Kína legnagyobb városa, a tartományi jogokkal rendelkező Shanghai. Bár a britek megjelenéséig nem tett szert túl nagy jelentőségre, azóta a nyugati, bűnös befolyás központi helyszíne az országban.
A kommunisták egy időben igyekeztek is büntetni a várost, amely még a Népköztársaság kikiáltásakor is a kínai adóbevételek több mint felét produkálta. Kihasználva azt a tényt, hogy Shanghai eleve termelékenyebb és gazdagabb volt, a nyolcvanas évekig alig történt érdemi fejlesztés a városban, így az infrastruktúra terén nemcsak behozták, de gyakran le is körözték a sokkal kevésbé jelentős, s lényegesen kisebb tartományszékhelyek is.
Érdemi változás a reform beindulásával következett be. Miután Dél-Kínában a különleges gazdasági övezetek meghozták a sikert, Shanghai is visszakaphatta jól megérdemelt helyét az államóriáson belül.
Shanghai ma is kiemelkedik Kínából. Nyüzsgő, kozmopolita hely, shanghaii hukout szerezni (kvázi teljes értékű shanghaii rezidenssé válni, a hukouról majd részletesen az új blogban) meg maga a Kánaán a kínaiak szemében.
A hazaúton én is érintettem Shanghait, igaz, csak futólag. Pudong, a semmiből a 90-es évek elején kinőtt új városrész mára Kína és a kínai gazdasági fejlődés megkérdőjelezhetetlen szimbóluma. A régi, koloniális stílusú belváros, az ún. Bund és a Huangpu túlpartján fekvő Pudong kontrasztja jól jelképezi a régit és az újat, s a két világ összhangja remek turistacélpontként is funkcionál.
Rendes fényképezőgéppel az enyémeknél nagyságrendekkel szebb képek készíthetőek, a késői óráknak köszönhetően tőlem jobb nem tellett. Azért ízelítőnek talán ezek is jók.
Bund (fenn), Pudong (lenn)
