Két Kínában eltöltött év után hazatérni és visszailleszkedni nem annyira egyszerű. Két év ahhoz rövid azért, hogy teljesen elszokjak Magyarországtól, de elég hosszú, hogy összehasonlításokat lehessen tenni. Nézzük hát, hogy miképp csapódik le mindez másfél héttel az érkezést követően.

Kína zsúfolt. Rengeteg az ember, nagy a beépítettség, egyértelműen kevesebb a tér. Ehhez képest itthon lenni felüdülés. A levegő sokkal tisztább, rengeteg a zöld, s nem kell úton-útfélen népeket kerülgetni.

Itthon nagyjából megállt az idő. Kína pár hét alatt többet változik, mint kis hazánk egy évben. Míg odakinn folyamatosan építkeznek, fejlesztenek, addig itt évtizedek után is nehéz lenne eltévedni. Ez nem egyöntetűen negatív vagy pozitív dolog, de mindenképp más.

Mások az emberek is. Sokat panaszkodunk amiatt, hogy mennyire kihalt a szolidaritás, az egymásra figyelés. Ennek ellenére - főleg az eltérő kulturális hatások miatt - Magyarországon kevésbé zavaró a többi itt lakó. A kínaiak ritkán vannak tekintettel egymásra: képesek az éjszaka közepén zenét hallgatni, kopácsolni, a közlekedésben minden egyéb résztvevőt teljesen figyelmen kívül hagyni. Problémás alakok mindenütt akadnak, de nálunk valóban sokkal kevesebb a zavaró tényező. Ezért tényleg nem lehet a kínaiakat hibáztatni, ebben szocializálódtak. A saját értékrendjük szerint ők is viselkednek, de nyugatiként ez meglehetősen nehezen tolerálható lehet.

Az emberek milyensége tekintetében azért nem egyértelműen hazánk nyeri az összehasonlítást. A kínaiak - minden esetlenségük, s európai mérce szerinti furcsaságuk ellenére - általában kellemesebb társaságot nyújtanak egy random magyarnál. Míg idehaza a politika és a mértéktelen panaszkodás mindent átsző, Kínában rendszerint életvidámabb a légkör. A politika különösen súlyosan fertőz az itthon élők körében, ami teljes egészében akkor tűnik csak fel igazán, ha egy időre mentesül a hatása alól az ember.

Két év után most komoly bajban vagyok az árak tekintetében is. Miután most ősszel nem megyek vissza, így az átszámolósdinak már nem látom értelmét, s valahogy automatikusan nem is áll rá az agyam. A gond leginkább az, hogy a viszonyítás tekintetében teljesen tanácstalan lettem, fogalmam sincs, hogy egy vétel mennyire nevezhető kedvezőnek. Persze, tudom, hogy e tekintetben rövid időn belül visszaállok a rendes kerékvágásba, inkább csak meglepett, hogy ennyire nem vagyok képben. Erre nem számítottam.

Számítottam viszont a hazai ízekre, s ebben nem is kellett csalódnom. Magam is meglepődtem, de ezúttal még fogytam is 1-2 kilót a kínai tartózkodás alatt. Hogy ezt ne szedném vissza rövidesen, azt erősen kétlem. Kínában valóban nagyon jókat lehet enni, de már rettenetesen hiányzott az itthoni konyha.

S hogy összességben, jelenleg örülök-e annak, hogy itt vagyok, s itt is maradok egy időre? Ez még mindig egy nagyon fogas kérdés. Minden fogyatékossága ellenére imádom Kínát, s rendkívül elememben érzem magam, amikor ott vagyok. Honvágyam Magyarország iránt nem volt, ellenben a szeretteket már nagyon hiányoltam.
Az anyagi és munkahelyi kilátások is lényegesen egyszerűbbek és jobbak voltak odakinn, e tekintetben még magam sem tudom pontosan, hogy mi vár majd rám itthon.

Felemás választ tudok csak adni. Az ideális, sajnos nem megvalósítható világomban Kínában lennék, de körülvéve a számomra fontos itthoni személyekkel. Miután ez nem kivitelezhető, így marad a fonák helyzet: hol Kínát kell hiányoljam, hol az otthont. Most mindenesetre Kínának kell várni, két év róla szólt. Ideje a másik oldallal foglalkozni.