Ma hajóra szálltam. Nem akartam ismét Mingchun szülőfalujába menni, mivel ott egyszer már jártam, így aztán egy random, épp induló járművet néztem ki, s azzal, a Jangce habjait szelve indultunk meg folyásiránnyal szemben, Yuanyang irányába.
Ez utóbbi már a szomszédos járás központja, úgyhogy odáig nem, csak a közeli, még Fengjieben lévő Anpingba mentünk. Hogy pontosítsunk, még csak nem is oda, hanem ez utóbbi mikrovároska egy falusias jellegű tartozékába, Dabaoba.
Még a hajón összeismerkedtünk egy dabaoi leánnyal, aki nagyon fellelkesült a waiguoren láttán. Vidéken a szokásosnál is vendégszeretőbbek a népek, így aztán kikötéskor ki is fizette helyettünk a viteldíjat, mindenfajta tiltakozás ellenére. Invitált a házukba is, így aztán oda is bekukkantottunk. Mire elértünk odáig, már előkerült pár ismerőse is, így 4-5 fiatallal együtt caplattunk a hegyen felfelé.
A táj errefelé sem adhat okot a panaszra. Hegyek, víz, növényzet, ami csak kellhet. Na és persze a narancs. Fengjie híres narancstermelő vidék, a falvakban mindenhol rengeteg cserje van, itt sem volt ez másképp. A termés késő őszre, kora télre érik be, s szubjektív véleményem szerint akkor sem túl finom (nem elég édes), így most még csak kis zöld bogyók voltak az ágakon.
Errefelé nincs könnyű dolguk a földműveseknek, de becsületükre szóljon, igazán találékonyak. Vannak teraszok is sok felé, ahol meg nem, ott a meredek hegyoldalon kukoricát ültetnek. Igazi öröm lehet gyomlálni.
A házba érve ebéddel is el akartak látni, s tudom, hogy szívesen is adták volna, de udvariasan kibújtam alóla, nem akartam a terhükre lenni. Ellenben kapacitáltak, hogy nézzem meg a helyi általános iskolát. El is mentünk oda, de sajnos a picik épp az ebéd után szunyókálásukat végezték, így csak üresen szemlélhettem meg az amúgy nem túl nagy műintézményt.
Visszafelé felajánlották, hogy levisznek minket motorral a hajóig, amivel éltünk is, ám a hajó csak nem akart jönni, így újfent igénybe lett véve a dabaoiak jóindulata. Kerítettek egy mikrobuszt, s azzal bevittek minket Anpingba, ahonnan már jártak buszok Fengjiebe.
A fotózkodások sem maradtak persze el, mindenkivel kellett pózolni. Nagyon kedvemre való a vidék, imádom Kína ezen szegletét.
Képek ismét. Sok.