényegesen nagyvonalúbb éves keretük van, amit elég nehéz túllépni.)
A pénzküldés díja alkalmanként elfogadható, az viszont már problémásabb lehet, hogy kisebb településeken egyáltalán nem megoldható ezen szolgáltatások használata, de még akkora városokban, mint Wuhan is rengeteg utánajárást igényel. A legfejlettebb helyeken viszonylag gördülékenyen használható.

Belföldi banki átutalás

Nekem személy szerint ez vált be, bár nem minden esetben működhet, de ezt mindjárt elmagyarázom. Ma már a Unionpay-es, átlag kínai bankkártyákat a világ legtöbb országában elfogadják az automaták. Magyarországon az OTP ATM-jeivel kompatibilisek. Magyarán a kínai bankkártyával minden gond nélkül fel lehet venni pénzt otthon (a napi limit 400 és 500 ezer forint között van, s egy-egy tranzakció során legfeljebb 100000 forintot lehet kivenni). Mivel a számlán yuan van, Magyarországon pedig forintot veszünk ki, így történik konverzió, de ezt szerencsére az Unionpay árfolyamán végzik, s nagyon kedvező, gyakorlatilag elhanyagolható a veszteség. További költség, hogy a magyarországi tranzakciós díj miatt százezer forint kivétele után cirka ezer forintnyi kiadással még számolni kell. 
Azonban még ezzel együtt is messzemenően a legolcsóbb módszer mind közül. Na de mi a macera? Hát az, hogy a fogadónak kell hogy legyen kínai bankkártyája. Én hagytam otthon egy nem használt kártyát (a bankszámlanyitás, -vezetés, kártya mind-mind ingyenes errefelé, szóval extra számlához jutni nem túl bonyolult, s költséggel nem jár), s ha pénzt kell küldjek, úgy egy itteni ATM-en át átutalok a használt kínai számlámról a kizárólag erre használtra. Az utalás azonnal megtörténik, s az otthoniak már mehetnek is a pénzért.
A kártya miatt ez a módszer akkor működhet, ha van otthon valaki, akire rá mered bízni. Ha van, akkor az ő közvetítésével már gyakorlatilag bárkinek mehet az utalás, s ez a módszer tényleg kifejezetten olcsó.

Bár valószínűleg keveseket érint, de úgy tudom, éves szinten százezer vagy százötvenezer yuanben van limitálva az egy számláról külföldön felvehető összeg nagysága.

Paypal

Ezt sosem használtam, így nem tudok sok részletet mondani, de a legnagyobb probléma a bankkártyával lehet. A default kínai Unionpay-es kártyákat nem lehet használni, a Visa/Mastercard matricával ellátott kártyák beszerzése viszont költséges és feltételekhez kötött. Mivel ezekre Kínában semmi érdemi szükség nem lehet, túl nagy macerának tűnik csak ezért invesztálni egybe.

Ha Kínában élsz, s van még ötleted vagy valamibe belekötnél, egész nyugodtan írd meg a kommentedet!

Sajnos én sem leszek fiatalabb, ennek újabb bizonyítéka, hogy már megint május elseje jön, pedig már volt róla párszor szó a blogon. Ez utóbbi miatt most nem is állok neki leírást készíteni, csak az életemre gyakorolt hatásait ecsetelem.

Az ünnep - amely három napos errefelé - miatt legközelebb majd csak szerdán megyek melózni a suliba. Kedden már tanítunk, de aznap nincs órám egyébként sem. Így most némi pihenés jön, amit amúgy egyáltalán nem bánok. A hétvégi community class-ok felének elmaradása meg különösen jólesik, mert azokat határozottan kevésbé csípem (majd valamikor írok egyet a nyelvsuliról részletesebben).

Ha a kölykök nem is nyaggatnak most pár napig, attól még akad egy kis munkálkodás, ugyanis hétfőn, elsején megyünk férjemmel és Iso-val együtt egy kis videózós munkára. Egy cég készít bemutatkozó videót, s ehhez kerestek 30 waiguorent. Üzleti, öltönyös viselet kell majd, s 500 yuannel honorálnak bennünket fejenként, ami ahhoz viszonyítva nem rossz, hogy lényegében semmit nem kell tenni érte. Majd írok erről is, ha már lezajlott.

Most viszont megyek aludni, mert fáradt vagyok. Holnap jelentkezem két új bejegyzéssel is.

Szerda lévén ma is indultam volna a nyelvsuliba melózni, csakhogy még félkómásan vergődve kopogtattak a lakás ajtaján. A földszinti házkezelő irodából voltak szólni, hogy ázik az alsó szomszéd, így ha lehetséges, valaki legyen itthon, mert jönnek majd szerelni.

Kávé előtt voltam még, így az én agyam sem pörgött rendesen, de azért annyit kiderítettem, hogy a fürdő az érintett, s elvileg pont akkor jönnének, amikor nekem munkám lenne. A kerekek azért még így is forogtak valamelyest, így azt még felvetettem, hogy szerintem az alsó lakó álmennyezeténél kéne a problémát kezelni, mert nálunk nincs víz, a többi cső meg ott van, de nagyon erősködtek, hogy nem, én meg az adott állapotomban rájuk hagytam.

