Liping 2014.06.08. 21:36

A kínaiak még mindig nem viszik túlzásba a tejtermékek fogyasztását

Volt már szó a blogon erről sokszor, de nem lehet megunni. A kínai egyszerűen nem tejes nemzet, ami túlságosan nem is meglepő. Sok a nép, európai fogyasztást lehetővé tevő mennyiségű marha, na meg a takarmány eleve nem fér el.
Az sem segít, hogy minimum 90%-uk kinőve a gyermekkorból híján van a tejbontó képességnek.

Közel másfélmilliárd ember mellett azért a piac nem mehet el szó nélkül, így aztán mindent megragadnak az erre szakosodott cégek, hogy valamilyen úton-módon vonzóvá varázsolják a nem megszokott termékeiket. Az ízesített tejek hatalmas választékban elérhetőek, de a sajtokat eladni még nehezebb.

Nem csoda, hogy befutnak ilyen megoldások is. Hát, nekem bizarr, de döntsétek el ti. Megkóstolnátok?

WP_20140606_001.jpg

WP_20140606_002.jpg

 

Címkék:kína gasztro sajt csokis sajt xianning epres sajt 1 komment

Liping 2014.06.08. 21:35

Vacsi diákokkal

Csütörtökön, Zhao Sheng irodájából hazafelé tartva egy sereg korábbi másodéves diákomra lettem figyelmes a szomszédos lépcsőház előtt. Szokásomhoz híven csak néztem ki a fejemből, így csak amiatt tűntek fel, hogy a nevemet kiabálták.

Kiderült, Javierhez hivatalosak főzőcskére. Miután Javier is felbukkant, mindannyian invitáltak engem is, így aztán csatlakoztam a csapathoz.
Az ilyen események előnyösek mindkét félnek. Javier kajához jut, a diákok meg főzhetnek, amit a kollégiumban nem tehetnek meg, mivel nincs konyha, s amúgy is vackok az elektromos vezetékek.

Azt nem állítom, hogy mesterszakácsokhoz lett volna szerencsénk, de azért ehető étkeket rittyentettek össze. 

Kis galéria a vacsiról a képre kattintva.

Címkék:kína gasztro diákok vacsi xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.06.08. 21:06

Elfogyott a munka

Csütörtökön lezajlott az utolsó adag vizsgáztatás is, így aztán ezzel egyúttal az utolsó aktív munkanapom is véget ért.
Az angoltanári osztályban ezúttal sem kellett csalódni, szinte majdnem mindenki 90 pont felett végzett, szépen teljesítettek.
A már említett szorgalmas, de múltkor nagyon izguló diáklányomat visszahívtam csütörtökre, s némi nyugtatás hatására neki is sikerült másodszorra elfogadható, 88 pontos eredménnyel zárni az évet.

Az óra utolsó felében még maradt benn néhány tanulóm, a segítségükkel gyorsan kitöltöttem a vizsgaíveket is, aztán még hirtelenjében be is dobtam őket Zhao Shenghez. Minden letudva.

Eredetileg hétfőn akartam Fengjiebe menni, de még nem tudom, mikor kerül rá sor. Munka ugyan már nincs, de még mindig nem sikerült kideríteni, hogy melyik buszállomásról jár a napi egy fengjiei busz Wuhanból. Internet alapján a segéderők eddig már három különböző helyet és időpontot bogarásztak ki, úgyhogy végül Mingchunnak írtam, hogy hívja fel Fengjieben a buszállomást, aztán próbálja meg onnan kideríteni.

Ha holnap későn szól ide, akkor már csak kedden kerül sor a nagy útra. Fengjie még mindig nincs földrajzilag túl messze, de a vasút kerül, a busz meg elég vacak utakon jár, így még ez utóbbi is több mint 10 órát vesz igénybe.
Valamikor a délután indul, s reggelre ér be Fengjiebe, s talán ha nagyon nagy mázlim van, akkor sikerül alvóbuszt kifogni, de erre sajnos semmi garancia. Azért jó lenne.

Ma az asszisztensemmel ültünk be egy cukrászdába, beszélgettünk mindenfélékről, s többek közt ez a kis kiruccanásom is szóba került. Miután csupa szépet meséltem tavalyi állomáshelyemről (na meg szép képeket is mutattam neki), így ő is egészen kedvet kapott hozzá. Szerdától már ő is ráér, így elképzelhető, hogy 1-2 nap késéssel ő is nekiindul, s aztán majd együtt jövünk vissza. Nem volna rossz ez az opció sem.

