Kínában sokfelé nem egyszerű messzire ellátni. Az északi országrészben aggasztó a légszennyezettség, ez egyhamar nem is hiszem, hogy megoldódna.
A nagyvárosokban Kína más részein sem túl tiszta az idő, de délen lényegesen jobb a helyzet, amiről elsősorban a fűtés hiánya tehet.
Helyenként nem minden írható a szmog számlájára, Chongqingban például állandóan köd van, s a többi, völgyekben fekvő városban is ugyanez a helyzet, legyen szó akár a miniatűr, s garantáltan tiszta levegőjű Fengjieről is.
Wuhan egy nagy síkvidéken terül el, így semmit nem lehet a ködre fogni. Bár mi szerencsére eléggé kívül lakunk, még erre sem mondhatnám légszennyezettség-mentesnek a helyzetet. A különböző mérők adatai alapján rendszerint az egészségügyi határérték közelében lavírozunk, ami kínai nagyvárosi viszonylatban egészen csodás.
Tegnap hihetetlenül tiszta volt az ég, olyan messzire elláttunk, mint eddig innen még soha. Az ilyen alkalmaknak mindig örül az ember, mert amúgy a tájkép nem olyan rossz: tavak, földnyelvek házakkal, tavak, és így tovább. Bár a fényképek nem adják vissza az élmény, ilyen jellegű a kilátás.
Xinjiangnak emiatt is örülök. Ala'er egy apró kisváros, s eleve, maga a tartomány nagy része kietlen, a népek zöme a néhány termékeny oázisban vagy a nyugati hegylábak mentén él, míg a terület domináns többségén nyoma sincs emberi jelenlétnek. Már hiányzik az egyértelműen üdítő levegő, Ala'erben a homokviharoktól eltekintve egész biztosan ezt fogom megkapni.
