Egy ideje érlelődik már bennem, hogy szót ejtsek erről is, de még túl sok a bizonytalansági tényező, ezért húztam-halasztottam a dolgot. De most belecsapok. Kezdem az elején.

Shenzhenben tényleg egészen jól megtaláltuk a számításainkat. A városban élni kellemes és anyagilag is kifejezetten jó. A céges melók mellett a helyben való tanítgatás jól jövedelmez és mostanra kezdett kiépülni egy kapcsolati háló is, amiről tovább lehetne lépni.
A nyelvsuli, ahol tanítottam év közben változásokon megy át. Iso kiszáll, s a megmaradó kínai partner hülyeségei miatt valamennyire kétséges, hogy milyen formában veszünk ott részt a jövőben. Egyelőre annyi biztos, hogy a K1 osztályokat visszük tovább, elsősorban a férjem, én pedig keresek valami mást.
Közben az is felmerült, hogy a szintén kiszálló zenetanárral együtt beindítunk egy saját sulit. A diákjaim szeretnek minket, s őket magunkkal tudtuk volna vinni, s onnan már el lehetett volna indulni valamerre.

Azonban...

A vízumszerzés egyre macerásabb. Az USA-n keresztüli vízumkiadás megszűnt, jelenleg egyedül a malajziai opció maradt, s az árak is egyre magasabbak. Ezt kifizetni még így sem lenne probléma, bár tény, hogy egyre rosszabbá válik a megtakarítási rátánk, ha a költségek nőnek. Kettőnknek most már majdnem teljes másfél havi jövedelmébe kerülne a dolog, de ami még nehezebbé teszi a dolgokat, az a kiszámíthatatlanság.
Ha szeretnék kivenni egy normális lakást, ha szeretnék belekezdeni egy saját üzletbe, ahhoz az kéne, hogy tudjam, még két év múlva is egészen biztosan itt leszünk és utána is csak rajtunk múlik, maradunk-e.

Így sem panaszkodom, mert nagyon jól keresünk és el is lehet tengeni-lengeni kényelmesen, de nagyon nem szeretem a bizonytalanságot és mindemellett szeretnék továbblépni is. A céges munkákban mindig van egy nagy adag bizonytalanság. Véget érhetnek, s utána semmi garancia arra, hogy fél vagy akár egy éven belül lesz másik. A cél már jó ideje az, hogy ezektől függetlenül is egy stabil, kiforrott bevételünk legyen, ami teljesen függetlenné tesz, s tervezhetővé teszi az életet. Eddig ugyan szerencsénk volt, de szeretek felkészülni előre a bajra, s nem megvárni, amíg bekövetkezik.
A jelek szerint itt hosszabb távon egyre nehezebben tudok kalkulálni, ami nem esik túl jól.

Ötletszerűen felmerült, hogy legyen B-terv. Gondolkoztam számtalan lehetőségen, s végül valahogy belefutottam Vietnámba. Nem vettem igazán komolyan, de egyre vállalhatóbb alternatívának tűnt, ahogy mélyebben beleástam magam. Végül azt eldöntöttem, hogy ha innen megyünk, akkor előbb Vietnámban próbáljuk meg, s csak azután gondolkozunk a hazatérésen.

Ami mellette szól: a vízumot egyelőre még nevetségesen könnyű beszerezni, 500 dollárért egy éves üzletit adnak, támogató papírok sem kellenek, s ezzel akár egyhuzamban egy évet ott lehet tölteni az ország elhagyása nélkül.
Az élet olcsóbb. A két nagyvárosban a lakhatás kezd drágulni, de meg sem közelíti a shenzheni szintet. Az angoltanítási potenciál nagy, s bár elsősorban natívokat keresnek, fehér külföldiként korántsem esélytelen a helyzet. Az eddigi infók alapján a kormányzat nem igazán akar keresztbetenni a beáramló külhoniaknak, így hosszabb távon is lehetne gondolkodni.
A céges munkát onnan is lehetne csinálni, a lényeg, hogy a környéken legyünk.

Ami hátrány: nem beszélem a nyelvet. Ez ugyan változhat, de ront a komfortérzetemen. Nem éltem még sosem Vietnámban, így kellene némi idő, hogy rutint szerezzek benne, s hiányában lennék mindenféle kapcsolati tőkének, azt újra ki kéne építeni, mindent elölről kéne kezdeni.
A fizetések is alacsonyabbak. Nem rosszak, de kevesebb, mint itt. Bár, ha a kiadásokat is figyelembe veszem, valószínűleg túl nagy differencia a végső mateknál nem lenne. Viszont idővel lenne esély beindítani valamit, ha már kicsit megszoktunk ott.

Szeretek Kínában élni, így ez egy komoly döntés lesz. Jelen állás szerint, ha úgy alakult, hogy megyünk, arra leghamarabb február környékén kerül majd sor, így lesz időnk rendesen megrágni mindent.  Lehet, hogy maradunk és csak egy kósza ötlet marad, de az is lehet, hogy megyünk, egyelőre nem tudom. Nagyon sok dolgot kell átgondolni. Pusztán emocionálisan nézve szóba sem jönne a költözés, de ha racionálisan és tudatosan tervezve gondolkodom, akkor inkább Vietnám tűnik a nyerőnek - hosszabb távon legalábbis. Majd meglátjuk, melyik oldal győz...