Címkék:kína élet vizsga tanítás fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.06.04. 23:36

Szerdai vizsganap

Bár kedden az "ovisok" egészen jól teljesítettek, a másik óvodai angoltanári osztály, akik szerdánként vizsgáznak, ezúttal sem tett így.

A nagyon gyorsan lezavart vizsga eredményeként 13-an véreztek el (kettő el se jött, köztük az egyik olyan fiúka, akinek még esélye is lett volna átmenni - amúgy rajta kívül egy üzleti angolos srác kivételével az összes hímnemű diákom megbukott), s mindössze hatan érték el a minimumot jelentő 60 pontot, ebből hárman épphogy.

Ez volt az idei vizsga mélypontja, de ez tényleg nem az én hibám.

Egy diák ma jön, mert beteg volt, de az már kijelenthető, hogy az osztály nagyobbik fele újrázhat. 31-nek nem sikerült, szemben a 22-vel, akiknek igen.

Siralmas.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.06.04. 11:54

Június 4. - A Tiananmen-téri események 25. évfordulója

1989-ben ezen a napon folytotta vérbe a kínai Népi Felszabadító Hadsereg a pekingi Tiananmen-téren akkor már hetek óta zajló diáktüntetést. A kínai rendszer stabilitását próbára tevő eseményeknek ez már a csúcspontja volt, az előzményekhez korábbra kell visszanyúlni.

 tiananmen-square-1989.jpg

 

Amit ma Kínaként ismerünk, már ha ismerjük, az egy, a mindennapok szintjén teljesen békés, s szabad ország. A békére az ujgurok mostanában sűrűsödő terrorcselekményei kissé rácáfolnak, de a ezen szerencsétlen történések ellenére Kína ma is rendkívül biztonságos.

A szabadság korlátozásának sem sok jelét tapasztalni a hétköznapokban. Külföldiként észlelhető bizonyos weboldalak tiltása (pl. Facebook, Youtube), de miután ezeknek vannak helyi megfelelői, s ideát soha nem is voltak jelentősek, így egy helyi lakos ebből sem sokat vesz észre. Kétségtelenül vannak kockázatos viselkedési formák: nyíltan lázítani a kormányzat ellen nem tanácsos, s a Falungong-szekta, vagy az underground keresztény egyházak hívének lenni sem annyira jó ötlet. Összességében nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a lakosság - Kínában egyébként is hajlamosak pragmatikusan viselkedni az emberek - egészen elhanyagolható részét érinti bármiféle, általa észlelhető korlátozás.

Nem volt ez mindig így. Az 1949-ben hatalomra kerülő kommunisták nagyjából a hetvenes évek végéig a világszerte megszokott agymenésüket folytatták, Kínában erre gyakran rátettek nem is egy lapáttal. Az őrült ötletek (pl. fejlett világ utolérése pár év alatt) következtében esetenként 20-30 millióan haltak éhen, miközben folyamatosan zajlott valamilyen kampány, aminek a társadalom éppen sorra kerülő csoportjai itták meg a levét.

Akadtak persze józanabb hangok is, s a fejlődés így nagyjából ciklikus módon zajlott. Ha a keményvonalas frakció, többnyire Maóval az élen, irányított, annak általában gazdasági visszaesés és még nagyobb szívás lett a vége, amit aztán a pragmatikus vonalhoz tartozó káderek igyekeztek helyrehozni, pár évre kezükbe ragadva a gyeplőt.
Olykor párhuzamosan történt mindez, s nem voltak egyértelmű törésvonalak, ahogy az egyes vezetők sem feltétlenül voltak valamelyik oldal feltétlen hívei.

A "nagy ugrás" hatalmas kudarca (amikor hirtelen kívánták az egekbe emelni Kína gazdaságát, mindössze két terület, az acél- és gabonatermelés rekordütemű megnövelésével) után Mao pozíciója mindenesetre lassan inogni kezdett, s hogy elkerülje az elmozdítást, 1967-ben elindította a "kulturális forradalom" nevű tízéves agymenését, káoszba taszítva az országot.

