Időnként ezt-azt kínaiul fejezek ki itt. Aki kezdetektől olvas, annak valószínűleg nem jelent már nehézséget, hogy értelmezze ezeket a szavakat. Az olvasói létszám szerencsés szaporodása miatt azonban lehet, hogy nem mindenki ennyire felvilágosult, ezért ebben a bejegyzésben igyekszem útmutatót nyújtani.

A blog előrehaladtával új szavak is feltűnhetnek, ezekkel majd folyamatosan frissítem ezt a posztot. A könnyebb fellelhetőség érdekében pedig ki is rakom a jobb oldali sávba a kiemelt cikkek közé. Értetlenkedés esetén tessék bátran rákattintani majd.

chabuduo: nagyjából, körülbelül. A tényleges jelentése ennél több, kifejtéséhez ismételten Pepitot idézem:

"A kínai egy speciális hozzáállását jelenti a dolgokhoz, világhoz, amely Európában nem annyira megszokott, sokakban visszatetszést, felháborodást kelt.
A kínai, ha valamit meg kell csinálni, jobbára nem csinálja meg rendesen. Mintha valamilyen erőmű az agyában kikalkulálná, hogy mi az a mérték, amennyire meg kell oldani a feladatot, hol lehet elnagyolni, kihagyni, figyelmen kívül hagyni részleteket. Ha ez mind sikerül, akkor a feladat úgy chabuduo meg van oldva. Nem rendesen, amit talán mindenki lát, ha kicsit is odafigyel, vagy megpiszkálja a felszínt. Működik, de lötyög, ferde, zörög. Chabuduo jó lesz."

mafan: nehézség, macera, mindenféle kellemetlen dolog. Olyan, amit nem szívesen tesz meg az ember.

waiguoren, laowai: külföldi, s mint ilyen, Kínában rendkívül érdekes és ritkán fellelhető állatfajta.

bainü: fehér nő, a külföldiek egy különösen egzotikus alfaja.

Fengjie: járás a Jangce-mentén, Chongqing tartományi jogú város közigazgatása alá rendelve. Kína egyik legszegényebb területe. A 2013/3014-es tanévet itt töltöttem el.

Xianning: járás Hubei tartomány területén, a Jangcétól nem messze. A városias részeken párszázezren laknak. A 2014/2015-ös tanévben itt tanítottam.

Chongqing: tartományi jogú város, Kína egyik legnagyobb települése. Magyaros neve Csungking, a második világháborús japán előrenyomulás idején ideiglenesen fővárosként is szolgált.

waijiao: külföldi tanár.

Wuhan: Közép-Kína legnagyobb városa, Hubei tartomány székhelye. A Jangce által félbevágott városban éltem és tanítottam a 2015/2016-os tanévben.

Xinjiang: a magyarosan Hszincsiang-Ujgur Nemzetiségi Autonóm Terület kínai neve, Kína legnagyobb tartományi szintű közigazgatási egysége többségében nem kínai lakossággal. 

Ala'er: apró, zömében kínaiak által lakott városka Xinjiang déli részén. A 2016/2017-es tanévben itt voltam pár hetet, míg ott nem hagytam őket.

xiaodianlü: szó szerint: kis elektromos szamár. Az elektromos biciklikre használatos kínai szleng.

Shenzhen: nagyon erősen fejlődő kínai metropolisz Hongkonggal szemben, a legfejlettebb és leggazdagabb kínai települések egyike. Jelenleg itt élünk férjemmel.

Továbbra is kedvezően alakul a terhelésem. Mint kiderült, a jövő héten is csak ez a szokásosnak mondható négy órácskám lesz az osztályokkal, s immár azt is megerősítették, hogy azt követő, szeptember 23-val induló héttől kezdve is csak 12x45 perc munkaidőnek leszek kitéve. Szerintem meg fogom tudni szokni.

Ha az emlékeim nem csalnak, az október 1-jei nagy nemzeti ünnep miatt (1949-ben ekkor kiáltották ki a Népköztársaság megalakulását) egy hétig szünetel is majd az oktatás, úgyhogy egyelőre nagyon kecsegtető kilátásoknak nézek elébe.

