A Kínába utazó nyugatit többnyire mellbe vágja ez az érzés. Elkerülhetetlen, mert Kína gyökeresen más, teljesen szokatlan, idegen. Az ország ugyan gyors ütemben modernizálódik, ennek ellenére sok szempontból kaotikus, áttekinthetetlen. A helyiek nem tartják magukat az európai normákhoz, tolakodnak, lökdösődnek, köpködnek, a gyerekek az utcán könnyítenek magukon - ez szerencsére általában csak a kisdologra vonatkozik. A külföldit szenvtelenül bámulják, leplezetlenül kíváncsiak, boldog-boldogtalan hellózik, s még sorolhatnám hosszasan. Leírni nem is nagyon lehet.
Kínát már megszoktam. Az orientációm hamar efelé terelgetett, s ha azonosulni nem is tudok mindennel, idővel ignorálni lehet a kellemetlen helyzeteket is. Emlékszem, annak idején a köpködést megelőző gargalizáló hangoktól kirázott a hideg, a falra tudtam volna mászni, ehhez képest ma már fel sem tűnik. Alkalmazkodik az ember.
Olyannyira hozzászoktam már Kínához és lakóihoz, hogy az igazi kultúrsokk engem a mostani körutazás során ért. Szerencsére fokozatos felvezetéssel, máskülönben nem is nagyon hittem volna, hogy mindez valóban megtörténik.
Shenzhenben megállt előttem egy taxi. Vagyis a zebra előtt, s átengedett. Elsőre azt hittem, talán csak potenciális utasnak gondolt, de aztán később egy másik, immár civil járművel is megesett a történet. Komolyan szürreális élmény volt.
Hongkongba érve még egy fokozattal feljebb kapcsoltak. A város - legalábbis amerre megfordultam - patyolattiszta, rendezett. A népek figyelnek a közlekedési lámpákra, nem szemetelnek, nem cigiznek mindenfelé. És mindenki ért angolul. Mitöbb, beszél angolul. Normálisan. Ez alapból logikusnak tűnik, de ennek ellenére is szokatlan.
Szingapúr... ehhez meg már tényleg nehéz szavakat találni. A kínaiak sorban állnak a metróra várva, két oldalt, s megvárják, amíg a leszállók elhagyják a járművet! Utána szép sorban vonulnak befelé, nem tülekedve, mint egy csorda. Komolyan nem hiszem el, ha nem látom a saját szememmel... És viselkednek. Udvariasan, rendesen, európaiakat megszégyenítő módon. Ha a kínai pártvezetők kitűzött célja a szingapúri modell valamikori elérése, azt csak támogatni lehet. Soha rosszabbat, sehol.
Hogy mindez mennyire tudható be a gyarmati múltnak, azt nem tudom, de ha köze van hozzá, akkor néha igencsak szerencsés is tud lenni az angol jelenlét.
Szingapúrban a kínaiak kifordultak önmagukból. Meghaladták a kínai létet, s egy valóban élhető közeget hoztak létre. Frankóbb helyen még sosem jártam életemben. Szívesen letelepednék náluk.
______________________________________________________________________
A képek Szingapúrban készültek.