No, mindegy is, később megjöttek a szakik, nekik is vázoltam az aggodalmamat, de ez őket sem különösebben hatotta meg elsőre. Háttérinformációként az olvasók okulására elárulom, hogy errefelé nem szokás a csöveket a falban elvezetni, de még az elektromos vezetékekkel sem szoktak eképpen eljárni. Kevésbé kulturált kivitelezés esetén a vízcsövek a fal mellett mennek, az áramot meg sín alatt, a falon hurcibálják A-ból B-be, normálisabb megoldásként pedig - mint nálunk is - álmennyezetet is szoktak használni. A csatornázás csöveit láttam már a házak oldalában is, a lakásokon kívül, de ez értelemszerűen csak ennyire délen fordul elő, ahol garantáltan nincs fagyveszély.

A két szaki már kezdte felmérni a terepet, hogy hol álljon neki a fürdő padlójának-falának szétveréséhez, amikor végül elkezdtem az állmennyezet kockáit elmozdítani a helyéről, s ügyesen megmutattam nekik a fenti szomszédtól jövő csöveket. Mivel a mi látható csöveink egyértelműen nem szivárogtak, lent kéne keresni a hibát. Na, erre végül aztán kapcsoltak, s elmentek, hogy emelettel lejjebb kezeljék a helyzetet. Végül sikerrel.

Tegnap órám volt Iso nyelvsulijában, ahogy az hétfő esténként menetrendszerűen történni szokott. Azonban Iso szólt, hogy ha ráérek, utána beülhetünk sörözni valahová. Így is lett.

Iso egészen közel lakik a sulihoz, pontosabban a suli egy, a lakóházak aljába applikált bevásárlóközpontban foglal helyet, s ezen házikók egyikében él. Csak lemászik pár emeletet, s már ott is van.

Meséltem már, hogy mi merre élünk jelenleg. A környéket szeretem, s maga a lakáska is jó állapotban van, de marha kicsi, talán ha 20 négyzetméter lehet. Ami még nem is lenne akkora tragédia, bár tagadhatatlanul nem a legkényelmesebb állapot, de számtalan hátránya van a méreten kívül is. Mivel pici a légtér, ha kissé megnő a hőmérséklet odakinn, ami Shenzhenben az év nagyobbik felében evidens szituáció, azonnal járatni kell a légkondit. Elég egy zuhany vagy egy főzés, s máris több fokkal melegebb van benn, de szerintem még kettőnk teste is áraszt magából annyi meleget, hogy befűtse a lakást.

Egy a lényeg, egy ideje már gondolkodom azon, hogy amint lejár a szerződésünk (előrelátóan csak fél évre kötöttem meg), cuccolni kéne valahová. Mivel közben lett ez a kedvemre való munka a nyelvsuliban, s mert shenzheni viszonylatban még az a környék is megfizethető, lehetőség szerint a munkahelyem mellé. Iso 4000 yuanért bérli a saját kecóját, s ezért a pénzért egy közel 50 négyzetméteres lakást adnak, aminek a hasznos területe még több is ennél, mivel a kínai viszonylatban nagy belmagasság miatt a nappali felének hosszában ki van alakítva még egy galériás hálószoba is. Nem házilag, eleve így épülték meg őket, normális lépcső visz fel. Szóval van egy nappali, erkély, a galéria, még egy hálószoba, egy nem túl nagy konyha és egy egész nagy fürdőszoba. És legalább öt helyen ablak, ahol normálisan lehet szellőztetni. Kettőnknek bőven kényelmes méret lenne, s még akár a család is befér, ha látogatóba jönnek majd. És bár nem újak az épületek, a lakások állapota még messzemenően elfogadható, a wuhani szuper kéglimtől eltekintve messze jobb bármelyik kínai lakóhelyemnél.

Szóval most az a terv, hogy augusztus végén cuccolunk arrafelé, Isoék segítenek keríteni egy lakást, állítólag nem nehéz. Ehhez még az is kell, hogy férjem megkapja a munkát, ami most neki kinéz. Ha minden igaz, úszásoktató lesz belőle. Elvégre európai és tud úszni, szóval kellően képzett hozzá. Májusban majd elválik, miképpen alakul ez a dolog.

No, de visszatérve a tegnapra. Iso kéglijének megtekintése után átmásztunk egy beülős helyre, ahol nem sokkal később csatlakozott hozzánk Fly, a sulink zenetanárja (vagyis csak extanárja, most lépett le, saját helyet nyit majd, de továbbra is a legnagyobb harmóniában vannak Iso-val), az ő barátnője, majd a férjem is.
Beszélgettünk, iszogattunk, majd Iso távozása után még eszegettünk is. Képek a galériában, magyarázatokkal dúsítva.