Miután 1976-ban meghalt, majd a "kulturális forradalom" is véget ért, az újra előtérbe kerülő Deng Xiaopingnek minden erővel a gazdaság helyreállítására kellett fókuszálnia. Itt kezdődött el az azóta is tartó kínai sikersztori, aminek köszönhetően mára Kína a bolygó második legnagyobb gazdaságává vált.

A beindított reformok hatalmas változásokat hoztak az addig nyomorgó, esetenként éhező ország népe számára. Teljesen új terepen jártak, a kormányzat csak kísérletezett, többnyire eredményesen, de ezt akkor még nem lehetett tudni.

A gazdaságban elért sikerek mellett megjelentek a szociális feszültségek is. A kollektivizálás megszüntetése, az állami vállalatok átalakítása nem mindenkit érintett előnyösen. A korábbi relatív egyenlősdi után a kapitalizmus részleges megjelenése új helyzetet teremtett. Elszaladtak az árak is, a nyolcvanas évek végére évi 30%-osra hízott az infláció, ahogy kezdetét vette a piaci árak bevezetése. A nepotizmus, a korrupció is látványos méreteket öltött.

1986-ban tüntetések zajlottak több egyetemvárosban, miután egy Princetonból hazatért asztrofizikus, bizonyos Fang Lizhi több városban előadásokat tartott a diákságnak a szabadságjogokról és a demokráciáról. Jól jellemzi az akkori állapotokat, hogy ilyen előadások megrendezésre kerülhettek.
A Kínát a 80-as évek elejétől vezető tandem Hu Yaobang és Zhao Ziyang (természetesen Deng jóvoltából voltak a pozíciójukban, s a háttérben még mindig az öreg rángatta a szálakat) reformerek voltak, s különösen az első, Hu kezdeményezett társadalmi reformokat is a gazdaságiak mellé.

Az 1986-os eseményeket a keményvonalasok természetesen a nyakába varrták (nem teljesen alaptalanul), s '87-ben el is mozdították a pozíciójából. 

A szabadabbá váló légkörben, különösen a korábbi évtizedek elborult politikája után, az emberek is változtak, s nem lehetett tudni, hová fajulnak a dolgok. 1989-re nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetés a politikai reformokból nem kér, ahogy az is, hogy ezzel nem mindenki ért egyet.

Hu 1989-ben elhunyt, s halálának apropóján diákok kezdték ellepni a Tiananmen-teret és környékét, kezdetben gyászukat kifejezendő. Az egyre gyarapodó tüntetők idővel szólásszabadságot, többpártrendszert követeltek, sokan éhségsztrájkot is folytattak.

A párt kezdetben kivárásra játszott, de miután a tüntetések nem akartak abbamaradni, a keményvonalasok a katonai erővel történő rendrakásra tették a voksukat.
Zhao Ziyang a vezetésen belül magára maradt, de igyekezett menteni a menthetőt. Hiába folytatott azonban párbeszédet a diákokkal, hiába kérte őket a távozásra és az éhségsztrájkkal való felhagyásra, szavai hasztalanok maradtak.
Gorbacsov is megjelent, na nem a diákok miatt. A bő 30 éve befagyott kínai-szovjet kapcsolatok normalizálására tett kísérleteket, de az adott helyzet ellehetetlenített minden érdemi közeledést, s rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta a kínai vezetést.

A tüntetés nem öltött országos méreteket - bár Peking mellett még néhány nagyobb városban is előfordultak kisebb megmozdulások - s elfojtásának kivitelezése nem jelentett hatalmas kihívást, a probléma az egyre nagyobb nemzetközi figyelem formájában jelentkezett, ami nagyon kínossá tette a közbelépést.

Május 20-án végül katonai erő bevetése mellett döntöttek, de a csapatok nem jutottak be Pekingbe a helyiek ellenállásának köszönhetően. Ekkor még nem használhattak fegyvert.
Miután a kívül rekedt katonák és a helyi lakosság között némi rokonszenv és szimpátia is elkezdett kialakulni (a tüntetők élelmet és vizet vittek a bakáknak), a vezetés komoly elhatározásra szánta el magát.