A nyelviskolákat meg amúgy lemondtam. Nem sok kedvem van vesződni angolul egyáltalán nem beszélő picikkel, pláne úgy, ha kezdés előtt fél órával kell szembesüljek azzal, hogy miféle gyerekekről van szó. Nem mondom, valószínűleg lenne az az összeg, amiért felvállalnám az ezzel járó kellemetlenségeket, de az itt felkínált javadalmazás nem ez a kategória. Érdemben sokat nem javítana az anyagi helyzetemen, ellenben erősen mafan (macera, baj, gond), úgyhogy ezt passzoltam. Sértődés nem lett belőle szerencsére.

A lakásom amúgy már jobban fest, mint beköltözéskor. Visszahozták a hűtőt, immár működőképesen, s mielőtt részlegesen paralizált állapotba kerültem a hátidegek vacakolásától, a padlót leszámítva sikeresen kisuvickoltam a fürdőszobát is. Pár napom ráment, de már sokkal jobban mutat. Ha majd már megint képesnek érzem magam az effajta munkára, nekiesek a konyhának is, bár az szerintem még több vesződséggel jár majd. A főzőfelület környékén mindent több éves, centi vastag tapadós zsír borít, előre várom, hogy megküzdhessek vele.
Ha ez is meglesz, onnan már sima ügy. A többi helység rendben van, egy felmosás és portörlés bőven elegendő, ezekben a tisztaság simán megfelelőnek mondható. De eddig még el kell jutni.

Szerdáig mindenesetre most megint pihenés jön. Azért nem olyan rossz nekem itt, ugye?

A kínai felsőoktatás egyik egyedi jellemzője az, ahogy elkezdődik. Most már több mint két évtizede annak, hogy az elsőévesek számára nem a nyugaton megszokott módon indul a beilleszkedés. Itt nem gólyatábor van, hanem militarizmus. Két hetes katonai kiképzés.

A nagy alkalomra az igazi fegyveres erőktől szerveznek ki oktatókat, akik aztán azon vannak, hogy némi fegyelmet csurgassanak a diákokba, na meg persze hogy begyakoroltassák velük a menetelést. Mert hogy az egész folyamat végén ügyesen fel kell vonuljon a banda.

Kínában, sok más országhoz hasonlóan, általános hadkötelezettség van. Azonban a népesség hatalmas száma miatt a gyakorlatban ez nem így működik, teljes korosztályok kiképzését sosem erőltették. Mindezzel párhuzamosan a Népi Felszabadító Hadsereget is igyekeztek mindinkább kisebb létszámú, de jól felszerelt fegyveres erővé alakítani.

Miután mindenkit nem visznek el katonának, bőven elég utánpótlást biztosítanak a legszerencsétlenebb sorsú falvak képzetlen fiataljai, így ez a felsőoktatási gyakorlat leginkább az elveknek megfelelő illúzióval szolgál.

A héten már befejezik a tréninget, hogy aztán nekiláthassanak a tanulásnak. Addig is mókás látni őket uniformisban. Hogy az egésznek mennyi értelme van, az már más kérdés. Ennek eldöntését az olvasóra bízom.

Lenne témám írni, s hamarosan sort is kerítek majd rá, de jelenleg kissé kellemetlenül érzem magam.

Nem kell aggódni, nem vagyok beteg, de az utóbbi napot erősen vízszintesen töltöttem el, s sajnálatosan ez nem járt élvezetekkel. Aki tapasztalt már idegbecsípődést, az tudja, miről beszélek, aki szerencsésen megvolt eddig nélküle, annak meg hiába is próbálnám leírni.

A dologban az a legbosszantóbb, hogy legfeljebb negyed óra lenne helyremasszírozni, csak épp nem igazán tudok ez ügyben kihez fordulni itt. Most már úgy-ahogy mozgásképes vagyok, amennyire elértem, magam kissé megdolgoztam a fájós részeket, de azért ez messze nem az igazi.
De legalább kivételesen örülök neki, hogy kemény a matrac az ágyamban!