Durván egy órás késéssel, de megérkeztem Zhejiang tartomány eme déli vidékére. A szubtropikus fákat jó jelnek tartom, ahogy azt is, hogy nincs hideg.
Holnap valami fotózással kezdünk, nyilván meg kell örökíteni a messziről jött doktornőt, aztán délután kerül sor a mindent felülmúló előadásomra.
Azért ki is teszek ám magamért, az élet nem mindig csak móka és kacagás. Sportcipőhöz szokott, puha talpaimra egy aranyszínű, kövekkel kirakott (szerintem ritka gusztustalan) cipellőt húzok, ami ráadásul még kényelmetlen is, s egész biztosan nem 43-as, mint a taobaon írták. Otthon a 41-es is rámjön, itt ez is alig.
A randa, de alkalmi cipő mellé még alkalmi öltözet is dukál, s szoknya, ami - ha a tavalyi műsorvezetős szettemtől eltekintünk - talán 15 éve volt rajtam utoljára, s azelőtt sem sűrűn.
Remélem, az elszenvedett megpróbáltatásaimat ti is átérzitek, s most sajnáltok nagyon.
Itt van három kép a sötét Wenzhouról, egy a hotelszobámból. Ez legalább kényelmes, s a wifi is tuti.
ui.: Ja, a cipőt ők vették amúgy.