Visszarendelte az egységeket, majd az ország legmegbízhatóbb csapatait verbuválva (még ejtőernyős hadosztályokat is bevetettek) június 4-én, statárium bevezetése mellett könyörtelenül, immár erőszak alkalmazása mellett nekilátott a rendrakásnak.
Másnapra végeztek is a feladattal, feltehetően néhány ezer élet árán. Az erre vonatkozó adatok becslések, a hivatalos statisztika mintegy 300 áldozatot ismer el.

Tiananmen komoly változásokat hozott. Egyrészt egy életre a vezetés agyába véste, hogy kiemelt figyelmet fordítson a lakosság jólétére. A folyamatos növekedés fenntartása azóta is kiemelt prioritás.
Ugyancsak fokozott éberségre intette a kormányzatot a további reformok terén. A gazdaság időközben teljesen átalakult, piaci szabályozás alapján működik, a vállalkozások szárnyalnak, az állami szektor pedig szinte teljesen leépült. A politikai reformok terén viszont felhagytak a kísérletezgetésekkel, s azóta is jegelve van a téma (leszámítva pár helyi választást).
A 25 évvel ezelőtti események komolyan visszavetették az ország fejlődését, felfüggesztették a nemzetközi hiteleket, s a beruházások, turizmus terén is komoly visszaesés következett be.
A már régóta háttérbe vonult, közel 90 éves Deng újbóli színre lépése, s Dél-Kínában, hatalmas hírverés közepette tett bizalomerősítő körutazása kellett ahhoz, hogy az ország visszakerüljön a régi pályára.

A szerencsétlen tüntetéssorozatot hivatalosan ellenforradalmi megmozdulásként tartják számon, de leginkább igyekeznek kerülni a témát. A diákok ideológiai nevelésére nagyobb hangsúlyt fektetnek, s kötelezővé vált az egyetemek első évfolyamán a katonai kiképzés is.
A mai fiatalok általában semmit nem tudnak Tiananmenről, s az idősebbek sem beszélnek róla. Amíg az ország szekere jól megy, nem is fogják pedzegetni a kérdést.

Címkék:kína tüntetés évforduló tiananmen-tér Szólj hozzá!

Liping 2014.06.04. 04:17

Fengjie visszatér

Hosszas tanakodás után arra jutottam, hogy a hátralévő szabadidőmben visszanézek Fengjiebe. Mingchun is most hétvégén teszi le a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges vizsgáját, onnantól neki, s az összes harmadéves gaozhong tanulónak elkezdődik a nyári szünet.

Szeretem Fengjiet. Sokkal-sokkal jobban, mint Xianninget. Itt sem rossz, s a munka tagadhatatlanul jobb, mint a korábbi, fengjiei meló, de amúgy ég és föld. Fengjie szépsége után ez a hely esélytelen.
Fura lesz egy év után visszamenni, de nagyon örülök, hogy így döntöttem.
Az utazási idő kb. egy napot vesz igénybe, s olyan 4-5 napot ott is akarok maradni. Ezúttal Baidichenget sem akarom kihagyni, s Mingchunnal levitetem magam falura is újfent.

Úgy hiszem, ez méltó zárása lesz ennek a két évnek.

Címkék:kína utazás fengjie mingchun 3 komment

Liping 2014.06.04. 00:01

Kicsi metrós

A legutóbbi ilyen hír óta újabb metrós várost köszönthet Kína. A Zhejiang tartomány beli Ningbo is felavatta az első vonalát, s idén nem is ez a város lesz az utolsó új játékos.

Az engem jobban érintő Wuhanban sem lazsáltak, az egyes vonalat hosszították meg egy kicsit északra, immár a Fu folyón túlra. Sajnos a 4-es vonal Hanyangra való átvezetésével még várni kell decemberig, így azt már nem érem meg, de ez az utolsó bővítés, ami még a környéken talál.

Nézegessetek wuhani metrótérképet, illetve egy másikat, ami kicsit összegzi a Kína-szerte véghezvitt metrós beruházásokat.

wuhan-map_1.png

Wuhan jelenlegi hálózata a négyes idén befejeződő nyugati hosszításával (fenn),
a metrós városok listája Kínában - zöld: már üzemelő hálózat, piros: épülő (lenn)

 

chinametro_1.jpg

 

Címkék:kína metró wuhan ningbo Szólj hozzá!

Liping 2014.06.03. 23:39

Egész eredményes kedd

Már biztosan unalmas újfent a vizsgákról olvasni, de mostanság e körül zajlik az életem, szóval ezzel kell beérnetek.

Ezúttal az ovis angoltanári csoport meglepő eredményt produkált. Talán valamennyire eljutott hozzájuk az előző hetek híre, talán csak erre az utolsó hétre jutottak a legkevésbé vacak diákok, mindenesetre a 18 leányból "mindössze" hatan nem feleltek meg, s közülük kettő el sem jött.

A többiek egészen jók voltak, hatan a 90 pontot is elérték, s egyikük egészen 96-ig jutott. Érdekes módon pont ő volt betojva legjobban.

Szerdán (nálam ma, nálatok holnap) jön a másik ovis csoport maradéka, kíváncsian várom, náluk is hasonló lesz-e a tendencia.

Sajnos egyértelmű választ még mindig nem tudok azzal kapcsolatban, hogy meddig tartunk órákat, így lehet, hogy a héten még nem ér véget a suli. Ha jövő héten is még meg kell tartanom őket, úgy azokat az eredményhirdetésre fordítom, valami kis aprósággal a legjobban teljesítők részére. Mert azért voltak olyanok is.

Címkék:kína vizsga fősuli diákok xianning 1 komment

Liping 2014.06.02. 21:55

Vásárfia

Közeledik rohamtempóban a hazatérés időpontja, ennek kapcsán aztán dolgozik az ember agya, hogy ezúttal mégis mit pakoljon a bőrönd kihasználatlan helyére, amiben esetleg a hátrahagyott szerettek is örömüket lelhetik.

Adja magát persze, hogy ha már Kína, akkor irány a piac, s vásároljunk össze mindenféle hülyeséget, porcelánt, legyezőt, kalligráfiát, Kínára emlékeztető ajándéktárgyakat. Ezt passzoltam nagyon hamar, mert porfogó van otthon is épp elég. Nem feltétlenül csak bóvlihoz lehet így jutni, beszerezhetőek értékes, valóban művészi kidolgozású csecsebecsék is, de ezek is csak porfogóként végeznék, szóval, e tekintetben megingathatatlan az álláspontom.

Leginkább az olyan dolgoknak látom értelmét, amik otthon kuriózumnak számítanak vagy egyáltalán nem ismertek, s erre az élelmiszerek egészen kiválóak. Szűkíti a kört, hogy egyrészt bármit is viszek, annak túl kell élnie a hazautat, másrészt az sem nagy baj, ha meg is eszik őket otthon.

Szerencsére elég nagy számban állnak rendelkezésre szárított dolgok, amiket elég gyorsan életképessé lehet tenni Magyarországon is, s aztán remekül el is lehet fogyasztani. Már ha gusztus akad rá.

Már a múlt héten elkezdtem a bevásárolgatást, itteni fűszereket (szecsuáni borsot, lajiaot, stb.), megannyi aszalt gyümölcsöt (ezeket jó eséllyel én eszem majd meg, bár nagyanyámnak ízlettek tavaly is), édességeket (ezzel nem nyúlhatok mellé, a szülők és nagyanyám is édesszájúak) szórtam a kosárba. Találtam, s így vettem szárított garnélákat (a fagyasztott eszméletlenül olcsó, legszívesebben egy raklapnyit vinnék, de sajnos hazáig megbüdösödne), medúzát (ezt még én se ettem, remélhetően valakinek bejön majd), fafülgombát (mennyei, s ha otthon itt-ott néha kapni is, méregdrága, ezzel szemben itt filléres cucc), más gombákat (otthon nem kapni, szerintem nagyon jók), algát (levesben kiváló) is. Mind-mind szárított, így elállnak.

Még a hazaút előtt közvetlenül veszek pár darab out (bambuszgyökér), úgy az is épségben hazaér velem. Vettem remek teákat is, bizarr ízű mikrós popcornt (a móka kedvéért), édesre pörkölt napraforgómagot (van rá tippem, kinek fog nagyon bejönni), s eddig csak egyszer indultam neki.

Ha van ötletetek, hogy ti minek örülnétek Kínából, azt várom szívesen, s ha jókat írtok, lehet fel is használom a javaslatot. Más itteni expatok is írhattok a saját tapasztalatokról.

Már kevesebb mint négy hét, s otthon leszek. Ez az év is nagyjából eltelt...

Címkék:kína vásárlás kaja ajándék hazatérés xianning 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása