Liping 2017.10.22. 12:22

A családlátogatás is sínen van

Tegnap ezzel kapcsolatban is elhárult minden akadály. De nem itt kezdődött...

 

Már legutóbbi hazai látogatásunkkor eldöntöttük, hogy legközelebb ők jönnek hozzánk. Egyrészt árban kb. ugyanott vagyunk, másrészt mi már sokat voltunk Magyarországon, ők viszont még soha nem jártak errefelé.
Eredetileg persze még Kína volt az úti cél, de ez a közelmúlt eseményeinek fényében enyhén módosult, ami ebből a szempontból még szerencsés fordulatnak is tekinthető, hiszen ez a tengerparti, melegebb üdülőváros, s az itt bérelt nagy befogadóképességű ház egyaránt alkalmasabb plusz három fő fogadására.

 

A jegyüket már bő egy hónapja megvettem, a Qatarral jönnek majd Saigonig, dohai átszállással. Saigonban már mi várjuk őket, s együtt röppenünk el Nha Trang-ba a Vietnam Airlines-szal. Ez utóbbi viszonylatra nagyon olcsó, cirka 6000 forintba kerülő jegyek is akadnak, ami kifejezetten barátságos. A belföldi jegyeket már Vietnámba érkezésünket követően vettem meg.

 

Kellett még nekik vízum is, szerencsére turistából is akad előzetes igénylés után reptéren beszerezhető fajta. Ezt néhány napja vettem meg, s talán két nap alatt el is készült az igazoló papír.

 

A dolog legbonyolultabb része tegnap zajlott le, s egy fél napomba került. Az igazoló papírokat ugyanis ki kell nyomtatni, s már Ferihegyen lobogtatni, hogy egyáltalán beszállhassanak. A Saigonban megszerzendő vízumhoz kell még egy vízumigénylő nyomtatvány is, ami ugyan ott helyben is van, de gyorsítási és kényelmi szempontokból ezt is érdemes előre kinyomtatni és kitölteni. 

Szóval nyomtatás... Ez így elsőre nem tűnik túl bizarr mutatványnak, de felmenőim átlagéletkora közel 60 év, s az is egy kisebb csoda, hogy a skype használatát elsajátították.
Azt eleve tudtam, hogy vagy valaki másra kell bízni, aki majd elviszi nekik a kész papírokat, vagy esetleg otthon megpróbálni a nyomtatóm segítségével, de ennek sikerével kapcsolatban voltak kétségeim. A távoli asztali használat megoldást jelenthetett volna, de annak beállításával már végképp nem akartam szenvedtetni őket, szóval maradt a skype-os beszélgetés.

 

A nyomtató csatlakoztatása még aránylag egyszerű volt, bár az USB-kábel helye kicsit nehezen lett meg. Szerencsétlenségünkre nem volt fenn driver, így elsőként azt kellett megoldani. Én ugyan skype-on át küldhetek linkeket, fájlokat, de ezután kb. öt perc legalább, mire észreveszik, hogy náluk ez hol jelenik meg.

No mindegy, a driver végül némi nehézségek árán felment, s az első képfájl kinyomtatása is megtörtént. A másikat pdf-ben küldték, úgyhogy előbb Acrobatot telepíttettem. Végül ez is meglett, s sikerült ezt is kiokádni magából a printernek.

 

A bonyodalmak ezután jöttek, mivel kiürült a fekete patron. Kénytelen-kelletlen én is szedtem le pár programot (új telepítés, alig van még fenn valami), s végül sötétszürke színre varázsoltam a nyomtatványokat. Ezután már aránylag gyorsan megvoltunk, s végül minden papírral végeztünk.
Ehhez képest már az igénylőlapok kitöltetése is gyerekjáték volt.

 

Most már csak jönniük kell.

Címkék:család otthon vietnam látogatás nyomtatás nha trang 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr4513049436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2017.10.22. 20:22:43

Ez valóban kemény kör lehetett az ősökkel, egyszer ilyesmi nekem is megvolt. :-) És mikor jönnek, mennyi időre? Saigont ki is hagyjátok teljesen?

Liping 2017.10.23. 08:09:09

@sellőlány: December 12-én indulnak és január 19-én érnek haza. Saigon kimarad.

sellőlány 2017.10.23. 08:44:57

@Liping: Igen kellemes-kényelmes intervallum, a lehető legjobb időszakban. Remélem, északabbra azért elnéztek, arrafelé talán még több is a látnivaló.

Liping 2017.10.23. 09:10:35

@sellőlány: Nem hiszem, csak itt helyben, kényelmesen leszünk. Itt is akad elég egzotikus, s tenger meg hasonlók. :)

sellőlány 2017.10.23. 12:16:29

@Liping: Na igen, el kell fogadni, hogy létezik ilyen verzió is, nem úgy mint a mi esetünkben, akik 1 napnál tovább nem bírnak meglenni a fenekükön és folyamatosan programokkal sokkolják a rokonaikat, ha közös nyaralás van. :-D

Liping 2017.10.23. 22:21:50

@sellőlány: Magam sem szeretek túl sok programot besűríteni, ők meg már nem is olyan mozgekonyak. De majd kiderül, mindenesetre szerintem itt sem fognak unatkozni. :)

sellőlány 2017.10.23. 23:57:06

@Liping: Addigra biztos ti is jobban megismeritek a környéket és kiderül az is, kinek-mihez lesz kedve. HoiAn megérne egy látogatást (nincs is annyira megjárhatalanul messze pl. minibusszal), főleg ha sikerülne kifogni az esti lampion úsztatást, az biztos tetszene nekik - illetve az a régies faépületes-heritage Vietnám, ami már egyre kevésbé látható az országban. Ha már egyszer olyan messze utaznak, jó különleges emlékekkel hazajönni... (Nálunk a család egyébként utólag hálás ezekért a komfortzónából kirángatásokért, noha alapvetően ők is érdeklődőek, csak maguktól/ nem szokványos közegben elég bátortalanok.)

bagira14 2017.10.25. 10:49:42

Hű nem lehetett könnyű ennyi mindent elintézni. Biztos nagy élmény lesz nekik ez az utazás! Én ha Anyukámnak szüksége van valamire, akkor a Teamviewert szoktam használni, a fizikai problémák megoldására nem jó, de a számítógép távolról való vezérléséhez tökéletes. Nagyon le tudja rövidíteni a számítógépes probléma megoldását (otthoni használatra ingyenes) :) www.teamviewer.com/hu/download/windows/

Liping 2017.10.27. 06:33:18

@bagira14: Hallottam már róla, de sajna nem volt annyi eszem, hogy otthon jartamkor feltelepitsem. Őket cseszegetni vele meg kissé problémás, de majd ha legközelebb arra járok. :)

bagira14 2017.10.27. 14:53:56

@Liping: Az a legjobb benne, hogy nem is kell telepíteni, elég futtatni :).

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása