Nagy örömmel jelentem, hogy immár wuhani, 25. emeleten lévő lakásomból írok.
Az út Chongqingig eseménytelenül telt, még Dohában lettem kis híján hibernálva, miután a katariak igencsak szeretik a légkondit. Egyelőre még van bele üzemanyag, ha meg majd már annyi lesz a közel-keleti olajexportnak, meglátjuk, hogy muzsikál a kis monarchia szekere.
Chongqingban aztán volt egy órás késésünk, így kicsit megvárattuk az összeszedésünkre odavarázsolt diákasszisztensemet és a kisbuszt vezető úriembert. Kissé kómásak voltunk már, úgyhogy a közel egy órás utat a kampuszig zombiként ültük végig. A kislány egy ízben próbált beszélgetni, de nem voltam ráhangolva - így a kötelességszerű válaszolgatás gyorsan el is temette a próbálkozását.
A kampuszhoz érve szembesültem azzal, hogy itt van két szép darab 25 emeletes házikó. Vagy 24, ha otthoni rendszer szerint számolunk, a földszintet a kínaiak is első szintként azonosítják.
A lakás ráadásul a legfelső emeleten van, s az emeletünkön mindössze két lakás. Ahogy lentről megfigyelhető volt, ez csak a felső három szint sajátja lehet, lejjebb kisebb méretű, s egyúttal erkélytelen, ellenben feltehetően több lakáska osztozik egy-egy emeleten.
Maga a lakás kivételesen abszolút rendben van. A nyílászárók kiválóan zárhatóak, nincsenek rések. A tér tágas, a berendezés új és tetszetős. Egyértelműen ki vagyok békülve a helyzettel.
Holnap majd írok többet meg rakok fel képeket is, most viszont ledőlök, mert már nagyon nehezen fog a kobakom. A lényeg, hogy immár itt vagyunk.